Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-12 / 24. szám
‘Evangélikus Élet5 PANORÁMA 2005. jumus 12. 7 immmm Hóbortból hagyományápolás Történelemtanár és íjász - nemezsüvegben ► Reneszánszát éli hazánkban a hagyományőrző íjászat, egyre többen hódolnak e nemes szenvedélynek. Ismerkednek a múlttal, őseink életmódjával, elsajátítják fegyvereik használatát. Igazi barátságok szövődnek, életformává alakul a természet, az egészséges életmód szeretete, napi élménnyé válik a közösség megélése, a múlt ápolása. E lelkes íjászok egyike Igaz Levente történelem-portugál nyelv szakos középiskolai tanár, egykori fasori diák, egyházunk tagja. HMMM... Kovács úr egy napja- Hogyan került kapcsolatba az íjászattal?- Az indiánregényekkel kezdődött. Mint oly sokakban, bennem is felébresztették az íjászat iránti kíváncsiságot ezek a gyermekkoromban megismert olvasmányok. A vonzalom az egyetemi évek alatt vált az egyszerű hóbortból komoly érdeklődéssé, amikor - a kilencvenes évek első felében, történelem szakos hallgatóként - kapcsolatba kerültem a hagyományőrző, történelmi íjászattal, amelyet akkor már jó néhány éve gyakoroltak Magyarországon. A hagyományőrző íjászoknak egy-egy rendezvényen való megjelenése nemcsak újdonságnak, hanem - nem túlzás - különlegességnek is számított. Az idén lesz tíz éve annak, hogy egy barátom elvitt Kaposmérőre, a Kassai-völgybe, ahol annyira megtetszett ez a sport, hogy én is belekezdtem a gyakorlásba, és „itt ragadtam”. (Kassai Lajos e sport és életforma modern kori újrafelfedezője, hirdetője, elterjesztője és mindmáig legismertebb képviselője, jelenleg is a Somogy megyében lévő birtokán él, és hosszú évek óta kizárólag lovas íjászattal - és mindennel, ami ezzel kapcsolatos - foglalkozik. Tevékenységét és nemzetközi elismertségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy többször járt Amerikában is, ahol indiánoknak [!] tanította a lóhátról történő íjászat - mára már feledésbe merült - technikáját. Az általa és követői által készített fegyverek sajátossága, hogy ha nem is eredeti, de javarészt természetes anyagokból, sírokban talált leletek tudományos igényű rekonstruálása alapján, a korabeli fegyverek használható másaként készülnek. - Gy. G.)- Miért a hagyományőrző íjászokhoz csatlakozott? Hiszen az íjászat támogatott, olimpiai sport változatát művelve nem kellett volna új utakat kitaposni, elegendő lett volna belépni egy jó körülményeket biztosító egyesületbe, ahol kényelmesen, kedvére lövöldözhetett volna a céltáblákra.- Mindig érdekelt távoli népek kultúrája, beleértve a fegyvereiket, eszközeiket is. Ezért ismerkedtem meg a szkíta, hun, avar, tatár, török népek hagyományaival. E népek mind művelői voltak az úgynevezett pusztai vagy nomád íjászatnak, így ennek hagyománya valamennyinél egy tőről fakad. Az ezzel való foglalatosság megfelelt történelmi érdeklődésemnek is, egyben segített az ugyanezen kultúrkörhöz tartozó magyarság korai történelmének megismerésében is. Ettől kezdve egyaránt foglalkozom a többi nomád néppel és a saját múltunkkal, kultúránkkal. Ma ez teszi ki az életemnek egy elég jelentős részét. Sport és szellemi tevékenység is egyben. De ezt szolgálja például az is, hogy egy nemrég alakult íjászkor működésének egyengetésén is munkálkodom.- Felvethető a kérdés, hogy protestánsként miért foglalkozik egy emberélet kioltására alkalmas eszköz használatával, és miért tanít rá fiatalokat. Összeegyeztethető ez a keresztény hittel?