Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-28 / 35. szám
6 2005- szeptember 4. MELLÉKLET ‘Evangélikus Életi; Részhajrá a törvényalkotásban ► 2003-ban indult az a folyamat, amely egyre szélesebb támogatást kapott, és arra irányul, hogy - áttekintve az eddigi tapasztalatokat - újítsuk meg törvénykönyvünket. Időről időre az Evangélikus Élet olvasóinak is beszámoltunk a munka egyes állomásairól, amelynek a legnagyobb szakasza most lassan a végéhez ér. A szeptember 30-ára és október t-jére tervezett zsinati ülésen kell elfogadnunk a változtatásokat ahhoz, hogy azok az általános tisztújítás során alkalmazhatóak legyenek. Rengeteg munka van a már kidolgozott javaslatok mögött - és még hatalmas feladat áll előttünk, hogy végleges formába öntsük őket a hátralévő egy hónapban. Bizottsági üléseken és éjszakai gépelések során alakulnak még a törvénytervezetek, hogy egymással egységet alkotó, pontosan értelmezhető szöveggé váljanak, de az új vagy újjászülető törvények fő elemei már készen vannak. Mostani mellékletünkben négy fontos törvényjavaslatnak mutatjuk be a legfőbb elemeit. Az egyházi szolgálatról szóló törvény kiindulópontja az egyházon belüli munkavégzéssel kapcsolatos kérdések rendezésének szándéka volt. Ideértjük a lelkészek tevékenységét éppúgy, mint a nem lelkészek áldozatos és elengedhetetlen szolgálatát. A tartalmi felülvizsgálat mellett szerkezeti átalakítást is végeztünk, egy törvénybe összeszedve az egyházi szolgálatra vonatkozó - eddig több helyen található - legfontosabb szabályokat. Hasonló átalakítás az intézményekről szóló törvényjavaslat esetében is történt. A másfél évtizeddel ezelőtti helyzethez képest megtöbbszöröződött az egyházi intézmények száma, melyek a jövőben egyházunk egyik stratégiai tartóoszlopává válhatnak. Célszerűnek láttuk, hogy együtt gondolkodjunk el róluk, meghatározva közös vonásaikat és az egyes intézménytípusok sajátosságait. Szintén jelentős módosításokat tartalmaz az egyház igazgatásáról szóló törvényjavaslat is. Megpróbáltuk megkeresni azt a szerkezeti formát, amely a jelen helyzetben a legjobban szolgálhatja az egyház működését - reményeink szerint ezzel ezzel sikerül majd leküzdeni a korábban előforduló nehézségeket. Az új szerkezethez kapcsolódik a megújult választási törvény. Ezzel egészen biztosan mindnyájan találkozni fogunk a jövő évben az általános tisztújítás kapcsán. Kérjük az olvasók (egyháztagok) imád- * ságos támogatását a következő egy hónap munkájához - és különösen majd az elkészült törvények be- vagy még inkább kitöltéséhez! ■ Bárdossy Tamás - Smidéuusz Zoltán A választásokról és a szavazásról A zsinat 2002-ben már foglalkozott a választásokról és a szavazásról szóló törvény módosításával. Akkor a szavazás technikájával, az egyházközségek választói névjegyzékeivel és a jelölési eljárással kapcsolatos előírásokról tárgyaltunk. Most, amikor az úgynevezett „soproni anyag” kapcsán áttekintjük a 2001 óta hatályos egyházszerkezet működtetése során felgyűlt tapasztalatokat, foglalkoznunk kell az általános tisztújítás szabályaival is. A törvényt új szerkezetben képzeljük el. A törvény elejére az általános választási előírásokról szóló rész (választhatóság, általános tisztújítás, visszahívhatóság stb.) kerül. Változatlanul hagytuk a gyülekezeti lelkész választásáról szóló szabályokat. Új formában jelennek meg az általános tisztújítás előírásai. Külön rész tárgyalja a tisztségviselők, presbitérium i tagok és közgyűlési küldöttek választását (egyházközségben, egyházmegyében, egyházkerületben és országos szinten), és külön rész foglalkozik a püspök, esperes, országos felügyelő, egyházkerületi felügyelő, egyházmegyei felügyelő választásával. Az utóbbiakat ugyanis a gyülekezetek közvetlen szavazással választják. A törvényt a testületi ülések technikai előírásai (az ülések összehívása, levezetése, döntéshozatal stb.) zárják. Ez utóbbi rész eddig a törvény legelején volt. A szöveget hozzáigazítottuk a „soproni anyaghoz”. A törvény közepén az általános tisztújításról szóló részt úgy szerkesztettük, hogy abból egyértelmű legyen, mely közgyűlésnek mely tisztség- viselőket és küldötteket kell megválasztania. A törvény szövegét a legutóbbi választások tapasztalataiból okulva is javítottuk. Ezek főleg a