Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-04-24 / 17. szám

6

2005- április 24.

PANORÁMA

‘Evangélikus Élet.!*

Az amerikai csapatok közeledtének hírére a nácik 1945 áprilisában erőltetett menetben hajtották el a tábor lakóit. így történhetett, hogy a felszabadítók megérkezésükkor mindössze ezerötszáz rabra - többségükben halálos betegek - bukkantak.

A barakkokat az ötvenes évek közepéig használták, ezután szinte mindent lebontottak, és a tábor helyén lakóépületeket építettek. A parancsnokság, az egykori SS-kaszinó épülete, valamint a hat őrtorony egyike eredeti formájában maradt fenn.

Az áldozatok előtt tisztelgő - idővel egyre bővülő - emlékhely létrehozásához 1946-ban fogtak hozzá.

Barátjának, Eberhard Bethgének szóló, 1944. augusztus 23-án kelt utolsó levelében Dietrich Bonhoeffer ezt írja: „Isten keze és vezetése olyan bizonyos számomra, hogy azt remélem, mindig megőrizve maradok e bizonyosságban. Soha nem szabad kétségbe vonnod, hogy hálásan és boldogan megyek az úton, amelyen vezetnek. Elmúlt életem telve van Isten jóságával, és a bűn felett áll a Megfeszített megbocsátó szeretete.”

Dietrich Bonhoeffer

(1906-1945)

Dietrich Bonhoeffer 1906. február 4-én született Breslauban (ma Wroclaw), egy nyolcgyermekes család hatodik gyermekeként. Apja, Kari Bonhoeffer híres berlini neurológus volt. Dietrich 1923-ban kezdte meg teológiai tanulmányait Tübingen- ben, a stúdiumot Berlinben és New Yorkban folytatta. 1927-ben doktorált, Sanctorum communio (A szentek közössége) témában. Segédlelkészi idejét Barcelonában töltötte. Habilitációs dolgozatának címe: Akt und Srin (Cselekedet és lét).

1931-ben Berlinbe került, ahol egyetemi lelkészként és ökumenikus ifjúsági titkárként szolgált. 1933-ban Londonba utazott. Két esztendeig volt lelkipásztor az angol fővárosban. Ez alatt az idő alatt ökumenikus egyházi kapcsolatok kiépítésén fáradozott. 1935-ben tért vissza hazájába, és elfogadta a felkérést, hogy Finkenwaldban a nemzetiszocialista ideológiát ellenző Hitvalló Egyház illegális igehirdetői szemináriumának a vezetője legyen. Az itt folyó munkát a Gestapo 1940-ben már másodszor tiltotta be, Bonhoeffert pedig eltiltotta a tanítástól, az igehirdetéstől és a publikálástól. Szerencsére a tilalom ellenére is papírra vetette gondolatait. 1937-ben született meg a A szentek közössége, 1938-ban pedig a Követés című munkája.

Bonhoeffer sógorán, Hans von Dohná- nyin keresztül kapcsolódott be az ellenállási mozgalomba, emiatt 1943-ban börtönbe került. Innen számos levelet írt szüleinek, barátainak és menyasszonyának, Maria von Wedermeyemek. E feljegyzéseket barátja, Eberhard Bethge gyűjtötte össze; németül 1951-ben, magyarul 1999-ben adták ki Börtönlevelek címmel.

Heinrich Himmler, az SS főparancsnoka személyesen adott parancsot Bonhoeffer akasztására, melyet április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs táborban hajtottak végre.

Egy Krisztust követő élet ma is hiteles példája

Fiatalok emlékeztek a hatvan esztendeje kivégzett Dietrich Bonhoefferre

Flossenbürg

este kötetlenebb formában folytatódott. A résztvevőknek - egyebek mellett - Bonhoeffer megzenésített verse és a jegyesével folytatott levelezéséből meghallgatott részletek segítettek abban, hogy ki-ki jobban megismerje a hatvan esztendeje elhunyt teológust.

Másnap, április 10-én délelőtt a találkozó istentisztelettel zárult, amelyet dr. Johannes Friedrich, a Bajor Evangélikus Egyház püspöke Mt 7,12-21 alapján hirdette Isten igéjét. „Evangélikus szent volt-e Bonhoeffer?” - tette fel a költői kérdést prédikációja kezdéseként a püspök. Annyiban igen, hogy Krisztusért és Krisztusban élt - hangzott a válasz. Mégis veszélyes számunkra, hogy evangélikus szentet lássunk benne - hangsúlyozta Johannes Friedrich -, ha arra gondolunk, hogy egyházunk 1939 és 1945 között nem mindig az ő példáját követte. Bonhoeffer a személyes hit és a felelős cselekvés fontosságát nemcsak hangsúlyozta, hanem eszerint élt is - folytatta az igehirdető. Útmutatása ma is érvéÁldó hatalmak oltalmába rejtve A jelképes időutazás egyik megrendítő, ugyanakkor nagyon megható része volt az április 8-ról 9-re virradó, ébren töltött, mozgalmasan induló, majd csendes áhítatban végződő éjszaka. Április 9-e hajnalán szótlanul haladt a tömeg az út mentén mécsesekkel megvilágított ösvényen a koncentrációs tábor kápolnája felé. Az elcsendesedést Rainer Brandt, a josefstali, ifjúsági munkával is foglalkozó tanulmányi központ vezetője tartotta, kiemelve önmagunk és mások elfogadásának a fontosságát. Az alkalom Coventry engesztelő imájával zárult.

hoeffert felakasztották. Elsőként klarinét „sírt” fel a sötétségben; szinte tapintható volt az előttünk itt jártak magánya és szenvedése. A feszültséget imádság, a „búcsúzásul” elhelyezett egy-egy szál fehér rózsa és a közös ének oldotta fel: „Áldó hatalmak oltalmába rejtve / Csak várjuk békén mindazt, ami jő. / Mert Isten őriz híven reggel, este, / O hű lesz, bármit hozzon a jövő...” (Bonhoeffer nyomán, EÉ 355)

A megindítóan szép megemlékezés

nyes: „A kereszténység a jövőben két dologból fog állni: imádságból és az igaz cselekvéséből.”

