Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-31 / 31. szám
Evangélikus Életi EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. július 31. 3 „Mikor lesz a következő tábor?” ► Mint oly sok az országban, a csorvási evangélikus gyülekezet is elöregedőben van, a középkorosztályból és a fiatal felnőttekből is csak kevesen járnak a különböző alkalmakra. Hogy mégis lehet reménysége a közelmúltban városi rangot kapott település evangélikusainak, arra a júniusban és júliusban megrendezett két gyermektábor a legfőbb bizonyíték. Nemek és igenek ► Egy bioetikai és egy, az oktatási rendszert érintő kérdés váltott ki viharokat a közelmúltban. Kérhetik-e a szülők a születendő gyermek nemének a befolyásolását, illetve elvégezheti-e ezt legálisan az egészségügy? Helyes-e a különböző felkészültségű, adottságú, hátterű stb. gyerekeket azonos osztályba járatni? A korábbi lelkész házaspár távozása óta először próbálkoztak Csorváson gyermektábor rendezésével. Füzesi Judit és Füzesi Koméi lelkészek, valamint néhány lelkes, a tábor ügyét szívén viselő szülő nagy buzgalommal láttak neki a szervezésnek.- A nyolcvanas években két-három Nógrád megyei evangélikus lelkész úgy érezte, hogy intenzívebb lelki közösségre lenne szüksége. Elkezdtek hát együtt imádkozni, igét olvasni. Az eleinte csak a személyes lelki növekedést célzó együtt- léten idővel újabb lelkészek, majd laikusok is részt vettek. Az új keletű egyházi „tömörülés” elsődleges célja a szolgálat volt. Egyházunk elnökségét is tájékoztatták arról, hogy a maguk eszközeivel szeretnének mindent megtenni annak érdekében, hogy egyre többeket elérjen az evangélium üzenete.- Hogyan fogtak hozzá az elképzelések megvalósításához? A nagy nap június 27-én érkezett el, amikor a Hajdú Andrea lelkésznő pászto- rolta református gyülekezettel közösen harminckilenc 8-14 év közötti gyermek raj zott be a parókiákra. Addigra aprólékos precizitással, percre pontosan kidol- Alapítványi formában kezdtünk el dolgozni, adományokból tartva fenn magunkat. A kuratórium azonos az EKE vezetőségével. Az elnök Gyórfi Mihály nyírszőlősi lelkész, alelnöke Göllner Pál A kurátorok: az érdi gyülekezet pásztora, Ittzés István, valamint Kiss Péter és Oravecz András. Magam főállásban, titkárként állok az alapítvány alkalmazásában, melynek jelenleg körülbelül hatvan tagja van.- Ha jól tudom, az EKE-tagsághoz mindössze két feltételnek kell eleget tenni.- Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért Alapítvány elsődleges célja - nevéhez híven - az evangélium hirdetése. Tagjaink közé ezért olyanokat várunk, gozták a programot. Bibliai történetek, éneklés, sorversenyek, a hét végén ajándékokra beváltható talentumokért folyó ügyességi versenyek, kézműves foglalkozások - benne üvegfestéssel, arcfestéssel -, valamint szabadon választható játékok alkották a színvonalas programot. Egyetlen perc üresjárat sem volt, de a gyerekek energiáját, hiperaktivitását látva szükség is volt a sűrű elfoglaltság biztosítására. Hogy a fárasztó napok után a gyomor se maradjon üresen, arról tízóraival, a közeli iskolából hozatott meleg ebéddel és uzsonnával gondoskodtak a házigazdák. A három héttel később kezdődő, már csak az evangélikus gyülekezet által életre hívott kreatív gyermektáborba tizennégyen jöttek, sokan azok közül is, akik az előző táborban is megfordultak már. Mi több, a környéken nyaraló békéscsabai és csanádapácai iskolások közül is érkeztek páran. Elégedetlen arcot egyetlen nap végén sem lehetett látni. A gyülekezet eleinte meglévő kétségei végül alaptalannak bizonyultak: Isten kegyelméből rengeteg áldást kapott felnőtt és gyerek egyaránt. Több gyerek három nap után egyszerre tette fel a kérdést: „Mikor lesz a következő tábor?” A jövő évi tábor (vagy táborok?) sorsa már ekkor eldőlt. ■ Gajdács Pál akik átadott életű hívők, és felkérés esetén vállalják a különböző szolgálatokat.