Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-01 / 18. szám
4 2005- május i. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Élet_!> Nem délibáb... ► Mintegy hatszáz fővel csökkent az elmúlt esztendőben az evangélikusok száma a Déli Egyházkerületben. Ez a szám ugyan nem ad túl sok okot a bizakodásra, mégis vannak olyan szegletei a kerületnek, amelyek - úgy tűnik - ellentmondanak az adatoknak... Gáncs Péter püspök az Orosházán megrendezett missziói napot követően az orosházi gyülekezet leánygyülekezeteiben tett látogatást: Szentetornyán, Rá- kóczitelepen és Kardoskúton. Laczki János segédlelkész 2004. augusztus i-je óta teljesít szolgálatot ezen a három településen. Első dolga a heti istentiszteleti rend bevezetése volt, mivel szolgálatának megkezdése előtt évekig nem volt hetente istentisztelet a gyülekezetekben. Az azóta eltelt időszakban érezhetően - helyenként a duplájára - nőtt az istentiszteletek látogatottsága. Többévi szünet után szeptemberben újra beindult a hitoktatás: a három gyülekezetben közel harmincán járnak hittanra, és elkezdődtek a felnőtt egyháztagok részére tartott bibliaórák is. Természetesen kudarcok is érték Laczki Jánost, hiszen nemegyszer előfordult, hogy kiabálva csapták be előtte az ajtót, amikor házról házra járva próbálta feltérképezni a helyi evangélikusságot... „Van egy mondás, mely jól tükrözi az elmúlt néhány hónap szolgálatát: az Isten ad annyi sikert, hogy el ne csüggedjünk, és ad annyi kudarcot, hogy el ne bízzuk magunkat" - mondja az ifjú segédlelkész. A gyülekezetek újjáéledésének jelei azonban bizakodásra adnak okot. Ahogy a püspöki jelentésben olvasható: „Az ezeken a helyeken szolgálatot vállaló »misszionáriusokkal« igyekszünk intenzívebb kapcsolatot kiépíteni, hogy érezzék, nincsenek magukra hagyva sokszor nagyon nehéz munkájukban. Fontos, hogy többéves esélyt adjunk egy-egy ilyen missziói projektnek, de ahhoz is legyen bátorságunk majd, hogy a megfelelő idő kivárása és a szakszerű kiértékelés után döntsünk a kísérletek hosszabb távú jövőjéről.” ■ BRZs Ünnepi könyörgés ► Gáncs Péter püspök Nyugat-Békési Egyházmegyében tett „kőrútjának” utolsó állomása Nagyszénás volt. Vasárnap délután került sor itt Erdélyi Zoltán addigi helyettes lelkész beiktatására a Nagyszénás- Gádorosi Evangélikus Egyházközség parókus lelkészi hivatalába. A zsúfolásig megtelt templomban a püspök a meghívón szereplő bibliai hely (Dán 9,18) alapján hirdette az igét, kiemelve azt, hogy ünnepi könyörgésre gyülekeztünk össze. Ebben az egyházközségben bizony érdemes könyörögni, hiszen mióta Erdélyi Zoltán a gyülekezet pásztora, komoly fejlődésnek lehetünk tanúi: megújult az orgona; renoválták a lelkészlakást és a lelkészi hivatalt; padfűtés készült a templomban; 2004-ben a Martin Luther Bund segítségével elkészült a Fecske-ház - az új gyülekezeti ház -, az idén pedig az omladozó garázst építették újjá. De nemcsak az épületek gazdagodtak az egyházközségben, hanem a lelkek is. A Nyugat-Békési Egyházmegye itt tartotta meg áprilisban az egyházmegyei ifjúsági napot, melyen száznegyven fiatal vett részt; növekszik a templomba járók és a fiatalok száma, az újonnan szervezett alkalmak által pedig a gyülekezet különböző rétegeit tudják megszólítani. A beiktatott lelkész igehirdetésében erről tett bizonyságot. Erdélyi Zoltán mindenki, nem csak az evangélikusok lelkipásztora szeretne lenni Nagyszénáson, Gádoroson és Eperjesen azért, hogy az evangélikusság létszáma ne fogyatkozzon tovább, hanem növekedjék ebben a térségben. Ez azonban csak közösségben, együtt munkálkodva érhető el. Nagyszénáson az utolsó beiktatott lelkész Fecske Pál volt, aki 1979-ig szolgált a gyülekezetben. Huszonhat év után került sor újabb lelkésziktatásra, amely