Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-09-11 / 37. szám

‘Evangélikus Életi KULTÚRKÖRÖK 2005. szeptember 18. 5 Nyíregyházi intő ► Pár nappal a tanév hivatalos nyitánya előtt került nyilvánosságra: a Nyíregy­házi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumból elbocsátottak egy tanárt, Dán tesz Tamást, s mert érettségi előtt álló osztálya nem ért egyet a döntéssel, az osztály tanulói közös távozásukat is kilátásba helyezve kérik az iskola igazgatótanácsától az intézkedés visszavonását. A grémium augusztus 30- án ült össze. A 12/b osztály a szülőkkel együtt az épület előtt gyülekezett, je­lenlétükkel hangsúlyozva: amit a korábbi leveleikben kértek-írtak, fenntart­ják, komolyan gondolják. Az osztály által augusztus 23-án, a tanár elbocsátá­sának napján fogalmazott levélben az áll: elképzelni sem tudják, hogy a ne­kik oly kedves pedagógus mit véthetett az iskola és az evangélikus közösség ellen, mivel adott okot az intézkedésre. A gimnázium előtt ácsorgó újság­írók is ezt firtatták, no meg azt, mivel érdemelte ki a tanár a szolidaritásnak ezt a példátlan megnyilvánulását. A helyzet kényes voltára tekintettel nem kérdeztünk neveket, csak az érvekre voltunk kíváncsiak.- Megmondtam az igazgatónőnek is, hogy szerintem ez az ember többet tett az elmúlt években a gyerekemért, mint a saját édesapja!- Én messzemenően kiállók mellette! O az az ízig-vérig pedagógus, aki nem azért dolgozik, hogy pénzt keressen, ha­nem mert szereti a gyerekeket. Bármi­kor, bármilyen helyzetben készen áll, hogy segítsen, korrepetálta a diákokat akár matematikából is... Nekem két na­gyobb gyerekem is van, tehát tudom, mások előbb azt tisztázzák, mennyibe fog kerülni...- Igazi, jó csapatot kovácsolt az osz­tályból a tanár úr! Országos versenyeken vettek részt az ő irányításával, számítás- technikát tanít nekik, és osztályfőnök; a szabad idejét feláldozva megtett értük mindent! Tavaly is, az idén is Bodrog-ár- téri vízi túrára vitte őket. Elég volt egy te­lefon, kocsiba vágta magát, és ment az osztály után! Vagy itt volt a kalandtúra, ahonnan a fiam úgy jött haza: „Anya, ha ide nem engedtél volna el, most nem tud­nám, hogy erre is képes vagyok!” Közben feltűnik, hogy több fiatalon egyforma, „Kalandtúra” feliratú póló van. Erre egy fiatalember ad magyarázatot;- Számítástechnika tagozatosok va­gyunk, és ez a verseny a Subnet kereté­ben zajlott. Hárman az internet mellett ültek, telefonon továbbították a koordi­nátákat a másik háromnak, aztán más­nap csere. Volt vadvízi evezés, falmá­szás, mindenféle gyakorlati feladat: pél­dául fel kellett mászni egy fára, kötélen leereszkedni a csónakba, és a tanár úrral kievezni a partra. Ez nagyon jó érzés volt, és főleg az, hogy egy ilyen tanár várt, akiről tudom, hogy egy másik hajó­ban is ugyanígy várna...- Ez az érzelmi ragaszkodás tehát egyáltalán nem véletlen - veszi vissza a szót az édesanya. - És nekünk, szülők­nek nem az számít, hogy a tanár úr beír- ta-e mindennap a naplót, hanem ez, amit a gyerekeinkért tesz! Mi már július 5-én fogalmaztunk egy levelet az igazga­tónőnek és az egyházi elöljáróknak, hogy ha valóban igaz, hogy Dán tesz Ta­más elbocsátását fontolgatják, gondol­ják át, mert itt 27 gyerekről van szó, az ő érettségijükről, és az se véletlen, hogy többen közülük az emelt szintű számí­tástechnikai érettségit tervezik...