Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-03-20 / 12. szám
9 ‘Evangélikus Élel!> ELŐ VIZ 2005. március 20. Hiába kerestem az örömöket.. A gyógyító erő Tudtam, mit akarok az élettől: sok pénzt és népszerűséget. De miután megkaptam, a szívem mélyén tudtam, hogy valami többre van szükségem. Életem nem sokkal kecsegtető kezdete ellenére úgy gondoltam, hogy végül mégis elértem, amit akartam. Huszonegy évesen volt állásom, barátaim, és sikeres voltam. Tizenkét éves koromban elmentem otthonról, de ha izgatta is ez az anyámat és a nevelőapámat, soha nem mondtak semmit róla. így hát kerestem egy állást, és egy gazdag orvos háztartását vezettem egészen addig, amíg leérettségiztem. A doktor és a családja is jól bánt velem, de mégsem nevezhettem soha otthonomnak azt a helyet. Éjszakánként ébren feküdtem, és azon tűnődtem, hogy miért nincsenek szüleim, akik szeretnének; miért nem tartozom sehova és senkihez. Magányosság emésztett. Mindenesetre az orvos segített az ápolónői hivatás kiválasztásában. És miközben átküzdöttem magam az ápolónőképzőn, határozott célokat állítottam magam elé avval kapcsolatban, hogy mi mindent akarok elérni az életben. Sok pénzt, sok szép dolgot, különösen is gyönyörű ruhákat kívántam magamnak, és mindenekfölött azt akartam, hogy népszerű legyek. Meg is szereztem, el is értem ezeket a dolgokat. De minél több pénzt kerestem, minél több csinos ruhám lett, minél több barátom tartott a társaság lelkének, annál boldogtalanabb lettem. Végül, amikor elmentem egy buliba, olyan volt, mintha hályog hullt volna le a szememről. A barátaim hirtelen harsánynak és sekélyesnek tűntek attól, hogy csak a külsőségekkel törődtek; hogy látszott: az ajzószerektől függnek, és hogy versengtek a népszerűségért. Csak ennyi lenne az élet? Az örömök, amelyek kezdetben olyan ígéretesnek tűntek, bizonytalanná váltak, és elégedetlenséggel töltöttek el. Szilveszter éjszaka volt a következő buli, amelyen megkíséreltem kitörni a magányosságból és kilátástalanságból. De már nem tudtam úrrá lenni rajtuk. Ahelyett, hogy megkaptam völna, amit el akartam érni, csak egyetlen dolog tartott vissza az öngyilkosságtól: a haláltól való félelem. Hirtelen sürgetést éreztem arra, hogy meglátogassam egyik régi barátomat. Amikor még gyermek voltam, édesanyám gyakran küldött a vasárnapi gyérmekbibliakörre, ahol a tanítóm /árrá volt. Évek óta nem láttam, de tudtam, hogy hol lakik. Úgy tűnt, hogy a sötétség megragad az öreg városi utcán, ahogy fölkínlódtam magam egy buszra, és Jarvie lakása felé tartottam. Azon tűnődtem: mit fog tenni, amikor találkozunk késő este az ajtaja előtt, és látja, hogy milyen összetört és zavarodott vagyok. Jarvie behívott, mintha egy váratlanul érkező vendég lennék. Szeretetteljes hangja és megnyugtató viselkedése teljesen ellentétes volt a bulin részt vevőkével. Amikor leültünk, és beszélgetni kezdtünk, elmondta, hogy imádkozik értem azóta, hogy a vasárnapi gyermekbibliakörre jártam. És úgy tűnt, hogy olvasni tud a szívemben, amikor megkérdezte:- Millie, meg akarsz halni? Megdöbbentem, és elismertem: az egyetlen oka annak, hogy még élek, az, hogy félek meghalni. De számomra már nincs értelme tovább élni.- Te hiszel? - kérdezte finoman. Nos, úgy gondoltam, hogy igen. Templomba és bibliaórára jártam, és a mennybe akartam jutni. De még ha mindent megtettem is azért, hogy jó legyek - magyaráztam neki -, tudtam, hogy ez nem sikerült. Akkor bólintott, fölemelte a Bibliáját, és megmutatta a Róm 3,23-at, amely azt mondja, hogy mi mindnyájan bűnösök vagyunk. És én elszakadtam Istentől azáltal, hogy az örömöket és a világi dolgokat kerestem. Aztán megmutatta az Ef 2,8-9-et: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekén, hogy senki se dicsekedjék” Olyan kedvesen, olyan szeretettel beszélt az igazságról, hogy úgy kezdtem érezni: van reménység. Aztán Jarvie Róm 10,13-hoz lapozott, és ezt olvasta: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üd- vözül .” Csak őszintén kell kérnem Isten bocsánatát bűneimre -r a bulizásra, illetve az evvel járó kificamodott gondolkodásra és cselekedetekre -, és el kell, hogy fogadjam: Jézus Krisztus már elszenvedte a büntetést, amelyet én érdemeltem volna, amikor meghalt a kereszten. Valaki mindennek ellenére szeret. Isten úgy szeret engem, hogy elküldte a Fiát, hogy meghaljon értem! Most tapasztaltam meg először az örömnek azt az érzését, hogy valaki teljesen és igazán gondoskodott rólam. Barátom, Jarvie segítségével fölfedeztem azt a szeretetet, amely sosem múlik el, és megváltozott az életem. Megláttam, hogy a Biblia Isten eszköze arra, hogy tanítson engem, hogyan éljek, ezért elkezdtem rendszeresen olvasni, és imádkozni. Meg akartam mutatni Istennek a szeretetemet és a hálámat azzal, hogy igyekszem a jót tenni. Mint ápolónő többé már nem a fizetésért dolgozom csupán. Azért gondoskodom a rám bízottakról, mert Isten szereti őket, és szükségük van a segítségemre. A bulizás, amely addig vonzott, nem izgatott többé, és inkább olyan emberek társaságát kerestem, akik igyekeztek tudatosan a jót tenni - akár egyetértett velük a többség, akár nem. Egy időre magányos lettem, mert elvesztettem népszerűségemet, de fokozatosan új, keresztény barátokat nyertem. Velük fölkerestük a városba újonnan költözőket, házi süteményeket vittünk a lakásukból kimozdulni képteleneknek, és olyan bulikat rendeztünk, amelyek tele voltak jó és tiszta vidámsággal. Amikor bizonyos lettem afelől, hogy Isten szeret engem, végül elnyertem azt a „valami többet”, amelyre mindig is vágytam. ■ Millie Junker (Moody Monthly) Hogyan böjtöljek? ► „Kedves lelkésznő! Még tart a böjti időszak, és én igyekszem is minél több alkalmon részt venni a gyülekezetben. A böjt számomra azt jelenti, hogy jobban figyelek Istenre. Kevesebbet nézem a televízió adásait, nem járok szórakozni ilyenkor. Jól is esik többet olvasgatni az igét, és többet imádkozni. Almél- kodva tapasztalom, hogy sok hívő keresztény hat héten át tartózkodik a húsos ételektől, az alkoholtól, de még az édességektől is. Szeretném tudni, hogy ez hozzátartozik-e a böjti idő áhítatos megéléséhez? Van erre vonatkozó bibliai előírás?” Kedves Bernadett! Leveléből kiderül, hogy helyesen értelmezi a böjti időszak üzenetét. Tisztában van vele, hogy ez a negyven nap hagyományosan a bűnbánatos előkészület ideje. Nagyszerű lehetőség arra, hogy kiértékeljük hitéletünket, hogy visszatekintsünk a megtett útra, hogy felismerjük és beismerjük: Urunk hűségesen vezetett bennünket annak ellenére, hogy mi hűtlenek voltunk hozzá. Gondolatban végigjárjuk Jézus passiójának állomásait, megrendülünk attól, hogy ez a temérdek szenvedés értünk történt. Isten mindent megtett a mi üdvösségünkért, így arccal Isten felé fordulva készülünk a feltámadás ünnepére. Tény, hogy a sok számítógépezés, a tévé előtt fölöslegesen eltöltött órák, de még a túl bőséges étkezés is elvonja a figyelmünket, az energiánkat attól, hogy Urunkra tekintve megélhessük a böjti idő jelentőségét. Megfigyelte már, Bernadett, hogy manapság mindenütt túl nagy a zsivaj? Elfelejtettük élvezni a csöndet, de különösen is az Isten előtti elcsendesülést. Olyan jó lenne, ha legEVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix alább böjtben el tudnánk hallgattatni minden zajforrást, ha nem hangoztatnánk folyton a saját igazunkat, ha hagynánk végre Istent beszélni! Számomra a böjt nem a „mit szabad és mit nem szabad” görcséről beszél, hanem éppen’el- lenkezőleg: az örömteli, a belső meggyőződésből fakadó kapitulációt jelenti Isten igazsága előtt. Gyönyörködést az ő törvényében és evangéliumában. Míg a maszkabálban rejtegetni próbáljuk valódi arcunkat, addig a bűnbánati idő csodát tesz: álarcaink lemállanak rólunk Isten szentségének ragyogásában. A legtöbb ember, ha a böjtre gondol, meggyőződéssel vallja, hogy az elsősorban egészségügyi célokat szolgál. A fogyókúra, a