Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-06-05 / 23. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 70. évfolyam, 23. szám - 2005. június 5. - Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap Ára: 164 Ft „Neki sohasem csak »Végvári versei« voltak, sohasem kizá­rólag a némzetféltés vezette a tollát..." Reményik „összes arca” - 5. oldal „Az újításhoz tartozik az is, hogy nálunk is fel­emelték a konfirmandusok életkorát. A gyermekek talán ezért is észrevehetően érettebben és komo­lyabban, az ünnep méltóságát jobban átérezve vet­tek részt a szertartáson, és vallottak hitükről.” Gondolatok unokám konfirmációja után - 9. oldal „Mi késztet ma bárkit is arra, hogy Lu­ther nyomába szegődjön, és 3200 ki­lométeren keresztül egy buszban szo­rongva bejárja azokat a helyeket, ahol a nagy reformátor élt és dolgozott?” & Luther nyomában - 8. oldal Két felekezet - egy torony 3. oldal Múzeumi majális 4. oldal Csendtörőfiatalok 1*- 5. oldal Svéd cseppek honi tengerben 8. oldal In memóriám D. dr. Prőhle Károly és Kinczler Gyula 10. oldal 30. Kirchentag „Mintha 30 fokban karácsonyoztunk volna”- jellemezte dr. Margot Käßmann püspöknő a 30. német evangélikus na­pokat. Nos, valóban, Alsó-Szászország fővárosába épp a Kirchentag idejére kö­szöntött be a „májusi nyár”, ám az öt nap során a kánikula ellenére közel egy- millióan (!) fordultak meg a jubileumi ta­lálkozó eseményein. Az esőmentes idő­járás elsősorban persze a szabadtéri ren­dezvényeknek kedvezett. A mintegy há­romezer (!) program többsége a vásárvá­ros területén, illetőleg a belváros köz­pontjában zajlott, de május 25. és 29. kö­zött úgyszólván a tartomány minden te­lepülésén szerveztek ünnepi alkalmakat az evangélikus gyülekezetek. Huszonnégy órával a rendezvényso­rozat befejezése után értékelő beszámo­lóra nem vállalkozhattunk, de frissiben összeállított mozaikunk talán visszaad valamit a német evangélikusság két­évenkénti nagy „bizonyságtételének" jel­legéből, hangulatából. Összeállításunk a 6-7. oldalon Egyházépítés Az idén sajátosan, érdekesen kapcsolódtak a pünkösdi ünnepkörhöz az egyházi szervezeti élet legfontosabb eseményei: a pünkösd ünnepét meg­előző héten az Országos Presbitérium, az ünnepeket követően pedig az Or­szágos Közgyűlés ülésezett. így azután kínálta magát az örökzöld vitatéma: a spirituális egyházmodell - az egyház Krisztus teste; „.. .ahol ketten vagy hár­man összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) - és a szocio­lógiai megközelítés szembeállítása. Ez utóbbi - elfogadva a spirituális tartal­mat, elkötelezettséget - abból indul ki, hogy az egyházszervezetet is embe­rek csinálják, emberek dolgoznak benne, ezért szükség van szabályokra, melyek az együttélés rendjét meghatározzák. Reménységünk szerint a Szentlélek mun­kálkodik, ezért is kezdődik minden alka­lom imádsággal: egyfelől belátva emberi mivoltunkból adódó korlátáinkat, más­felől bízva a kegyelemben. Nem volt ez másképpen az első pünkösd korában sem. És az akkori tanítványok együttlé- téről tudósító szentírási helyek tanulmá­nyozása segít feloldani a spirituális és társadalmi tényezők mesterséges szem- beállításából adódó feszültséget. Mert a tanítványok a Mester fizikai eltávolítása után is együtt voltak. Közösséget alkot­tak. Nem széledtek szét a szélrózsa min­den irányába, hogy azután Péter vagy Já­nos vagy valaki más pünkösdöt követő­en próbálja meg összetoborozni őket, beszámolva arról, hogy valami történt, valami elkezdődött. Együtt voltak. Együtt élték át a csodát, együtt tette őket a Szentlélek hitehagyott, kétségbeesett, a jövőt félve közelítő csapatból élő, erős, dinamikus, hatékony közösséggé. A cso­da előtt és utána még inkább érvényesült egy természetes hierarchia, strukturáló­dás a közösségben; kialakult a szerep- osztás, megindult a gyülekezeti élet. Ma is közösségeiben, gyülekezeteiben él az egyház, és