Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-01-16 / 3. szám

2005. január i6.

9

‘Evangélikus Életi;

ELŐ VIZ

„Tekints vissza harag nélkül”

■ Bolla Árpád

Ezzel a címmel jelent meg a múlt század hetvenes éveinek közepén Maxie Wander könyve. A hozzánk elsőként érkezett, önéletrajzi írásokat tartalmazó kötetet férje rendezte sajtó alá az írónő korai halála után. A rákbeteg asszony szorongásait, rettegését és a „mégis” reményét őrzik a hátrahagyott levelek. Utolsó levelében így ír: „Néha már nem is bízom benne, hogy meggyógyulok. Nagy gyengeség, fájdalmak, émelygés - és semmi sem javul. Mégis, néhány napra hazamehetek...”

Különös, de ez a könyveim nem rákos betegekkel kapcsolatban került elém, hanem az elmúlt év december ötödiké után, amikor azon kaptam magam, hogy keserűen méricskélem, kik lehettek, akik el sem mentek a szavazásra, és kik, akik nemmel szavaztak, és akik miatt én is szégyellem magam a határainkon túli magyarok előtt. Mert bár a szavazók között az igen került többségbe, a választásra jogosultak közel kétharmada nem szavazott, így másfél millióan nem voltunk elegen ahhoz, hogy arra kötelezzük a törvényhozást: adja vissza a határon túl rekedt magyaroknak a magyar állampolgárságot. Visszanézve nem tudom, kikre haragudjak jobban: azokra, akiket egy ilyen fontos nemzeti ügy sem érdekel, vagy azokra, akik lelkiismeret-furdalás nélkül beikszelték a nem szót.

Töprengéseim során Jónás próféta könyvének egyik verse segített: „Az Úr azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?!” (Jón 4,4) A szavazás előtti napon - nem véletlenül - a nyugdíjas lelkész házaspárok budai és pesti találkozóján ugyanerről hallottunk egy határainkon túl élő előadóművésztől, aki Babits Mihály Jónás könyve című versét tolmácsolta nekünk. „Lelkem vedd vissza kérlek, mert jobb már, hogy meghaljak, semhogy éljek.” A reménytelenség is úrrá lehet rajtunk, ezt azonban nem engedhetjük meg, mert az Úr azt is kérdezi: „Hol van Abel, a testvéred? (...) Mit tettél?” (iMóz 4,9.10)

Ahhoz, hogy erre igaz választ tudjunk adni, most, a népszavazás után el kell gondolkodnunk azon, hogy az eredményt azok az országrészek döntötték el, amelyekben az átlagosnál alacsonyabb az életszínvonal, ahol a leginkább jelen van a szegénység... Mindent meg- tettünk-e azért, hogy mindezek a körülmények megváltozzanak? El kell gondolkodnunk a népünkbe beleivódott materializmus kérdésén is. Azon, hogy még ma is ez az ideológiájuk azoknak,

akik képtelenek hinni a csodákban, a pozitív változásokban, a még a halálon is túlmutató lehetőségekben. „Ezért szednek szét és bontanak mindent, iskolát, templomot, családot, mindennapi kenyeret, hagyományt. Összerakni egyiket sem képesek. Ez mindig azokra marad utóbb, akik lényében jelen van a Fenség” - fogalmazta meg sokunk gondolatát (mintegy igazolva, hogy mégis van idejében felelősen szóló írástudó) már a szavazás előtti napon Végh Alpár Sándor.

Építeni azonban mindig nehezebb, mint rombolni. Az építésre fel kell készülni, azt tanulni kell. Ma mindent csak a befektetés, a megtérülés, a nyereségesség és a hatékonyság szemüvegén keresztül ítélnek meg, és így valóban az a látszat keletkezik, mintha a fejlődést az elfogyasztásra szánt javak folyamatos bővülése jelentené. Az érték és az értékközpontú gondolkodás hovatovább a gazdaságtalanság forrásai közé sodródik. Nagyon kicsiny pontnak érezzük magunkat ezek után ebben a világban, egyházunkkal, iskoláinkkal, lehetőségeinkkel együtt. Akár a kishitűség is erőt vehetne rajtunk, ha nem tudnánk azt, hogy Isten országában az emberi tudás által alkotott fogalmak elenyésznek, értelmüket vesztik, vagy teljesen más értelmet nyernek. Ezért fogalmaz így evangélikus történelemtanárunk, Guoth Emil egy néhány hónappal ezelőtt megjelent cikkében: „A történelemtanár tehát nincs könnyű helyzetben, ha komolyan veszi hivatását, és keresztény nemzeti értékeken alapuló tudást kíván közvetíteni.”

