Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-09 / 2. szám
8 2005- Januar 9. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉleL? SZEMB3SÍTÉS ► Aligha vitatható, hogy a szenvedélybetegségek jelentik - nem csak egészségügyi vonatkozásban - a mai magyar társadalom egyik súlyos tehertételét, gondját: a függőség a dohányzástól, az alkoholtól, a kábítószertől. A függőség szakkifejezés; valójában rabságról van szó. Dömös üzenete ► Hűvös szellő fújt aznap a Duna-parton. A komp szokott útját járta a hullámzó folyóvízen, A túlpartra érve újra beültünk az autóba, és egyre izgatottab- bak lettünk, ahogy közeledtünk úti célunkhoz, a református Kékkereszt Egyesület és a Református Iszákosmentő Misszió dömösi kórházához. Az intézménynek meghitt hangulatú, régi épület ad helyet. Éppen ebédidőben érkeztünk. Sietve haladtunk át a lépcsőkön, az ebédlő teraszán, egy érdeklődő pillantást vetve a szemközti hegyekre, amelyek békét, állandóságot sugalltak. A „Kékkereszt- munkatársak” kedves mosollyal fogadtak bennünket. Ez nagyon jólesett, mert nagy elszántság kellett ahhoz, hogy eljöjjünk, és szembenézzünk szenvedélybetegségünkkel, hiszen nem voltunk tudatában állapotunk súlyosságának... Népegészségügyi szempontból a dohányzás a legjelentősebb gond. Ráadásul a társadalom - miután a nikotinfüg- gés nem jár kriminális következményekkel - kevésbé érzékeli a veszélyt, amely egyszerűen a dohányosok magas aránya miatt jelentős. A szív- és vérkeringési betegségeknek, az infarktusnak, az érelmeszesedésnek, az agyvérzésnek és a légzőrendszer betegségeinek - többek között a tüdőráknak - súlyos kockázati tényezője a dohányzás. A füstölgők tábora sajnos állandóan kap utánpótlást a fiatal korosztályokból. Megértem ezt, magam is erős dohányos voltam. Sok humán kulturális szokás is kapcsolódik a dohányzáshoz, a békepipa elszívásától egy-egy rágyújtásnak a modern színművekben látható dramaturgiai szerepéig. Mára azonban egyértelművé vált az egészségkárosító hatása, ezért mindazon közösségeknek, amelyekben fontos érték az egészség - úgy vélem, ilyen az egyházi közösség is -, tenniük kell a dohányzás visszaszorításáért, főleg az új nemzedékek védelme érdekében. Nem szeretnék dogmatikai vitába bonyolódni; úgy gondolom, a dohányzás nem bűn, de feltétlenül vétek önmagunk és szeretteink ellen. Nem kevésbé vétek persze a dohányosok agresszív leszokta- tására irányuló törekvés, illetve kirekesztésük, megbélyegzésük sem. Látványosabb és ugyancsak sok embert érint az alkoholbetegek problémája. Becslések szerint hazánkban körülbelül ki- lencszázezer ember tekinthető valamilyen mértékben alkoholfüggőnek. Társadalmi megoszlásuk igen „demokratikus”: minden réteg képviselve van közöttük. Átlagos, négyfős családokban gondolkodva tehát közel négymillió ember életét befolyásolják közvetlenül az alkoholbetegség következményei. Nem csak a kriminális vonatkozások miatt - elég csak az alkoholos befolyásoltság állapotában okozott balesetekre vagy az alkoholfogyasztás miatti családi drámákra gondolni - bonyolultabb itt a helyzet, mint a dohányzás esetében: az alkoholbetegeket egyik oldalról a szolidan alkoholt fogyasztó társadalom övezi, a másik oldalon pedig az alkoholizmus terjedése együtt jár a drogfogyasztás fokozódásával. Már egyetlen cigaretta elszívása is zavarja a szív működését - tanítja az orvos- tudomány, de a mérsékelt bor- vagy sör- fogyasztás megengedett. Az alkoholbetegség azonban gyorsabban rombolja a testet-lelket, súlyosabb kockázati tényező; az említett szervrendszerek mellett károsítja az idegrendszert, az embert