- Úgy vélem, hogy egy fegyverként is használható sporteszköz és a keresztényi életszemlélet és életmód nyugodtan összeegyeztethető, egyáltalán nem zárja ki egymást. Az íjászatban mindenkinek azt kell megtalálnia, amit a legjobban kedvel benne. A természet közelségét, a sportot, a mozgás művészetét és örömét, a sikerélményt, a történelem, múltunk megismerésének módját - és sorolhatnánk még tovább a lehetőségeket. Nem szabad tehát a kérdést leszűkíteni arra, hogy ez egy emberélet kioltására alkalmas eszköz, hiszen arra akár egy esernyő is megfelel, ám ettől még használjuk... Az íj ma nem mint „használatos fegyver” van jelen az életünkben, hanem mint sporteszköz; mi nem ölni, hanem fegyvert használni, lőni tanulunk. Ezért is csak leajzva, tokba zárva szállítjuk, tároljuk, így fegyverként csak a tényleges gyakorlás ideje alatt és helyszínén használható, ahol nagyon szigorú, lőtéri szabályok szerint veszik kezükbe azok, akik ki vannak erre oktatva. Mint történelemmel foglalkozó ember pedig szerencsésnek mondhatom magam, hogy megismerhettem és gyakorolhatom egy olyan rendkívül gazdag kultúrtörténetű és a múltban oly fontos - akár azt is mondhatnánk, meghatározó jelentőségű - eszköznek, mint az íjnak a használatát. Nemcsak könyvből, képekről „lép elém”; hanem valóság. Ezen túlmenően azt is megfigyeltem, hogy milyen nagy és előnyös hatással van még ma is ez a tárgy azokra - főképp a fiatalokra akik a kezükbe veszik.- A hagyományőrző íjászat a magyarság korai időszakához kötődik Nem a pogány múlt megidézése, idealizálása ez? S ami még fontosabb: a tanítványok, a gyerekek nem ezt látják benne?- Nem, hiszen itt nagyon sok múlik az íjászoktatón, aki - esetemben történelemtanárként is - átadja a múltról szóló ismereteket. A pogányság kérdése nem kapcsolódik közvetlenül az íjhoz, boncolgatása viszont messzire vezetne, hiszen manapság már ismertek olyan nézetek, amelyek jóval árnyaltabban világítják meg a magyarságnak a nyugati kereszténységbe történő betagozódása előtti időszakát. Másrészről: hogy mit hallhatnak a gyerekek tőlem, az nyilvánvalóan attól függ, hogy én hogyan vélekedem a kérdésről. Márpedig megítélésem szerint a régi hitvilág megismerendő - s erre mindig buzdítom is tanítványaimat -, de kizárólag irányítással. így nem okoz zavart a szívekben és a fejekben. Semmi olyan vitát nem tartok elfogadhatónak - és nem is engedek teret neki -, amely a múltunkat szembeállítja a mai keresztény egyházakkal. Vagyis létezik az egyház és a hit, létezik a múltunk, és van egy sport. Ezek nem egymás ellen hatottak és hatnak, nem kizárják, hanem kiegészítik egymást, hiszen a létező valóságot jelentik. A történelem, múltunk alapos megismerése - ezt aligha kell magyarázni - pedig nemcsak hasznos, de kívánatos is egy olyan érték- vesztett, nagyon komoly kihívásokkal teli világban, amilyenben most élünk.- Aligha csalódom, ha azt feltételezem, hogy az íjászok - mint a természettelfoglalko- zók általában - alapvetően jó kedélyű emberek. Meg tudja ezt erősíteni?- Ennek illusztrálásra álljon itt egy rövid, vidám történet. Amikor az említett - lassan egyesületté formálódó - Kangar Hagyományőrző Íjászkor szervezése elkezdődött, fel kellett vennem a kapcsolatot az alapítással megbízott jogásszal, Hajdú Gáborral, aki természetesen szintén régi íjász, azóta pedig társammá, jó barátommá vált. Az első találkozás helyszínéül a főváros egyik nagyon forgalmas terét jelöltük meg. Már csak egy probléma adódott: hogyan fogjuk megtalálni, megismerni egymást? Nem maradt más lehetőség, „bevallottam” neki, hogy szokásom szerint télen - a számtalan csodálkozó tekintet és az esetenként elhangzó megjegyzések ellenére is - nemezsüveget hordok. Mikor közöltem ezt Gáborral a telefonban, nem válaszolt, csak elnevette magát. Azután ő is nemezsüvegben jelent meg, s - mint utóbb kiderült - szintén nem csak azért hordja, hogy védekezzen a kemény hideg ellen.