Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-09-18 / 38. szám

2 2005- szeptember 25. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 18. VASÁRNAP Jn 15,9-14 A megparancsolt szeretet ÉLŐ VÍZ Élőben Egy nagymama ajándékot akart venni az unokájának. Meglátott egy műanyag dobozba csomagolt tollat, amelynek egyébként borsos ára volt.- Döntsd el, hogy tetszik-e! - unszol­ta unokáját a nagymama, s közben pró­bálta felmérni a dobozban rejtőzködő toll különleges alakját.- Én már láttam ilyet élőben - kiáltott fel a kislány, s úgy döntött, hogy kéri a tollat. Tárggyal kapcsolatban még soha nem hallottam az „élőben” kifejezést. Nem tu­dom, hogy csak az említett kislány hasz­nálja-e ezt a szót, vagy már elterjedt szé­lesebb körben is mint nyelvünk új lele­ménye. Első hallásra meghökkentő volt, de ahogy mélyebben belegondoltam, egyenesen találónak éreztem. Az jutott eszembe, hogy mi, emberek hányszor vesszük körül magunkat fa­lakkal, s így nem tudunk vagy nem aka­runk kapcsolatba kerülni egymással. Nem láttatjuk magunkat „élőben”, s emi­att nem fordulnak hozzánk bizalom­mal, sőt elfordulnak tőlünk, mert eltakar bennünket a fal, mint a tollat a műanyag doboz. Nem kellene becsomagolnunk magunkat, mert ezzel magunknak és másoknak is ártunk. Az említett toll már régóta ott állt a polcon, s talán ma is ott állna, ha valaki nem látta volna „élőben”, a maga valósá­gában. Nekünk, keresztényeknek Jézus, Isten szent Fia az élő valóság. Emberré lett, meghalt, de feltámadt a halálból, s a ta­nítványok látták „élőben”, sokáig még­sem hittek neki. S mi vajon hiszünk-e Jé­zusban, bár nem láthatjuk őt „élőben”, mint a magdalai Mária vagy a tanítvá­nyok? Tamás még így is kételkedett: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érin­tem meg ujjammal a szegek helyét, és nem te­szem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” 0n 20,25) Jézus később azt mondta Tamás­nak: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,29) A hit Isten kegyelmi ajándéka. „Isten­től kapott hitünk megszabadít attól, hogy kizárólag az egyéni lehetőségekre és korlátokra figyeljünk. Nem az ember ragaszkodik hitének erejével Istenhez, hanem Isten ad erőt az embernek a hit­re.” (H.J. Eckstein) Imádkozzunk naponta ezért az erőért! ■ Csaba Piroska Meghívó Minden érdeklődőt szeretettel vá­runk a kórházlelkészek és önkéntes lelkigondozók továbbképző konfe­renciájára. Időpontja: október 7., péntek 15 órától október 8., szombat délutánig. Helyszíne: Apor Vilmos vendégház, Óbuda, Kórház u. 37. (Bővebb információ és jelentkezés: 20/824-5629.) A KONFERENCIA TÉMÁI 1. A szenvedés értelméről (péntek 16 óra - prof. ár. Schaffhauser Ferenc) 2. Idegrendszeri betegségek és lelki hátterük (szombat 10 óra-prof. dr. Sülé Ferenc) Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel a személyes lelkigondozás. SEMPER REFORMANDA „Miért csodálkozunk hát, ha néha egy kis baj ér bennünket? Lássuk meg ilyenkor ellenségeink baját is. Nem azért, hogy örvendezzünk felettük, hanem hogy együtt szenvedjünk ve­lük. Ok is ki vannak téve minden baj­nak, éppen úgy, mint mi.” H Luther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek (Virág Jenő fordítása) Szeressétek egymást! - parancsolja Jézus. De vajon lehet-e parancsolni a szeretetet? Vajon a szeretet nem természetes érzés-e? Vagy őszintén születik, vagy nem is sze­retet. Vagy belülről fakad, vagy képmuta­tás. Jézus azonban parancsolja a szerete­tet. Mert a szeretet első renden nem érze­lem, hanem döntés, akarat: a másik fejlő­désének a kívánása. Szeretném, ha a má­sik ember - a felebarátom, Krisztusban testvérem - többet látna a világból, ön­magából, Istenből; ha ebben a látásban békességre lelne; ha feladatait megtalálná, hibáit felismerné, fogyatékosságával együtt tudna élni. Ez a vágy a szeretet. S hogy ez a vágy ne csak föllobbanó láng le­gyen, ahhoz nagy időráfordítás, türelem, figyelem, sőt áldozathozatal