- Közösséget kovácsolt a Kárpátaljá­ról, Erdélyből, faluról, városból összeve­rődött, teljesen különböző gyerekekből. Senki sem vitathatja, erre csillagos ötöst érdemel! - mondja hévvel egy másik asszony. A szülők és gyerekek egymás szájából veszik ki a szót: megannyi történet arról, miért fontos, hogy Dantesz Tamás vigye az érettségiig a 12/b-t. Egy lány így érvel:- Szakmailag is nagyon jó, de emberi­leg is. Mindig mellettünk állt. Már má­jusban voltak kósza hírek az elbocsátá­sáról, és mi egész nyáron tartottuk vele a kapcsolatot. Mikor megtudtuk, hogy mi történt, nem volt kérdés, mit kell ten­nünk. Egységben az erő - ez vezérelt bennünket.- Amikor otthon beszámoltál az isko­lai eseményekről és a terveitekről, nem próbáltak lebeszélni?- Eleinte kétkedtek, azt kérdezték, nincs-e valami más is, és megpróbálták kibogozni a dolgokat. De mikor tisztán láttak, támogattak bennünket. Amikor elsősök voltunk, esküt tettünk a temp­lomban. Arról szólt, hogy minden dol­gunk szeretetben menjen végbe. Csaló­dott vagyok.- Nem ezt vártam ettől az iskolától - veszi át a szót egy könnyeivel küszködő anya. - Az én gyermekem otthonról sze- retetből jön, s úgy gondoltam, szeretet- be érkezik. Az igazgató megnyilvánulá­sai nem erről tanúskodnak, nem is tö­rekszik megegyezésre! Egy másik szülő is a kompromisszum fontosságát és a gyerekek érdekeit igyek­szik előtérbe helyezni: itt 27 gyerekről van szó! Az iskola előtt természetesen ott van Dantesz Tamás is.- Mivel magyarázza a történteket? Az elbocsátást és ezt a kiállást, amelyben ré­sze van? - tettem föl neki a kérdést.- A felmondás indokainak legtöbbje nevetséges, a tantestület nyolcvan szá­zalékát kitehetnék ilyen alapon. Az meg, hogy ilyen szolidaritásban van ré­szem... ha ez a legnagyobb érzés, amit pedagógusként elérhetek, már megérte.- Mivel adott okot a felmondásra?- Több esetben konfrontálódtunk az igazgatónővel, de szerintem nem a konkrét történések adtak erre okot, ha­nem korábban felgyülemlett indulatok. Figyelmeztetésben részesültem, mert egy péntek délután a számítástechnika­teremben felejtettem az osztálynaplót, amikor egyébként országos versenyen vettünk részt az osztályommal. Vagy amikor két éve tanulmányokat kezdtem a jogi karon, szerettem volna az első konzultáción részt venni, megszervez­tem a szívességi helyettesítést, és kértem ehhez az igazgató hozzájárulását. Azt Az igazgatótanács ülését követő szü­lői értekezleten nem lehetett jelen, de hírek szerint ott még egy kompro­misszumos javaslat hangzott el: lehes­sen Dantesz Tamás óraadó az érettségi­re készülő osztályban. Mivel az iskola vezetősége ehhez sem járult hozzá, másnap, augusztus 31-én, egy nappal a tanév hivatalos kezdete előtt az osztály­névsor már a polgármesteri hivatalban volt, helyet kérve a gyerekeknek, lehető­leg tanárukkal együtt. Tar jánosné, az evangélikus Kossuth- gimnázium igazgatója így látja a hely­zetet:- Több éven keresztül voltak komoly, az iskolai rend és fegyelem elleni vétsé­gei a tanár úrnak, melyeknek személye­sen átnyújtott írásbeli dokumentumai is vannak. Ezeket a figyelmeztetéseket job­bító szándékkal, a minél további együtt­működés reményében tettem meg mint munkahelyi vezető, de sajnos mindez nem vezetett eredményre. A legszomo­rúbb, hogy nem tudta a kritikát elfogad­ni, szembefordult a döntéssel: miért nem mást, miért pont őt... Én felelős va­gyok az iskola működéséért, azért, hogy itt az adminisztrációs rend és fegyelem, illetve kötelezettség, a tanórák megtartá­sa rendben legyen. Ez nem engedhető meg tovább...