Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-22 / 21. szám
‘Evangélikus Életi EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. május 22. 3 Pünkösd csendes csodái Ugrás a biztosba Folytatás az 1. oldalról A második rész „imádságjárás” néven zajlott. Ennek során - a templom különböző pontjain - többféle tevékenységre nyílt alkalom. Az imaoltároknál például imádságkéréseket lehetett papírra vetni, melyek közül néhány belekerült az általános könyörgő imádságba, míg a többit egy imaközösség ígérte hordozni a hét folyamán. Aki igényelte, lelkigondozóval vihette Isten elé imádságban személyes problémáit. A főoltárnál a hivatásukban megerősítésre vágyókat fogadták a lelkészek, a keresztelőkőnél pedig keresztségükre emlékeztető, megerősítő áldást kaphattak az oda járulók. Volt lehetőség gyertyagyújtásra és csendes me- ditálásra is. Mindeközben a gyülekezet a taizéi énekekből énekelt. A közel egyórás imádságjárás után következett az igehirdetés. A vasárnap két lekcióját fiatalok olvasták fel, majd jn 14,23-27 alapján szólt az ige pünkösd csendes csodájáról. Karácsonykor Isten emberré lett Jézusban, húsvétkor kereszthalált halt érettünk, pünkösdkor pedig a Szentlélek által egészen közel jött az emberhez: a szívünkben akar „szállást készíteni”. Ez Isten pünkösdi csendes csodája - hangsúlyozta Sefcsik Zoltán, hozzátéve, hogy bár a megújulást a legtöbben a külsőségektől remélik, Jézus bebocsátást kér. A teremtő és megváltó Isten kopogtat mindenki szívén, ő akar nálunk lakni. Szívünk ajtaja viszont csak „belülről nyitható”... A Tamás-mise csúcspontja az úrvacsora kiosztása, a közösség megélése volt: közösség Jézussal, közösség egymással. Sok fiatal járult az oltárhoz - köztük a Mevisz Bárka csoportjának kerekes székes mozgássérült fiataljai de szép számmal jöttek idősebbek is; ez a „generációk közösségvállalására” mutatott. Az istentiszteletet lezáró áldás és a „zarándokének” csak a templomi rész befejezését jelentette, mert utána még hosszú beszélgetés, ismerkedés folyt a gyülekezeti teremben. Legközelebb október 23-án 18 órakor lesz ismét Tamásmise a fővárosban. Elvegyülve a Tamás-misét követő együtt- léten beszélgetők között, a tudósító a következő véleményeket gyűjtötte csokorba. Balicza Iván, a mise liturgusa különösen azt emelte ki, hogy ennek az alkalomnak a megvalósítását nem lelkészek szorgalmazták, hanem külföldön járt evangélikus fiatalok. Ok kezdték el a szervezést, és végezték nagy átéléssel a szolgálatot. Ötletesen, gördülékenyen valósítottak meg mindent. Gáncs Péter püspök elsősorban a mise lelkisége miatt támogatta örömmel az ifjúság kezdeményezését. Számára örömteli meglepetés volt, hogy ugyanakkor milyen szép számban vettek részt - és tartottak ki végig - idősebbek is a mintegy két és fél órás együttléten. „Megmutatkozott, hogy mennyire fontos a személyesség, mennyien igénylik a személyes áldást, megerősítést. Külön Szubjektív öröm volt a sok mozgássérült jelenléte, ami a Mevisz Bárka csoport munkájának gyümölcse” - mondotta a püspök. (A Tamás-mise offertóriumának felét egyébként a Bárka csoport támogatására ajánlották fel a szervezők.) Egy magát megnevezni nem akaró ifjú hölgy a mise legfontosabb üzenetének azt tartja, hogy a fiatalok nyitottak az egyház felé. Véleménye szerint sokak számára az egyházhoz, a Krisztushoz való közeledéshez az ilyen alkalmak jelenthetik az első lépcsőt. Egy egyetemista fiú a prédikációt, illetve a taizéi énekeket emelte ki, a gondolatiság, a tartalmas mondanivaló miatt. Két nyíregyházi fiatal a zenei részét értékelte legtöbbre a misének, de azt is megjegyezték, hogy az imádságjárás talán túlságosan „zajosra” sikeredett, a jövőben ezt talán fegyelmezettebben kellene megoldani. Sokan kísérték érdeklődéssel ezt a kissé szokatlan, de bensőséges istentiszteletet a gyülekezet idősebb tagjai közül is. Ők azért megjegyezték, hogy szép koráljainkat sem ártott volna beépíteni az istentiszteletbe. A Tamás-mise alcíme: „a keresők istentisztelete", de az alkalom valójában mindnyájunk számára nyújtja az (újra) Istenre találás lehetőségét. Adja Isten, hogy - fiataljaink jóvoltából - áldássá lehessen egyházunkban ez a testvéregyházaktól örökölt lehetőség. Végezetül egy egészen szubjektív megjegyzés. Ezen az estén e sorok írója is ajándékot kapott. Püspöke megerősítő, emlékeztető szavak kíséretében tolmácsolta neki Isten áldását a keresztelőkőnél. Annál a kőnél, amelynél - éppen nyolcvan évvel ezelőtt - megkeresztelték. Istennek legyen hála! ■ Tóth-Szöllős Mihály Csővári reprodukció Hogy hány különbség fedezhető fel a két festményen, azt magunk sem számoltuk össze, de rejtvénykedvelő olvasóink bizonyára szeretnék maguktól kitalálni, hogy a Jézus és a samáriai asszony találkozását megörökítő csővári oltárkép közül melyik lehet az eredetiről, és melyik a másolatról készült fényképfelvétel. Lehet tippelni, a megfejtést lapunk következő számában közöljük! „Hitre a gyengéknek van szükségük, akik nem mernek szembenézni az élet realitásával” - mondják cinikusan a magukat felvilágosultnak vélő szkeptikusok. Aki azonban valaha is próbára tette a hitét, az tudhatja, hogy egyáltalán nem gyávaságra vall az Isten ígéreteibe vetett bizalom! Ilyenkor ugyanis el kell engedni a korábban használt kapaszkodókat. Ki meri azt állítani, hogy könnyű Isten cselekedetére várva látszólag tétlennek lenni, amikor utána is nyúlhatnánk a kínálkozó lehetőségeknek? Hiszen ilyenkor gyakran sürget az idő, kérdőre vonnak az emberek, szorít a helyzet, de talán még csábító lehetőségek is kínálkoznak. Isten szeretne megtanítani bennünket a feltétlen bizalomra, hogy ne csak akkor forduljunk hozzá, ha már minden lehetőségünkből kifogytunk, és,kétségbeestünk tehetetlenségünk miatt. Ezt a bizalmat azonban nem lehet megközelíteni az emberi logika kitaposott ösvényén. Hiszen ami logikusan kikövetkeztethető, ahhoz nincs szükség egy szemernyi hitre sem. A hit nem szerezhető meg tapasztalati úton sem. Hogy ez mennyire így van, arra jó példa Isten pusztában vándorló népe, amely a számtalan átélt csoda ellenére is hitetlen és bizalmatlan maradt Isten iránt. Hogyan lehet bízni Istenben? Sajnálatos módon nincs recept a hitre. Nem mondhatjuk, hogy tedd ezt és ezt, és akkor bízni fogsz az Úrban. A hit titok. Talán többen hallottak már az olvasók közül a „bungee jumping” elnevezésű extrém sportról. Ennek gyakorlói egy szédítően magas szikláról vagy hídról ugranak le úgy, hogy csak egy vékony gumikötél rántja őket vissza a zuhanás végén. Aki először próbálja ki ezt az ugrást, azt nem lehet meggyőzni észérvekkel arról, hogy nem veszélyes, amire készül. Nem nyugtatja meg őt, hogy milyen nagy a gumikötél szakítószilárdsága, nem győzik meg az arról szóló statisztikai adatok, hogy alig történt még halálos baleset a hajmeresztő mutatvány miatt. Az sem bátorítja a próbát tevőt, ha kiáll a sziklafal szélére, és barátkozik a szédítő mélységgel. Az ugráshoz bizalom szükséges. A hit ugyanilyen ugrás, csak ez esetben Isten ígérete helyettesíti a gumikötelet, annak szakítószilárdságát; megtartóerejét pedig az ő személye szavatolja. Aki „kipróbálta” már az Isten iránti bizalmat, az tapasztalatból tudja, hogy ez „ugrás a biztosba”, de aki nem mer Istenre hagyatkozni, annak ez az „ugrás” mindig rémítő marad. A kételkedő szeme előtt csak a mélység tátong, és az, hogy bolondnak kell lenni ahhoz, hogy az ember elrugaszkodjon a biztonságot nyújtó helyzetből a teljes kiszolgáltatottságba. Isten azonban azt várja tőlünk, hogy próbára tegyük őt, és megtapasztalásaink alapján alakuljon ki bennünk a bizalom. Ezt a ráhagyatkozást azonban gyakorolni kell. Nem lehet azt mondani: tegnap már bíztam Istenben, tehát innentől kezdve ez automatikusan működik majd. Mindig át kell élni azt a pillanatot, amikor az ember képletesen „elrugaszkodik" a biztonságot nyújtó dolgok közül, és kiszolgáltatja magát Istennek. Nem könnyű saját akaratunk ellenében meghozni a döntéseket, és Istenre hagyatkozni, hiszen ilyenkor félre kell tenni azt a gondolkodásmódot, hogy a saját dolgaimhoz én értek a legjobban. Emlékszünk az evangéliumi történetre, amelyben Jézus a templom perselyét figyeli. Sorban mennek el mellette a gazdag emberek, akik nagy összegeket dobnak a perselybe, de Jézus szó nélkül hagyja ezeket az adományokat. Egyetlen esetben szólal csak meg, amikor egy özvegyasszony két fillért dob a perselybe. Ez az összeg ugyan jelentéktelen, de Jézus azt is látja, hogy az özvegynek nem maradt semmije, mégis bizalommal odaadta utolsó fillérjeit is Istennek, kiszolgáltatva magát neki. Ez volt az igazi ugrás a biztosba. Az özvegy a két fillérjéből nem tudott volna életben maradni, de mivel Istennek adta minden vagyonát, cserébe Isten vállalta a garanciát arra, hogy életben tartja. Ha ma nem is látjuk Jézust a persely mellett ülni, azt azért tudhatjuk, hogy mindig figyelemmel kíséri, és sohasem hagyja válasz nélkül hitbeli ráhagyatko- zásunkat. ■ Horváth Mária „Éretlenségi” ► Az idén debütált az oktatási tárca által kidolgozott új érettségi rendszer. A sajtóhírekből olvasóink is értesülhettek arról, hogy az átállás botrányoktól sem volt mentes, „viharai” természetesen érintették, érintik az evangélikus középfokú oktatási intézményeket is. Az új követelményekről és a nem várt események nyomán kialakult helyzetről egyházunk Oktatási Osztályának vezetőjétől, Mihályi Zoltánnétól tudakozódtunk. A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén először új, kétszintű érettségi rendszert vezettek be. Ennek lényege, hogy 2005-ben a matúra „egybeesik” az egyetemi, illetve főiskolai felvételikkel. Magyarán az érettségizetteknek már nem kell felvételi vizsgát tenniük ahhoz, hogy kiderüljön, bejutnak-e egy felsőoktatási intézménybe, vagy sem. A gimnáziumok és a szakközépiskolák április 25. és 27. között kapták meg az írásbeli érettségi feladatlapjait, melyeket ettől az időponttól kezdve nekik kellett őrizniük. Amint a hírekből tudjuk, a tételsorok tartalma sajnálatos módon kiszivárgott. Hogy honnan és miként, az még nincs tisztázva. Az evangélikus iskolákban oktatók ez idáig mindenesetre nem jelezték, hogy ez a nem várt szituáció bárhol is megoldhatatlan problémákat okozott volna. Nálunk is ugyanúgy jártak el, mint minden más, nem egyházi iskolában, vagyis sehol nem ismételtették meg a magyar írásbeli érettségit, és matematikából is csak azoknak kell május 28-án újra nekiveselkedniük a feladatoknak, akiknek ez felvételi tárgy is lett volna, illetve azoknak, akik szeretnék újraírni. A többiek végbizonyítványában érettségi jegyként az év végi matematikaosztályzatuk szerepel. A május 11-én, szerdán tartott történelemvizsga tételeit újranyomták; ezeket az iskolaigazgatók aznap reggel 6 és 7 óra között kapták meg - ezt követően így jutottak el a tételek az iskolákba az írásbeli érettségi minden napján. A történtek természetesen rossz hatással voltak mind az érettségizőkre, mind a felügyelő tanárokra. Egy amúgy is nagy izgalommal járó helyzetben sokáig többletfeszültség is terhelte a diákokat, ugyanis néhány napig nem tudhatták, hogy újra kell-e írniuk a dolgozatukat. A tanárok számára is többletmunkát jelentett az új felügyeleti rend meg- és átszervezése. A mostani botrány azzal a tanulsággal szolgál a jövőre nézve, hogy valamilyen módon változtatni kell a tételek kiadásának a rendjén. Ezzel együtt a pedagógusok minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy az érettségi vizsgák a körülményekhez képest rendben és nyugalomban bonyolódjanak le. ■ G.Zs. Kránitz Mihály, Bölcskei Gusztáv és Fabiny Tamás pünkösd ünnepéről. A Kossuth Rádió május 13-i, péntek esti Háttér című műsorának vendége volt Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese és Fabiny Tamás evangélikus lelkész, az EHE docense. A beszélgetésbe telefonon bekapcsolódott Bölcskei Gusztáv református püspök, a református zsinat lelkészi elnöke is. M Forrás: Magyar Kurír
