Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-28 / 35. szám
8 2005- szeptember 4. FÓKUSZ ‘Evangélikus Élet!* Augusztus 2 o alkalmával... X Augusztus 19-én délelőtt a győri római katolikus székesegyházban tartotta ünnepi közgyűlését Győr-Moson-Sopron megye elnöksége. Az együttlét ökumenikus isten- tisztelettel kezdődött, melyen Várszegi Asztrife pannonhalmi főapát hirdette az igét, az igeliturgiában pedig részt vett Ittzés János evangélikus püspök, Lentulai Attila református esperes és Galavics József győri városplébános. Augusztus 20-a alkalmából a Győr- Moson-Sopron megye közgyűlésének elnöke - Szakács Imre - a megye legrangosabb kitüntető címét, a Kék Szalagot adományozta egyházunk művészének, a Sopronban élő Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőnek. Díszpolgári cím gyülekezet- és faluépítő munkáért A falusi élet kevésbé engedi be a politikai csatákat a helyi közösségbe. Ez a megállapítás már a múlt rendszerben is érvényes volt Dunaegyházára, Bács-Kis- kun Egyházmegye akkor erős gyülekezetére. Az ’50-es évek közepétől kezdve tizenöt éven át szolgált a faluban Tóth- Szollós Mihály. A szeretetteljes, szlovák többségű gyülekezet tagjainak is köszönhetően a nehéz időkben nem a szembenállás, hanem a falu építése, a közösség erősítése, község történetének kutatását és megírását, valamint a fiatalok között a kulturális felemelkedésért végzett munkáját. Méltatta Tóth-Szöllős Mihálynak a falu számára fontos útépítésben és a kulturális munkákban való részvételét, illetve a lelkész feleségének az iskolában, a néprajzi gyűjtésben, a helytörténet kutatásában végzett szolgálatát is. A méltatást követően Nagy Tamás polgármester adta át Tóth-Szöllős Mihálynak a díszpolgári címet jelképező okleaz idősek gondozása, a családok látogatása, a hittanoktatás, a fiatalokkal való törődés, a szórványok intenzív látogatása töltötte ki napjait. Talán nem véletlen, hogy azokban az időkben az országos egyház egyik vezető funkcionáriusa lett felügyelőként a dunaegyházi Dudla Imre szabómester. A sok munka eredménye még ma is érezhető a faluban, ezért Dunaegyháza képviselő-testülete úgy döntött, hogy díszpolgári címmel erősíti meg volt lelkésze és a mai település lelkiekben is gazdag kapcsolatát. Tóthné Váczi Eva, a helyi iskola igazgatója augusztus 19-én meleg szavakkal köszöntötte az új díszpolgárt, munkásságából kiemelve a templom- és a parókia renoválását, a velet és az emlékplakettet. A kitüntető cím átvétele után az új díszpolgár megköszönte azt, s elmondta: örömmel fogadja el, mert - mint mondotta - úgy látja, hogy eredményes volt az a magvetés, amelyet néhány évtizede végzett. Az ünnepség befejezéseként rövid szertartás keretében - mivel a mostani lelkész nem vett részt az eseményen - Tóth-Szöllős Mihály megáldotta és megszentelte az új búzából sütött kenyeret, amelyet azután Nagy Tamás polgármester szelt meg és osztott szét a jelenlévők között. Az emlékezés mindenki számára indíttatást és erőt adott a közösségben való megmaradásra és továbberősödésre. ■ TSZA Veled, Urunk, sohasem nélküled! ► Kinek mit jelent augusztus 20-a? A vízi és légi bemutatókat? A budai Várban megrendezett mesterségek ünnepét? Az új kenyeret? A szentmisét a Bazilikában, a körmenetet? A színes ünnepi rendezvények sokaságát, amelyek fénypontja a tűzijáték? Ezt is, azt is. Létezik azonban egy különleges összetételű, ünneplő gyülekezet, amelynek tagjai évente egyszer, augusztus 19-én délután találkoznak egymással mindig ugyanott: a Duna-parton, a Szilágyi Dezső téri református templomban. 2000, azaz a millennium éve óta él ez a szép hagyomány: az evangélikus és a református egyház - vendégül látva más történelmi felekezetek képviselőit, valamint magas rangú állami tisztségviselőket - közös istentiszteleten ad hálát nemzeti ünnepünk előestéjén. A „teljesség igénye nélkül” említve néhány nevet, az idei ünnepet megtisztelte jelenlétével Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Módi Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár, Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke, valamint a közélet több képviselője. Az istentiszteleten - a katolikus egyház részéről - részt vett Paskai László és