Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-03 / 27. szám
‘Evangélikus Életi; MOZAIK 2005. július 3. 11 Különös kísérlet ► Az 1980-as évek vége felé az Egyesült Államokban, valahol az arizonai sivatagban különös kísérletbe kezdtek. Tizenháromezer négyzetméteren (1,3 hektár) kétszázezer légköbméternyi teret teljesen elzártak a külvilágtól. Ez a rendszer a Bioszféra II. nevet viselte; létrehozása kétszázmillió dollárba (körülbelül negyvenmilliárd forintba) került. A Bioszféra II. rezervátumot üveg borította. E hatalmas üvegbura alatt a földi körülményeknek megfelelő környezetet rendeztek be, azaz a terület nyolcvan százalékát meghagyták természetesnek, tizenhat százalékán mezőgazdasági termelés folyt, négy százalékán pedig lakóterületet alakítottak ki. Volt itt erdős, füves terület, félsivatagos szakasz, sőt még tó és patak is. Ebbe a zárt rendszerbe egy sor növény- és állatfajt, talajlakó mikro- szervezeteket, férgeket, bogarakat is telepítettek. Nyolc ember vállalta, hogy két évre beköltözik ebbe a meglehetősen furcsa ötlet nyomán létrejött, a külvilágtól teljesen elszigetelt „faluba”. Úgy tervezték, hogy a hermetikusan lezárt rendszerbe semmiféle anyag nem juthat be, és nem is kerülhet ki onnan semmi két éven keresztül. Csak bizonyos fokú energiaáramlásra és információcserére volt lehetőség a külvilág és az üvegbura alatti terület között. Azt mondták, hogy ez a zárt rendszer lényegében a „lekicsinyített Amerika", amelyből hiányoznak a legnagyobb légszennyezést okozó autók és az ipar. A kísérlet nem titkolt célja az volt, hogy bizonyítsák: az ember egy mesterségesen elszigetelt rendszerben is képes éveken keresztül élni anélkül, hogy külső segítségre szorulna. Ahhoz, hogy a „bentlakók" számára biztosítsák a rendszer tökéletes működését, százötvenezer dollárt (körülbelül harmincmillió forintot) kellett költeniük havonta. Két év múlva a nyolc ember egészségesen jött ki a hatalmas üvegbura alól. Amíg benn voltak, ébrenléti idejük nagy részét komoly munkával töltötték, nagyjából a következő arányban: naponta hét órát foglalkoztak az élelmük előállításával, mezőgazdasági munkákkal. Négy óra ment el javítási munkákra, a terület karbantartására. Három órát kommunikálással, további egy-egy órát pedig kutatással, illetve pihenéssel töltöttek. Összesen tehát napi tizenöt órát töltöttek aktív tevékenységgel. Ennek ellenére mégsem működött zökkenőmentesen a rendszer. Az üvegbura alá betelepítettek huszonöt gerinces állatfajt is. Miután lezárták a burát, nem kellett hozzá sok idő, és hamarosan tizenkilenc faj kipusztult a gerincesek közül. Hasonló módon a növények beporzását végző rovarok is egytől egyig elpusztultak, így az emberek kénytelenek voltak a beporzást (például a gyümölcsfákét) kézzel elvégezni. Más fajok viszont - mint a csótányok, a hangyák és a sáskák - robbanásszerűen elszaporodtak. Hasonló jelenséget tapasztaltak a növények esetében is. Néhány agresszív növényfaj minden más, hasznos növényt elnyomva terjeszkedni kezdett, és elvette a fényt a többi elől. A vizek bezöldültek, algásodtak, ami megnehezítette az emberek vízzel való ellátását. Nem ez volt azonban a rendszer legnagyobb problémája. Az üvegbura alatt a levegő oxigénkoncentrációja a dús növényzet ellenére fokozatosan csökkent. Előzetes számítások alapján arra egyáltalán nem gondoltak, hogy az oxigénÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: jerabek-Cserepes Csilla koncentráció másfél év elteltével a normális szintnek közel a felére csökken, míg más káros gázok felhalmozódnak annak ellenére, hogy a zárt rendszerben sem autók, sem gyárak nem voltak. Félő volt, hogy a nyolc ember egészsége károsodik, így másfél év után mégis be kellett avatkozni a rendszerbe. A