- Mint például?- Kezdetben, az akkori keretek közt elsősorban az alkoholbetegek körében végzett tevékenységről és evangélizációk szervezéséről lehetett szó. Idővel nemcsak a tagok, de a lehetőségek és így a munkaterületek száma is növekedett. A gyülekezetekben meglévő összes korosztályt meg szerettük volna szólítani. Ezért indítottunk gyermekeknek és fiataloknak szóló csendesnapokat és -heteket. Negyedik-ötödik éve kedvelt célpontunknak számít a kelet-magyarországi Újhuta. Itt, Luc- falván, a szülőfalumban pedig már harmadszor látunk vendégül konfirmáció előtt álló fiúkat és lányokat. Az adott hétre mindig alapos munkával készülnek a táborért felelő csapat tagjai, akiknek évről évre szívesen segítenek külföldi vendégeink, amerikai evangélikus fiatalok. Ok az idén sajnos nem tudtak eljönni Magyarországra. A többi EKE-programra visszatérve: szervezünk házaspároknak szóló programokat is, és rendezünk úgynevezett presbiteri hétvégéket. A fiatalok körében nagyon népszerűek az evangélizáló és hitmélyítő hétvégék Az utóbbiak egy hétéves időtartamra kidolgozott tematika szerint foglalkoznak a keresztény hit és élet kérdéseivel, így segítve a résztvevőket a tudatos hívő élet megélésében. Nagyon hasznosnak és fontosnak tartom a felnőttek számára szervezett hitmélyítő hetet is.- Ne feledkezzünk el a különlegességnek számító EKE-bibliaiskoldról sem.- E képzés elindításához gondos előkészületekre volt szükség, hiszen korábban az evangélikus egyházon belül nem volt ilyen intézmény. Végig kellett járnom a hazánkban működő bibliaiskolákat, hogy tapasztalatokat szerezve alakíthassuk ki a legmegfelelőbbnek tűnő formát. A képzés hároméves. Hivatalosan elismert képesítést nem ad ugyan, de egy-egy evangélikus egyház- község laikus tagjai számára segítséget jelenthet abban, hogy felkészültebben kezdjenek neki a gyülekezeti szolgálatnak. Jelenleg körülbélül harmincán tanulnak itt.- Az érdeklődők hogyan tudnak ide vagy bármely más EKE-programra jelentkezni?- Az alapítvány központja Budapesten, a Szondi utca 95. szám alatt található. Telefon- és faxszámunk: 1/332-7063. E-mail címünk: ekeal@freemail.hu. Interneten keresztül a nyírszőlősi evangélikus gyülekezet honlapján, a http://nyírszőlős. lutheran. hu/lapok/eke/eke. htm oldalon érhetnek el bennünket. ■ Gazdag Zsuzsanna Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban van egy emlékem, amely máig erősen él bennem, pedig a múlt század negyvenes éveiben történt az eset. Harmadik elemisták voltunk a Deák téri evangélikus iskolában. A tanév elején félrehívott a tanítónk, Veperdi Ernő, és arra kért, hogy vállaljak el egy értelmileg sérült fiút padtársnak. Iván nem beteg a szó szoros értelmében, hanem lassúbb a felfogása, nehezebben beszél, keresi a szavakat, azonkívül időnként kényszermozgásokat produkál. Figyelni kell rá, szeretettel meg kell nyugtatni, el kell magyarázni neki a dolgokat stb. Később tudtam meg - jártam náluk, tanultunk együtt -, hogy padtársam egy híres fővárosi orvos kisebbik fia. A bátyja még súlyosabb eset volt: egy vidéki intézetben nevelkedett. Ivánt elsősorban szép, szomorú szemű édesanyja nevelte. Ma már