Erdő Péter bíboros, Seregély István érsek, a püspöki konferencia elnöke és Veres András püspök, továbbá megjelentek más egyházak vezetői is. A város már javában ünnepelt: odakint - azaz odafent - éppen egy látványos légi bemutató zajlott, ám az érkező Gulya's Kálmán egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkár megnyugtatta a gyülekező vendégeket: „papírja van” arról, hogy este hat órára, az istentisztelet kezdetére abbamarad a zúgás. A szervezők előrelátó munkájának köszönhetően tényleg semmi sem zavarta az istentiszteleten részt vevők áhítatát. A különleges, csillag alakzattá templomban elsőként dr. Bölcskei Gusztáv református püspök köszöntötte a megjelenteket. Beszédében rámutatott: az augusztus 19-i ökumenikus istentiszteletnek az az egyik legfontosabb üzenete, hogy együtt vagyunk - különböző felekezetű, más-más politikai nézeteket valló, határon inneni és túli magyarok. Ez már önmagában is nagy szó egy sokszor széthúzó társadalomban. Bölcskei Gusztáv ezután a taizéi alapító atyának, Roger testvérnek éppen az istentiszteletet megelőző napokban bekövetkezett haláláról szólt, melyet „döbbenettel és borzongással” vett tudomásul a világ. A püspök a 21. század első keresztény mártírjának nevezte a gyilkosság áldozatává vált atyát, aki „imára kulcsolt vagy. áldásra emelt, üres kézzel ment el a világból”. Emlékének egyperces néma felállással adózott a templomi közösség. Az idén Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője hirdette az igét Mt 20,25-26 alapján. (A hagyomány része ugyanis, hogy az egyik évben református, míg a másikban evangélikus főpásztor szolgál a szószéken.) Szent István ünnepén a püspök az állam és az egyház, a magyar társadalom aktuális kérdéseinek összefüggésébe állítva hirdette a jézusi szót: „...aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok..." Gáncs Péter kiemelte: ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek István királyról alkotott képét nem annyira az iskolában tanultak alakították ki, sokkal inkább az István, a király című rockopera. „Király vagyok, Uram, a Te akaratodból. / Minden magyarok királya. / És én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen. / Veled Uram, de Nélküled” - idézte a rockopera zárómondatait, amelyek véleménye szerint ma is időszerű kérdéseket vetnek fel. Mint hangsúlyozta, ez az ellentmondásos helyzet végigkíséri népünk ezeréves történelmét, és sajnos ma is van aktualitása. A püspök elmondta: Szent István személye az állam és az egyház harmonikus viszonyát, a nemzet konstruktív együttműködését szimbolizálja, ma viszont együttműködés helyett „meddő számháború" zajlik az egyház-finanszírozásról, és úgy tűnik, némelyek számára az egyházak mára csupán egy „lefaragandó költségvetési tételt” jelentenek az ország életében. „Jézus tanítványaiként végezzünk mi is önvizsgálatot!" - figyelmeztetett az ige alapján Gáncs Péter. „Vizsgáljuk meg, mennyire töltjük be krisztusi küldetésünket, és hogyan adjuk tovább a meghívást Isten országába” - folytatta. „Mit teszünk a körülöttünk élőkért, a rászorulókért, a »legkisebbekért«, drága, ezeréves magyar hazánkért? Küldetésünket csak Krisztus szeretetéből táplálkozva tölthetjük be: csak veled, Uram, és általad - sohasem nélküled! Ezért a gyógyító kommunikációért, a nemzetet újra átölelő együttműködési készségért imádkozzunk” - zárta igehirdetését a püspök. Az istentisztelet kiemelkedő színvonalú egyházzenei szolgálatát Fassang László orgonaművész, valamint az EHE fúvószenekara látta el Johann Gyula egyetemi lelkész vezetésével, a liturgiában pedig részt vett - evangélikus részről - Benczúr László, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője is. Jövőre - reményeink szerint - ismét együtt ünnepelünk... ■ Kőháti Dorottya Több mint ezer gazdálkodó gyűlt össze augusztus 20-án délelőtt a budapesti Felvonulási'téren, hogy államalapításunk ünnepén istentiszteleten kérje Isten áldását munkájára. Kovács Bánk ferences szerzetes atya, Bereczky Zoltán református és Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkész szolgált a Föld-istentisztelet elnevezéssel illetett ökumenikus alkalmon, melynek keretében párhuzamos úrvacsoraosztás, illetve