„Tekints vissza harag nélkül.” Szépen hangzik, de legtöbbször nem sikerül. Ennél többet és megvalósíthatóbbat kínál Christoph Klein, az erdélyi szász evangélikusok püspöke, amikor az Istentől elidegenedett ember alaphelyzetét mutatja be Káin és Ábel történetén keresztül. így ír: „A történet túlmutat az adott helyzeten. A megbékélés követelmény két testvér kapcsolatában, pontosan azért, mert gyűlölik egymást. Káinnak testvére őrzőjének kellene lennie. Ez a világban való túlélés egyik előfeltétele, sőt több annál: megbízatás a mások iránti felelősségviselésre és így egyben a megbékélésre is... Ez a történet azonban azt mondja el nekünk, hogy ahol nem tudnak uralkodni a bűnön, ahol nem tesznek semmit az Istentől való távolság legyűrésére az Istentől való elidegenedés érdekében, ott ellenségeskedés támad, testvérgyilkosság történik... A tragikus és bűnös konfliktus következménye a büntetés és az elűzetés.”

A realitáshoz tartozik, hogy mindig is voltak és lesznek konfliktusok. Mi, keresztények azonban sokat segíthetünk a konfliktusok íeloldásábah.-fneg^átolva ezzel a testi-lelki-szellemi gyilkosságot.

Élhetek-e a bűnbocsánat ajándékával?

► „Nagymamám arra biztat, hogy minél gyakrabban éljek az úrvacsorával. De ő nem értheti benső vívódásaimat. Amikor az Úr asztalához járulok, nem érzek megkönnyebbülést. Mindenki azt hiszi, hogy milyen rendes vagyok, de én tudom, hogy mennyi bűnöm van. Képmutatásnak tartom, hogy bűnbánóan a lelkész elé lépjek, de a templomkapun kívül mindent ott folytassak, ahol abbahagytam. Lehet, hogy másoknak sikerül, de én úgy érzem, hogy nem vagyok képes a jézusi mérce szerint élni."

Drága ifjú testvérem! Olyan szeretetre- méltóak a sorai! Emberiek, őszinték, és szinte kiált belőlük a tisztaság utáni vágy. Kérem, hogy mielőtt tovább olvassa válaszomat, feleljen egy kérdésre: „Mi az Ön életének az iránya?” El kell döntenie, hogy merre indul. Magabiztos lépésekkel jár a széles úton, vagy cset- lik-botlik a keskenyen? Mert ha vonzza az örök élet, ha vágyik Isten gyermekeinek boldog szabadságára, akkor meg kell ragadnia a kegyelmet. „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23) Ez a kegyelem az, amely bennünk munkálkodik, amely hatástalanította a bűnnek, a halálos méregnek a hatását. Ez a kegyelem az, amely egyedül képes arra, hogy életünk irányát megfordítsa. Az örök halál útjáról az örök élet útja felé.

Tudja, kedves Melinda, nagyon tiszteletreméltó dolog az, ha az ember viszo- lyog az álszent, képmutató magatartástól. Örülök, hogy éles szemmel felisEVÉLET LELKI SEGÉLY

merte, hogy bizony nem olcsó a Krisztusban kapott kegyelem. Mielőtt az Úr oltárához járulunk, komoly önvizsgálatot, őszinte bűnbánatot kell tartanunk. Ehhez pedig elválaszthatatlanul hozzátartozik az is, hogy miután az ember felismerte a bűnét, le is kívánja tenni, el is akarja hagyni. Sajnos a hívők közül sokan nem döbbennek rá arra, hogy keresztény életük azért erőtlen, gyenge, mert meghasonlott állapotban vannak. Az óemberük még nem halt meg. Lehet, hogy már haldoklik, de haldoklás közben is van még annyi ereje, hogy akaratát érvényesítse az új ember fölött. Ha az óember kívánságait, kedvteléseit, féltékenyen őrzött szokásait át akarjuk menteni az új életbe, akkor ne csodálkozzunk azon, ha előbb-utóbb megrontja azt.