emberré tevő ítéletalkotó, erkölcsi működést is. Az alkoholbetegség sem bűn, hanem betegség, de szerepet játszik számos bűncselekmény elkövetésében. Nincs ellene törvény, még annyira sem, mint a nem dohányzók védelmében alkotott, óvatos jogszabály, amely a dohányzást kívánja mérsékelni, korlátok közé szorítani. De talán éppen az alkoholizálás bűncselekmények elkövetésére hajlamosító volta miatt a belőle való szabadulás leginkább hatékony módja a lelki életújulás, a megtérés, a hitre jutás. Igen értékes az egyházak ilyen irányú missziói tevékenysége, amelyben ötvöződik a szakszerű gyógyító munka és az evangélizáció ereje. Hasonló, de némileg bonyolultabb a helyzet a drog esetében. Hasonló, ami a betegség gyógyítását és az evangélium szabadító voltát illeti. Nem hívő pszichiáterek is beszámoltak róla, hogy drogbetegeknél a leginkább tartós javulás a megtérésen alapuló életújulás révén volt tapasztalható. A bonyolultság abból adódik, hogy a kábítószer élvezetét üldözi a törvény. Szükség is van erre, mert csak így büntethetők az emberi nyomorúság vámszedői, a fiatalokat a drog rabságába vetők és ott megtartók, az ily módon jelentős haszonra szert tevő forgalmazók, a drogdílerek. Számos országban vitatták a drogliberalizáció következményeit. Elvben ez lenne az egyik lehetőség az illegális, óriási anyagi hasznot hajtó forgalmazás megszüntetésére. Ám sajnos minden tárgyilagos tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ez nem járható út, mert kaput nyitna a kábítószer-élvezet robbanásszerű terjedésének. Bármenynyire is nem a törvény jelenti a megoldást, szükség van a jogszabályra, mely hátteret ad a drogellenes segítő szervezetek tevékenységének. Az előző kormányzati ciklusban szigorodott a törvény. Ismeretes, hogy a törvényeknek szabályozó funkciójukon kívül üzenetértékük is van; a szigorú drogtörvény tehát, mely a fogyasztót is büntethetővé tette, a törvények korlátozó, elrettentő szerepére, üzenetére épített. Szakemberek szerint a módosítás nem érte el a kívánt hatást. Következményeként csökkent a drogambulanciákat felkereső, segítséget kérő fiatalok száma - féltek a büntetőjogi következményektől -, bár a bírói gyakorlat továbbra is arra törekedett, hogy különbséget tegyen a díler és az alkalmi fogyasztó között. A jelen kormányzati ciklusban a jogalkotók a szakma igényének megfelelően lehetővé tették az elterelés intézményét. Ennek lényege, hogy a terápiát vállaló fogyasztó nem büntethető. A cél a gyógyítás, illetve a gyógyulás. A közelmúltban megdöbbentek a szakma képviselői. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vonatkozó jogszabályt: bár meghagyta az elterelés intézményét, ismét büntethetővé tette az alkalmi fogyasztókat is. Álláspontjuk melletti érv, hogy az elterelés révén a dílerek is kibújhatnak a felelősségre vonás alól, alkalmi fogyasztónak álcázva magukat. További, nehezen értelmezhető gondolat, hogy az alkotmány nem ismeri a kábulathoz való jogot. Talán a jogszabály megsemmisítésének alkotmányos indokát vélték így megtalálni. Aligha kétséges, hogy a drogtörvény módosításai mögött politikai-ideológiai megfontolások, különbözőségek állnak. Ez életveszélyes, hiszen valódi társadalmi gondról van szó: a drogfüggőknek és többnyire tehetetlen családjuknak segíteni kell. A törvény ebben aktív szerepet nem játszik; minimális igény, hogy ne nehezítse meg a segítők amúgy is igen nehéz dolgát. A keresztény hit számára is igazi kihívás a kábítószer rabságában élőkön való segítés. Ebben jól kamatoztathatók az alkoholellenes misszióban szerzett tapasztalatok. Rendpártiság, a