Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-04-10 / 15. szám

‘Evangélikus Életi;

ELŐ VIZ

2005. április 10.

A

z Evangélikus Életben is meghirdetett országos evangélizációs konferencia házigazdája volt március 14-18. között a szarvas- újtemplomi gyülekezet. A Szeverényi János országos missziói és evangélizációs lelkésznek, illetőleg a gyülekezet lelkészeinek szolgálatával tartott csendeshét a nagy hétre való felkészülés jegyében telt. Az igehirdetések, előadások és megbeszélések a legfontosabb kérdéseket (mi a bűn, a megváltás, az ,ébredés", a megtérésújjászületés, az új, örök élet stb.) járták körül. De talán mindennél beszédesebben „tudósít” a konferencia céljáról és értelméről az a bizonyságtétel, amelyet - a bizonyságtevő engedélyével - a szarvas-újtemplomi gyülekezet lelkésze, Deme Zoltán juttatott el szerkesztőségünkhöz.

Szarvason történt...

„Keményen megfeddett engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak." (Zsolt 118,18)

. .bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél...” (íjn 3,20)

Március közepén kaptam az Úr Jézustól egy áldott csendeshetet, amelyen „hatalmasan szólt” az Úr igéje. Úgy mentem oda, hogy még egy utolsó esélyt adok magamnak. Tavaly öngyilkosságot kíséreltem meg. Életben maradtam, de továbbra sem láttam súlyosnak Isten-ellenes gondolataimat és tetteimet, ezért hamis, hazug bűnvallást tettem. Ebben az évben is el akartam dobni az életemet, hiszen tele volt hazugságokkal az egész. Tele voltam lelki sebekkel, haraggal, indulattal, gyűlölettel mindenkivel szemben. Isten ellen is lázadtam, nem akartam elfogadni a sorsomat. Egyik lelki testvérem hívott: „Gyere el a szarvasi csendeshétre, meglátod, hogy Jézusnál van megoldás, szabadulás mindenre!” Pár napnyi gondolkodás után eldőlt bennem, hogy elmegyek, hiszen mit veszíthetek? Egy „csendeshéttel" több vagy kevesebb nem számít.

Amikor Dánielt bedobták az oroszlánok vermébe, sértetlen maradt. Engem a sátán lökött bele a verembe, ahol lelkileg, testileg összezúzott. Három évtized traumáját cipelve olyan voltam, mint a Bibliában a vérfolyásos asszony, aki „sok orvostól sokat szenvedett" (Mk

5,26). Szüntelenül vádoltam magam a történtekért, vártam a szabadulást Jézustól, de nem kaptam meg, és nem értettem, hogy vajon miért. Kis mértékű gyógyulásaim voltak, de mélységében nem tudtam feldolgozni az engem ért nehézségeket.

A csendeshéten se beszélni, se imádkozni nem tudtam, nagyon elegem volt ebből a kettős életből. A sátán egy levegőtlen kalitkába zárt, és szinte figyelni is alig tudtam az alkalmakon. Azt azért láttam, hogy minden ige naponta rólam és nekem szólt.

Naponta többször - ájulásos rosszul- létekkel - ide-oda dobált az ősellenség, hogy meg ne szabadulhassak kötözött- ségeimtől, borzasztó halálfélelmeimtől. Ekkor már nagyon szenvedtem, a kínok kínját éltem át. Az egyik lelkésztől lelki imasegítséget kértem, majd ő egy idő után beleegyezésemmel behívta lelkésztársát is. Az Úr Jézus és lelki testvéreim tusakodtak értem, mert az ősellenség nem akarta feladni a tervét velem.

Az egyik lelkész testvérem olyan kérdéseket tett fel, amelyeket az Úr Szentlelke által kapott, és ekkor vettem észre, hogy most az Úr zárt körül minden oldalról. Még nem tudtam megszólalni. Ekkor következett a gonoszt megtagadó imádság, amely a sátán minden kötelékét el kellett, hogy szakítsa. Az Úr által az egyik lelkész mondta a tagadó imádságot előttem, én pedig kínok között utána. És az Úr Jézus által megtörtént az

igazi áttörés! Az Úr leszaggatta harminc év rabbilincseit, és Jézus vére árán megszabadulhattam. Mint a vízáradat, elindult az imádság szívből és lélekből, és a beszéd is, amelyet Jézus adott ajkaimra. Feltört belőlem, hogy Jézus él! Végtelen öröm, hála, békesség, nyugalom áradt szét bennem!

Másnap reggel boldog örömmel dicsőítettem az Urat, szívből jövő hálaénekre, imádságra nyílt ajkam, és a rosszulléteim- től is megszabadított az Úr Jézus.

