Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-17 / 29. szám
4 2005- július I/. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Élet5 Ökumenikus lelkészi csendesnapok Balatonszárszón ► Ebben az évben július 4-8. között 18. alkalommal tartotta meg az Ökumenikus Missziói Munkaközösség szokásos csendesnapjait lelkészek és munkatársak részére a balatonszárszói Soli Deo Gloria Református Konferenciatelepen. A csendesnapok megrendezésének tehát már hagyománya, azaz története van. Legelőször 1988-ban jöttünk össze arra a szorongató kérdésre választ keresve: mi dolgunk van nekünk, Isten elhívott szolgáinak, ebben a válságos, annyi problémával teli, bizonytalanná vált helyzetben? Egyetlen mondatban találtuk meg a választ: nem lehet más feladatuk, mint Isten igéjét, üzenetét vinni az emberek közé! Az ige volt az, ami a török hódoltság idején tömegek hitét átformáló erővel hatott szétszóródott, halálra szánt népünk között, meghozva a bú'nbocsánat, Isten befogadó kegyelmének evangéliumi üzenetét - ma sem lehet más küldetésünk. Hogy ennek mennyi kihatása és eredménye van, az nem a mi mérlegelésünkre bízatott; de hogy ebben a szolgálatban kell fáradoznunk, abban teljes meggyőződéssel egyetértettünk. így kezdtünk összejönni, hogy az evan- gélizáció és a misszió időszerűségének ■és szakmai kívánalmainak kérdéseivel foglalkozzunk. Első konferenciánkon, 1988-ban 25-30-an voltunk együtt. Óriási volt az öröm, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan lehet beszélni! (Akkor azért még hivatali engedélyt kellett kérnünk a konferencia megtartásához.) Nagy örömünkre megjelentek közöttünk az evangélizációs szolgálat nagy öregjei - Csepregi Béla, Borbély Béla és mások-, akik a háború utáni nagy ébredésnek zászlóvivői voltak valamikor. Ulrich Parzany Először magunk is evangélizációk megszervezésére gondoltunk. 1990-ben Budapesten hat templomban egyszerre, majd több vidéki városban is evangéli- zációt hirdettünk meg - mérsékelt eredményességgel. Többnyire az egyébként is templomlátogató, bibliás híveink jöttek el a meghirdetett sorozatokra - mi viszont úgy gondoltuk, hogy küldetésünknek kifelé kellene hatnia. így tehát irányt váltottunk: abból indultunk ki, hogy a misszió leghatható- sabb eszköze mindenütt az Isten népének helyi „kirendeltsége”, vagyis a helyi gyülekezet. Ha lelkészkollégáinkat fel tudjuk bátorítani a missziói szolgálatra, az evangélizációra, akkor egyetlen ember százakat nyerhet meg! Ezért alakultunk lelkészek és missziói munkatársaik konferenciájává. Az első évek meghatározó előadója, spirituális személyisége Samrnl Kamaleson indiai evangélista volt. Igehirdetései, előadásai sokakat vonzottak, kétszázötvenen is voltunk egy-egy ilyen jellegű konferencián a Villányi úti oktatási központban, a MOM központi kultúrházban és másutt. Most már negyedik éve, hogy főleg magyar előadókat hívunk meg, a közöttünk meglévő világossággal, a helyzet ismeretének igei felmérésével. Küldetésünk sajátosan magyar megfogalmazásával próbálunk egymás segítségére lenni. Nagyon hamar megmutatkozott, hogy az evangélizáció és misszió kérdése első renden nem a szakmai felkészültség, hanem a személyes készség, illetve spirituális töltés kérdése. Nagyon sok emberi, lelkigondozói problémával kerültünk szembe; úgy éreztük, hogy először egymásnak kell testvéri, segítő kezet nyújtani ahhoz, hogy a terheket letéve és lélekben felszabadulva válhassunk az evangélium felszabadító üzenetének szolgáivá ezekben a szétzilált időkben. így váltak missziói konferenciáink