légkör összetételét kívülről feljavították, így azt az elképzelést, hogy két évig fenn tudnak tartani egy teljesen zárt rendszert, nem sikerült megvalósítani. Bármilyen furcsának tűnik is, ezt a kísérletet valóban elvégezték Amerikában. Bár az eredeti terv csúfos kudarcot vallott, számunkra mégis fontos tanulságokkal szolgálhat a történet. Először is mind ez idáig nem sikerült olyan mesterséges rendszert létrehozni, amely az embert tartósan, éveken keresztül képes fenntartani, bár újra és újra megpróbálunk ilyet alkotni. Másodszor: nem tudjuk, hogy természetes földi környezetünk „hogyan csinálja”, de már jó ideje fenntart bennünket anélkül, hogy mi ezért bármit is tennénk. És végül: az, hogy a Föld mint élőlények rendszere normálisan működjön, számunkra nélkülözhetetlen. Ezt semmi mással nem tudjuk pótolni. A bábeli torony építése megbukott ugyan, de valamilyen különös sugallatra újra és újra megpróbálunk szembeszállni az isteni törvényszerűségekkel. Hogy - bár megérteni nem tudjuk őket, de legalább - fölébük kerekedhessünk. Amint Anthony de Mello fogalmazott: „Felhagyunk-e valaha is azokkal a törekvéseinkkel, hogy megégessük a tüzet, hogy benedvesítsük a vizet, és hogy színesebbé tegyük a rózsát?” ■ Benkovics Sándor Az Úr szomszédos szőlőskertjében A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lelkészeinek és házastársainak egy évvel ezelőtt tartott evangélizá- ciós alkalmán, Gyenesdiáson vetődött fel az ötlet, hogy jó lenne látogatást tenni a Szlovéniai Evangélikus Egyháznál. Gondos előkészületek után egy évre rá, június 15-én került sor erre a látnivalókban és eseményekben bővelkedő napra. Több mint tíz „pásztorcsalád” vett részt a szomszédoláson, melynek főbb állomásai Marác, Muraszombat, Gomja Radgo- na, Ptuj és Alsólendva voltak. A Muravidék magyar és szlovén evan- gélikussága hosszú ideig a Kemenesaljái Evangélikus Egyházmegyéhez tartozott. A határok megváltozása után előbb önálló esperességként, mára pedig már önálló püspökséggé szerveződve élik életüket. ■ Gyarmati István A ptuji vár csak Mátyás király ideje alatt tartozott a magyar korona alá (Smidéliusz Zoltán püspökhelyettes szlovéniai borlovagtársával, Göncz Jánossal) PQ BERES Az egészséges emberért Egészségére - nyáron is Végre itt a nyár! Sokáig vártunk arra, hogy igazi nyári idő legyen, hiszen még június elején is a kora tavaszt idézte a hőmérséklet. De mire eljött az iskolaév vége, addigra beköszöntött az igazi, nyári meleg is. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is alig várták már, hogy az egész éves munka után egy kicsit lazíthassanak, kikapcsolódhassanak, és elmenjenek szabadságra, hiszen mindannyian ilyenkor igyekszünk feltöltődni napfénnyel az elkövetkezendő hideg, sötét téli hónapokra. Ha süt a nap, vidámabb a kedvünk, derűsebben ébredünk reggel, jobb hangulatban végezzük a mindennapi teendőinket. A nyár csupa élvezet lehet. A jeges ital, a frissítő fürdőzés a strandon, egy hűsítő jégkrém vagy egy kis séta egy árnyas erdőben mind-mind csupa élvezetes módja a forróság enyhítésének. Azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az immunrendszerünket mindeközben igencsak igénybe vesszük. Sokszor a nagy melegben óvatlanok vagyunk. Gyakran az is elég, ha nem cseréljük le a vizes fürdőruhánkat időben a strandon, a kánikulában kimelegedve megiszunk egy jéghideg üdítőt, vagy megeszünk egy nagy adag fagylaltot. Máris kész a baj, bedagad a torkunk, felfázunk, náthásak leszünk, hiszen a kórokozók nyáron is aktívak. Ha szervezetünk legyengült, akkor - ugyanúgy, mint télen - könnyen elkaphatunk például egy nyári náthát is, amely megkeserítheti a régen várt pihenést. Azonban van lehetőség a megelőzésre, immunrendszerünk erősítésére. A Béres Csepp az