rabság bűnnek minősítése, elítélése - vagy Krisztus követése, közösségvállalása a betegségben, nyomorúságban lévőkkel és aktív terápia eszközlése? E kérdéssel kell szembesülnünk. Nem véletlen, hogy a politikai paletta különböző oldalán álló szakemberek egységesek ebben a kérdésben: mind a drogliberalizáció elutasításában, mind a szigorú törvény, az alkalmi fogyasztó büntethetőségének helytelenítésében. A szakmára kellene bízni a döntést. Egyházi oldalról pedig sokrétűen segíteni. Miért? Svájci magyar lelkész barátom a következőt válaszolta arra a csodálkozó kérdésre, hogy miként lehetséges, hogy a pedáns svájci polgárok a drogrehabilitációs program keretében befogadnak családjukba dél-amerikai fiatalokat: „Mert keresztények!” ■ Frenkl Róbert Tizenkét nap gyógyulás. A szívem a torkomban dobogott: „Istenem! Add, hogy megszabaduljak a betegségemtől, mielőtt teljes testi, lelki, szellemi és anyagi romlásba döntene!” A tizenkét nap úgy repült el, mint egy röpke pillanat. Mi csak a betegségünktől akartunk megszabadulni, de ettől jóval többet kaptunk: élő kapcsolat lehetőségét az élő Istennel. Mert a gyógyulás ott kezdődik, amikor a beteg belátja betegségét és azt, hogy segítségre van szüksége. Amíg ez nem történik meg, addig nem lehet rajta segíteni. Az alkoholizmus csak tünet. A probléma gyökere valójában lelki természetű, a betegnek elsősorban az élettel van gondja. Ebből következik, hogy nem elég csak a testet kezelni: a lélek belső békéjének megteremtése nélkül óriási a visszaesés kockázata. Mindenkinek az életében történhet olyan dolog, amely miatt padlóra kerül, és úgy érzi, céltalanná vált az élete. Csak a minőségi embereknek vannak céljaik! - ezt mondta Balog Zoli bácsi is, aki 1981 óta vezeti a missziót feleségével, Margit nénivel. Ez a kedves, idős házaspár ez alatt az immár több mint két évtized alatt az ország jó néhány városában, falujában, sőt határainkon túl is kiépítette a Kékkereszt csoportokat, ahol utólagos lelkigondozásban részesülnek a gyógyult vagy gyógyulni vágyó alkoholbetegek. Hatalmas a közösség megtartó ereje. Ezt bizonyítja az a több tucat bizonyságtevő, akik most is, ezen a decemberi gyógyító héten is ellátogattak Dömösre az ország különböző részeiről, fáradságot és időt nem kímélve. A velük való találkozás erőt és reményt adott, és végtelenül mélyen érintette valamennyiünk lelkét. Voltak közöttük olyanok, akik az első dömösi gyógyí- tó'héten vettek részt 1981-ben, és azóta is szabadok az alkoholtól! Hallgatva őket az az érzésem támadt, nekem is sikerülni fog, s miközben elgondolkodtam ezen az általam olyannyira vágyott lehetőségen, a kezemben tartottam egy igét, amelyet Margit nénitől kaptam (2Kor 3,5): „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak (...), ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.” Micsoda végtelen kegyelem az, hogy a szenvedélybeteg újra egészséges lehet! Úgy éreztem, megérdemelt leckét kaptam alázatból, hiszen még ahhoz is Isteni kegyelem kell, hogy alkalmassá válhassunk a szabadulásra. Kétmillió alkoholfüggő ember él ma Magyarországon. Nincs olyan család, amely ne lenne érintett. Az alkoholbetegséggel párhuzamosan a pszichiátriai betegek száma is nő. Egyik szenvedélybetegség vonzza a másikat. * * * Kétfajta szenvedélybetegség létezik: a kémiai anyagoktól (alkohol, gyógyszer, drog stb.) és az egyéb tényezőktől való függés (munkafüggés, játékszenvedély, más személyektől való függés stb.). Minden vegyi anyag sejtméreg! Az egészséges szervezetnek semmi ilyesmire nincs szüksége. Ezekkel a mérgekkel gyakorlatilag tönkretesszük