Testvéreim, az Úr Jézusért kérlek benneteket, egy pillanatot se várjatok, jöjjetek Jézushoz, aki kitárt karjaival vár titeket is! „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.” Helyettem, miattam, érettem halt meg Jézus a kereszten. O vár téged is! Kérlek, nyisd meg szíved, vár az atyai ház. Ahogy Fia drága vére árán engem elfogadott, téged is elfogad! Hidd el, ő téged is nagyon szeret, és végtelen a kegyelme. „Lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.” (Kol 2,15)

„Isten Báránya, Te ott a Golgotán Teljes győzelmet vettél a harc után. Üdvöt találhat már az egész világ,

Mert megfizetted ott bűnünk váltságdíját; Fennszóval hirdetéd a kereszten: »Elvégeztem, elvégeztem!«”

(Halleluja 79,1)

■ F.E.

Üdvözülnek-e az állatok?

► „Kedves lelkésznő! Idén töltöm be a nyolcvanadik életévemet, sokat éltem és sokat megéltem már. Az elmúlt tíz esztendőben szinte minden hozzátartozómat eltemettem. Isten vigasztaló szerete- te azonban mindig mellettem volt. Tulajdonképpen az ő ajándékának tekintettem azt a kis szobakutyát is, amellyel mind ez idáig megosztottam magányomat. Sajnos a múlt héten kimúlt szegényke, és nagy fájdalmat okoz a hiánya. Ráadásul nem hagy nyugodni az a kérdés sem, hogy vajon üdvözülnek-e az állatok.”

Aranyos Ilonka néni! Közelgő születésnapja alkalmából is szeretettel köszöntőm az idős emberek zsoltárából vett idézettel: „Légy erős kősziklám, ahova mindig mehetek, melyet segítségemre rendeltél, mert te vagy az én sziklaváram.” (Zsolt 71,3) Köszönöm, hogy írt, hogy megosztotta velem bánatát.

Talán csak a gyermekek és az idős emberek értenek igazán jól az állatok nyelvén. Ok érzik, hogy az állatokról nem elég csupán fizikailag gondoskodni, hanem szeretni is kell őket. Az állatok várják és igénylik, sőt viszonozzák a szeretetünket. Mint Isten teremtményei, ők is csak a szeretet légkörében érzik igazán jól magukat. Közhelyszerű, de tény, hogy a kutya ősidők óta az ember négylábú barátja. Aki látta már kedvence meleg, barna tekintetében az őszinte együttérzést, amikor a gazdi maga bánatos volt, az tudja, hogy a mondás valóban igaz. Eszembe jut az a pillanat, amikor annak idején ötéves kislányom - megsimogatva kutyánk

EVELET LELKI SEGELY

Szókéné Bakay Beatrix

bozontos fejét - ezt mondta: „Csak te értesz meg engem igazán, Folti!” Nem lehet hát csodálkozni azon, hogy Ilonka néni most szomorkodik elpusztult kutyuskája miatt, de arra vigyázni kell, hogy ez a kesergés ne haladja meg a természetes mértéket.

Kérdésével kapcsolatban érdemes két igehelyet fellapoznunk a Szentírásból: .....a teremtett világ maga is megfog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára” (Róm

8,

21), és .....embert és állatot megtartasz,

Uram” (Zsolt 36,7). Világos, hogy ezek az igeversek a teremtett világ szabadulásáról, megtartásáról beszélnek, amely teremtett világba természetesen beletartoznak az állatok is.

A kérdés csak az, hogy miből és mire szabadul meg valaki vagy valami. Az ember egyértelműen a bűntől és annak zsoldjától, következményétől, azaz a haláltól szabadul meg, és ehelyett örök dicsőségben lesz része az ígéret 'szerint (Róm 8,22-25). Az állatok természetesen nem vétkeztek, ezért - az emberekkel ellentétben - nem terheli őket erkölcsi bűn, sőt az állatok esetében ilyenről nem is beszélhetünk. így az üdvösségük kérdéséről sem. Azt azonban tudjuk, hogy a teremtett világ Jsten által megbízott „intézőjének”, az embernek az engedetlenségével az egész teremtett világ- beleértve a növényeket és az állatokat is - az emberrel együtt a halál uralma alá került. Ezért hervad a rózsa, pedig nemrégen még bimbózott, ezért hullanak el az állatok, ezért érezzük az enyészet dohos levegőjét mindenütt e földtekén.