Szeretettel javaslom, hogy olvassa el Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből a hatodik fejezetet. Ennek fényében tekintsen hittel Krisztusra! Ne a saját erejére támaszkodjon, ne a saját erkölcsi elvárásai szerint tekintsen önmagára. Mert őbenne haltunk meg a bűnnek, és támadtunk fel az új életre. Ez nem ön- szuggesztió, hanem valóság. Amikor az úrvacsorához járulunk, akkor Isten a szívünket vizsgálja. Melinda, nem az a döntő, hogy mások jónak vagy rossznak ítélnek-e meg! Az a fontos, hogy a szent Isten elé jöttem, és gyermeki bizalommal borulok le előtte. Rábízom magam. Hiszek a felmentő szónak.

Kedves testvérem, nem ismerem az életét, de bármilyen bűnnel odamehet Krisztushoz. Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantólfogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) Jézusnál

mindannyiunk számára van bocsánat. Természetesen a küldő, elbocsátó szó is ugyanolyan hangsúlyos! Az ember csak akkor tudja „megkönnyebbülten” elfogadni a bűnbocsánatot, ha elhatározta, hogy nem akarja folytatni vétkét. Nem itt van a probléma, Melinda...?

Soraiból azt olvasom ki, hogy van egy nyilvánvalóan felismert bűne, amellyel azonban nem akar végezni. Még édes az Ön számára, még nem undorodott meg tőle. Higgye el nekem, hogy csak úgy tudja örvendezve átvenni a bűnbocsánat ajándékát, ha akarja, hogy a bűnbocsánat meg is tisztítsa a szívét, a lelkét és a testét!

Testvérem! Senki sem képes maradéktalanul a jézusi mérce szerint élni. De amikor a terített asztalhoz járulunk, készek vagyunk az óemberünket odavinni és halálba adni, sőt eltemetni. Ne feledje, hogy az úrvacsorában Krisztus valóságosan jelen van! Ha kész a szívünk arra, hogy új életre támasszon fel bennünket, akkor ő ezt meg is teszi. Ennek viszont az a kockázata, hogy más lesz a világnézetünk, hogy érdeklődési és baráti körünk megváltozik, hogy megszakítunk bizonyos kapcsolatokat, és újakat kötünk, sőt még az ízlésünk is más lesz! Olyan jó lenne, ha bekapcsolódna egy ifjúsági bibliakörbe! Olyanba, ahol őszintén beszélhet kétségeiről, mert megértik, de pásztori szeretettel terelgetik, ahol kérdéseire választ kap, és lelki támaszt talál. írjon vagy hívjon, ha ebben segítségre van szüksége.

Imádságos szeretettel gondol Önre:

■ Szókéné Bakay Beatrix

Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá- rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.

Nem az én napom

■ Dórák István

Tegnap volt a huszadik házassági évfordulónk. Visszagondolva erre a húsz évre, azt mondhatom, én szeretem a feleségemet. Ez a tegnapi nap is olyan meghitt volt. Én virágot vittem, ő különlegesen finom vacsorát készített. Még a gyerekek sem hülyéskedtek, átérezték az este melegségét, szépségét. Beszélgettünk - érdekes, mi azért így esténként családilag tudunk beszélgetni. Na, erről ennyit, sárga, zöld - mehetek. Remélem, nem kerülök dugóba, kilencre ott kell lennem.

Meghallgatás lesz. Jó lenne ez az állás, több a munka, de sokkal több a pénz - jól jönne. Izgalmas a mai délelőtt. A feleségem a kisebbik gyerekkel kórházba ment. Mostanában a gyerek nagyon fáradékony, sájjadt, alig eszik. A körzeti orvos utalta be. Azt mondta, reméli, nincs baj, de jobb az elővigyázatosság.

Most nagybaj van, csak ezt ússzam meg! Kormányt félrerántani... Sikerült megállni az árok szélén. Még jó, hogy mögöttem nem jött senki.

Egy picit pihenek, kilihegem magam. Meleg helyzet volt. Na, gyerünk tovább.

Még időben megérkeztem. Többen vagyunk az irodában. Behívnak egy másik helyiségbe, kedvesek. Mindent bele!

Úgy érzem, jól sikerült az állásinterjú, még a családomról is kérdeztek. Eredményhirdetés még ma délután. Megvárom. Valahol iszom egy kávét. Két óra, még mindig semmi. A család se keres, pedig visszakapcsoltam a mobilomat. Végre csörög: „Szia, mi újság? ... Ez remek.” A feleségem volt.