kétpólusúvá: az evangélizáció és misszió szakmaiteológiai kérdései mellett lelkigondozói problémák kerültek látókörünkbe, amelyeket megpróbáltunk nevesíteni, hogy a személyes közösségben, beszélgetésekben, az imaközösség gyakorlásában minél hatékonyabb segítséget tudjunk nyújtani egymásnak. Idei konferenciánk is ennek a kettős feladatnak próbált megfelelni. Témacíme így hangzott: Égni vagy/és kiégni Krisztusén. A napot a reggeli igetanulmányok vezették be, amelyeken a baptista teológiai főiskola tanárai (Lórik Levente és dr. Szirtes András) bibliai személyek „elfáradásának és felépíttetésüknek” történetébe vezettek be bennünket. A délelőtti előadások többségében szakmai-pszichológiai jellegűek voltak. Dr. Tomcsányi Teodóra, Szarka Miklós és mások jóvoltából nagyon sok információ jutott el hozzánk, amelyek az úgynevezett „kiégés” pszichológiai előzményeiről, felismerésük jegyeiről szóltak. A délutáni csoportos beszélgetések célja volt, hogy ezeket az információkat feldolgozzuk, ismeretüket elmélyítsük, elsajátítsuk. A konferencia csúcspontja kétségkívül az esti evangélizációs istentisztelet volt, amelyen az ismert német evangélista szolgált. Ulrich Parzany evangélikus lelkész volt annak a 2003 márciusában tartott és Európa-szerte sugárzott műholdas evangélizációnak az igehirdetője, amely „Pro Christ” néven vált ismertté. (Az „evangélizációs kampányt” 2006 márciusában tervezik megismételni.) Krisztusba vetett hitünk és a Krisztussal való életközösség gyakorlásának, az evangélizáció üzenetének alapkérdéseiről volt szó ezeken az estéken. Rendkívül üdítő volt újra hallani ezeket az alapigazságokat, egyszerű és népszerű módon kifejtve fogadni a régi és mégis új evangéliumot. Konferenciai együttlétünket úrvacsorái közösséggel fejeztük be. Ezen a szinten eltörpülnek a felekezeti különbözőségek: egyetlen megtartó Úr van, aki a megváltás örömében részesített bennünket, és ennek az üzenetnek szolgáivá tett mindnyájunkat. Hecker Frigyes Piliscsabán „a küldetésről” ► „Mit fognak most csinálni, hogy Mesterhdzyék hazajöttek?” - kérdezte tőlem egyik ismerősöm aznap, amikor Piliscsabára, az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) szervezésében július 3-6 között megrendezett külmissziói konferenciára indultam. Először félreértettem őt: azt gondoltam, hogy az Indiából háromévi szolgálat után visszatért Andrea és Balázs sorsáért aggódik. Megnyugtattam: a házaspárnak lesz szolgálati helye egyházunkban. Ám hamar kiderült, hogy ő a konferenciáról kérdezett. Merthogy kételkedett, mondván: lehet-e a külmisszióról beszélgetni úgy, hogy jelenleg egyetlen munkatársunk sem szolgál messzi tájakon? Bizony lehet! A háromnapos együttlét éppen erről győzött meg minden résztvevőt. Fiatalok csoportbeszélgetésen A konferencia célja ugyanis nem az volt csupán, hogy beszámolók hangozzanak el a hároméves indiai szolgálatról és e sorok írójának kazahsztáni útjáról. Sokkal inkább az a szándék vezérelte az előadókat, hogy a résztvevő ifjakban és idősekben felébresszék a külmisszió ügye iránti felelősséget. „Hogy el ne vesszen!” - így hangzott a konferencia összefoglaló címe. jézusnak a Nikodémussal folytatott beszélgetéséből való ez a kiemelés. Ez a néhány szó kifejezi a misszió lényegét: Jézus azért jött, azért adta életét, hogy a világon egyetlen ember se vesszen el az üdvösség számára. Tanítványainak sincs más dolguk, küldetésük, mint hogy erről beszéljenek. De „ránehezedik-e” a szívünkre, hogy Jézus nélkül ez a világ elveszett? A nyitó igehirdetésben egy