nem csupán a család (hiszen Erdélyi Zoltán leánya, Réka és fia, Csaba is egyházunk lelkésze) és az evangélikusok ünnepe volt, hanem a falué is. Az ünnepi közgyűlésen sokan köszöntötték a lelkészt és feleségét, hálát adva eddigi hűséges munkájukért, és kérve őket a további közös munkára. ■ Jankó Kata ► A Déli Egyházkerület elnökségének felkérése alapján a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközép- iskola és Alapfokú Művészet- oktatási Intézmény végzős művészeti tagozatos hallgatói készítették el az egyházkerület jelképének terveit. Mint azt legutóbbi lapszámunkban megírtuk, az egyházkerületi emblémát április 15-én hagyta jóvá a kerület közgyűlése. A kiválasztott terv Korcsok Erzsébet végzős hallgató munkája. Az emblémán a kalászban lévő kereszt a maga hajlékonyságával, ívelt száraival, felfelé törésével utal a feltámadásra és arra a dinamizmusra, amelynek jellemeznie kell(ene) az egyházat a mai világban. A zöld szín (az újságban ez sajnos nem látszik; maga az ábra a fű és a sarjadó vetés színéhez hasonló, világoszöld színű, benne a kereszt és körülötte a felirat pedig sötétebb árnyalatú zöld) szintén az újat, a frisset, a feltámadást, a nyugalmat hivatott megjeleníteni. XVI. Benedek - az új pápa ► Néhány nappal Ratzinger bíboros pápává választása, illetőleg beiktatása után nem várható el, hogy bárki mélyreható „értékelést” írjon az új pápáról. Azonban nem is hallgathatunk, amikor minden sajtóorgánum részletesen foglalkozik vele, sőt egy-egy világi vagy egyházi újságíró - bizonyos értelemben szinte prófétának képzelve magát - az új pápa, XVI. Benedek munkatervéről, munkamódszeréről, közeli s távoli jövőjéről merészel írni... Az Evangélikus Élet olvasói tudják, hogy a mi számunkra a pápa nem Krisztus vikáriusa, azaz helytartója, hanem pastor pastorum, a lelkipásztorok pásztora a római katolikus egyházban. (Ennek a titulusnak a használatával tulajdonképpen a II. vatikáni zsinatnak a pápa címére vonatkozó meghatározását kölcsönözzük.) A pápa elsősorban Róma püspöke, de kétségtelen, hogy mindannak, amit tesz vagy mond, világméretű hatása van. Rómát jellegzetes római öntudattal az Örök Városnak - urbs aeterna - nevezik; a város háromezer éve kiemelt szerepet tölt be Európa történetében. Ahogy mondani szokták, „Roma semper idem est” - „Róma nem változik”. Ha végigtekintünk az eddigi pápák névsorán - római számítás szerint a kétszázhatvannegyedik pápa az új főpap -, így folytathatjuk a mondatot: de a pápák változnak Rájuk inkább érvényes a „tempóra mutantur et nos mutamur in illis” („változnak az idők, és velük együtt változunk mi is”), ahogy egy másik régi latin szállóige tartja. Római felfogás szerint ez nem bizonytalanságot jelent, hanem gazdagságot; azt, hogy a pápaságnak mindig új és új oldala kerül előtérbe egy-egy pápai személyiség kapcsán. Mit üzen a névválasztás? Fontosnak tekintjük a pápaválasztás idején a névválasztást is. XVI. Benedek pápa nem a János Pál pápák sorát folytatja. Az előző két pápa neve - /., valamint II. János Pál - a két elődre, XXIII. Jánosra és VI. Pálra utalt. XVI. Benedek a névválasztással nyilván éppen úgy emlékeztet Szent Benedekre (Európa „védőszentjére”), mint XV. Benedek pápára, aki 1914-től 1922-ig volt főpásztor, és a „béke pápája” jelzőt kapta híveitől az első világháború idején, illetve közvetlenül utána. Ha valamire következtethetünk a névadásból, úgy ez bizonyosan alap lehet. Ezért meg kell ismerkednünk röviden XV. Benedekkel, és csak utána szólhatunk XVI. Benedekről, a most beiktatott hetvennyolc éves főpapról. Az eddigieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy helycsere nem történt, de személycsere igen. Róma szelleme (genius loci) nyilván ezután is érezhető lesz, de személycsere