Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-07-24 / 30. szám

'Evangélikus Élet!; KULTÚRKÖRÖK 2005. július 24. 5 paBiBWM A kapolcsi kapcsolat Avagy épülhet-e „egy-ház” július 29. és augusztus 7. között a Művészetek Völgyében? ► Megdöbbentő a múlt évi statisztika: tíz nap alatt kétszázezer ember egy hatszáz lelkes faluban. Mint „egyház” a kapolcsi és a taliándörögdi evangélikus gyüleke­zet 1989 óta van jelen két templomával a Művészetek Völgye fesztiválon. A kö­zelmúltban elhunyt, jó emlékű lelkészelődöm - Kiss János - már a fesztivál tizen­hét évvel ezelőtti születésekor egyike volt azoknak, akik biztatták, segítették a kezdeteknél bábáskodókat. Mire a helyi gyülekezet lelkészeként e sorok írója be­lecsöppent a 2001. évi szervezésbe, a fesztivál már „felnőtt” - és hatalmas lett. Programok, kiállítások, hangversenyek, különböző „egzotikus vallások” bemu­tatkozása egyaránt helyet kapott az öt falut magába foglaló „völgy” sok-sok szín­helyén. Monostorapáti evangélikus temploma Sok mindent újra kellett gondolnunk ab­ból a szempontból, hogy megtaláljuk a he­lyünket ebben a szokatlan környezetben. Abból indultunk ki, hogy sok a kereső em­ber, Jézus pedig ugyanazt mondja tanítvá­nyainak, mint a kenyérszaporításkor a pusztában: „Ti adjatok nekik enni!" (Mt 14,16) A programok látszólagos túlkínálatá­nak ismeretében erős túlzásnak tűnhet éhe­zőkről beszélni, mégis azt kellett látnunk, hogy „a krisztusi kenyér illata” legfeljebb az egyházak kulturális szerepének bizonyos szintű bemutatásából érződhetett ki. Ez pedig az igazi „megelégítéshez” bizony igen kevésnek bizonyult. 2001 nyarán az egyházi programok szervezésének és lebonyolításának felada­tából alaposan kivettem a részem. A min­dennapos kapolcsi és taliándörögdi isten­tiszteletek, valamint az evangéliumi éne­kekből összeállított egyhetes koncertsoro­zat teljesen kimerített, mindazonáltal na­gyon kevésnek tűnt. A rákövetkező évben több időnk volt együtt gondolkodni mind­azokkal, akik „fantáziát láttak” a Művésze­tek Völgye hangulatába művészileg illesz­kedő, de elsősorban mégis evangélizáló jellegű „jelenlétben”. Ekkor hirdettük meg - a már kipróbált - felekezetközi csatorná­kon keresztül, hogy „szabad a pálya”, azaz lehet jönni evangélizálni. A „szabad a pá­lya” kifejezést persze valóban idézőjelben használtuk, hiszen nem csupán tőlünk függ, hogy mit vonultatunk föl a helyszí­neken: legalább olyan fontos, hogy a helyi gyülekezeteknél mindez elfogadásra talál­jon. Ezen túl pedig elengedhetetlen, hogy a fesztivál főszervezőivel is szót értsünk, ve­lük kapcsolatban álljunk. Az evangélizá- lók számára feltételül szabtuk egymás köl­csönös, Krisztusban való elfogadásának készségét, a profi művészi színvonalat, az élő Krisztusról való bizonyságtételt és a megtérésre való hívás művészi kifejezésére való törekvést. Mindennek a megvalósítása nem volt mindig egyszerű. Több év munkája során kristályosodott ki az a - tartalmában és formájában egyaránt jó minőségű - prog­ramkínálat, amely ezen a nagyszabású mű­vészeti rendezvényen viszonylag sok em­bert képes megérinteni az evangéliummal. Az idén is lesznek megszólító jellegű színdarabok, a templomban naponta is­tentiszteletek, evangélizációk, verses elő­adások. A kapolcsi, a taliándörögdi és az öcsi templomban kiállításokat szerve­zünk, köztük egy „hangos kiállítást" - igei „audioháttérrel”. Továbbá mindennap vár­ja az érdeklődőket a Hit és Út Mozija. Egy bolthajtásos pincehelyiség szabta térben vetítünk - szűk kör részére - keresztény