magyar zenészről hallhattunk. Kazahsztánban járt missziói tanulmányúton, és társaival együtt betévedt a régi főváros, Alma-Ata egyik nyomornegyedébe. Hamar melléjük szegődtek a kíváncsiskodó muszlim gyerekek, és néhány perc múlva elindult valami beszélgetésféle is, már ha a kéz- zel-lábbal való mutogatást annak lehet nevezni. A magyarok nem tudtak oroszul, a kicsik pedig alig néhány szót angolul. A zenész elővett a zsebéből egy cipőfűzőt. Itthon ennek segítségével szokott Jézusról beszélni a környékbeli gyerekeknek. Most azonban ott, a muszlim gyerekek körében hatástalan maradt a bemutató. Magyarázat nélkül a kicsik nem érthették a mozdulatokat. Csak zavartan nevetgéltek, velük együtt a zenész is. De aztán lehervadt ajkáról a mosoly, és szeme hirtelen könnybe lábadt. „Nem beszélhettem nekik Krisztusról” - magyarázta később, szállásukra visszame- net a társainak. Rászakadt a bevégezet- len küldetés terhe. A konferencián elhangzott reggeli és esti evangélizációs igehirdetések is ezt a kérdést szegezték a résztvevő fiataloknak és időseknek: bánkódnak-e a világ kárhozatra ítélt volta miatt, és komolyan veszik-e küldetésüket, hogy szólniuk kell arról a Jézusról, aki eljött, hogy megkeresse az elveszetteket? Ferenczy Andrea lelkésznő Sámuel történetén keresztül mutatta be, hogy miként ismer meg, keres és küld bennünket Urunk a szolgálatra. Korányi András teológiai tanár pedig esténként arról szólt, hogy Isten milyen csodálatos módon tartja meg övéit a hitben a keresztség, az igehirdetés és az úrvacsora által. A Protestáns Missziói Intézet munkatársának, Ferenczy Enikőnek az előadásai, majd a délutáni vendégek - Mesterházy Andrea és Balázs, valamint Wanis Seeman libanoni teológiai professzor-beszámolói mind a misszió iránti felelősségükre ébresztették rá a hallgatóság ifjú és idősebb tagjait. A tavalyi évhez hasonlóan a felnőttek konferenciájával párhuzamosan kezdődött a gyermekek missziói hete. Ok az idén több napot tölthettek együtt, mint tavaly, hiszen az ő táboruk egészen a hét végéig tartott. Megismerhették az eddig végzett külmissziói szolgálatokat, és arról is hallhattak, hogy miként kapcsolódhatnának be az egyesület életébe, mivel támogathatják a munkáját, hiszen Indiával Mesterházyék hazatérésével sem szakadt meg a kapcsolat. A konferenciát megelőző napokban érkezett levél Kodaikanalból. Mint megtudhattuk belőle, a cunami után gyűjtött adományból megkezdődhetett a nagapattinami kórház rendelőintézetének helyreállítása; ezenkívül az EKME támogatásával tanul tovább két indiai diáklány. Felnőttek és gyermekek egyaránt támogathatják imádsággal a kazahok közti lelki ébredést, könyöröghetnek egy kanadai misszionáriuscsaládért, amelynek tagjai a régióban szolgálnak. Istennek hatalmában áll, hogy valakit éppen egy konferencián szólítson meg, és juttasson arra az elhatározásra, hogy idegenben szolgáljon. .. Tudjuk azt is, hogy ha az ő rendelése szerint egy kapu bezárul, bármikor kinyílhat egy másik. És Piliscsabán is.kideWanis Seeman rült valami, amit eladdig senki sem tudhatott; ha úgy tetszik, Isten meglepetést készített: Bálint Zoltán vízmémök, aki korábban családjával együtt misszionáriusként szolgált Zimbabwében, majd Pápua Új- Guineában, július 3-án (éppen a konferencia első napján!) indult Afrikába, hogy - többéves ENSZ-megbízatása alapján - vízhálózatot építsen ki Szomáliában. Felesége, Beáta augusztusban követi... ■ B. Pintér Márta A lehetséges lehetetlen ► Nagyszerű előadók, lelkes „közönség”, Bálint József karnagynak köszönhetően pedig