szükséges. Ez ritkán születik magától. Ez döntést igé­nyel. Ezt lehet parancsolni. Ám ha enge­dünk a parancsnak, a szeretet megélése közben az érzelem is szépen kifejlődik. Szeressétek egymást! - parancsolja Jé­zus. Bennünk - legalábbis bennem - megszólal a második ellenvetés: miért egymás szeretetéről beszél János evangé­lista, miért nem mindenki szeretetéről? Vajon János visszakozott a másik három evangéliumhoz képest, mondván: egy­mást szeretni mégiscsak elképzelhető, ha kellően lekicsinyítjük a kört? A min­denki iránti szeretet ellenben elképzel­► Ahogy azt már a bibliai igehirdeté­sekről szóló részben is láthattuk, nem kérdéses, hogy az istentiszte­let leghangsúlyosabb részének, a prédikációnak jelentős missziói karaktere van. De vajon a liturgi­kus szövegeknek van-e ilyen vo­natkozásuk, jellegük és hatásuk? Erre a kérdésre keresi az alábbi cikkben Bencze András esperes a vá­laszt. A liturgikus szövegek misz- sziós lehetőségeit taglaló kéziratá­nak elején ott állt a liturgiát is kez­dő mondat: „Az Atya, Fiú, Szentlé­lek nevében!” (FI. K.) A misszióról való gondolkodásban nem szokott számottevő tényezőként megje­lenni az istentisztelet, a liturgia ügye. Legfeljebb közvetve, egyéb gondolatok kapcsán juthat eszünkbe a liturgia egy- egy mondata, pedig ha mélyebben bele­gondolunk, sok esetben közvetlen kap­csolatot is felfedezhetünk a liturgiái tar­talmak és a missziós lehetőségek között. Ahhoz, hogy ezt a közvetlen kapcsola­tot észrevegyük, meg kell találnunk a li­turgikus szövegek valódi feladatát, célját és küldetését. A liturgikus mondatok a Szentháromság Isten művét dicsérik. Azt javaslom olvasó­imnak, hogy ennek a mondatnak a je­lentését szem előtt tartva kövessenek vé­gig egy istentiszteletet. Ha csak az isten- tisztelet első szakaszára vetünk egy pil­hetetlen. János azonban nem lépett vissza a szinoptikus evangéliumokhoz képest. Egyszerűen az ő evangéliuma máshol és máskor hangzik. Ott, ahol már kialakult a gyülekezet, és ahol vi­szonylag nagy, idegen környezet veszi azt körül. Ott hangzik az ő evangéliuma, ahol a szeretetnek meg kell valósulnia, és ahol nehéz egymást szeretni. Vajon nem ismerünk-e saját gyüleke­zetünkre? Itt kell megvalósulnia a szere­tetnek, ami azonban nem mindig sike­rül. Mondjak példákat? 1. Körleveleket küldünk a gyülekezet tagjainak. Eközben jó néhány panasz ér­kezik: rossz a címzés, rég elköltöztek már. Ezek az emberek úgy érezték, hogy nem szeretjük őket, mert nem tartjuk számon, hogy elköltöztek. 2. Én is kapok néhány észrevételt, amelyek közül némelyiket magamra ve­szem. Bizonyosan nem látogatok eleget. Többet kellene beszélgetnem, több időt kellene szánnom egy-egy családra. Más észrevételeket azonban visszautasítok, és visszakérdezek: vajon nem lehetsé­ges-e az, hogy szeretetből kérem egy konfirmáció elhalasztását? S nem lehet­séges-e, hogy szeretetből fogadunk be magunk közé olyanokat, akiket mások nem szívesen látnak? 3. A Jézus által parancsolt, egymás lantást, már akkor is könnyen felfedez­hetjük a liturgikus elemek fent említett jelentéstartalmait. A bevezető zsoltár Is­ten nagy tetteit hirdeti, a Kyrie pedig - az adventtői kezdve ajánlott rendben - Krisztus értünk végzett megszabadító munkáját és szolgálatát idézi fel. A ke­gyelmi ige a Krisztusban megjelenő Is­ten szeretetét hirdeti. A liturgikus mondatok belekapcsolnak az ó- és az újszövetségi gyülekezetbe. A liturgi­kus szövegek többnyire szentírási mon­datokból formálódtak, több esetben szó szerinti idézetek. Mégis többről van szó, mint egyszerű idézésről. E szövegek is­mételt elmondásával ugyanis azt éljük meg, és azt éljük át újra meg újra, hogy az ó- és újszövetségi gyülekezettel együtt részesedünk az Atya, Fiú, Szent­lélek jelenlétének erejéből, adományá­ból és áldásából. Ahogyan elődeinket egykor megszólította az Úr, úgy szólít meg minket is az istentiszteleti liturgián keresztül. Ahogyan közöttük és bennük