A gyereket alaposan megvizsgálták a kórházban. Szinte minden osztályon végeztek vizsgálatot, és mindenki nagyon kedves volt. És semmi baj, egészséges, mint a makk, csak egy kis vitaminhiány; ez pótolható. Na végre, kijöttek az irodából, engem hívnak. Óriási, megkaptam az

Kellőképpen meg is ijedtünk. A nagyobbikkai semmi gond, a múlt héten volt a zongoravizsgája. Nagyon szép volt, ott voltunk mindnyájan. A tanárnő külön kiemelte, hogy milyen tehetséges. Különben is: mind a kettő remek kis kölyök, jól tanulnak, nem követelőznek, becsületesen teszik a dolgukat.

Nagyon szalad az idő, lassan kilenc, nem illik elkésnem. Gyorsabban kell mennem, pedig most sem cammogok. Kapcsoljunk rá! Előznöm kell. Hát ez meg hogy került ide, velem szembe?

állást! Most már szép nyugodtan mehetek haza. Az autóban bekapcsolom a rádiót, zenét keresek. Olyan üres a fejem. Híreket mondanak, háború, halál, baleset, szörnyű... Na, a lottószámok... Már tíz éve játszom ugyanazokkal a számokkal, fejből tudom őket. Még soha nem nyertem, pedig milyen jól jönne. Gondolatban már többször elköltöttem a nem létező nagy nyereményt. De ahogy hallom, a most kihúzottak sem az én számaim. Ez nem igaz, már megint semmi...

Nekem miért nincs soha szerencsém?

HETI ÚTRAVALÓ

Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. (Ézs 60,2)

Vízkereszt ünnepe után az utolsó héten az Útmutató reggeli igéi Krisztus dicsőségét hirdetik. A mai istentisztelet bevezető keretversében az Úr maga mondja ezt:.....megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt.” (Ézs 40,5) A megváltó Isten dicsősége Jézus Krisztusban és a megváltottakban válik láthatóvá. Az Úr megdicsőülésének csak a három „oszloptanítvány” lehetett szem- és fültanúja; ugyanazt a mennyből jövő szózatot hallották, amely Jézus megkeresztelkedésekor is elhangzott. Most Isten kiegészítette ezt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” Mi sem láthatunk mást hitünk szemével, „csak Jézust egyedül”, de az ő szava bátorít: „Keljetek fel, és ne féljetek!" (Mt 17,5.8.7) A ma fehéren ragyogó oltárterítő csak halovány visszfénye lehet a megdicsőült Krisztus jelenlétének. Istenünk nemcsak a teremtéskor mondotta: „Legyen világosság!” (iMóz 1,3), hanem ma is ő gyújt „világosságot szívünkben, hogy felragyogj on előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán” (2Kor 4,6). Luther arra figyelmeztet: .....óvakodj attól, hogy csak úgy az ige nélkül kalandozva Krisztust Istentő

l elszakítsd. Aki tehát Krisztust hallja és látja, legyen bizonyos, hogy Istent hallja és látja.” Az Ószövetséget csak Krisztusban értjük helyesen, ha a szívünkről elvétetik a lepel. Átéltük-e már ezt a csodálatos találkozást Istennel, amelyben Mózesnek és Pálnak is része volt? Pál így ír erről a találkozásról: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre (Jézuséra) formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Kor 3,18) Ekkor megtapasztalhatunk valamit e heti igénk kijelentéséből is, meghallhatjuk Urunk hívását: „Kövess engem!” és elmondhatjuk azoknak, akikkel találkozunk: „Megtaláltuk (...) Jézust", „jöjj, és lásd meg" (Jn 1,43-46) te is az Isten Fiát! János szóhasználatában a hit magában foglalja az engedelmességet is: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van..." (Jn 3,36) Reformátorunk hozzáfűzi: „Az örök élet előre az enyém. Ha meg nem kapom itt e földön, odaát már soha többé nem jutok hozzá.” Krisztust is megilleti a Miatyánk dicsőségmondása; mert János szerint (is): Jézus szeret minket, vére által megszabadított bűneinktől, s „országa népévé tett (...) az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Amen." (Jel 1,6) Jézus önkijelentése bizonyságtétel az Atyával való egységéről, és az őt ismerők számára a legnagyobb kegyelmi ajándék egyben: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az (örök) élet világpssága. ” 0n 8,12) Ha Jézus bennünk él, akkor már most igaz a kijelentés: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,14) Bárcsak minden istentisztelet végén az új (immár harmincéves) fordítás szövege szerint hangzana fel az ároni áldásban a háromszor szent Isten neve: „Ragyogtassa rád orcáját az Úr" (4MÓZ 6,25)! Kedves Olvasó!„Áldjon meg téged az Isten...!” (EÉ 46,3)

■ Garai András