immunrendszer kiemelt támogatójaként nyáron is segíthet ellenálló képességünk megőrzésében. A Béres Csepp olyan arányban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, ahogy azt a szervezet igényli, így hozzájárul szervezetünk ideális működéséhez, immunrendszerünk megerősítéséhez. Napi 2x20 Béres Csepp és a felszívódásához nélkülözhetetlen C-vitamin szedésével megerősíthetjük immunrendszerünket, hogy a legszebb időben felhőtlenül élvezhessük a nyarat. Hiába van jó idő, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az immunrendszerünk az, ami nyáron is megvéd bennünket a betegségektől. A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉ L Ötéves a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör Öt évvel ezelőtt kezdő presbiterként e sorok írója javasolta egy evangélikus értelmiségi kör elindítását; vállaltam a megszervezését is. A presbiteri gyűlésen vita tárgya volt az elnevezés, a helyes névválasztás. A lelkészünk által javasolt „gondolkodó kör” elnevezést, amely mellett végül döntöttünk, később több előadónk is találónak nevezte. Az ötödik „munkaévét” záró Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör szeptembertől júniusig, a tanévhez igazodóan minden hónap első péntekén 18 órakor tartja alkalmait. Az előadásokon belépődíj nincs, így az önkéntes adományokból szoktuk kifizetni a távolról érkező előadók útiköltségét. De sokan szolgálatként, bármiféle térítés nélkül jönnek közénk. Az eltelt időszakban olyan előadókat sikerült meghívni, akik országos, illetve nemzetközi ismertségnek örvendenek, és hitükkel, szilárdan vállalt meggyőződésükkel példává lehetnek számunkra. Mivel a tagságunk is ökumenikus, így az előadókat is felekezeti határokra való tekintet nélkül hívhattuk. Lelkész, mérnök, orvos, pedagógus, kutató, népművész, előadóművész, sportlegenda, zenész és újságíró - külföldről, belföldről és helyből egyaránt - vállalt szolgálatot körünkben. Több előadó messziről - például Budapestről, Pécsről, Sopronból, avagy Géniből - érkezett, hogy találkozzon a pápai „gondolkodókkal”. Hálás köszönet illeti őket. Istennek legyen hála, hogy hallhattuk ezeket az értékes és sok esetben megismételhetetlen előadásokat, bizonyságtételeket! Bízom benne, hogy a szervezők erőfeszítései a jövőben is eredményesek lesznek, és még többen töltekezhetnek előadóink által. Meggyőződéses vallásosságuk, élő hitük és kimagasló szellemi képességeik álljanak példaként mindannyiunk előtt. Az elmúlt öt évben körünkben megfordult előadók által az emlékkönyvünkbe írt bejegyzéseket nyomtatásban is igyekszünk kiadni, Pápa város és a Sole Fide Alapítvány (gyülekezetünk alapítványa) anyagi támogatásával, mindannyiunk örömére. Borbély Lajos presbiter (Pápa) Szót értettünk Jézus Krisztus mondja: „.. .ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Igen! Magunk között éreztük őt mi is, akik Hatvantól Mohácsig, az ország minden részéről összegyűltünk a június 20-25-ig tartó piliscsabai nőkonferencián. Sokszor megtapasztaltuk már a testvéri közösség erejét és áldásait a Női Missziói Szolgálat évek óta folyó rendszeres alkalmain. Többek között azért kerestük fel idén is Piliscsabát, hogy átélhessük ezt a hitünkben erősítő egységet, és támpontokat kapjunk a családon belüli missziói feladatainkhoz. A megérkezés után kezdődő, estébe nyúló bemutatkozás során derült ki, hogy ki milyen terhekkel érkezett. Szó volt egészségügyi gondokról, idős betegek otthoni gondozásáról, problémás házasságról, szeretetlenségről, magányérzetről, időskori elbizonytalanodásról... Sok-sok batyut tettünk le a gondolatbeli közös asztalra, hogy a hallott előadások, testvéri beszélgetések után a zárónapon új erővel kapjuk fel újra a saját terhűnket. Az is könnyebbséget hozott, hogy láthattuk: másoknak még súlyosabb gondjaik vannak. A konferencia központi kérdése ez volt: „Szót értünk-e másokkal?” Hiszen éppen a bábeli zűrzavar a világ baja. Kicsi cserepekből - amelyekre különböző, a számunkra legfontosabb szavakat írtuk fel: szeretet, bizalom, jóság, alázat, türelem, megértés, békesség - mi magunk is felépítettünk egy jelképes tornyot, amely „végigkísérte” a napjainkat: jó volt „rá-ránézni”. A délelőtti bibliatanulmányok azzal szembesítettek minket, hogy időnként Isten szavát sem értjük. Délutánonként a meghívott előadók próbáltak utat mutatni annak érdekében, hogy megértsünk más kultúrákat, más felekezeteket, sőt magát a világot. Az egyik legizgalmasabb beszélgetés e kérdés körül forgott: „Szót értünk-e a különböző generációkkal, ha sokszor még családon belül sem beszélünk egy nyelven?” Van-e elegendő türelmünk, empátiakészségünk ahhoz, hogy szót értsünk a környezetünkkel? De önmagunkról is szó esett. Értjük-e szervezetünk jelzéseit? Az esti áhítatok, bizonyságtételek konkrét példákkal is alátámasztották a hallottakat, és azt igazolták, hogy a napközben elvetett magok termékeny talajra hulltak. Áldott alkalom volt ez. Hálás szívvel vettük magunkhoz az Úr szent vacsoráját, és szívünkben őszinte vágyakozással énekeltük: „Isten velünk, viszontlátásra...” Csoma Lajosné (Budapest) Pogány napfordulóünnep Szent Iván éjjelén Több mint húszezer druida, spiritiszta és más napimádó gyűlt össze június 21-re virradóra az angliai Stonehenge-ben a nyári napforduló megünneplésére. A druidák, a kelta időkbe visszanyúló britanniai pogány vallás papjai és hívei azért vonzódnak a Londontól száz mérföldre nyugatra fekvő prehisztorikus emlékekhez, mert meggyőződésük szerint kétezer évvel ezelőtt Stonehenge a spiritualizmus központja volt. Az angol örökségvédelmi hivatal szóvivője elmondta, hogy „fantasztikus volt a napfelkelte és a hangulat” az északi félteke leghosszabb nappalának kezdetén. A Stonehenge-hívek üdvrivalgásban törtek ki, amikor helyi idő szerint 4 óra 58 perckor felbukkantak az első napsugarak. Sokan dobon vagy dudán játszva köszöntötték a felkelő napot. A rejtélyes kőemlékek egész évben látogathatók, de a nyári napforduló különleges alkalmat kínál a rajongóknak ahhoz, hogy körüljárják és megérintsék a húsztonnás köveket. A tudósok szerint a stonehenge-i kőkör időszámításunk előtt 3000 és 1600 között létesült, de senki sem tudja biztosan, hogy templom, temetkezési hely, csillagvizsgáló, esetleg valamilyen más spirituális vagy ideiglenes célt szolgáló létesítmény volt-e. A magyar néphagyományból már jórészt kikopott, ám az észak-európai és a szláv népeknél a mai napig jelentőséggel bír Szent Iván ünnepe, június 24-e. (Régen erre az időpontra esett a napforduló, ma azonban már 21-ére esik, aminek fő oka a Földhöz viszonyított napállás és a tényleges naptári évek közti különbség.) Régebben nálunk is számtalan babona és hiedelem kapcsolódott e naphoz. Előestéjén sokfelé ágat tűztek a tyúkólakra a rontás és a boszorkányok ellen. A Szent Iván éjjelén szedett gyógyfüveknek különleges hatást tulajdonítottak. Hajnalán az öregasszonyok meztelenül járták körül a földjüket, és harmatot gyűjtöttek. Ezen a napon került sor a híres tűzgyújtásra is. A faluvégen, erdőszélen rakott tüzet háromszor kellett átugrani, hogy „Szent Iván közbenjárásával” a Szentháromságnál kegyelmet nyerjenek. Néprajzi szempontból mindez érdekes lehet, csakhogy manapság ismét egyre népszerűbbek a Szent Iván-napi mulatságok. Igaz, ma már nem a varázslat és a bűbáj, hanem a szórakozás jegyében állják körül a Szent Iván-napi máglyát. Vonatkozó bibliai idézetek helyett álljon azonban itt egy budapesti falfirka figyelmeztetése: „Pogány tűzzel nem jó játszani!” ■ Forrás: MTI