tudom, hogy örökletes rendellenesség sújtotta a családot. Azt is tudom, hogy azok, akik ebben a betegségben szenvednek, a gyógypedagógia kompetenciájába tartoznak. És mégis, még ebben az esetben is tudtunk javítani társunk állapotán (megjegyzem, jó, hogy az osztályban egyedül Iván szorult efféle segítségre). Legalább ilyen lényeges volt - és ezt emelném ki hogy mindannyian gazdagodtunk az így kialakult helyzet által. Megértettem, van annál is nagyobb dolog, hogy én jól tanulok, és engem ezért megdicsérnek: azon fáradoznom, hogy a rám bízott barátom több legyen, jobb legyén. Engem cseppet sem hátráltatott, inkább motivált ez a helyzet. A katolikus egyház és az oktatási tárca között kirobbant vita - melyet a sajtó szivárogtatott ki - magán viseli mai közéletünk számos negatív vonását. Kiragadott részletek kapnak tendenciózusan nyilvánosságot; az alapjában szakmai kérdés azonnal politikai színezetet nyer. Az egyik oldal egyházellenességet, a másik oldal kirekesztést, el nem fogadható egyházi magatartást emleget. Rossz a leegyszerűsített kérdésfeltevés is: integráció vagy szegregáció, hiszen a valóság ennél sokkal összetettebb. Minden diakóniai jellegű tevékenység - és végül is a gyógypedagógiának is van ilyen színezete - hiányossága, hogy társadalmi méretekben nem tudjuk alkalmazni a jó szakmai megoldásokat az intézményi struktúra fejlesztése nélkül. Jó lenne, ha minden előrehaladt korú, magányos, illetve minden fogyatékkal élő ember a számára megfelelő kisközösségben élhetne, azonban elegendő számú idősotthon, a fogyatékkal élők intézményei, gyógypedagógiai osztályok stb. nélkül mégsem részesülhet minden rászoruló a megfelelő társadalmi gondoskodásban, bármennyire az integráció a fő szabály. Tisztában vagyok vele, hogy a jelenlegi vita meghatározóan - ha többnyire kódolt formában is - a cigány gyerekek, illetve a nem cigány, de többszörösen hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával kapcsolatban robbant ki. Jobb-e nekik és a többieknek, ha a lemaradók, illetve a kedvezőtlen családi háttérnek önálló osztályba járnak, vagy sem? Azaz na- gyobb-e a szakmai hatékonyság, ha a prob- lémátlanok „csak” a saját tanulásukra koncentrálhatnak, illetve a problémásokkal a számukra leginkább megfelelő módon foglalkoznak? A vita szomorú háttere, hogy ma ez a gyakorlat; a felzárkóztató osztályok révén valósul meg a szegregáció. Pedig a hátrányos szociális helyzet nem feltétlenül jár együtt szerényebb szellemi képességekkel. Sok az okos szegény gyerek. Nehéz az egyházakat általánosságban elmarasztalni - nincs szándékom fogadat- lan prókátorként érvelni -, hiszen a történelem során és ma is vitán felül állt és áll az egyházi iskolák befogadó karaktere. Nem is szólva arról, hogy számos tehetséges, de szegény gyerek számára a háború előtt éppenséggel a papi pálya jelentette a kiugrási lehetőséget. Tételezzük fel a jót egymásról. Tételezzük fel, hogy mindenkit a közösség érdeke vezérel. Minden gyerek indulhasson - legalább a közoktatásban - azonos eséllyel! Természetesen az integráció a fő szabály, de ezt nem könnyű megvalósítani. A magas szintű felkészültségen kívül sok szeretetet, törődést, empátiát igényel. Az ideológiai tartalmú, előítéletek meglétéről tanúskodó viták biztosan nem segítenek. Bizony a hatékony integrációt gyakran meg kell, hogy előzze a felzárkóztatás, ha tetszik, szegregált formában. A tehetséggondozás - nem a gyengébbek leszakítása, hanem a kiválók ösztönzése révén - speciális megoldásokat is előtérbe helyezhet. Persze