- Hová, meddig szeretne eljutni, mi a célja az íjászattal?- A cél elsődlegesen nem a saját teljesítményem javítása, bár természetesen erre is szükség van. Amit mi tanítunk és gyakorlunk, az a belső, ösztönös lövés, melyet hallatlanul sokat kell gyakorolni, hogy valóban megbízhatóan és jól működjön. Fontosabb azonban, hogy amíg csak lehet, műveljem és tanítsam ezt a sportot, hiszen elsajátítása, gyakorlása nem függ a kortól. Szeretnék sokfelé utazni, lehetőség szerint olyan helyekre, ahol az íjászat még ma is közel áll az emberek életéhez, ahogyan ez például Mongóliában is van. A legfontosabb cél azonban az, hogy részese lehessek egy olyan generáció felnevelésének, amelyik értő módon műveli, átveszi és tovább is adja az íjászatot és annak kultúráját, mert ez - amellett, hogy utat jelent a tartalmasabb élet eléréséhez - abban is segíthet, hogy az ifjúság, megismerve hazája történelmét, kultúráját és megélve a hitét, egészségesebben szemlélje a múltat. ■ Gyarmati Gábor ■ Lupták György Brrrr... - szólalt meg korán reggel mérgesen a vekker Kovács úr feje mellett. Felesége a kínai piacon vette az ébresztőórát, olcsó vétel volt, de a célnak megfelelt, eredményesen keltette Kovács urat minden reggel. Kovács úr beledugta bütykös lábát vietnami papucsába, és álmosan kitámolygott a fürdőszobába. Kínai fogkeféjére nyomott egy kis román fogkrémet; a mosakodáshoz akciós áron vett török szappant használt. „Még jó, hogy a csapból jó kis hazai klóros víz folyik” - gondolta. Lassan, komótosan öltözött. Felhúzta kínai bokszeralsóját, majd a kilencvenforintos zoknira került a sor. „Ügyesen vásárol ez az asszony” - gondolta, miközben az ugyancsak kínai boltból származó ingét gombolgatta. A konyhában felesége már elkészítette a reggelit: szlovén tejet egy pöttyös bögrében, mellé frissen is morzsálódó, fűrészporízű, de igen olcsó kenyeret a Szuper hipermarket saját pékségéből. Reggeli közben Kovács úr kiteregette maga elé az újságot, amely a számára kimondhatatlan nevű külföldi sajtómágnás tulajdonában volt. Miután legyűrte az utolsó falatot a sonkává dicsőült szlovák sertéshúskészítményből - olcsón vette az asszony ezt is -, elindult az irodába, ahol újabb aktahegyek vártak rá. Kovács úr szerette ezt az irodát. Mert itt minden szebb volt, mint otthon. A cég a helyiséget a svéd bútoráruház katalógusából rendezte be. Minden olyan külföldi szagot árasztott, és ezt Kovács úr nagyon kedvelte. Volt légkondicionáló is, így a kánikula idején nem lett izzadságfoltos a márkás kínai inge. A japán gyártmányú nyomtatóban osztrák papírt használtak, az íróasztalán cseh és német írószerek sorakoztak példás rendben. Kovács úr elégedetten nézett körül, itt végre európainak érezte magát, hisz minden olyan elegáns volt. Otthon a felesége gulyáslevessel várta. Hagyományosan főzött, a könnymentes holland hagymát szlovák zsíron dinsz- telte meg. A marhahús argentin volt, igen sokat utazott, mégis milyen olcsón hozzá lehetett jutni! Az asszony vágott bele holland sárgarépát is, majd kaliforniai paprikát és német paradicsomot. A sápadt paradicsom vastag, fonnyadt húsa semmi levet sem takart, de legalább ► A kiskőrösi egyházzenei estek a baptista és az evangélikus gyülekezet közös szervezésében több alkalommal is különleges zenei csemegét kínálnak majd a zeneszerető közönségnek. A nyitókoncertet nemrégiben Révész László kecskeméti