Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-05 / 23. szám
‘Evangélikus ÉletJj KULTÚRKÖRÖK 2 005. )umus 5. 5 Reményik „összes arca” ► Felekezeteken és határokon átívelő példás összefogás eredményeképpen jelent meg Reményik Sándor összes verse a református Kálvin, az evangélikus Luther, valamint a kolozsvári Polis Könyvkiadó gondozásában. A XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon „debütált” és az ünnepi könyvhéten is méltán sikerre számító kötetről a bemutató után beszélgettünk az erdélyi műhely munkatársával, Demény Péterrel. Ünnepi könyvhét Bibliafordítás és anyanyelvű irodalom ► Úgy tűnik, hogy az elektronikus média előretörése ellenére a nyomtatott könyvek nem veszítenek népszerűségükből. Számomra legalábbis ez a június 2. és 6. között zajló 76. ünnepi könyvhét legfőbb üzenete. Kényelmes az interneten vagy a televízió bekapcsolásával információhoz jutni, de igazi olvasmányélményt a többségnek ma még változatlanul a könyvek adnak. Könyvek, amelyek nyomtatott formában nem utolsósorban a „bibliafordító reformáció” hatására emelték irodalmi rangra számos nemzet anyanyelvét.- Reményik Sándornak már többször megjelent olyan kötete, amely az Összes versei címet viselte. Most ténylegesen a költő összes versét veheti kezébe az olvasó?- Hogyha kritikai kiadásról lenne szó, akkor ténylegesen a kezében tarthatná. Mindenesetre ez a felkutatott, befejezett, hagyatékban maradt összes vers, a töredékek kivételével.- Hol őrzik ezt a hagyatékot?- Részben a Petőfi Irodalmi Múzeumban, részben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában őrzik a hagyatékot és a korábbi köteteket.- Ki rendezte sajtó alá az anyagot?- Dávid Gyula, aki a könyvbemutatón azt is elmondta, hogy a korábbi korrektorokkal is meg kellett küzdenie, mert a helyesírás iránti rajongásuknak - és a költői ritmus iránti botfülűségüknek - köszönhetően mindenüvé kitették az ékezeteket. Dávid Gyula összevetette a kéziratokat a kiadott könyvekkel, és igyekezett egy hiteles, a költői szándéknak megfelelő kötetet összeállítani. Igen elmélyült kutatómunkát végzett. Ő egyébként elsősorban irodalomtörténészként ismert, de - talán épp ezért - szerkesztőként is mélységes alázattal szokott viszonyulni a kéziratokhoz. Úgy hiszem, Reményik keresve sem találhatott volna magának jobb hagyatékgondozót Dávid Gyulánál.- Ennek a kutatómunkának volt az eredménye az a kötet is, amely 2002-ben jelent meg Hátrahagyott versek címmel?- Annak, hogy Dávid Gyula már jó ideje megkülönböztetett figyelemmel kíséri az erdélyi magyar írók és költők munkásságát, van egy olyan áldásos következménye is, hogy sokan eleve hozzá fordulnak, amikor újabb művek kerülnek elő egy-egy hagyatékból. Ez a bizalom tette lehetővé 2002-ben a Hátrahagyott versek című kötet kiadását is. Reményik Sándort az olvasók egyfajta „magyarságmegtartó költőként” tartották számon, és sokan be is skatulyázták ebbe a kategóriába. Illúzióim persze nincsenek, időbe telik még, hogy az olvasók mást is gondoljanak róla, de azt hiszem, a Hátrahagyott versek elindította ezt a folyamatot. Abban a kötetben jelentek meg például először azok a sokértelmű, nagyon érdekes - burkolt, és ettől igen erotikus - szerelmes versek, amelyek korábban ismeretlen színekkel árnyalják mind az erdélyi, mind a magyarországi olvasóközönségben a Reményik Sándorról élő képet.- Lehetséges, hogy ebből a kötetből derül ki igazán, hogy milyen is valójában Reményik, a költő?- Nem az derül ki belőle, hogy milyen a költő, hanem az, hogy milyen még a költő. Hogy ennek a költőnek nem egyetlenegy arca van. Neki sohasem csak „Végvári versei” voltak, sohasem kizárólag a nemzetféltés vezette a tollát, de kétségtelen, hogy azok a szerelmes versek például, amelyeket két nőismerőséhez írt, sokak számára újdonságot jelenthetnek.- Reményik Sándort századunk legjelentősebb evangélikus költőijeként tartjuk számon. Milyen mértékben érhető tetten verseiben az evangélikus költő?