méregtelenítés vagy áz emésztőrendszer tehermentesítése elképzelhetetlen böjt nélkül. Míg hatvan-hetven évvel ezelőtt a böjt kifejezés hallatán a többség nyomban vallási összefüggésekre gondolt, ma elsősorban tisztítókúrák és wellnessprogramok jutnak eszükbe. Míg korábban természetes volt, hogy a báli szezon be kell, hogy fejeződjön a böjt be- köszöntekor, vagy hogy ebben az időszakban nincs se lakodalom, se disznóvágás, és az embernek mellőznie kell a szórakozást, illetve az ínyencségek élvezetét, addig mára ennek a felfogásnak már csak kevés helyen találjuk nyomát. A bibliai időkben a zsidó vallás gyakorlatához hozzátartozott a meghatározott napokon való böjtölés. De böjtöltek akkor is, ha nagy szomorúság érte őket, ha tanácstalanok voltak, és ezért útmutatást vagy figyelmeztetést vártak Istentől. A mózesi törvény csupán egyetlen böjti napot írt elő: az engesztelés napját (3MÓZ 23,27), de később más böjti napok is bekerültek az előírásokba. A jeruzsále- mi szentély pusztulására böjttel emlékeznek meg az évfordulón, és purim ünnepét is böjt előzi meg (Észt 4,3). Jézus kortársai, a farizeusok különleges, isteni jutalomra méltó cselekedetnek tartották az étkezéstől való tartózkodást. Ok hetente kétszer böjtöltek. Jézus helytelenítette a képmutató és öncélú böjtöt (Mt 6,16-17), de jelentőségét mindenképpen felmutatta azzal, hogy nyilvános működésére böjttel készült elő (Mt 4,2). A böjtnek tehát semmiképpen sem szabad a vallásos buzgó- ság fitogtatásának eszközévé válnia. Miután az Újszövetségben sehol sem olvassuk azt, hogy az étkezésektől való távolmaradás kötelező érvényű lenne, ezért élhetünk vele úgy, mint áldásos lehetőséggel, de nem szükséges böjti áhítatunk alapjaként számon tartanunk. Semmit sem érne a lélek számára a testi böjt, hogyha a hústól távol tartanánk ugyan magunkat, de ezzel párhuzamosan nem figyelnénk életünk Urára. Ellenben meg- rendítően szép, amikor a hívő átéli, hogy az ige tápláléka, az Úrral az imádságban folytatott párbeszéd és a neki való szolgálat annyira megelégítette őt, hogy eszébe sem jutott étkezni (Jn 4,31-34). Bernadett! További áldott nagyheti előkészületet kívánok Önnek az Úrral, olyat, amelybe annyira bele tud felejtkezni, hogy még éhségére sem emlékezik. Testvéri szeretettel: ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. „Az élet egy siralomvölgy!” — juthat eszünkbe néhanap, a nehezebb időkben. Még szerencse, hogy a baj és a betegség idejére létezik egy olyan gyógyszer, amelyet ugyan nem lehet felíratni a körzeti orvossal, mégis mindig a rendelkezésünkre áll: az imádság. A Pszichológia Ma című német szaklap hírt ad arról, hogy immár tudományos vizsgálatok is alátámasztják azt a tényt, hogy a hívő emberek hamarabb meggyógyulnak, és sokkal védettebbek a depresszióval szemben, mint nem vallásos társaik. A New York-i Columbia Egyetem tanulmánya szerint a fohász még abban is segít, hogy mihamarabb teljesüljön a „trónörökösre” vágyakozó párok kívánsága. A kísérletben két- száztizenkilenc nő vett részt. A csoport egyik feléért - anélkül, hogy az asszonyok vagy orvosaik tudtak volna róla - imádkoztak, a másik feléért nem. Kétszer annyian lettek várandósak azok közül a nők közül, akikért imádkoztak, mint akikért nem. Ha nem is éppen a hőn áhított gyermekáldással vagy egy betegség legyőzésével kapcsolatban, de egyszerűbb óhajok teljesülésekor sok Krisztus-követő megtapasztalhatta már az ima erejét, azt, hogy miként válik valósággá a Biblia igazsága: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kének az Atyától az én nevemben, megadja nektek" (Jn 16,23b) És életünkben sokszor - paradox módon - az is öröm, amikor egy-egy fohász hiába ostromolja az egeket. Jézus Krisztus miatt Isten gyermekei vagyunk. Atyánk szeretetében és gondviselésében bizakodva mindig fordulhatunk felé. Bármikor és bármivel. Az Istennel való kapcsolattartás Teremtőnket megörvendezteti, bennünket pedig meggazdagít. Még akkor is, ha