orgonista adta. Révész László orgonaművész 1962-ben született. Orgonatanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeezt is olcsón megkapta. A petrezselyemgyökér sajnos magyar, azt másutt nemigen ismerik, no de sebaj. Legalább valami emlékeztető legyen a gulyásban. Mert bizony a fokhagyma Kínában termett. Szép nagy, húsos gerezdek, csak éppen se íze, se bűze, ami azért a fokhagymánál már nem éppen előnyös. Ja, és az őrölt paprika Spanyolhonból érkezett; legalább nem csípős, nem árt az epének. A krumpli lengyel - de a csipetkét az asszony maga gyúrta! Kovács úr unott arccal kavargatta a gulyáslevest. Régi idők ízei jutottak az eszébe, amint az első kanál löttyöt leerőszakolta a torkán. Édesanyja mindig a piaci hentesnél vette a húst. Tudta, melyik nap van friss vágás, mindig akkor ment. A tyúkok akkor még a tanyasi udvaron nevelkedtek, és nem Brazíliából útra kelve repülték át az óceánt. Szép, sárga bőrük és remek, zamatos húsuk volt... A gulyás után gyümölcsöt - marokkói földiepret - tett eléje a felesége. Az eper származása bizonytalan, mert a Szuper hipermarket polcán lévő felirat szerint származási helye Magyarország, a dobozon viszont egy spanyol nyelvű kis címke volt, meg egy kisebb magyarul, miszerint az eper marokkói illetőségű. Kovács úr csak legyintett, mert az eper gumiszerűen rágós és üde tavaszi fűízű volt. Úgy érezte, valami fontos dolog vész el éppen az életéből, már semmi sem az igazi. Este leült a karosszékbe, hogy megnézze az aznap estére rendelt huszadrangú, dögunalom amerikai akciófilmet. Felesége odakészített neki valami papírdobozos, olcsó olasz bort. Kovács úr először megszokásból a dugóhúzó után nyúlt, majd sóhajtott egyet, és ollóval nyitotta ki a dobozt. „Már ez sem a régi, hová lett a dugók halk pukkanása?” - mélázott a képernyőre meredve. Lefekvés előtt megtárgyalták a feleségével, hogy milyen szomorú: a szomszédék felhagynak a szőlőműveléssel, mert nem tudják eladni a borukat. A Kissék meg nem tartanak többet se disznót, se tyúkot, mert nem bírják a versenyt. „Szegények, mit tehetnék értük? Ilyen az élet...” - sóhajtott Kovács, majd álomra szenderült. Álmában házikolbászt, füstölt sonkát falatozott, majd édesanyja töltött káposztáját kanalazta, szép, sárgás színű tejföllel, nagy karéj házi kenyérrel. Kicsordult a nyála... neakadémián végezte kiváló eredménnyel. Mindkét iskolában Lehotka Gábor tanítványa volt. Főiskolás korában a II. budapesti nemzetközi orgonaversenyen harmadik helyezést ért el. Ennek a versenynek az eredményeként kapott meghívást a Nemzeti Filharmonikusokhoz; az együttessel több külföldi koncerten is részt vett. Később Lengyelországban, Finnországban, valamint az akkori Szovjetunió több városában is megismerhették orgonajátékát. A diploma megszerzése (1986) óta a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola orgona- és zongoratanára, és korrepetitort munkát is végez. Pedagógiai munkássága mellett sikeres előadói tevékenységet is folytatott itthon és külföldön egyaránt. Révész László gyermekkorától fogva részt vesz a hazai baptista egyház zenei életében. Baptista kórusokkal Németországban, Angliában, Olaszországban is megfordult már. Míg azonban a nyolcvanas-kilencvenes években inkább szóló- koncerteken csillogtatta tehetségét, ma már inkább a fúvolistákkal, csellistákkal és kórusokkal közös kamarakoncertezésben leli örömét. A kiskőrösi egyházzenei estek nyitó hangversenyén például - Szomorúé Szepesik Éva vezényletével - a helyi baptista énekkar volt Révész László „partnere”. ■ Boda Zsuzsa (Kiskőrös) Orgonista a szomszédból