Az emberi test azonban nem olyan, mint más élőlényeké. Az emberi test szellemi természetű lélekkel alkot létegységet. S bár az ember testét is hatalmába keríti a halál, a földi ember képe mennyei képpé lesz a feltámadásban (iKor 15,49). „Elvettetik érzéki test.feltámasz- tatik lelki test. Ha van érzéki test, van lelki test

is. így is van megírva: »Az első ember, Adóm, élőlénnyé lett, az utolsó Adám pedig megelevenítő Lélekké.«” (iKor 15,44-45) Amikor Isten megszabadítja majd a megváltott emberiséget a halál hatalmából, akkor szabadul meg ez alól az egész teremtett világ is. Ézsaiás próféciája költőien festi elénk ezt az időszakot (Ézs 11,1-10). Érdemes végigolvasni a szakaszt, és ezekben az igékben gyönyörködve erőt meríteni abból, hogy milyen lesz az a várva várt, eljövendő új kor, amelynek reménységünk szerint részesei lehetünk egykor.

Mert be fog teljesülni a prófécia:

.....és

ma

ga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel

2I.3C-4)

Kedves Ilonka néni! Szívből kívánok Önnek a feltámadott Krisztusba vetett biztos hitet, jó egészséget és megértő társakat! Számíthat imáimra:

■ Szókéné Bakay Beatrix

Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.

HETI UTRAVALO

Krisztus mondja: Én vagyok a jó pásztor. Az énjuhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ók pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik. (Jn 10,11.27-28)

Húsvét ünnepe után a második héten az Útmutató reggeli igéi a jó pásztor és nyája közötti sokrétű szeretetkapcsolat néhány elemét tárják az érdeklődő hívek elé, akik hittel vallják: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm" (Zsolt 23,1), mert „az Úr szeretetével tele (az Úr kegyelmével telve a föld - Károli-fordítás) van a föld" (Zsolt 33,5). Miért hű pásztorunk Jézus? Mert mind a külső (farkas), mind a belső (béres) ellenség támadásától megvédi nyáját. Ismerjük-e egészen bensőségesen ezt a jó Pásztort ügy is, mint aki „életét adja a juhokért" 0n 10,11)? Érvényes-e reánk is Péter megállapítása: „...olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek telketek pásztorához és gondviselőjéhez" (iPt 2,25)? Páskabá- ránnyá lett a jó Pásztor, hogy megváltsa a nyáj juhait; csak így teljesíthette be a heti igénkben megfogalmazott ígéretet. Luther is Ézsaiás helyzetértékelésével ért egyet: ,Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok...(...) De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért." (Ézs 53,6) „Pásztorod, a Krisztus jön, keres és megtalál. Igéjével és szentségeivel visszavisz nyájához, a keresztyén egyházhoz. Érted adja életét, s megtart az igaz ösvényen, hogy többé el ne tévelyedj. Szó sincs itt a magad erejéről, jó cselekedetedről és érdemedről.” A halála előtt álló Mózes is felelősséget érzett népéért, ezért alkalmas utódot kért Istenétől, „hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj” (4MÓZ 27,17). A pogányok apostola az evangélium hirdetésének szolgálatában az utolsó helyet vállalva Krisztus követésére hívja így - nem csak - a korinthusiakat: „Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.” (iKor 4,16) Főpásztori imádságában Jézus személy szerint érettünk könyörög az Atyához; azokért, „akik (...) hisznek énbennem", „hogy ők is bennünk legyenek, (...) és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél" (Jn 17,20.21.23). Beleremeg a szívünk, amikor jó Pásztorunk utolsó kívánságát olvassuk, mely arra vonatkozik, hogy Isten szere- tete és Jézus bennünk legyen! Miután felment a mennybe, nem hagyta nyáját árván; .....ő»adott« némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket (minket) a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére" (Ef 4,11-12), amely maga az egyház. Tanítványain akkor beteljesedett Jézus szava:,Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai." (Mt 26,31) Búcsúbeszédében Jézus egy másik pártfogót ígér maga helyett: „Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem. ..”(]n 14,12-13) Imádságunkban kérhetjük e heti vezérigénk beteljesülését saját életünkre nézve így is: „Megy a pásztor hazafelé a gyöngykapun át. / Juha vagyok: követem a pásztor lábnyomát. / Kitárják a gyöngykaput. Jézus nyája hazajut.” (EÉ 542,3)

■ Garai András

SzóSzóró

Kedves Fiatal, aki az Evangélikus Életet olvasgatod, lapozgatod!

faj de jó, hogy megakadt a szemed ezen az íráson! Ugyanis valami fontosat szeretnék neked elmondani. Bizonyára észrevetted, hogy hetilapunkban időről időre megjelennek az ifjúságot érintő cikkek. De hogy ne csak az Evangélikus Élet foglalkozzék többet a fiatalokkal, hanem a fiatalok is az „evangélikus élettel", e számban útjára indítunk egy külön ifjúsági rovatot. Kéthetente aktuális témákkal, riportokkal, hírekkel szolgálunk, és az írásokkal kapcsolatban várjuk a véleményedet, észreIfiúságirovat-gazda: Balog Eszter

vételeidet. Az újabb témajavaslatokat is örömmel fogadjuk. Mindezeket elküldheted levélben az Ifjúsági Osztály címére (1085 Budapest, Üllői út 24.; a borítékra írd rá: „Szószóró") vagy az eszter.balog@lutheran.hu e-mail címre.

írj bátran! Leveledet nemcsak elolvassuk, de meg is válaszoljuk. Szeretettel:

■ Balog Eszter

A konfirmandusokról

► Számos gyülekezetben a húsvét utáni vasárnapok egyikén tartják a konfirmációt, míg más helyeken pünkösdkor. Időszerű tehát elgondolkodni azon, hogy egy ifjúsági csoport miként készülhet fel a közösségbe érkező újabb tagok befogadására. Hiszen tudjuk, hogy az ünnep után konfirmandusaink gyakran úgy eltűnnek a látóhatárról, hogy csak egy dolgot hagynak hátra: a nevüket a konfirmáltak anyakönyvében... Mit lehet tenni azért, hogy a „konfisok” nagyobb eséllyel maradjanak meg gyülekezeteinkben?

Budapesten, a Deák téri ifjúsági csoportban a legelső lépés - amelyet mindig az ifjúsági csoport „lép meg” - egy közös kirándulás megszervezése. Ennek során az ifis és a konfirmanduscsapat többnyire nagyon jól összerázódik. Mára már hagyományossá váltak ezek a tavaszi kirándulások sok más gyülekezetben is. Ott vannak a Deák téri ifjúság tagjai a konfirmandusvizsgán is, amelyen egy-egy szép, gitárral kísért énekkel bátorítják az izguló konfirmandusokat. Hagyomány, hogy a felügyelő, a lelkész - olykor néhány presbiter is - köszönti a gyülekezet immáron „felnőtt tagjait”. A konfirmációi istentisztelet meghitt része, amikor az ifjúsági csoport közösen vesz úrvacsorát velük, mintegy kifejezésre juttatva, hogy ők nemcsak baráti, de lelki közösséget is alkotnak. Az el- ső közös ifióra keretében azután következhet az ünnepélyes befogadás - vetélkedők és vendégül látás kíséretében.

Az említett példákban az a közös,

hogy az idősebbek fordulnak a „kisebbek" felé, ők üzennek: kifejezik szerete- tüket, nyitottságukat, befogadókészségüket. De vajon fordítva hogyan működne a dolog? A most konfirmálók hogyan juttathatnák kifejezésre elkötelezettségüket, gyülekezetépítő szándékukat?

Nos, az egy- vagy kétéves konfirmációi oktatás alatt a konfisok szervezhetnek az ifisekkel közös ifjúsági istentiszteletet, közös ifjúsági kórust, színjátszó kört, táncházat, kirándulásokat. Úgy is elképzelhető a konfirmációi oktatás, hogy abba valamilyen formában az ifjúsági tagok is besegítenek. A konfisoknak már az oktatás során érdemes találkozniuk a felügyelővel, a kántorral, a presbiterekkel - a gyülekezetért elkötelezett, lelkes emberekkel.

Az egyik németországi gyülekezetben forgórendszerben működik az oktatás: az egyik héten bemutatkozik valaki a gyülekezetből és vele beszélgetnek, vagy kórházat, szeretetintézményt látogat meg a csoport, a másik héten pedig tanulnak. Egy másik gyülekezetben havonta egy-egy teljes hétvégén zajlik az oktatás; az év során összesen tíz közös kirándulást próbálnak megszervezni, amelyek egyszerre szolgálják a tanulást és a közösségépítést.

Mindannyian azt szeretnénk, hogy a konfirmandusok jó ifjúsági közösségre találjanak gyülekezetükben. Olyanra, amelyben „minőségi időt” tölthetnek együtt a fiatalok.

A te gyülekezeted hogyan próbálja megtartani, beépíteni a konfirmandusokat? Mit tesz a gyülekezet értük, illetve mit tesznek maguk a konfirmandusok az ügy érdekében? Ha lenne kedved megválaszolni ezeket a kérdéseket, várom leveledet!

m b. e.

I

V