többlelkészes gyülekezetek szavazati jogával, a jelölőbizottságok szerepével, valamint a jelöltlista véglegesítési eljárásával kapcsolatosak. Ezek a javítások nem azt jelentik, hogy a választások eljárása egyszerűbb lesz. Legalább két malomkerék között őrlődtünk: az egyszerűsítés igénye éppúgy kötött minket, mint a választások igazságos és ellenőrizhető volta. Végül: ezek az eljárások akkor töltik be szerepüket jól, ha a testületi tagok és tisztségviselők felelősen látják el munkájukat, és kritikus szemmel, de szerető szívvel törekednek arra, hogy az adott feladatra a legmegfelelőbb embert válasszák meg. ■ M.A. Zsinati Az új intézményi törvény ■ Ittzés András Amikor a jelenlegi zsinat munkája megkezdése után nem sokkal jogharmonizációs feladatot vállalt magára, rögtön beleütközött az egyházi intézményekről szóló szabályozás egyenetlenségeibe, hiányosságaiba. Az 1997. évi VIII. törvényünk címe szerint „az egyház intézményeiről és egyesületeiről” szól ugyan, mégis tartalmaz rendelkezéseket a lelké- szi munkaközösségekről, amelyek se nem intézmények, se nem egyesületek, viszont egy szót sem szól jó néhány létező intézménytípusunkról, például a dia- kóniai intézményekről, pedig - hála Istennek - számos ilyen működik egyházunkban. Ezekkel ugyanis az egyházi szolgálat külön területeiről szóló 1997. évi V. törvény foglalkozik, de - szemben a közoktatási intézményekről szóló goktól. Tisztázni kellett'azt is, hogy mi a helyzet intézményeink jogi személyiségével. Bizonyos esetekben (például az intézményeink között szám szerint is többséget alkotó közoktatási és szere- tetintézményeknél) az állami és/vagy egyházi törvényekben egyértelmű az önálló jogi személyiség kategóriájának a meghatározása, más esetekben azonban (például a gyűjteményeknél vagy az üdülőknél) ez nem így van. Határozott döntés volt, hogy ez a törvény az önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményekről fog szólni, s bizonyos esetekben a fenntartó egyházi önkormányzaton múlik, hogy ilyen formában akarja-e működtetni valamely szervezeti egységét. A vegyes rendelkezések között azonban az is szerepel, hogy milyen belső szabályozást kell hozni az intézményi feladatokat ellátó, de jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti egységekről. A most már több éve formálódó törvényjavaslat első 31 paragrafusa azokat az alapítással és működtetéssel kapcsolatos általános rendelkezéseket tartalmazza, amelyek minden intézményre vonatkoznak. Itt rögzítik azt az alapelvet, hogy az intézmények alapításával, megszüntetésével kapcsolatban - a felÁ törvénytervezetben az alábbi intézményi formák vannak felsorolva: a) missziói intézmények: b) konferencia- és üdülőközpontok: c) tájékoztatási intézmények; d) gyűjtemények: e) közművelődési intézmények: j) felsőoktatási intézmények; g) közoktatási intézmények; h) egyéb oktatási intézmények; i) szeretetintézmények (diakóniai intézmények); j) egészségügyi intézmények. A fő tevékenységi terület alapján minden intézményt be kell sorolni a fenti kategóriák valamelyikébe, s ezt az alapító okiratban rögzíteni kell. Egyelőre nem dolgoztak ki speciális szabályozást a közművelődési és egészségügyi intézményre, mivel ilyenek egyházunkban jelenleg nem működnek. Egyéb oktatási intézményként csak a kántorképző intézet szerepel, de az összes többi területen további hosszabb-rövidebb törvényi szakaszok egészítik ki az általános szabályokat. A tervezet továbbá nevesít több olyan szabályzatot (SZMSZ, házirend, munkaterv stb.), amelyet minden intézménynek magának kell elkészítenie. A törvényben kiemelten szerepel egy- egy központi intézmény. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a kántorképző intézet mellett ilyen a Luther Kiadó, illetve az országos könyvtár, levélrészletes szabályozással - mindössze négy rövid paragrafusban. Az Evangélikus Kántorképző Intézetről egy harmadik törvényünk rendelkezik, egyetlen paragrafusban, konferencia-központjainkról viszont lényegében semmiféle törvényi szabályozás nincs. Nagyon nagyok tehát a különbségek abban a tekintetben, hogy miről mennyi szabályozás van, ráadásul a meglevő szabályozás tartalmában is jelentősek az eltérések, ami a gyakorlati működést is nehezíti. Mindezek alapján a jogi bizottság már 2002-ben elkezdett