A hazai teológuscsapat a hétvége élményeinek hatására az istentisztelet után önként, magától értetődő természetességgel ültette át a gyakorlatba is a püspök szavait: énekkel és imádsággal, sírhelyük mellett mécseseket gyújtva emlékezett a nácizmus flossenbürgi magyar áldozataira.

a Gazdag Zsuzsanna

Flossenbürg Bajorország Felső-Pfalz tartományában található. A települést hivatalos okmány első ízben 948-ban említette. Az itt található vár legrégebbi részét 1100 körül építtette Berengar von Sulzbach gróf. 1188-ig a Sulzbach család, majd 1189- től 1212-ig Barbarossa Frigyes császár és utódai voltak a vár urai. Az erődítményt 1634-ben Bernhard von Weimar herceg itt elszállásolt testőrségének svéd dragonyo- sai felgyújtották.

A helység katolikus és evangélikus közössége 1652 és 1915 között egy templomon osztozott. 1915-ben felépült a katolikus Szent Pankratius-templom. Az első iskolaépületet 1776-ban emelték.

Flossenbürg a gránitjáról ismert; az iparszerűen űzött gránittermelésre való első utalás 1769-ből származik. Az itt lévő kőzet miatt vált a helység szomorú nevezetességévé az 1938-ban alapított koncentrációs tábor. Az első foglyok 1938. május 3-án érkeztek ide. A kezdeti négyszázas létszám 1939-ig kétezer-ötszázra emelkedett. A háború végéig tizenötezer különböző nemzetiségű zsidót, cigányt, politikai foglyot és köztörvényes bűnözőt szállítottak Flossenbürgbe. A többség nem német földről, hanem többek között Lengyelországból és az egykori Szovjetunióból, illetve Magyarországról és Csehországból származott.

A Schutzstaffel (SS) a központi láger mellett 1942-től - mindenekelőtt az előkészítő üzemek miatt - több mint száz úgynevezett külső tábort hozott létre. 1938 és 1945 között a központi és a külső táborokban mintegy százezer foglyot regisztráltak, harminc nemzetből. Az itt töltött időt közülük bizonyíthatóan legalább harmincezren nem élték túl. 1944 őszétől kezdve olyan mértékben megemelkedett a kemény fizikai munka, az éhezés és a kínzások miatt meghaltak szá-J ma, hogy egy rámpában végződő alagutat építettek azért, hogy könnyebb legyen a holttesteket a táboron kívüli krematóriumba szállítani.

► „Ez már a vég, számomra azonban az élet kezdete” - ezek voltak Dietrich Bonhoeffernek a halála előtti utolsó szavai. A végső órán is Krisztusra tekintő evangélikus lelkészre emlékeztek egy ifjúsági találkozó német, belga, cseh és magyar résztvevői április 8. és 10. között kivégzésének színhelyén, a németországi Flossenbürgben. A szervezők szándéka az volt, hogy a mai 16-27 éves fiatalok szembesüljenek mindazzal, ami történt, és a maguk helyén és módján tegyenek meg mindent azért, hogy a második világháború borzalmai soha többé ne ismétlődhessenek meg. A rendezők - a Bajor Evangélikus Egyház ifjúsági munkával foglalkozó lelkészeinek néhány fős csapata - erre az alkalomra meghívót küldtek egyházunk ifjúsági osztályának is. A szíves invitálást elfogadva teológusok egy csoportja Balog Eszter vezetésével indult útnak.

A szeszélyes áprilisi időjárás ellenére mintegy félezer fiatal érkezett a cseh határhoz közeli Flossenbürgbe. „Az emlékezéssel »arcot akarunk adni« a névtelen áldozatoknak” - hangzott el az őket köszöntő beszédben. A hétvége érdekes, olykor hátborzongató programjainak segítségével a szervezőknek valóban sikerült megvalósítaniuk ezt az elképzelést. Számos igényes program - így például a Bonhoeffer teológiáját meditatí- van megközelítő műhelymunka, filmvetítések, a túlélőkkel való személyes találkozások és beszélgetések vagy a második világháború eseményeit különböző módon feldolgozó fórumok - járult hozzá ahhoz, hogy ki-ki közelebb kerülhessen ahhoz a korhoz, az akkor élt emberekhez. A résztvevők érdeklődését mutatja, hogy zsúfolásig megtelt az a terem, ahol Claus Schenk von Stauffenberg unokaöccse emlékezett vissza a régmúlt időkre. (Stauffenberg a Hitler ellen 1944. július 20-án elkövetett sikertelen merényletért az életével fizetett.)

Különösen megrázó volt hallani arról, hogy milyen volt az élet és a halál a flossenbürgi koncentrációs táborban, ahol az emberek „számokká lettek”. Köztük az a hatszázhetvenkét honfitársunk is, aki soha nem térhet haza...

(Az angliai Coventry katedrálisát 1940. november közepén német bombázók rombolták le. A történtek után az akkori lelkész, Richard Howard a megbékélés egyetlen lehetséges eszközéről, a megbocsátásról beszélt az embereknek.)

A kápolnából - amely a koncentrációs tábor öt őrtornyának köveiből 1947- ben épült - az onnan pár lépésre lévő vesztőhelyre vezetett az út, ahol Bon-