történt, vagyis új pápa - új személyiség. Természetes, hogy a folytonosság ellenére is minden eddigi pápa jellegzetes, önálló egyéniség volt. Más volt VJ. Hadrianus, aki egyéves pápasága alatt erősen bírálni merte a római pápai udvar erkölcseit (1522-1523), más volt VI. Sándor, a legjellegzetesebb reneszánsz pápa, és megint csak egészen más volt VI. Pál, a szigorú életvitelű, bölcs, szinte puritán egyházi vezető. Essék szó ezután röviden XV. Benedeknek mint a mostani pápa „névelődjének” a működéséről. A korszellemnek ellenállva XV. Benedeknek az első világégés idején kellett betöltenie pápai funkcióját, akkor, amikor erőszak, kíméletlen önzés és irigység, torzított ellenségkép jellemezte Európát, a polgári életben pedig egyfelől a vallási közöny, közömbösség, másfelől a vallási megújulási kísérletek jelentkeztek. A római egyház a laicizálódást kedvezőtlen egyházi környezetnek tekintette; alapérzése az volt, hogy védekezésre szorul, mert az értelmiség és a munkásság részéről harcos ateizmus jelentkezik, és ezért csak hagyományőrzéssel és antimodemista stratégiával maradhat meg. Nem tudták, de talán nem is akarták az egyházat korszerűsíteni. Nemcsak Franciaországban, de Olaszországban, Németországban, Oroszországban is jelentkeztek egyházellenes erők. A vallás egyre kevésbé volt fontos. A történelmi egyházakkal szemben megjelentek az úgynevezett keresztény szekták. A korszakot megelőző boldog békeidők után a világválság jelei mutatkoztak; ez éppen úgy jelentette a gazdasági válságot, mint a szellemi és erkölcsi értékek krízisét. Az örök értékek megsemmisítése, de legalábbis gúnyolása fenyegetett, ugyanakkor az anyagiak felértékelődtek. A tömegek számára csak az e világi javak váltak fontossá. A római egyház megpróbált ettől a korszellemtől elszakadni, a szekularizált világot automatikusan egyházellenesnek látta. Elzárkózott. Még nem gondolt a dialógus lehetőségére, távol volt az „aggiomamento” időszakától. Talán csak a lelkipásztorkodó papság értette meg, hogy kevés a védekezés, a támadás pedig még kevésbé hozhat eredményt: új, józan értékelés szükséges. Csak néhány szerzetes vagy jelentős teológus ismerte fel a helyzetet (például Prohászka Ottokár), és próbált kiutat találni. XV. Benedek X. Pius után került a pápai trónra. (Ez a Pius pápa volt az, aki 1910-ben minden papja számára kötelezővé tette az antimodemista esküt; ez 1967-ig, tehát a II. vatikáni zsinat utánig volt érvényben.) XV. Benedek mindenképpen meg akarta őrizni a Szentszék semlegességét, és mivel a nagyhatalmak kibékítését célzó erőfeszítése sikertelennek bizonyult, az egyház gyakorlati, segítő szolgálatát hangsúlyozta: az árva gyermekek, a hadifoglyok, a sebesültek, az özvegyek, vagyis a szenvedők felé fordult. Utódai is elsősorban így értékelték a Szentszék diplomáciáját, és csak később tértek át egy másfajta egyházpolitikára, a konkordátumok politikájára. Lehet, hogy ezekben a napokban kevesen gondolnak arra, hogy XV. Benedek pápa idejében, 1917-ben hirdették ki az új Codex Iuris Canonicit (egyházjogi gyűjteményt), és ezzel modernizálódott a több évszázados Corpus Iuris Canonici. Ugyanez a kódex még az egyházat tökéletes társaságnak (societas perfecta) nevezte, és bizonyos megkülönböztetést mutatott a klérus és a keresztény nép elhatárolásával, de ez az új kódexnek az 1983-ban történt bevezetésével már megoldódni látszik. Pontifex maximus Amikor tehát most XVI. Benedek pápa az Úr szőlőjének egyszerű és alázatos munkásaként jelentkezett első homíliá- jában, tulajdonképpen XV. Benedek pápa gondolatait és egyházi stratégiáját akarja folytatni. O is pontifex maximusnak, vagyis nagy hídverőnek készül ellentétes irányzatok és politikai erők között. Szent Benedek utódjaként nem