foglalkozni a kérdéssel, és 2003 elejére kialakult az a törvényalkotói szándék, amely szerint egyetlen törvény keretében rögzítik a különböző intézményekre vonatkozó közös (általános), illetve speciális szabályokat. (E koncepciót a zsinat - azóta tábori püspökké megválasztott és beiktatott - lelkészi alelnöke, Lackner Pál javasolta, és a plenáris ülés is az ő előterjesztésében fogadta el. Később Lackner Pálnak a zsinatból való távozása miatt lett e sorok írója a törvényjavaslat gondozója és előterjesztője, a jogi bizottság elnöke.) Mint azonban a plenáris ülésszakokról szóló beszámolókból lapunk olvasói is tudhatják, egyes intézménytípusokkal kapcsolatban más zsinati bizottságok is végeztek előkészítő munkát. E munka során nem kis feladatot jelentett, hogy az állami jogszabályokkal összhangban levő törvénytervezetet állítsunk össze, hiszen az állami támogatásban részesülő intézményeink működése szempontjából ez elengedhetetlen. Bár lényegében mindenki tudja, miről van szó, mégis alapvető kérdés, hogy miként lehet definiálni az egyházi intézményeket, amelyek megkülönbözteten- dők mind az egyházi önkormányzatoktól, mind a gazdasági és egyéb társasásőbb jóváhagyások beszerzése után - a közgyűlések rendelkeznek jogosultsággal, a fenntartással kapcsolatos döntéseket azonban a presbitériumok hozzák meg. Megfogalmazzák továbbá az a jelenleg is működő gyakorlatot, hogy az intézmények fenntartásában szerepet kapnak az igazgatótanácsok. Az intézményvezetőkkel kapcsolatban általánossá válik a nyilvános pályázat, illetve a határozott időre való megbízás, ami eddig nem minden területen volt így. Ezek a példák is mutatják, hogy az általános rész nagy jelentősége éppen abban áll, hogy törvényi szinten rögzít számos olyan előírást, amely bizonyos egyedi esetekben a szokásjog alapján vagy működött, vagy nem. 1. § Az evangélikus egyházi intézmény valamely jogi személyiséggel rendelkező egyházi önkormányzat közgyűlése által - a felettes közgyűlés előzetes jóváhagyásával -, meghatározott céllal alapított, önálló képviselettel rendelkező, önálló költségvetés alapján gazdálkodó szervezeti egység, amely a Magyar Köztársaság lelkiismereti és vallás- szabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 13. paragrafusának második bekezdésében meghatározott jogi személyiségi formában, igazgatótanács felügyeletével működik. * * * A hivatkozott törvényhely: „Az egyház és - ha az alapszabály így rendelkezik - az egyház önálló képviseleti szervvel rendelkező szervezeti egysége (szervezete, intézménye, egyházközsége stb.) jogi személy.” tár és múzeum közös működtetésére a jövő év folyamán létrehozandó Evangélikus Országos Gyűjtemények nevű intézmény. A legrészletesebb szabályozás a közoktatási intézményekről fog szólni, mint ahogy jelenleg is ez a legalaposabban szabályozott intézményi formánk. Nem titok, hogy a bevezetőben már említett 1997. évi Vili. törvény közoktatásra vonatkozó része volt az alapja a jelenlegi törvénytervezet általános részének is. Megpróbáltuk összegyűjteni ebben a törvényben - és szükség esetén pontosítani - azokat a szabályokat, amelyek minden más intézménynél is értelmesen és hasznosan működnek. Nyilván nem tartoztak ide például a nevelőtestülettel vagy a diákokkal kapcsolatos rendelkezések, többek között ezek kerülnek az új törvény speciális közoktatási részébe. Érkeztek észrevételek a jelenlegi törvény ilyetén „megbontása” miatt, de az összes intézménytípus lényegileg egységes és lehető legrövidebb szabályozására való törekvés miatt mégis ez a törvényalkotási megoldás látszott célszerűnek. Az előzetes kritikák között kell megemlíteni, hogy a szeretetintézmények vezetésének szabályozásával kapcsolatban is megfogalmazódtak félelmek. A gyakorlat azonban remélhetőleg igazolni fogja, hogy ha a jövőben esetleg lesz is olyan szeretetintézményünk, amelyben nem lelkész lesz az intézményvezető, a lelkészi jelenlét ott is segíti és biztosítja majd az intézmény működésének egyházi, evangélikus jellegét. Ugyanezen gondolatkörhöz kapcsolódva kell elmondani, hogy a törvény-előkészítés utolsó fázisának reményei közé tartozik az is, hogy a végső változatba talán bekerül majd az iskolalelkészekről szóló, a jelenleg hatályos törvényből sokak által hiányolt szabályozás.