működött a Lélek, ugyanúgy végzi ma is léleképítő és hitet erősítő munkáját kö­zöttünk és bennünk. Velük együtt gyüle­kezünk az Úr köré. A liturgia szövegei egységgé formálják a gyülekezet közösségét. Egyéni elcsendesedé- sünk, imádságunk és bibliaolvasásunk során saját kérdéseinkre keresünk vá­laszt, életünk döntéshelyzeteinek meg­oldásához kérünk segítséget, saját isten- szeretetünket és Isten iránti hálánkat fe­jezzük ki. Liturgikus szövegeink azon­ban ezen túlmenően lélekben egybekap­iránti szeretet vajon megnyilvánul-e egy-egy esküvő vagy temetés alkalmá­val? Városban könnyen azt mondjuk: ezek családi események. Pedig az esküvő és a temetés is istentisztelet, gyülekezeti alkalom. Mégis, a gyülekezet tagjai kö­zül olyan kevesen vesznek részt rajtuk. Vajon nem szeretjük egymást annyira, hogy együtt örüljünk, s hogy osztozni tudjunk a fájdalomban? Bizony a gyülekezeten belül is kérdéssé tud válni a szeretet, pedig most csak kül­ső dolgokról beszéltem, és nem a figyel­messég, a türelem, a nyitottság megannyi megnyilatkozásáról. Igen, a gyülekezet­ben válik kérdéssé, hogy mi a szeretet. Mi a szeretet? Jézus az Atya és a Fiú kapcsolatát mutatja fel, és azt, ahogyan ő viszonyul a tanítványaihoz. Szeretni annyi, hogy az Atya meghallgatja a Fiút, vagy hogy életre kelti s kihozza Lázárt a sírból. Szeretni annyi, hogy a Fiú enge­delmeskedik az Atyának, és vállalja a kínnal kövezett küldetést. Szeretni annyi, hogy az Atya éppen szenvedésé­ben dicsőíti meg a Fiút. Szeretni annyi, hogy Jézus megmossa tanítványai lábát. Hogy harmadszor is megmutatja: Isten gondoskodik táplálékról, földi szükség­leteinkről. Szeretni annyi, hogy Jézus azt mondja az elfogására igyekvő katonák­nak: .....ha tehát engem kerestek, engedjétek csol ják, és közös hitben összekötik a gyülekezet tagjait. Ezt fejezi ki például az a liturgiái mozzanat, melynek során a lelkész, illetve a lektorok a gyülekezet nevében szólalnak meg, illetve amikor a gyülekezet együtt mondja az Apostoli hit­vallást vagy a Miatydnkot. Az evangélikus gyülekezeti életben helye és szerepe van az egyéni gyónásnak is; ekkor személye­sen kapjuk a bűnbocsánat evangéliu­mát. Az istentisztelet azonban a gyüle­kezeti közösség alkalma, amelyben Isten igéje a közös gyónás során úgy válik egyszerre közösségivé és személyessé, hogy az egyén elválaszthatatlanul hoz­zátartozik a közösséghez - Krisztus tes­tének tagjává válik. A liturgikus szövegek gazdag jelenté­séből most csak hármat emeltem ki. Szomorú tapasztalatom, hogy közülük egyet-egyet sokan nem engednek ér­vényre jutni. Abból, hogy egyesek késve érkeznek az istentiszteletre, vagy koráb­ban távoznak róla, az a következtetés vonható le, hogy ezeknek a híveknek a számára csak az igehirdetés a lényeg, és az istentisztelet többi része csupán olyan körítés és díszítőelem, mint az üs­tökös csóvája. Ezt az érzetet keltheti az is, ha a lelkész valódi átélés nélkül hadar­ja el a liturgiát, vagy még a feloldozás és az elbocsátás élő igéit is könyvből olvas­sa. Pedig liturgikus szövegeink tele van­nak erővel, élettel és lendülettel, hiszen a Szentháromság művét dicsérik, és végső soron abból táplálkoznak. Az is némi szomorúsággal tölt el, A VASÁRNAP IGÉJE ezeket [a tanítványokat] elmenni.” (Jn 18,8) Szeretni annyit jelent, mint életünket adni barátainkért. Ha szeretni akarunk, úgy, ahogyan Jé­zus parancsolta nekünk, akkor Jézus szeretetében maradjunk meg. Mert Jé­zus szeretete tesz szabaddá arra, hogy egyéni érdekünkről lemondva meg­osszuk másokkal, amit az Atyától kap­tunk: időnket, figyelmünket, akár még lakásunkat is. És az öröm így lesz teljes­sé bennünk. Mert az igazi öröm az Atyá­val való találkozás, a vele való egység öröme, az üdvösség öröme. S hogyan másképpen élhetnénk ebben az öröm­ben, ha nem úgy, hogy megmaradunk Jézus szeretetében? Ámen. ■ Bencze András Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Áldunk téged szeretetedért, amellyel jelenvalóvá teszed az Atya szeretetét, és amely megtisztítja és életre kelti a bennünk szunnyadó akaratot, hogy or­szágod részesei legyünk most és örökké. Ámen. LITURGIKUS SAROK amikor valaki egyénieskedik, vagy vala­milyen módon kivonja magát a közös­ségből. Ennek jelei legtöbbször az ének­lésnél tapasztalhatók, például amikor valaki még az énekeskönyvet sem nyitja ki, vagy gyorsabban mondja a hitvallást, mint a többiek. Pedig ezek a szövegek a közösség által megszólaltatva tudnak igazán bátorítóan zengeni, s végső ren­deltetésük szerint azt hirdetik: egység­ben és közösségben vagyunk egymással, Krisztussal és mennyei Atyánkkal. A liturgikus szövegek missziós hatása kapcsán természetesen nem arról van szó, hogy a liturgiái elemek eleve misszi­ói célokat szolgálnak. Tudjuk, hogy a li­turgia funkciója alapvetően más jellegű; mégis benne rejlik a misszió, azaz mások megszólításának és megérintésének a le­hetősége. Ennek a lehetőségnek a kiak­názása azonban feladatot jelent. Mert a liturgia csak akkor végezheti el ezt a spe­ciális küldetését, hitébresztő és -térítő szolgálatát, ha mi magunk képesek va­gyunk befogadni, és mélyen átélni a litur­gia Istent dicsérő és lelket felemelő, ün­nepi, szent minőségét, az első közössé­gekkel összekapcsoló voltát és az egybe­gyűlt híveket közös hitben összekötő erejét. Ha a templomba térők, a keresők látják rajtunk, hogy minket megtart, megőriz, erősít és gazdagít ez az ősi kincs, akkor ébreszthet bennük is hitet, akkor kapcsolhatja be őket is a közösség­be istentiszteleti liturgiánk gazdag, gyö­nyörű szövege. ■ BenczeAndrás Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Te, aki a szeretet Istene vagy, meg­hallgatsz minden imádságot. Ismered a szívek és az éle­tek titkát és terheit. Köszönjük neked, hogy Krisztusért gyermekeid lehetünk. Olyan nagy volt jóságod, hogy kereszthalálra adtad egyszülött Fiadat, halála árán meg­szabadítottál minket a bűn átkától, és örök életet adtál. Urunk, szeretett Fiad életével és halálával megmutat­ta, hogy mi az igazi áldozat. O mindig arra figyelt, hogy mi a te akaratod, ezt szem előtt tartva beszélt és csele­kedett. Példát adott tanítványainak egykor, és példát ad is ma is arra, hogy mi az igazi, önzetlen szeretet. Elítél­te a bűnt, de soha nem taszította el a bűnösöket. Még halálakor is így könyörgött: .Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Oly korban élünk itt a földön, amikor a szeretet so­kakban meghidegül. Sok a szegény, beteg, jó szóra és anyagi segítségre szoruló, az után vágyakozó ember. Add, hogy vegyük észre őket, és ne menjünk el azok mellett, akik közvetlen környezetünkben élnek, és tes­ti-lelki jólétük ránk van bízva. Add Szentlelkedet, taníts önvizsgálatra és bűnbánatra, hogy felfigyeljünk azokra a szavainkra és cselekedeteinkre, amelyek nem hitele­sek, és nem Krisztusra mutatnak. Hálát adunk neked, Istenünk, hogy naponként kérhetünk tőled erőt és út­mutatást, hogyan legyünk minden élethelyzetben Jézus követői. Köszönjük, hogy ma is bizalommal fordulha­tunk hozzá, az egyedüli közbenjáróhoz kéréssel és há­laadással. Istenünk, őszinte szívvel megvalljuk előtted, hogy sokszor mindennél jobban vágyunk az emberek elis­merésére és szeretetére. Nem hozzád, a Teremtőhöz, hanem a teremtményekhez fordulunk. Bocsásd meg ezt nekünk. Olyan jó, hogy te soha nem unod meg újra és újra megmutatni, hogy egyedül csak a te szereteted mély, valóban őszinte, igaz és feltétel nélküli! Olyan forrás, amely mindig táplál és erőt ad. Taníts egymás jobb megismerésére és megértésére. A szeretet és a megbocsátás legyen mindennapos a lel­készek, a gyülekezeti munkatársak és Krisztus minden követője között, hogy életük példa lehessen mindenki számára. így áldd meg a teremtett világot, benne né­pünket, vezetőinket és anyaszentegyházadat. Ámen. ISTENTISZTELET ES MISSZIÓ 8. A liturgikus szövegek missziója

Next

/
Thumbnails
Contents