- Erre a kérdésre már nehezebb válaszolni. Én azt gondolom egyébként, hogy nem feltétlenül kell őt felekezethez kötni. Verseiben egy keresztény, mélyen hívő, ugyanakkor szüntelenül Istent kereső ember szólal meg. Tehát az az ember, aki gyakran küszködik magával és Istennel is. Én úgy vélem, hogy csak ez a fajta vallásosság hiteles, és Reményik Sándor „istenes verseit” is ez hitelesíti. ■ Veres Emese-Gyöngyvér Természetes jelenség, hogy az élő nyelveknek területi változataik vannak (ezek az úgynevezett nyelvjárások). Nem ritka az sem, hogy a különböző tájegységekről származó emberek annyira eltérő dialektust használnak, hogy nem értik meg egymást, bár ugyanannak a nyelvnek a különböző változatait beszélik. A különböző nyelvjárások fölötti - a kölcsönös megértést biztosító - híd szerepét az irodalmi nyelv tölti be. E nyelvváltozat kialakulásában Európa-szerte nagy szerepet játszottak a bibliafordítások. A lyoni születésű Vald Péter a XII. században provanszál nyelvre fordította a Bibliát. A valdensek vezetőjének célja valójában az volt, hogy a Szentírás szövegét minden francia anyanyelvű ember számára olvashatóvá tegye. Vald Péter tehát nemcsak teológiai értelemben, de irodalmi szempontból is előreformá- tor volt. John Wyclif az oxfordi egyetem professzora szintén közkinccsé szerette volna tenni a Szentírást. Támogatta egy angol nyelvű bibliafordítás tervét, amelyet később követői, a lollardok valósítottak meg. Az első angol nyelvű bibliafordítás hiányában talán nem jöhettek volna létre olyan angol irodalmi alkotások, mint Swi/t Gulliverje vagy Defoe Robinsonja... A könyvnyomtatás Luther Márton életében már elterjedt volt, hiszen Gutenberg már 1456-ban feltalálta a nyomdagépet. Mint ismeretes, Luther 1521-ben három hónap alatt fordította le az Újszövetséget görögről német nyelvre, 1534-ben pedig már teljes bibliafordítása is elkészült. Reformátorunk munkássága által jött létre az egységes német irodalmi nyelv, mely később alapjává vált a németországi klasszika irodalmának, többek között Goethe és Schiller műveinek. A magyar nyelvű irodalom alakulásában is nagy szerepe volt az anyanyelvű bibliafordítások megjelenésének, elsősorban talán Károli Gáspár 1590-ben nyomtatott fordításának. A Károli-for- dítás századokon át hatással volt a magyar irodalmi nyelvre. Elmondható tehát, hogy a bibliafordítások Európa-szerte meghatározó szerepet játszottak az anyanyelvű szépirodalom létrejöttében. Az ünnepi könyvhét apropóján adózzunk hát tisztelettel a bibliafordítók emlékének. ■ Chladek Tibor Csendtörő fiatalok írástudók felelőssége ► Franciahon szívében nagyszabású találkozót szervezett a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) tagországainak fiataljai számára április utolsó hetében. A Lyon központjától néhány kilométerre fekvő' Ecully negyed hétköznapjait huszonhét különböző országból érkező lelkes evangélikus aktivista dobta fel pár napra. Az öt földrész majd harminc képviselője többek között egymástól gyűjtött ötleteket arra, hogyan lehetne még tovább építgetni, bővíteni „lutheránus birodalmunkat” a modem média eszközeivel, s felvenni a harcot a világot ellepő „tömegkommunikációs szennyeződés" eHeAí.. „We cannot NOT communicate!” azaz: „Nem tudunk NÉM kommunikálni!” - szögezi le a szövetség a Communicating Communion, azaz Kommunikáló Közösség elnevezésű program fő irányelveit tartalmazó alapítódokurfiefitumában. Először 200 2-ben fogalmazódott meg az igény szélesebb körű médiamunkára, melynek legfőbb célkitűzése a világi fiatalok megszólítása. A kommunikáció „létfenntartó erő”, mások számára „meghatározza a valóságot”, „minden érzékre hat”, „kétoldalú folyamat”. Nagy felelőssége vafi annak, aki bármit is közönsége elé tár, meft akaratlanul is valamiféle értékrend szűrődik át rajta. Ezért fontos, hogy a kefes$tény „kommunikátor” tisztában legyen tevékenységének következményéivel. Még a hallgatással, illetve a csend megtörésével is közlünk valamit, ezeknek is léhát üzenetük. Az Argentínától és Brazíliától Kanadán és Kalifornián, valamint Mozambi- kon, Zimbabwén, Madagaszkáron, Finn- és Svédországon keresztül égészen Indiáig és Ausztráliáig ívélő, 2007-ben véget érő képzési program résztvevőire igazi csendtörőként számítottak a genfi szervezők. Csendet törni a keresztény igazság megismertetésé, továbbadása