nem mindig azt kapjuk, amire vágyunk. Akkor is, ha nem azonnal teljesül minden kívánságunk. Talán éppen emiatt vélik úgy sokan, hogy az imák nem hallgattatnak meg. Ordass Lajos püspök az olvasó számára ma is sokat adó, iránymutató könyvében (Az imádkozásról) így ír erről: „Az imádság-meghallgattatás mellett tanúskodó emberek (...) arról beszélnek, amit átéltek. (...) Az imádság-meghallgattatás ellen érvelők arról beszélnek, amiről nincs tapasztalatuk.” Mindenki számára, aki egy-egy napját reggelenként Isten kezébe helyezi, és este - visszatekintve - neki ad hálát a jóért, vagy előtte önti ki a szívét, pontosan tudja, hogy imameghallgatás márpedig létezik. A szentírásbeli ígéret a mindennapokban úgy válik valóra, hogy minden, amit Jézus nevében kérünk az Atyától, akkor teljesedik be, amikor itt az ideje, és úgy, ahogyan az a legjobb a számunkra. ■ GaZsu Jézus bevonul Jeruzsálembe - Julius Schnoor von Carolsfeld fametszete HETI ÚTRAVALÓ Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3,14-15) Böjt hatodik hetében az Útmutató reggeli igéi az Úristen emberszeretetéről tanúskodnak. A nagyhét nyitányaként virágvasárnap (Palmarum) a pálmaágak az alázatos Király győzelmét hirdetik, akit jeruzsálemi bevonulásakor így üdvözöl a sokaság: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izrael Királya!" (Jn 12,13) Az őskeresztény Krisztushimnusz szavaival mi is elmondhatjuk a legrövidebb hitvallást: .....Jézus Krisztus Úr az At ya Isten dicsőségére.” (Fii 2,11) A megváltás műve Isten emberszeretetének bizonyítéka, hiszen „Krisztus már akkor meghalt énünk, amikor bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Az ő vére által leszünk igazakká Isten színe előtt, s így nyerünk üdvösséget. Ennek csak egyetlen feltétele van heti igénk és a dióhéjevangélium (Jn 3,16) szerint: a Jézusban való hit! Jób böjtje (is) célba ér, teljes hitre jut Isten beszéde által: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42,5) Hová is rejtőzhetnénk el az Úr haragja elől? Büntetése az Emberfiát sújtotta a mi bűneinkért: a kereszten elhagyta őt egy rövid pillanatra, hogy mi - a meggyilkolt Istenfiú kiontott vérének köszönhetően - soha ne legyünk elhagyottak (Ézs 26,20-21). Nagycsütörtökön átélhetjük: „Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr.” (Zsolt 111,4) Az úrvacsora szereztetésének emléknapján Pál arra kér minket: .....valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr nak halálát hirdessétek, amíg eljön." (iKor 11,26).....ezt cselekedjétek” - kéri az új szövetség Sz erzője akkor is, amikor megmossa a tanítványok lábát: „.. .mertpádát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (Jn 13,15). De ez csak az új „szeretetpa- rancs” megtartásával lehetséges. Nagypéntek a bizonysága, hogy az Atya betöltötte ezt a nagy parancsolatot, hiszen „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta (a keresztre), hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). A fájdalmak Emberének keresztje háromnyelvű felirattal a halálos ítélet okát hirdeti; a latin felirat négy betűje (1. n. r. i.): Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum. „Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: »Elvégeztetett!« És fejét lehajtva, kilehelte lelkét”, átadta Atyjának (Jn 19,30). „Ezt a szenvedést emberi nyelv ki nem beszélheti. Felülhalad az minden emberi értelmet és elgondolást. Csak azt tudjuk, hogy ami történt, érettünk történt” - mondja Luther. János szerint Jézus abban az órában halt meg a Golgotán, amikor levágták a húsvéti páskabárányokat. „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát." (2Kor 5,18) Nagyszombaton az élők és elhunytak Üdvözítője - az Apostoli hitvallás szavaival élve - „alászállt a poklokra”. „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz (...), föltámaszt bennünket" (Hós 6,1.2). Hogyan ismerhetem meg ezt az Urat? Csak ha „a keresztfához megyek” (EÉ 208,1). ■ Garai András 1 I i