- Miért csak augusztus 23-án került sor a felmondásra? Ahogy a sportban, az oktatásban is a nyár az új szerződtetések ideje...- A kolléga tudta, hogy milyen hely­zetben van. A tanév végén kifejtettem neki, hogy így a továbbiakban nem fo­gunk tudni együtt dolgozni. Én tehát a nyáron vártam egy megkeresést, hogy ő milyen megoldást lát ebben a helyzet­ben, ha neki valóban fontosak ezek a gyerekek. A kollégák is készen álltak közvetíteni. De ez nem történt meg, s magyarázatát sem adta, miért... Nagyon sajnálom, hogy így történt, és nagyon sajnálom a gyerekeket. Kicsit félek, hogy elhamarkodott döntést hoztak, mert nem vagyok biztos benne, hogy valóban van fogadó iskola. Ez borzasztó nagy terhet ró azokra a kollégákra, akik majd tanítják őket; nagy felelősség a gyereke­ket ismeretlenül érettségire vinni, s rá­mondta, rendben, de ezt írjam le. S mivel úgy mentem el, hogy nem foglaltam írásba, hétfőn már várt az írásbeli figyel­meztetés...- Hány ilyen jött össze?- Én ötöt tudok az elmúlt másfél-két évben.- És nem súgott az ösztöne? Nem érezte, hogy ennek még rossz vége is le­het, például az, ami most megtörtént?- De. Én ezt láttam előre, de úgy gon­dolom, hogy ha bizonyos helyzetekben másként viselkedtem volna, ez a sok em­ber most nem állna itt. Úgy gondolom, egy rossz döntést bármikor vissza lehet vonni. Engem minden megoldás érdekel annak érdekében, hogy azt a hat órát, ami az órakeretben rendelkezésre áll, az osz­tályommal tölthessem. Ha a Kossuthban, akkor itt, ha más iskolában, akkor ott. Dantesz Tamás munkaügyi bíróság­hoz fordult, mert úgy ítéli meg, hogy el­bocsátott pedagógusként nem túl jók az esélyei az elhelyezkedésre, de azt mond­ja, most ez nem érdekes, fontosabb, hogy a 12/b leérettségizzen. adásul a kollégák azt látják ezekben a gyerekekben, hogy szembefordultak az anyaintézményükkel.- Ön gondolta, hogy ez be fog követ­kezni? 1 - Azt gondoltam, hogy néhányan meg fogják lépni, de nem számítottam ennyi gyerekre. Én úgy gondoltam, hogy a szülők talán többet kaptak az iskolá­ban tanító többi pedagógustól, és az is garancia számukra. Sajnos most úgy tű­nik, hogy az iskola többi tanára nem tudta megnyerni a bizalmukat.- Ebből a körülményből nem von le következtetéseket? Valóban jól döntöt­tek?- Mi ismerjük a tanár urat, tudtuk, mi­re készül, ő sem titkolta: az utolsó figyel­meztetésnél kijelentette, tönkreteszi az iskolát. Hogy most a szülők és a gyere­kek milyen információk alapján döntöt­tek, más kérdés. Ez az ő döntési joguk. Sajnos. Nem vagyok biztos benne, hogy pár napon belül nem lesznek itt újra ezek a gyerekek. Mi szeretettel fogjuk őket várni.- Vajon mit mérlegelt az iskola igaz­gatótanácsa, mikor helybenhagyta a munkáltatói döntést? - ezt a kérdést már a tanács elnökének, Bozorááy Zoltán espe­resnek, püspökhelyettesnek tesszük fel.