sok-sok közös éneklés jellemezte a Piliscsabán július 6-9. között lezajlott missziói konferenciát. Az előadások vezérfonalát az Istenhez és az emberekhez való közelségünk, illetve távolságunk kérdésköre adta. Bár Isten nincs messze egyikünktől sem, vajon mégis egyforma távolságban va- gyunk-e tőle? - tette fel a kérdést nyitóáhítatában Ittzés János püspök. Mint mondotta, a válaszért hajlamosak vagyunk megkerülni az egész világot, pedig csak meg kellene fordulnunk, vagy ki kellene nyújtanunk a kezünket. Hiszen Jézus Krisztusban távolságot legyőző irgalom és szeretet van, és akkor is kíséri utunkat, amikor mi azt hisszük, hogy nincs mellettünk. Hogy milyen távol kerülünk Istentől, az csak rajtunk múlik. Bakay Péter a tékozló fiú példájával szemléltetve arra mutatott rá, hogy valójában mi megyünk messzire, mi távolodunk el Istentől, és Jézus segítsége nélkül könnyen el is veszíthetjük tájékozódási képességünket. A békéscsabai hitoktató önvizsgálatra szólította fel a jelenlévőket, hogy ezáltal segítse elő az általános érvényű felismerést: mindenki beteg, mindenkinek szüksége van orvosra. Krisztus szeretete az, ami összekapcsolja az embereket egymással és Istennel. Ennek fontosságát hangsúlyozta reggeli áhítatában a finn rádiómisszió vezetője. Juha Auvinen beszélt az Etiópiában és Indiában végzett munkájukról, arról, hogy milyen nagy ereje van a szónak, a nyelvnek, bár nem ez az alap, hanem a már említett Krisztusi szeretet. Szólt arról is, hogy az említett országokban sokan még a megaláztatást és a kiközösítést is vállalják hitükért, tudván azt, hogy cserébe örök életet nyerhetnek. Ahogyan azt a résztvevők Brebovszkyné Pintér Mártától, az Evangélikus Külmissziói Egyesület elnökétől megtudhatták, hasonló bátorság kell a keresztény hit megéléséhez Kazahsztánban is. A hagyományosan iszlám többségű országban mégis egyre nagyobb számban vannak, akik korábbi életformájukat feladva, esetenként vagyonukat is feláldozva hirdetik Isten országát. Azt már Szenczy Sándor lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat karizmatikus vezetője mesélte el, hogy amikor majdnem feladta a szeretetszolgálat ügyét, akkor Isten figyelmeztette arra, hogy kicsiny hitű. Hogy nem elég „kilépni a csónakból”, de a hitet meg kell tartani, mert csak szemünket Jézuson tartva leszünk képesek „a vízen járni”. így azonban még a lehetetlen is lehetségessé válik. Jenei Ottó református lelkipásztor és Cseh Sándor missziói munkás Kárpátaljáról érkezett Piliscabára. Ok is bizonyságtevő szolgálatukkal állítottak példát a fiatalok elé, bepillantást engedve a kárpátaljai cigánytáborokban folyó munkákba. Kulturális táplálékkal két nagyszerű előadóművész látta el a konferencia résztvevőit. Banka Gabriella Babits Jónás könyve című művét adta elő, míg Horváth Kálmán, a Duna Televízió munkatársa Reményik-verseket olvasott fel. Mindkét előadás egyszerre volt megrázó és szívet melengető, hiszen az Isten iránti elkötelezettséget nem csak a művek, de a műveket interpretáló előadók is sugározták. Szeverényi János Hogyan tovább, egyhqz? című záró előadása az istentisztelet fontosságát hangsúlyozta több szempontból. „A gyülekezeti istentisztelet missziós, evangelizációs alkalom, és a már megtértek, a szolgálók, a »rendes tagok« ünnepi közössége egyszerre. (...) Közösségeink csak akkor maradnak fenn, ha Isten igéje által megújulnak, ha kialakul egy új, hitvalló kereszténység, ha közönségből átalakulunk testvéri közösséggé” - summázta az országos missziói lelkész. B Czakó Krisztina * v