ma is fontosak - a hitbe­li közösség mellett - az együttélés szabá­lyai. Valójában a testületi alkalmakon ezek is vizsgáznak: fény derül arra, mennyiben segítik elő a lényeget, a mű­ködést, és mennyiben jelentenek bürok­ratikus gátat a hatékonyabb tevékenység számára. Érdekes volt a pünkösdi szervezeti al­kalmakat ebből a szempontból is tanul­mányozni. A közgyűlés plenáris vitájá­ban nem került elő, nem kapott reflexi­ót, hogy szóba hoztam az egypüspökös, szuperintendensekre alapozott rendszer bevezetésének lehetőségét, de a folyo­són többen is megállítottak, helyeselve a felvetést, vagyis azt, hogy az elaprózó­dott egyházmegyei szervezetet, illetve a kerületeket idővel váltsa fel a régiókra épített rendszer. A hét régió élén a püs­pöki jogkörökkel felruházott szuperin­tendensek állnának, az egy püspök pedig országos szinten látná el a vezetői, fő­pásztori teendőket, irányítaná az orszá­gos adminisztrációt, építené a kapcsola­tokat a testvéregyházakkal, a külfölddel, az állammal. Az Országos Presbitérium ülésének a legnagyobb érdeklődéssel várt napiren­di pontja kétségkívül a középiskolai igazgatói pályázatokról való döntés volt. Jóleső érzéssel nyugtázhatta a tes­tület, hogy azokon a helyeken, ahol hat évvel ezelőtt kisebb-nagyobb viharok kísérték az igazgatóválasztást - Aszód, Bonyhád, Nyíregyháza -, most jelentős támogatással kaptak újra bizalmat az eddigi igazgatók: Roncz Béla, Ónodi Sza­bolcs, Tar Jánosné. Ez természetesen első­sorban az igazgatók értékes munkájá­nak az elismerését jelenti, de benne van az Országos Presbitérium bizalma, tá­mogatása is. Más viszonylatban, de hasonló mond­ható el a testületnek arról a tavalyi dön­téséről is, hogy - eredménytelennek nyilvánítva a fasori igazgatóválasztást - egy évre a korábbi igazgatót, Tárnok De­zsőt bízta meg az iskola vezetésével. Az iskola elmúlt évi konszolidált működése mellett sajátos módon az idei pályázati folyamat is megerősítette a tavalyi dön­tés helyességét. A négy pályázó - ketten belülről, ketten kívülről pályáztak - anyagát minden szinten (tantestület, igazgatótanács, Oktatási Bizottság) az előírások szerint, objektiven értékelték, a tavalyi, el nem fogadható hangulatkel­téshez képest alig vegyült disszonáns hang a folyamatba. Az egyházi elnökség is őszinte elismeréssel köszönte meg az igazgató hétéves munkáját, amely stabi­lizálta az 1989-ben újraindult nagy hírű, nagy múltú iskolát, de tartva magát el­múlt évi koncepciójához, ígéretéhez, azt javasolta az Országos Presbitériumnak, hogy Odor Lászlót nevezze ki a következő hat évre igazgatónak, azaz a változás mellett foglalt állást. Az Országos Pres- bitérium titkos szavazásának az ered­ménye azt jelezte, hogy a testület magá­évá tette az elnökség álláspontját. A De­ák téri igazgatóválasztás - itt Kézdy Edit vette át a stafétabotot Schulek Mátyástól - a körültekintő, felelős váltásra, a jó elő­készítésre is példa. Az Országos Közgyűlésen nem a püs­pöki és felügyelői jelentésben felvetett kérdések, nem az egyházi élet egészére kiterjedő munkaági jelentések kapták a legnagyobb figyelmet, hanem - immár nem először - az a javaslat, amely az új egyházi esztendőben, adventtői engedé­lyezné az új liturgia használatát is a gyü­lekezeteknek - és talán tegyük hozzá azt is, hogy a lelkészeknek. Az alternatív le­hetőséget felkínálni egyfelől demokrati­kus, másfelől szakszerű. Az új liturgia el­lenzői mégis szerették volna megakadá­lyozni a javaslat elfogadását. Érdekes és feltétlenül tisztességes volt, hogy véle­ményüket vállalva azzal is érveltek, hogy egyházunkban még erős az autok­rata püspöki vezetés, nincs valódi de­mokrácia, így félő, ha van is alternatív le­hetőség, mégsem lesz igazán szabad a választás, mert „felülről” az új liturgiát fogják erőltetni. Magam úgy vélem, ha van hiány a de­mokratikus stílusban, akkor az rajtunk múlik, de a hétköznapokban