az idegrendszerünket és létfontosságú szerveinket. Amikor már kialakul a dependencia (függőség), segítségre szorulunk. Ahogyan fokozatosan leépítjük magunkat, jelentős személyiségváltozáson esünk át, amely ily módon egész közvetlen (környezetünkre kihat. Az alkohol okozta személyiségváltozás hatásait elsősorban a család, főként pedig a gyermekek sínylik meg. De a koncentrációs képesség csökkenése előbb-utóbb a munkahelyen is végzetes következményekkel járhat, miként az érdeklődési kör beszűkülése is, amelynek a végén már csak egyetlen „célra” tudunk összpontosítani: arra, hogy meglegyen a mindennapi alkohol... Maga a „szenvedély” egyenlő a betegséggel. Az alkoholizmusnál tízszer keményebb probléma a drogozás. Amit az alkohol tíz év alatt tesz meg, azt a drog egy év alatt elvégzi. Mi tehát a megoldás? Semmiképpen sem az, hogy ölbe tett kézzel várjuk a csodát. A test törekvése a halál. A lélek törekvése pedig az élet és a békesség: megbékélni Istennel, megbékélni önmagunkkal, megbékélni a környezettel. A sorrend nagyon fontos, tapasztalatból állítom - csak így működik! Dömösön ráébredhettünk arra, hogy minden szenvedélybetegség hiánybetegség; arra, hogy mi hiányzik: a szeretet, az öröm és a békesség. Ezek nélkül viszont nincs értelme az életnek. Az embert Isten a maga hasonlatosságára és boldogságra teremtette. Nem mindegy, hogy a cigarettától, az alkoholtól vagy az Istentől füg- günk-e. A vallásosság és az éltető hit között óriási a különbség. A keresztény misszióban szabadságot kapunk: a nem ivás szabadságát. Aki kéri Isten kegyelmét, az megszabadulhat alkoholizmusából, mert ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Istennél minden lehetséges! Ha egy négyéves gyermek késsel játszik, a rossz pedagógus rászól. A gyermek ettől persze még továbbra is játszani fog vele. A jó pedagógus kiveszi a kést a gyermek kezéből, csakhogy ő ekkor sími és sóvárogni kezd utána. Az igazán jó pedagógus ellenben megajándékozza egy másik „játékszerrel”, s ha „minőségi a csere”, akkor a gyerek nagy valószínűséggel eldobja a kést, és azzal játszik majd tovább. Isten ajándéka az élet teljessége: harmóniában élni vele, önmagaddal és a környezeteddel és. Ez az igazi csoda! Ahogy ültem Dömösön az előadóteremben, láttam a szószék felett függő tábla feliratát: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8,36) Nem a halál rettenetes, hanem a hiábavaló élet! És Dömösön nem más volt a tét. Élet vagy halál - az életünk és a halálunk pedig a saját kezünkben van! Nincs semmi más dolgunk, csak elfogadni a kegyelmet. A megígért, segítséget nyújtó szabadítást! Dömös megtette, ami tőle tellett. A többi a mi dolgunk. A tél körülölelt minket. Csendesen búcsúztunk egymástól. Bár idegenként érkeztünk, a tizenkettedik napon valami mély belső szál kötött össze bennünket. Feltöltődve, biztos célokkal és elhatározással a lelkemben néztem a mosolygó hegyeket és a biztató felhőket az égen. Az első dolgom lesz felkeresni otthon, Nyíregyházán a Kékkereszt csoportot! Ahogy gondolkodtam az élményeken, felidézve a bizonyságtevők vallomásait, akikből áradt az őszinteség, a sugárzó hit és a belső erő, mélységes hálát éreztem Zoli bácsi és Margit néni áldásos munkájáért és valamennyi Kékke- reszt-munkatárs kedvességéért és odaadó segítségéért. Máig fülemben cseng egy sokat énekelt dal egyik versszaka: Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág S bár mit sem ígér még a rügy, pompás lesz a virág, Ki kétkedőn boncolja Ót, annak választ nem ád, De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát! m Kassai Csilla