áldozás fejezte ki a keresztény egységre való törekvés igényét és a felekezeti különbségeken átívelő közösség megélésének örömét. Az istentiszteletet követően Eperjes Károly színész az Eucharistia című Babits-verset adta elő. ■ HHO Morzsák az új kenyér ünnepéről Kenyérünnepet szerveztek a budapesti Vajdahunyad várában. Hullámzik a tömeg, az emberek időnként megállnak, nézik a kemencék előtt sürgölődő, izzadó pékeket. Alig várják, hogy kivegyék az illatos tésztát, azonnal alkalmi sorok alakulnak ki a falatokért. Kézzel törik, marcangolják a még forró kenyeret. Egy fiatal suhanc - próbálván lehűteni - labdázik egy darab serclivel, egyik kezéből a másikba dobálja. Amikor nem tudja elkapni, és elejti, mellette lévő társának éppen sikerül belerúgnia. Jót nevetnek, s a „focista” nagyon büszke rá, hogy ilyen ügyes és gyors volt. Van ingyen kenyér, ingyen pékáru, így bőven jut a földre és a szemetesbe is. Pedig jobban meg kellene becsülni! Időseknek, fiataloknak, szegényeknek és tehetőseknek egyaránt - még akkor is, ha ingyen ván. De - úgy látszik - ezt már csak keveseknek tanítják meg. Gazdák vertek sátrat a Felvonulási téren. Fogy a bor és a pálinka, nagy hangon, szíves szóval invitálják egy pohárra a néze- lődőket is. Számtalan bográcsban rotyog a gulyás. Csodás illatok terjengenek a levegőben, az egész tér egy vidám, színes forgatag. Mosolyognak az emberek, innen is, onnan is nevetés hallatszik. Itt biztosan nem marad éhesen senki, valamelyik bográcsból mindenkinek jut - ha illendően kér. De nem csak gulyásból van kóstoló, hiszen lehet mézet, zöldséget, kenyeret, kalácsot - és még ki tudja mit - is enni. Azután elcsendesül a tér. Köszöntik az új kenyeret, és hálát adnak a Mindenhatónak a termésért. Sokan megilletődve nézik, hallgatják, s talán arra gondolnak, hogy hány embernek milyen sok munkája van abban, hogy az elkövetkező évben is naponta sülhet friss kenyér. Hatalmas tömeg gyűlt össze a Szent Jobb körmenetre. Szűnni nem akaró hullámokban követik egymást a csoportok. Zászlóval, felirattal tájékoztatják a kívülállót arról, hogy voltaképpen kik is ők, vagy egyszerűen ruházatukkal jelzik összetartozásukat. Lassan, méltóságteljesen halad a sor a tömeg szegélyezte útvonalon. Ahol elhaladnak, itt is, ott is taps hallatszik. Éppen úgy kijár a tetszés- nyilvánítás a politikai élet jelen lévő képviselőinek, mint az egyenruhás lovagrendeknek vagy a kormányzóra emlékező társaságnak, de - különös módon - megtapsolják az ősmagyarok jelmezében érkező lovasokat és a Magyar Honvédség díszelgő alakulatát egyaránt. Lassan halad a menet, átszellemült, komoly arccal kísérik az ereklyét. Látható, hogy a körmenet résztvevői valóban átélik az ünnep méltóságát. Hatalmas hangerővel szól a zene az Akadémia előtti téren. A színpadon táncosok, színészek imitálják az éneklést. Mi sem természetesebb, mint hogy az István, a királyt adják elő. A tömeg együtt énekel, mozog a zenével, hiszen aligha van valaki e hazában, akinek ne lennének ismerősek a fülbemászó dallamok. Viliódznak a fények, újból és újból belehasít az esti szürkületbe a szólógitár éles hangja. Közben vidám jövés-menés van a színpad előtt, az árusoknál minden fogy, ami eladható és megvehető. Csillagászati áron kel el a kávé, a perec és az ünnep kihagyhatatlan kelléke: a sör. Hosszú sorok kígyóznak egy-egy pult előtt, az eladók kapkodva végzik a dolgukat, mégsem akarnak elfogyni a vásárlók. Indokolt a sietség, igyekezni kell minél hamarabb túladni az árun, mert nemsokára jön a fő attrakció, a tűzijáték, amikor eloltják a fényeket, és nincs tovább kereskedés. Közben István király megrendítő éneke hallatszik a hangszórókból. Éppen lelkének bánatát tárja fel, és megesküszik, hogy bármi áron megvédi az országot és a kereszténységet. A fűben egy kicsi gyermek készül vacsorához. Műanyag dobozból fogja elfogyasztani a megmelegített, egyszerű főzeléket. Békésen ül a földre tett párnán, és várja, hogy szülei mellé térdeljenek. S amikor együtt vannak, valamennyien összeteszik a kezüket, asztali áldást mondanak, majd az apróság nekilát az evésnek. Különös ellentmondás. A kavargó összevisszaságban egy békésen imádkozó, majd jóízűen falatozó gyermek. ■ Gyarmati Gábor