céljából - egy új nemzedék bevetésével. A misszió elnevezése is ezeket a gondolatokat foglalja magába: Towards A Communicating Communion - A Youth Vision (szó szerint körülbelül „Egy kommunikáló közösség irányába - fiatal szemmel”). Az LVSZ Crec Avex elnevezésű média- centrumában összegyűlt negyven-negyvenöt „reformátor” rendelkezésére komoly technikai felszerelést bocsátottak a hatékony tanulás és az együtt munkálkodás érdekében. Öt munkacsoport „krea- tívkodott” párhozamosan napokon át valamilyen médiaterületen: rádióadást az Audio, híradót a Video, „hetilapot" a Magazine, weboldalt pedig a Web Group volt hivatott szerkeszteni a kimerítő együttlétek alatt. Munkánkat minden kis műhely élén egy-egy olyan „beépített ember” (Resource Person) segítette, aki a „civil” életben hivatásszerűen folytat hasonló médiatevékenységet. Az ötödik munkacsoportnak, a külön erre a hétre szerveződött hírügynökségünknek a tagjai pedig folyamatosan elláttak bennünket feldolgozásra váró nyersanyaggal. A képzeletbeli közönségünknek készülő anyagok minden szekcióban egy téma, a HIV/AIDS-vírus globális problémája köré szerveződtek. A fiatalok három éven át tartó képzését előkészítő testület megfogalmazása szerint ugyanis fontos szempont, hogy a leendő kommunikátornemzedék világos, ferdítésektől mentes, objektív álláspontot tudjon képviselni az ehhez hasonló, világméretű kérdésekben. így fogadhattuk első vendégként hétfő reggel a brazil származású Rudelmar de Fariát, az LVSZ állandó munkatársát, aki az AIDS körül kialakult társadalmi hiedelmeket próbáltá helyreigazítani, helyesbíteni előadásában, többször is alkalmazva a „Breaking silence!”, azaz „Csendtörést!” felszólítást. Egy keresztény értékrendet képviselő, hiteles médium, azaz „közvetítő” nem kerülheti meg például az óvszerhasZnálat, a (ho- mo)szexualitás - sok egyházban jellemzően prüdériából elhallgató« - témakörét, nem rejtőzhet a kérdéssel természetszerűen együtt járó „szakzsargon” mögé, kerülgetve a forró kását... A témában a meghívottak közül felszólalt többek között az az ausztrál fiatalember is, aki tizenöt éve fertőzötten végez szolgálatot sorstársai között, és harcol az őket ért, tudatlanságból származó megbélyegzés és diszkrimináció ellen. A vele készített tévé- és rádióinterjúk, valamint a megszólaltatott résztvevők különvéleménye szintén szerves része lett a készülő médiatermékeknek, melyeket a csoportok a hét végén mutattak be egymásnak. Az együtt töltött öt nap legmaradandóbb élménye a több színtéren párhuzamosan zajló csapatmunka és a határidőre megoldandó feladatok összehangolása volt. Minden résztvevő alapvetően két csoport tagjaként aktívkodott: régiója (Európa, Ázsia, Észak-Amerika, Latin- Amerika, Afrika), valamint médiacsoportja szerint. Mindennap más világrész képviselői tartottak lényegre törő prezentációt a saját régiójukban folyó egyházi tevékenységről. Nem kis fejtörést okozott persze közös pontot találni a svéd, norvég, finn, német, francia, lengyel, orosz és horvát kollégákkal, kollegi- nákkal... Rugalmasabb kereteket és meghittebb légkört biztosított viszont a szintén kontinensekre kiosztott feladat: a reggeli áhítatok levezénylése. Az amúgy hivatalosan angol nyelven zajló konferencia lelki alkalmai mindig az anyanyelv felidézésének színterévé váltak: nemzetközileg ismert dallamok csendültek fel nem csak angolul, az Oratio Oecumenica az éppen felolvasó nyelvén, a Miatyánk pedig mindig huszonhét nyelven szólt egyszerre... Ilyenkor valami pünkösdi áhítat szállta meg az embert a nem mindennapi élmény hatására. A kommunikáció nem pusztán értelmi folyamat kell, hogy legyen. „A fej és a zseb között ott van a szív”: ötleteinknek, az éppen megfogalmazódó gondolatcsíráknak át kell szűrődniük egy olyan „érzelmi hálón”, melyen bizonyosan fennakadnak a keresztény kommunikátor eredeti célját meghiúsító szeny- nyeződések, és amely a helyes irányba tereli kezének mozdulatát. A világban kallódó több száz millió fiatal saját keresztény kortársai hangjára vár, hogy azok végre megtörjék a csendet, és közvetítői legyenek annak az Igazságnak, amelytől a társadalmat (hallgatásával) néha szinte megfosztja az egyház. Ilyen „riadót” fújt legutóbb az LVSZ Ecully- ben, és hangja épp terjedőben van a világ négy égtája felé. A riadót reménység - reménységünk - szerint akár ébredés is követheti... ► Az emberek szívesebben vesznek kézbe olyan írást, hallgatnak olyan prédikációt, amely gazdagítja, építi lelkűket, amely tovább hat és munkál, amellyel „vastüdó'ként” létezni tudnak mindennapjaikban. Emiatt (is) nagy az írástudók, írók és lelkészek felelőssége - hangzott el nemrég azon a győri dispután, amelynek vendége Jókai Anna író és Ittzés János evangélikus püspök volt. Az aranykort, Isten és az alkotók „együttélésének” sajátos időszakát idézte bevezető gondolataival Jókai Anna a győri evangélikus gyülekezet Asztali beszélgetések című sorozatának utolsó disputáján. A Kossuth-díjas író szerint hajdan a művész, az író közvetlenül táplálkozott a spirituális tartalmakból, ma tépettség, elszakítottság, Isten hiánya jellemzi a világot. „Talán Goethe volt az utolsó, aki isteni harmóniában élt. Azóta széttört az egység; Nietzsche sokszor emlegetett állításával szemben Isten nem meghalt, hanem szabadságot adott az akaratnak, amivel - szomorú, de - sokan visszaéltek a művészek közül is. Úgy tartották, tartják, hogy a transzcendencia, a szakralitás kivonult a művészetből. Ez persze nem igaz, ez csőlátást jelent. Remélem, lesz még idő, amikor a művész olyan közelében lesz a transzcendenciának, hogy nem töri össze magát, mert hiszen nem feljutni nehéz valahová, hanem onnan visszatérni úgy, hogy az ember ne sérüljön” - fejtette ki Jókai Anna. Ittzés János kérdéssel kezdte a megszólalását: „Vajon az írás tudóinak felelőssége nem búvik-e meg a jelenvaló világ tanácstalanságai mögött?” Az evangélikus püspök továbbá kifejtette: „Amit ma szorongásnak, tehernek érzünk, amilyen ma az értékválságos világ, az nem egy csapásra jelent meg a történelemben. Az egy több évszázados folyamat kiteljesedése, vagyis hogy az ember úgy gondolta, leszakadhat a teremtés fájáról. Újabb kérdések sorjáznak: az egyház felelőssége jól gyakorolt felelősség volt-e, jól védte-e az egyház Isten érdekeit az autonómmá vált emberek törekvéseivel szemben? El kellene gondolkodni azon is, hogy az első szárnypróbálgatásokat nem megátkozni, hanem inkább irányítani kellett volna-e, az első szárnyaikat nem inkább magunkhoz kellett volna-e szorítani, mint kilökni az ajtón. Van- e kiút ebből a szétszakítottságból? Kierkegaard szerint aki a mindenkori korszellemmel házasodik, hamar megözvegyül. Mit tehetünk mi ennek ellenében? Nem mást, mint hogy tanúskodunk arról, amink van. Tanúságot teszünk Isten üzenetének fontosságáról. Mert ha egykor színe elé kerülünk, annak alapján születik meg az ítélet, hogy elmondtuk-e azt, amit a Teremtő ránk bízott. És erről mindenkinek a saját helyén kell tanúskodnia... Az írástudók felelősségének ma megélhető valóságához a bűnbánat könnyei nélkül nem lehet eljutni.” Jókai Anna Ittzés püspök szavaihoz csatlakozva a disputában hangsúlyozta, hogy a közvetített üzenetekkel a lélekig kell hatolni. Mégpedig úgy, hogy ne csak mondjuk, hanem próbáljuk megélni, amit hirdetünk. „Az írás szerint gyümölcséről ismerik meg a fát. Ehhez én hozzáteszem, hogy az a valódi termés legyen, ne valami kaucsuk »művalami«, ne valami műanyag alma vagy szőlőfürt. Az írónak nem rejtvényt kell feladnia, hanem segítő, eligazító üzenetekkel kell megajándékoznia az olvasókat. Meggyőződésem, hogy Isten sír, ha letekint, és látja, milyen a mai világ. Mi pedig nem vagyunk olyan magasak, nem érjük el, hogy a könnyeit letöröljük, de legalább ágaskodjunk, hogy lássa az igyekezetünket!” - fejtette ki az író. Ittzés János szerint Isten előbb hajol le hozzánk, hogy könnyeinket letörölje, mint ahogy mi valaha elérjük őt. Ennek ellenére ma is bízhatunk abban, hogy vannak köztünk olyan írástudók, akik felelősséggel élnek, és a gyáva vagy óvatos hallgatás helyett szavaikkal, írásaikban Isten jó szándékát jelenítik meg. „Nincs annál nagyobb feladat ebben a világban, mint hogy az ember kisinasként vagy mesterként szolgálhatja Isten tervét.” ■ HÁDÉ ■ Lejegyezte: Gülch Csaba