feledkezik meg Európa szellemi megmentőjeként mutatkozni; tudja, hogy nem egy dominánsan római katolikus országból jön, hiszen Németországban a protestantizmus ma is jelentős, számbelileg és szellemi-erkölcsi erejét tekintve egyaránt. II. János Pál utolsó rendelkezését - „Derűs vagyok, legyetek azok ti is” - mosolyával, optimizmusával és reménységével ő is követni akarja. XVI. Benedek talán nem^ fog annyit utazni, mint elődje, ő a könyvek, könyvtárak és katedrák embere volt eddig is. Homíliájának második szakaszában reményt keltőén említette, hogy az öku- menizmus terén nem egyszerűen II. János Pál, hanem a II. vatikáni zsinat határozataihoz tartja magát, vagyis a római egyház ökumenikus forrásához megy vissza. Megköszönte elődjének, hogy szabadabb, bátrabb és fiatalabb egyházat vesz át, mint elődei. Ne feledjük azt sem, hogy mielőtt 1981-ben a Hittani Kongregáció vezetője lett Joseph Ratzinger a II. vatikáni zsinat egyik teológiai szakértője volt, aki együtt dolgozott Karl Rahnerrel a Dei Verbum dokumentum megfogalmazásán, és Hans U. v. Balthazar munkatársa is volt. Az a tény, XVI. Benedek tíz nyelven tud kommunikálni, mindenképpen nyitottságot feltételez az egyházon kívüli körökkel tartandó kapcsolat tekintetében is. Reméljük, hogy a visszahúzódó XV. Benedek pápánál valóban nyitottabb, kapcsolatteremtőbb tud lenni, de ugyanúgy fontosnak tartja majd az emberiség békéjének ügyét, és minden állammal jó diplomáciai viszonyra törekszik. (Az olaszok, a latin-amerikaiak, az afrikaiak első pillanatban talán fanyalogva fogadhatták a megválasztásáról szóló hírt, de később jelzésértékűnek vélhették, hogy a több tekintetben sze- kularizálódott Európának egy európai pápa szolgálhat jobban.) Ma nincs világháború, mint XV. Benedek idejében. Európa egyesülni akar inkább, mint széthullani. Biztató lehet, hogy a Vatikán feje a megértés, a megegyezés szellemét tudja erősíteni a jövőben. Megemlítjük még, hogy XV. Benedek pápának szívügye volt a papi utánpótlás kérdése; XVI. Benedek pápa valószínűleg ugyancsak nem nyugszik bele a hivatások számának visszaesésébe, és az egyház hivatalos szolgáinak nevelését nyilván szintén szívügyének fogja tekinteni. ■ Dr. Hafenscher Károly, a MEE ökumenikus tanácsadója Joseph Ratzinger Bajorországban született 1927-ben, és Freisingben végzett teológiai tanulmányokat. 1951-ben szentelték pappá, 1953-ban doktori fokozatot szerzett, 1959-ben Bonnban nyert katedrát, majd Münsterben, Tübingenben, Re- gensburgban tanított dogmatikai tanszékeken. AII. vatikáni zsinat előkészítésekor a teológiai szakértők közé tartozott. A zsinat befejeztével a Concilium című újságot, majd a Communio című folyóiratot szerkesztette. 1977-ben müncheni érsek és a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja lett. 1981- ben a Hittani Kongregáció prefektusának hívták meg. Ezt a hivatalt pápává választásának napjáig betöltötte. Köztudott, hogy ez a kongregáció kényes terület; feladata volt, hogy a fenyegetettség és a kétely korában egyházának tanítását szigorúan követelje meg, ugyanakkor az ökumenikus párbeszéd perspektíváját is vegye figyelembe. Ratzingerre nemcsak olyan jelentős római teológusok voltak hatással, mint Congar, Rahner, Küng, hanem például az evangélikus Bonhoejfer is, akitől a másokért való lét gondolatát átvette és továbbadta. Az európai társadalom „barbárosodá- sa” ellen morálteológusként az élet, az egyén, a törvények és a lelkiismeret témakörében rendkívüli szigorúságot mutatott és követelt meg egyháza szolgáitól. Az új pápa életútját figyelve bizonyossággal mondhatjuk, hogy képes személyi vonásait és érdekeit háttérbe helyezni, és hivatalának megfelelően bölcsen és - remélhetőleg - szeretettel, nyitottsággal végezni szolgálatát.