a felzárkóztatás is. Társadalmi érdek - és szakmai evidencia -, hogy az állami és egyházi iskolafenntartók azonos irányelveket képviselő pedagógiai platformon álljanak. Ez pedig nem akadálya annak, hogy sokszínű és számos értékkel bíró iskolarendszer épüljön ki. * * * Ne meditáljunk most azon - egyébként megérne egy önálló elmélkedést -, miért határozta el a kormányzat, hogy kérdésekkel bombázza a lakosságot, és miért éppen a születendő gyermek nemének a befolyásolása lett az első téma. Válaszoljunk a kérdésre! Látszólag lehet rá felelni igennel vagy nemmel. Valójában azonban rossz kérdésre nem adható jó válasz. Pontosabban az így feltett kérdésre csak a „nem” válasz adható. Alig szorul bizonyításra, hogy - bár hívei vagyunk annak, hogy a meddő házaspárokat az orvostudomány kínálta lehetőségeket felhasználva utódhoz segítsék - az a jó, ha a nő és a férfi természetes kapcsolatából születik a gyermek. Minden ettől eltérő beavatkozást indokolni kell; ez már bioetikai téma. A kérdés tehát helyesen így hangzik: lehet-e olyan eset, amikor indokolt a gyermek nemének a befolyásolása? Czeizel Endre, a jeles orvos-genetikus szerint ilyen lehet a harmadik gyermek, akit szívesebben vállalnának a szülők, ha tudnák, hogy nem a már meglevőkkel azonos nemű utódjuk fog születni. Erre irányul a kormányzati kérdés is. Személyes válaszom most erre a kérdésre: „Nem." De van igazság kollégám érvelésében is. Legjobb gondolatmenete szerint álszent az a társadalom, amely végül is megengedi a művi terhességmegszakítást szociális indokból, de „fél” az otthonszüléstől vagy attól, hogy a születendő gyermek nemét befolyásolják. Jelenleg még mindig ötvenhatezer terhességmegszakítás (mondhatjuk, gyermekgyilkosság) áll szemben a Czeizel doktor szerinti húszezer többletszületéssel, ha az eljárást engedélyezik. Jól tudom, hogy szükséges, mégsem szeretem a bioetikai kérdések törvényi szabályozását. A megálmodott felnőtt, felelős társadalom képes lenne ezeket - törvényi mankó nélkül - jól megoldani. Úgy vélem, hogy ha megengedett lenne a gyerek nemének meghatározását célzó mesterséges eljárás, a túlnyomó többség azért megmaradna a természetes úton. Az lenne a jó, ha akkor is megszületne az a bizonyos plusz húszezer - illetve még több -, ha nem tudnánk, hogy fiú lesz-e vagy lány. Ha megváltozna a jelenlegi trend, ha a családi élet értékei helyreállnának a közgondolkodásban. Egyes örökletes betegségek - például a vérzékenység, amely kizárólag a fiúk betegsége - megelőzése érdekében megengedhetőnek, sőt alkalmazandónak tartom az eljárást. Abban a bizonyos jövőbeli egészséges társadalomban ugyancsak elképzelhető - egyéni elbírálás alapján - a gyerek nemének a befolyásolása. Ma nem hiszem, hogy időszerű volna; valójában elsősorban az abortuszok száma kell, hogy csökkenjen. Szabad-e szociális okból művi terhességmegszakítást végezni, szabad-e szociális okból szegregálni? Fájdalmas, reális kérdések. ■ Frenkl Róbert Felelősséggel Krisztus szolgálatában Beszélgetés Herkely Jánossal, az EKE titkárával ► Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) Alapítvány titkára, Herkely János még ki sem pihenhette a július 11. és 16. között mintegy száz résztvevővel lezajlott lucfalvi gyerektábor fáradalmait, máris vissza kellett utaznia a fővárosba. Ugyanis Piliscsabán július 17-én kezdődött a következő, fiataloknak szóló program. Lucfalvi találkozásunkkor az interjút az „alapkérdéssel” kezdtük: hogyan és mikor jött létre a sokrétű szolgálatot végző alapítvány?