- A munkájával voltak problémák, a munkafegyelemmel. Erről többször el­beszélgetett vele az igazgatónő, s egy­szer sem fordult elő, hogy azt mondta volna, „elnézést, jobban odafigyelek”. Minden egyes alkalommal felháboro­dott volt. Persze senki sem köteles elis­merni a hibáját, de azért adottak azok az objektív szempontok, amelyek alapján eldönthető, hogy valami hiba-e, vagy sem. Természetesen nem az a lényeg, hogy valaki elkövet egy vagy két hibát; a legnagyobb baj, ha valaki nem hajlandó változtatni. Amikor erről a tanév végén meghallgattuk az igazgatónőt, egyönte­tűen az volt a tanács álláspontja, hogy elfogadjuk a döntést. Ha egy tanár men­talitása, magatartása fegyelmezetlen, az hátrányos az egész iskolára. Sajátos helyzetben vannak az egyházi intézmé­nyek, mert az állami jogszabályok nem adnak lehetőséget a fegyelmire. Lehet adni a figyelmeztetéseket, s azután jön az elbocsátás. Amolyan „kvázi közalkal­mazotti” jogviszonyban vannak az egy­házi intézmények alkalmazottai.- Ha tehát valami nagyon egyértel­műt akart az iskola, illetve az igazgatóta­nács, ezt kellett tennie, mert kifogytak az eszközökből...- Ez pontosan így van.- Kevés pedagógus lenne képes ilyen hatást gyakorolni a rábízott közösségre, s ez bizonyára egy hosszan tartó befek­tetés eredménye. Ez sem gondolkodtatta el Önöket?- Kétségtelen, hogy a tanár úr óriási hatást gyakorolt a szülőkre és a gyere­kekre, de ennek megítélése nézőpont kérdése. Két órán keresztül gondolko­dott és mérlegelt tizenegy igazgatótaná­csi tag. A mérlegelés azonban azt jelenti, hogy figyelembe vesszük, hogy jó lenne egyben tartani és leérettségiztetni az osz­tályt; jó, ha a szülők, a tanár, a diákok, az iskola kapcsolata pozitív. A másik oldal­ról pedig figyelembe kell azt is venni, hogy egy ilyen lépés azzal járhat, hogy ezentúl feljogosítva érzi magát mindenki arra, hogy bármit megtehessen, kijárjon, kipréseljen, abban a reményben, hogy az az eredmény születik, amit ő jónak lát. Ha valaki kilóg a sorból, és megpróbál maga mellé állítani másokat, az mindig feszültséget teremt. Ebben a szabadelvű világban a gyerekeknek meg kell tanulni­uk, hogy minek milyen következménye van. Ma hamarabb kell a gyerekeknek dönteniük, mint hogy arra lelkileg, erköl­csileg és intellektuálisan megértek volna. Ha elérhetek eredményeket azzal, hogy kampányolok, tüntetek, miközben sok szempontot nem veszek észre, annak rossz üzenete van.- Huszonkét gyerek elhagyja a Kos- suth-gimnáziumot. Ez hogyan hat vissza az iskolára?- Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ha a nem megfelelő magatartás követ­kezmények nélkül marad, az minden­képpen negatív hatással van az intéz­ményre. A Kossuth-gimnázium huszonkét ta­nulója szeptember elsején már az ön- kormányzat intézményében, a Vasvári Pál Gimnáziumban kezdte meg a tanu­lást. A polgármesteri hivatal a jogszabá-. lyokban előírt ellátási kötelezettségé­nek tett eleget az intézkedéssel, a tanár foglalkoztatását - noha pedagógiai megfontolásból indokoltnak tartja - a Vasvári Pál Gimnázium igazgatónőjé­nek hatáskörébe utalta. Tekintettel a tantestület összetételére, a szakos ellá­tásra, Dantesz Tamás nem követhette osztályát. Szeptember 2-án a Kossuth- gimnázium Máté Zoltán igazgatóhelyet­tes aláírásával nyilatkozatot adott ki, melyben sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, s egyúttal leszögezi, hogy a visszatérni óhajtó diákokat szeretettel fogadják. ■ Veszprémi Erzsébet (A Kossuth rádió 16 óra című műsorában szep­tember 3-án elhangzott riport írott változata) Kinyitották a templomot! ► Egyházunkban, gyülekezeteink­ben manapság gyakran esik szó a nyitott templomról. Szélesebbre kell tárnunk templomaink ajtaját a (kül)világra, mert az emberek nem tudják vagy - a konzumtársadalom erőszakosan tolakodó kínálata kö­zepette - nem veszik észre, hogy mi az igazi érték; mi az, ami „életre való”. Bizonyos értelemben „ka­punyitásnak” tekinthető az az ér­tékközvetítő szolgálat is, amelyet a Deák téri gyülekezet énekkara végez. A Lutheránia ének- és zene­kar augusztus 19. és 27. között Svédországban vendégszerepeit. A linköpingi katedrális kórusa három évvel ezelőtt Magyarországon járt; e lá­togatás viszonzásaként került sor az au­gusztusi turnéra. Turnét írok, mert Lin- köpingen kívül (ahol istentisztelet kere­tében végzett, rövid szolgálatra is lehe­tőség volt) az onnan mintegy kétórás autóbuszútnyi távolságra eső Vadstená- ban és Norköpingben is előadta műsorát a kórus. Karnagyunk, dr. Kamp Salamon nagy­szerű válogatást állított össze ezekre az alkalmakra. Ebben - a Lutheránia külön­leges tehetségéhez illő Bach-műveken kívül - számos magyar szerző alkotása helyet kapott. Különös érzés vett erőt az emberen Liszt, Dohnányi, Gárdonyi, Kodály, Szokolay és más hazai mesterek műveit otthonunktól ezer kilométernyi távol­ságban, a nálunk oly ritka gótikus temp­lomok falai között hallgatni. Feltehetően más lelki rezonancia alapján, de vendéglátóinkra, a linköpin­gi katedrális kórusának tagjaira is - mint mondták - nagy hatással voltak a ma­gyar szerzők művei: nyelvünk ismerete nélkül is „értették” és „megértették” őket. Úgy tűnik, Lutherániánk valóban „ki tudta nyitni a templom kapuját” az érté­kek előtt. A skandináviai turné során megnyíl­tak személyes kapuk is, hiszen a linkö­pingi kórus, illetőleg a gyülekezet tagjai­nál kaptunk szállást, és ezzel együtt nagyszerű lehetőséget arra, hogy szemé­lyesebbé váljék - a hivatalosról az egy­háztagok szintjére „emelkedjék” - gyüle­kezeteink kapcsolata. Emlékezetes ma­rad az a közös vacsora is, amelyen - a köszöntések, üdvözlések mellett - ter­mészetesen szintén felcsendültek éneke­ink. Ugyanitt e sorok írója egy rövid, a gyülekezetünk életéről szóló összefog­lalót tarthatott, amelyhez vetített képek adták a hátteret. Jó alkalom volt ez arra is, hogy a test­vérgyülekezeti kapcsolatok terén is meg­próbáljunk új utakról, új kinyitott kapuk­ról gondolkodni. Különösképpen is olya­nokról, amelyek közvetlenül a hívek, az egyháztagok között nyílhatnak ki, erősít­ve e kapcsolatok személyes tartalmát. A partneri kapcsolatok keretében hozzánk látogató ifjúsági és gyülekezeti csoportok számára ajánlottuk, hogy ke­ressék fel a határainkon túli magyar gyü­lekezeteket is. A végig csodás, napfényes idő, a gyö­nyörű tájak, a kitűnő előkészítés és a szí­ves vendéglátás foglalták keretbe ennek az egyhetes zenei missziónak az élmé­nyét, amelyhez méltó „kadencia” volt az egynapos stockholmi kirándulás, a vá­ros ódon és új szépségeiben való pihen­tető elmerülés. ■ P. L.

Next

/
Thumbnails
Contents