inkább a másik irányban térnek el olykor a dol­gok a normálistól: a szabadosság, a fele­lőtlenség fenyeget. De végül is tetszett, hogy a szándékukat érvényesíteni aka­rók parlamentáris technikával is megkí­sérelték megakadályozni a javaslat elfo­gadását. Elhangzott, hogy kevés idő volt egy ilyen nagy horderejű változás tanul­mányozásához, ezért a közgyűlés vegye le a napirendjéről a témát. így ügyrendi úton értek volna célt. Vita után azonban a közgyűlés az eredeti napirendet fogad­ta el. Amikor pedig a testület a tárgyalás során a témához ért, a szükséges számú közgyűlési tag kérésére titkos szavazás döntött az ügyben. Csaknem kétharma­dos többség helyeselte az új liturgia al­ternatív használatának a lehetőségét. Mind a vita, mind a döntés körülményei éppenséggel az egészséges egyházi élet­ről tanúskodtak. Az pedig különösen, hogy a szavazás után az „ellentábor” ki­fejtette, hogy nincs már gond, ők főként azt kifogásolták, hogy eddig nem volt közgyűlési döntés az új liturgia beveze­tése mögött. Ebben is hasonlít az egyhá­zi élet a társadalomhoz. A diktatúra évti­zedei után érthető, hogy szorosan vett szakmai kérdések - ilyen a liturgia ügye is - is demokratikus testületek szavazása révén dőlnek el. Bizalommal, türelem­mel kell lennünk egymás iránt. Érdekesen kapcsolódott a pünkösdi időszakhoz az az Evangélikus Életben megjelent írás - Platthy Iván nyugalma­zott államtitkár dolgozata -, amelyben a szerző állam és egyház kapcsolatának a rendszerváltást követő alakulását, illetve a folyamat mai állását tekintette át. Most erről csak annyit, hogy - megint csak az első pünkösdre, az első gyülekezetre is gondolva - az említett cikk lehetőséget nyújt a szembesülésre. Mit várunk a Szentlélek Úristentől? Összhangban van-e ez a várakozásunk az egyház és ál­lam nem csak tőlünk függő viszonyá­val?! Van-e olyan programunk a követ­kező évekre, évtizedekre, amely egészsé­ges medret teremt a missziónak, a dia- kóniának, amely a maga eszközeivel „ki­kényszeríti” a Szentlélek válaszát? Van-e mondanivalónk a helyi közösségekben a fiatalok számára is? Jó lenne a közgyű­lési vitát, az államtitkári cikk gondolata- - inak vitáját pünkösd után együtt folytat­ni - erre is szolgál az egyházi sajtó. ■ Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő „Engedjétek hozzám 99 jönni. III. országos evangélikus gyermeknap ► Gyermeknap. Érdekes lenne felmé­rést készíteni arról, hogy kinek mi jut eszébe e szó hallatán. Ha rang­sorolnánk a válaszokat, az első öt között minden bizonnyal ott sze­repelnének a következők: kipirult arcok, csillogó szemek és vidám kacagás. A csömöri művelődési ház adott otthont múlt szombaton a Magyarországi Evan­gélikus Egyház gyermekbizottsága által szervezett harmadik országos gyermek­napnak. A több mint száz résztvevő fel­hőtlen vidámságban töltötte el azt a né­hány órát, amely kikapcsolódást, lelki feitöltekezést jelentett - gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A rendezvény másnapján egy kisfiú a gyülekezeti gyermekbibliakörön a kö­vetkezőképpen foglalta össze élményeit társainak: „Amikor odaértem, egy sor­számot kaptam. Ezért később több aján­dékot is lehetett kapni. (Büszkén mutatja a kulcscsomóján levő, igés kulcstartót.) Az áhí­tat előtt és után is sokat énekeltünk. Utá­na Levente Péter és Döbrentey Ildikó né­ni jött. Meséltek, és együtt játszottunk. Ebéd után lehetett »kézműveskedni« és gólyalábon járni. Én agyagoztam. 'Volt egy bűvész is. A végén is volt áhítat. Na­gyon jól éreztem magam. Legközelebb is elmegyek!” S hogy kik és hogyan segítettek felejt­hetetlenné tenni a napot? A szervező­házigazda, Mády Erzsébet gyermekrefe­rens köszöntője után Szpisák Attila, a bu­dapesti szlovák ajkú gyülekezet lelkésze tartotta a reggeli áhítatot. Folytatás a 3. oldalon AZ ELŐADÁSOK 19 ÓRAKOR KEZDŐDNEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents