Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-29 / 22. szám
8 2005. május 29. FÓKUSZ * ‘Evangélikus EletS Júdás-ösztöndíjat alapított egy középiskola az Egyesült Államokban: aki feladja tolvaj, kábítószerező vagy fegyvert rejtegető diáktársát, pénzjutalmat kap. (MTI) Júdás Alapítvány Besúgók rendszere ■ Chladek Tibor Egy közszájon forgó tréfás történet szerint Szent Péter elküldi az apostolokat a Földre, hogy a földi kábítószerhelyzet megoldása végett titokban mintaanyagot szerezzenek. Napokkal később visszaérkeznek az apostolok a mennyek országának kapujához. Elsőként Pál kopogtat be, ezekkel a szavakkal: „Pál vagyok, és hoztam marihuánát Hollandiából.” Másodiknak Jakab érkezik, aki LSD-t hozott Németországból. Harmadiknak Júdás tér vissza az Amerikai Egyesült Államokból: ő a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) munkatársait hozta magával... „Árulkodó Júdás, nem kap piros tojást!” - jegyzi meg egy magyar szólásmondás. Úgy tűnik, ha piros tojásra nem is, némi pénzjutalomra számíthatnak napjaink Júdásai. Ugyanis egy amerikai középiskolában a Júdás-ösztöndíj révén az a diák, aki feladja tolvaj, kábítószerező vagy fegyvert rejtegető diáktársát, pénzjutalmat kap. Bár pontosan nem tudhatjuk, hogy a bibliai időkben élt, közismert Júdások közül melyikről is kaphatta a nevét az ösztöndíj (a Keresztyén Bibliai Lexikon nyolc különböző Júdásról tartalmaz szócikket), a legvalószínűbb az, hogy Iska- riótes Júdás a névadó. O pont olyan volt, mint a Júdás-ösztöndíj célszemélyei: kifejezetten pénzsóvár (vö. Mt 26,14-16), harminc ezüstért saját Mesterét is elárulta a főpapoknak. Árulkodós természete mellett még egy komoly jellemhibája is volt: a Biblia tanúsága szerint több ízben is lopott a tanítványok pénzét tartalmazó közös erszényből (vö. Jn 12,6). A Júdás-ösztöndíj alaptétele, miszerint „besúgók” segítségével próbálják felderíteni a törvénytelenségeket - szerintem - teljesen ellentétes a keresztény tanítással. „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat Jóval” (Róm 12,21) - Pál apostol szavaiból világosan kitűnik: a bűn legyőzéséhez nem kell olyan bűnös eszközökhöz folyamodni, mint például az árulkodás. Egyébként is csak annak az embernek van joga ítéletet mondani embertársa cselekedetei felett, aki maga is bűntelen, hiszen erre tanított minket Jézus Urunk a házasságtörő asszony történetében (vö. Jn 8,1—11). Azok a rendszerek, amelyeknek Júdá- sokra, besúgókra van szükségük ahhoz, hogy saját szabályrendszerüket betartassák, eleve kudarcra vannak ítélve. Egyetlen olyan rendszer sem működhet jól, amelyik önként jelentkező (vagy éppen erőszakkal beszervezett) emberek árulkodásaiból akarja fenntartani működését - ezt bizonyították a kelet-kö- zép-európai térségben végbement rendszerváltozások is a ’90-es évek elején. Hosszú távon tehát a Júdás-ösztöndíj is kudarcra van ítélve, s csak idő kérdése, hogy a szeretet ereje diadalmaskodjék felette. Addig azonban az ösztöndíjat létrehozó középiskolában még négy- szemközt is félve csókolódznak majd a diákok... Nem kapkodták el „házi feladatuk” elkészítését az április közepén Albertiben megrendezett IV. Evangélikus Médiaműhely résztvevői, akiktől - a konferencia egyik szervezőjeként - szerkesztőségünk azt kérte, hogy írjanak rövid kommentárt a fenti hírügynökségi jelentéshez. ígéretünkhöz híven az alábbiakban a legsikerültebb jegyzeteket közöljük, „osztályzásukat” az olvasókra bízva. „Vétkesek közt cinkos, aki néma,, Választás ■ Kapi Dániel Kevesebb mint egy hónappal a Júdás Alapítvány létrehozása előtt egy fegyveres fiú nyolc embert agyonlőtt, kettőt pedig megsebesített egy egyesült államokbeli indián rezervátum iskolájánál... Az semmiképp nem mondható, hogy Júdás neve ne lenne/lehetne hangzatos szlogenje bármilyen kezdeményezésnek. Az már más kérdés, hogy milyen előjelek tapadnak e névhez, milyen állandó jelzők jutnak eszünkbe e név hallatán. Hordozója jelképe lett a kapzsi■ Jánosi Vali Tisztelt Ösztöndíjbizottság! Örömmel üdvözöljük a tengerentúli kezdeményezést, különös megelégedéssel tölt el minket, hogy az Egyesült Államok végre valamit hasznosítani tud a kelet-európai államok eszköztárából. Köztudott, hogy nálunk nagy hagyományai vannak az egyik állampolgár a másik által történő megfigyeltetésének. Fontosnak tartjuk, hogy ezzel a módszerrel már az iskolákban is megismertessék a nebulókat. Szeretnénk most néhány hasznos tanáccsal szolgálni a „nyugati nagy testvérnek”! Javasoljuk, hogy már a tanárképző főiskolákon oktassák jövendő pedagógusaikat arra, hogy legyenek elnézőek azokkal a gyerekekkel, akik örömüket lelik társaik beárulásában. Hívják fel a tanárjelöltek figyelmét, hogy zsigeri irtózásuk ezektől a tanulóktól csak kezdeti nehézség, kitartó szorgalommal azonban legyőzhető. Figyelmeztessék őket arra, hogy milyen hasznos, ha kiszemelnek egy-két gyengébben tanuló gyermeket, és jobb érdemjegy reményében jelentéstételre buzdítják őket. Fáradozásuk később, amikor tényleges bűn- cselekményeket követnek el a diákok, bőségesen megtérül, ugyanis első kézből értesülnek majd arról, hogy ki és mikor szeretné túszul ejteni őket, amiért évek óta kivételeznek a közutálatnak örvendő Júdással. Probléma csak abból adódhat, hogy az osztály nem bízik majd kedvencükben, és hamis informáságnak, a hamisságnak, a gerinctelen- ségnek. Ezt a PR-fogást nyugodtan nevezhetjük jellemzően amerikainak. Alapvetően két oldalról közelíthető meg a kérdés: az egyik értelemszerűen gyakorlati, a másik erkölcsi, morális. Tény, hogy az Egyesült Államokban olyan magasságokba emelkedett a fiatalkorúak körében elkövetett erőszakos cselekmények száma, hogy az amerikaiaknak cselekedniük kell, mégpedig hamar. Viszont nem kerülhetjük ki a problémát: mégiscsak árulásra, spicliskedésre biztat, még pénzt is kínál! Egy kamaszokból álló közösség ezt nem tűri, és akkor még szót sem ejtettünk arról a tesciókkal látja el őt. Előfordulhat, hogy egy-két alkalommal fölöslegesen hívják ki a rendőrséget. Az is megeshet, hogy - kikerülve a tanárok éber figyelmét - erőszakos akciót hajtanak végre a fölháborodott diákok, erre az esetre gondolva mi a tanárképzőkön kötelező tan- tárggyá tennénk a harcművészeteket. Gondot okozhat az is, hogy azok a diákok, akik sikeres jelentésüknek köszönhetően részesednek majd a Júdás-ösztön- díjban, hogyan illeszthetők vissza közösségükbe. Fel kell készíteni őket arra az elképesztő szitokáradatra, amellyel majd elárasztják őket. Erősítsük bennük azt az érzést, hogy a társadalom hasznos tagjai, és hogy fontos állampolgári kötelességüknek tettek eleget, amikor a fiatalkorúak börtönébe juttatták osztálytársaikat. Vélhetően néhányuknál a bűntudat ostoti-lelki megtorlásról, amelyben az árulók vélhetően részesülni fognak. Tévedés ne essék, nem a céllal van baj, az eszköz sántít csupán. Cselekedniük kell, de nem így, nem harminc ezüstért. Mert még egy „csekélység": Júdás a „legfőbb Jót”, Jézust árulta el, ezzel az ő és a saját halálát okozva. Az a diák azonban, aki veszélyes társát „adja fel”, ellenkező előjelt ér el, életet, életeket menthet meg. Ez a probléma gyökere. Ne nevezzük Júdásnak, ne adjunk pénzt érte; tegye, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”. (Babits Mihály: Jónás könyve) ba érzésével is találkoznak majd; ajánlják figyelmükbe Tartuffe-nek a lelkiismeret kitágításáról szóló monológját. A gyengébb jelleműeknél szorongás léphet fel, és öngyilkossági kísérlet is előfordulhat; ebben az esetben ösztöndíjuk egy részét pszichológiai kezelésükre fordítsák. Az ösztöndíjnak köszönhetően vélhetően csökken majd a kábítószert csoportosan fogyasztók száma (mindenki egyedül „lő” majd), és előre értesülhetnek az iskolai túszdrámák előkészületeiről (bár azzal az eshetőséggel nem számoltak, hogy mi lesz, ha a szorongó Júdás akarja majd lemészárolni a vele ke- gyetlenkedő osztályt...). De minden jó kezdeményezés esetében akadnak kezdeti problémák; ezeknek a megoldásában szívesen segédkezünk. Egy volt elhárítótiszt ■ Vitális Judit Szó, szó, szó, mi, szó, mi - hangzik fülemben a gyerekek körében oly népszerű és előszeretettel használt „mondóka” dallama, a - ha nem is életre szóló, de a düh, a harag lecsillapodásáig tartó - megbélyegzés jele. Szinte mindegy, hogy az éppen kiközösített kisember milyen „titkot” fecsegett ki a felnőtteknek: ki ette meg a süteményt, ki kutatott az ajándék után, ki szaladt át tilosban az úttesten .......Árulkodó Júdás” - csúfoló dnak vele. Pedig nem ezüstpénzért, „csak” anyu, apu, az óvó néni vagy a tanító néni szeretete, figyelme egy darabkájának, aprócska szeletének a megszerzéséért, kivívásáért folyamodott ehhez a lépéshez. Nem így az óceán túlpartján, ahol ropogós dollárokkal jutalmazzák azt a középiskolást, aki feladja tolvaj, kábítószerező vagy fegyvert rejtegető diáktársát. S hogy miből finanszírozzák az akciót? ■ Dr. Prőhle Péter Ókori ismeretekre hivatkozva kifejlesztették a Júdás-ösztöndíjat, amelyet az iskolai lopás, garázdaság, mészárlás és egyéb kriminalisztikai tünetegyüttesek enyhítésére ajánlanak. A teológiai kockázatok és mellékhatások tekintetében beszéljen a prédikátorával vagy lelkigondozójával. Az ösztöndíj terápiás tapasztalataira érdemes lenne egy év elteltével visszatérni. A mellékhatások tekintetében azonban már most is látható, hogy az ösztöndíj megnevezése teológiai félreértést terjeszt, ezzel logikai zavart kelthet az éppen lázadó életkorban lévő közép- iskolások fejében, és így eltávolíthatja őket a számukra logikailag zavaros benyomást keltő hittől. Ha a lopás, a kábítószerezés vagy a fegyverrejtegetés feljelentéséért Júdásról elnevezett ösztöndíjat lehet kapni, akkor vélhetően Júdás is hasonló problémát jelentett nagy szemfülesen. Holott Jézus nem lopott, hanem - éppen ellenkezőleg - adott: megváltást annak, aki hisz őbenne. Jézus a kábítószereAz ösztöndíjat nemes egyszerűséggel Júdásról nevezték el. Júdásról, akinek neve visszavonhatatlanul összeforrott az árulással... Júdásról, akiről, csak és kizárólag ez (tudniillik az árulás) jut az eszünkbe, arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy bennünket is gyötörhetnek kételyek, és vannak helyzetek, amikor éppen csak egyensúlyozunk az ösvényen... Júdásról, aki valóban az árulás „megtestesítője”, pedig nélküle megváltásunk sem történhetett volna meg... Nem „júdáskodásra” kellene biztatni az embereket, hanem felelősségteljes döntések meghozatalára. A középiskolás kamasz ne zsebpénzért cserébe árulja el (pontosabban be) iskolatársát, hanem mindannyiunk - legyünk bár tolvajok vagy meglopottak - életének, biztonságának stb. védelme érdekében. Ne a hamburger, a mozijegy vagy a hanglemez ára lebegjen a szeme előtt, hanem a felebaráti szeretet, az aggódás, a törődés vezérelje. Ne áruló, hanem megmentő legyen... zéshez képest sokkal nagyobb kísértéseknek is ellenállt a pusztában. Fegyvere viszont tényleg volt, amelyet mindig magával hordott, és ráadásul rendszeresen, habozás nélkül használt. Azonban e fegyver - a szeretet - nem öl meg egyetlen felebarátot sem, hanem a halálra ítélt test törvényei fölé nemesíti használóját. Jézus egyszerre Isten és ember. Azaz emberi mivolta ellenére éppen isteni mivolta okán mentes az eredendő bűntől és bárminemű szerzett bűntől. Márpedig a júdási árulás és a szóban forgó ösztöndíj céljának összemosása Jézus bűn- telenségével és ártatlanságával ellentétes benyomást kelt. Aggályos az ösztöndíj hatásmechanizmusa is. Az ösztöndíj által jónak és helyesnek tartott közérdekű bejelentést a garantált jutalom, azaz a garantált egyéni haszon reményében lehet megtenni, éppen az ösztöndíj puszta léte által. Ez így nem felel meg a keresztény etikának, mely szerint a jót és a helyeset a földi jutalom reménye nélkül, akár a saját szenvedésünk árán is cselekednünk kell (lásd például Hegyi beszéd, Mt 5-7). Nyílt levél a Júdás Alapítványnak Ösztöndíj?