tartalmú, illetőleg a kereszténységgel fog­lalkozó filmeket, filmrészleteket. A vetítés után személyes, asztal körüli beszélgeté­sekre lesz lehetőség. Fontos eleme a szolgálatnak a közvetlen segítségnyújtás és a személyes evangélizá- ció. Ha találunk olyan embert, aki kábító­szer, alkohol vagy más szenvedélybetegség miatt számít elesettnek, azt felsegítjük, megszólítjuk. Arra törekszünk, hogy a fesztivál ideje alatt hosszabb távon is mű­ködtethető kapcsolatot alakítsunk ki a rá­szorulókkal, és - ha lehetséges - keresz­tény közösségbe vonjuk be őket a további segítségnyújtás reményében. Minden programunk a már említett kö­zösségi alkalom köré fonódik, amely tartal­maz imádságot, énekeket, evangélizációt, a keresztény élet alapjairól szóló tanítást, il­letve csoportos beszélgetést. A misszió kulcsszava esetünkben a „kapcsolat”, hi­szen a Művészetek Völgye fesztivál résztve­vői általában több napot is töltenek a hely­színen, s ez - a korábbi évek tapasztalatai alapján - lehetőséget ad az ismétlődő talál­kozásokra, a kapcsolatok mélyítésére. A fesztivál alatti missziós munka az evangélikus egyházközség irányításával fo­lyik, a felekezetközi munkakapcsolatok ed­digi leginkább a Budapesti Autonóm Gyü­lekezettel bizonyultak gyümölcsözőnek. A szolgálatban minden felekezet vagy közös­ség saját anyagi erejére támaszkodva vesz részt. Bennünket eddig a Nyugati (Dunán­túli) Egyházkerület, valamint egyházunk if­júsági osztálya segített. Az előadókon kívül mintegy húsz főből álló felekezetközi segí­tő csoport végzi az evangélizációs szolgála­tokat és a velük kapcsolatos szervezést, az Pillanatfelvétel a tavalyi fesztiválról úgynevezett Lutheránus Megújulás mozga­lom koordinálásával. (Akiket az általunk szervezett program érdekel, az a kovago- ors.lutheran.hu weboldalon tájékozódhat.) Idei újdonságaink közé tartozik, hogy a fesztivál ideje alatt házépítésbe fogunk, kö­zös alapon, kőből, habarccsal. Ebbe a ház­ba mindenki beleépítheti saját „kövét” olyan módon, olyanra alakítva vagy szí­nezve, ami valamiféleképpen rá jellemző. Reménységünk szerint a fesztivál végére állni fog egy ház, bizonyságul arra, hogy így is, a Művészetek Völgyében is épülhet az egyház. ■ Veress István A 2005. évi Művészetek Völgye fesztivál Evangéliumi Műhely alkalmai a történelmi és szabadegyházak összefogásában Dátum Idő (Mű) címe Előadó Ismertetés Helyszín I6-2I óra Gond-olkodom Lutheránus Megújulás Diszkrét lelki segély Kapolcsi Kis Eperfa pincehát (a temető'alatt) Megszólíthatsz Felekezetközi segítő közösség Helyszíneinkkel akár a bemutatott témákkal kapcsolatban, akár a kereszténységgel összefüggésben bármely szervezőt megszólíthatsz. Készséges, értő, segítő hozzáállással találkozol. Bármely helyszínünk 16-20 Egy-ház-építés Lutheránus Megújulás Malter, vakolókanál, kalapács, festék és persze kő- építsd te is élő módon az egy-házunkat olyan módon és olyan kővel, ami csak te lehetsz. Kapolcsi Kis Eperfa pincém (a temető alatt) A fesztivál ideje ah ór a Ki mit épít erre az alapra? Lutheránus Megújulás Kézben is elférő házépítés többféle (akár hozott) anyagból adott alapra, majd a próba július 31 -én vasárnap 22 órakor és augusztus 6-án este 22 órakor. Kapolcsi Kis Eperfa pincehát (a temető alatt) 18-19 óra Közösség az eperfa alatt Lutheránus Megújulás Isten felé fordulunk a vele való találkozásra hívunk Kapolcsi Kis Eperfa pincehát (a temető alatt) 10-18 óra INRI Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának beszédei Képek Bódi Katalin Dobos Édua Bogdán Viki Kadlics Bea Zene: György Ákos Bibliagaléria Zenés hanganimáció, kiállítással Taliándörögdi evangélikus templom 10-18 óra Kiállítás Keresztény képzőművészek Bibliagaléria Képkiállítás hangzó üzenettel Kapolcsi evangélikus templom 15 óra HIT És ÚT Mozija Film és/vagy beszélgetés Eperfa pincéje (atemetőalatt) 17.15-18 óra Gyerekfilmek Kisgyerekeknek Eperfa pincéje (a temetőalatt) 17 óra A vándor Szent Pál önmagáról Istentisztelet Kapolcsi evangélikus templom A fél világgal kommunikálunk...? Felszállók a dortmundi gyorsvonatra. Sze­rencsém van: a kiszemelt kocsi közepén mindkét oldalon asztalok vannak, köré­jük nyolc utas telepedhet le. Már előre örülök, hogy a kétszáz kilométeres úton milyen jó lesz majd beszédbe elegyedni utastársaimmal. Hiába: génjeimben hor­dozom ezt a vágyat. Édesanyám arínak idején úgy utazott hozzánk Csabacsüdről Heidelbergbe, hogy összes utastársát be­vonta a „beszélgetésbe” - anélkül, hogy akár csak egyetlen idegen nyelvet is ismert volna... Velem szemben egyelőre csak egy tag­baszakadt férfi ül. Rögtön belebotlom a kinyújtott lábába, s bocsánatkérésemre alig észrevehető fejbiccentéssel válaszol. Előtte a laptopja, mellette egy angol nyel­vű kémiakönyv, és ő rögtön el is mélyed a képernyő tanulmányozásában. „No - gondolom magamban -, ezzel ugyan nem sok szót váltok majd...” De hát van még néhány állomás, várjunk, hátha ki­bővül asztaltársaságunk! Augsburg. Professzoros kinézetű férfi száll föl, s első dolga, hogy kiteregesse az asztalra orvosi szaklapját. Ezután előve­szi - no mit? - a laptopját; a többi már is­merős. Rögtön utána egy lófarokfrizurás, egyetemistaféle lány. Le se ül, már ki is pakolja az asztalra a masináját, a jegyze­teit stb. Miután elindul a vonat, új partnerjelölt viharzik be, és boldogan fedezi föl az aszta­lunknál lévő szabad helyet. Kényelmesen keresztbe veti a lábát, azonnal a fülébe dug­ja zenemasinája hallgatóit, félig hátat fordít nekünk, és a vélhetően eleven zenére lágyan ringatódzik - vagy inkább rángatódzik. Kommunikáció velem, velünk? Szerintem tudomásul se veszi a jelenlétünket! Ulmban is megállunk még, gondolom én. Hátha...? Szendvicsét rágva jön is már a következő jelölt. Táskájából vaskos köny­vet halász ki, amelybe szédítő gyorsasággal bele is bújik, úgy, hogy se hall, se lát töb­bé... Azt pedig már szinte végzetszerű­nek látom, hogy a Geislingenben felszálló, üzletkötőforma úron eleve ott a fejhallga­tó, s amikor letelepszik, mi mást is vehet­ne elő? Hát... lásd fentebb. Nehogy eset­leg szem- vagy fültanúja legyen a jelenlé­tünknek. Kétszáz kilométert utazunk így békésen együtt, lehetőség szerint tudomást sem vé­ve egymásról. Egy árva szó nem esik közöt­tünk. Micsoda áldott kommunikáció! Meg­boldogult édesanyám mit kezdett volna ilyen „beszédes” útitársakkal? ■ Gémes István Taníts megfigyelni, és hagyj gondolkodni! ► Ismét vége egy tanévnek, vakáció van. Mielőtt elkezdődik a következő, érde­mes egy kicsit megállni és elgondolkodni. Megadtunk-e mindent gyermeke­inknek, biztosítottuk-e a legjobb feltételeket ahhoz, hogy a tanulás öröm le­gyen a számukra, és szellemileg megfelelően fejlődjenek? Különböző képes­ségekkel és adottságokkal jönnek a világra, nem mindegyiküknek felel meg a normál általános iskolai oktatás. A nem értelmi fogyatékos, de mégis speciá­lis törődést igénylő gyerekek helyzetéről beszélgettünk Czakó Sándomé nyug­díjas pedagógussal. A tanítónő vezető fejlesztő pedagógusként dolgozott, és a hit, a törődő szeretet fontosságát hangsúlyozta ebben a munkában.- Mi a különbség a kisegítő' iskola és a fej­lesztő osztályok között?- A kisegítő iskola a közismereti tár­gyakra oktatható értelmi fogyatékos tan­kötelesek oktatását és nevelését látja el, míg fejlesztő osztályokba azok a gyerekek ke­rülnek, akik a nem megfelelő környezeti hatások vagy valamilyen öröklött idegrend­szeri adottság elégtelensége miatt nem érik el a pszichikus fejlődés átlagos szintjét. Saj­nos ez többek között azt is jelenti, hogy a méhen kívüli életben a gyermek fejlődése függ a szülők szociális, társadalmi hely­zetétől, az életszínvonaltól, tehát a táplál­kozástól és az életmódtól is. Vagyis a fejlő­désben jelentkező hiányosságok miatt is fejlesztő osztályba kerülhetnek.- Hogyan lehet megállapítani, hogy melyik gyerek milyen iskolába és ott milyen osztályba kerüljön?- Ennek megállapításában nagy szerepe van az óvodának, a gyerekekkel naponta fog­lalkozó óvodapedagógusoknak. Ok azok, akik három-négy éven át figyelemmel kísérik, alakítják, segítik a gyermek fejlődését. Eh­hez kapcsolódik még a logopédusok, pszi­chológusok munkája, akik fejlettségi szint- felmérést is végeznek, és amennyiben szük­séges, további vizsgálatokra küldik a gyer­meket az úgynevezett nevelési tanácsadó­ba. Szükség van ilyen osztályok kialakításá­ra, mert a funkcionális analfabetizmus egy­re nagyobb gondot okoz.- Ez pontosan mit jelent?- A funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az olvasni- ími tudás képességének színvonala egyre kevésbé alkalmas arra, hogy használható legyen új információk befogadására és közlésére, személyközi interakciók lebo­nyolítására.- Ahhoz, hogy a fejlesztő pedagógus sikeres munkát végezzen, szükség van-e speciális szaktu­dásra?- Magas színvonalú szakmai tudásra, türelemre és kitartásra van szükség, és nagy a szerepe az önképzésnek. A leendő pedagógusokat nem készítik fel a „nehéz esetek” kezelésére. Nagyon fontos a hit és a szeretet ereje, mert ezek a gyerekek lel­kileg is sérülékenyebbek, és érzékenyeb­ben reagálnak az őket körülvevő embe­rek empátiájára vagy elutasítására. Érez­niük kell, hogy ők is fontosak, és ugyan­olyan részei ennek a világnak, mint nor­mál osztályba járó társaik. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a pedagógus kimutatja szeretetét és törődését. Ehhez elég erőt a hit és Isten ad. A munka eredményessége ezenkívül függ a gyermekektől, képességeiktől, hoz­záállásuktól és az iskolai nevelők össze­hangolt, segítő munkájától is. Nagy szere­pe van a differenciált, egyénre szabott fej­lesztésnek, mivel a problémák gyermeken­ként mások. A fejlesztés célja a megfigyelés és a gondolkodás harmonikus egységének kialakítása. Az ehhez vezető utat így foglal­hatjuk össze: taníts megfigyelni, és hagyj gondolkodni!- Létezik-e egységes fejlesztőprogram, vagy iskolánként változó módszerek szerint foglal­koznak ezekkel a gyerekekkel?- Átfogó, egységes módszer nincs; az is­kolák helyi tanterveket készítenek, ame­lyeknek fontos eleme, hogy miként kezel­jék az átlagtól eltérő, túl könnyen vagy túl nehezen tanuló, magatartás-problémás gyermekekkel kapcsolatos kérdéseket. A legnagyobb gond az, hogy kevés pedagó­gus vállalja ezt a munkát, és az iskolák nagy része is inkább eltanácsolja ezeket a diákokat. A felekezeti iskolák például egy­általán nem vállalnak szerepet ebben a faj­ta oktatásban, a felvételik bevezetésének köszönhetően inkább a jobb képességű gyermekekkel foglalkoznak. ■ Czakó Krisztina LAPUNK A VILÁGHÁLÓN: www.evelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents