Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-03-20 / 12. szám
2 2005- március 20. FORRÁS ‘Evangélikus Életi; VI RÁG VASÁRNAP (PALMARUM) - Zof 3,14-17 Nem vagy egyedül! ÉLŐ VÍZ Mi a válaszod? A minap álltam a járda szélén, és vártam, hogy zöldre váltson a lámpa. Mikor megláttam a zöld színt, elindultam a túloldalra. Át is értem, amikor megpillantottam egy fiatal, vak lányt, aki - botját kezében tartva - mozdulatlanul állt, nem mert elindulni, mert nem látta a jelzést. Belekaroltam, és visszafordulva átkísértem az úton. A közeli buszmegállóhoz akart eljutni, s mikor megkérdeztem, el tud-e menni addig, karomat elengedve, na-- gyón határozottan azt válaszolta: „Persze!” Pedig latyakos, csúszós volt az út. A túloldalról visszanéztem, s láttam: szerencsésen odaért a buszmegállóhoz. Ha valamire azt mondjuk: persze, akkor biztosak vagyunk a dolgunkban. A magabiztos emberek szókincsében gyakran találkozunk a „persze” szóval. Mi, bűnben élő, tévelygő, keresztény emberek vajon tudunk-e olyan egyértelmű választ adni életünk legfontosabb kérdéseire, mint a vak leány az én kérdésemre? Hiszel Istenben? Ismered és olvasod a Bibliát? Betartod-e a Tízparancsolat intelmeit? Tudsz-e imádkozni? Első válaszunk legfeljebb ez lehet: „Talán. Nem mindig.” Hiszel-e abban, hogy Jézus Krisztus keresztáldozata által megbocsáttatnak bűneid, és örök életet nyerhetsz? Nem biztos, hogy ezt válaszoljuk elsőre: „Persze, hogy hiszek!” De azután rá kell döbbennünk arra, hogy erre a kérdésre nem lehet bizonytalan a feleletünk, mert akkor elesünk a latyakos, csúszós úton, és soha nem érünk célba, nem nyerjük el az élet koronáját. A közelgő húsvét, Krisztus keresztre feszítése, halála, majd feltámadása felhívja a figyelmünket arra, hogy aki maga vitte bűneinket a keresztfára, az szeret bennünket, és végigvezet az úton, hogy földi életünk után lakói lehessünk az ő országának. Ha Istentől elnyerjük a hit ajándékát, akkor az maga a kegyelem, s a nekünk szegezett kérdésekre biztosabbá válhatnak válaszaink, s a „talán” helyett természetes lesz, hogy azt feleljük: „Persze hogy hiszek Istenben, az én Uramban.” -,Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Amen.” (Róm 11,36) ■ Csaba Piroska „Amikor legkevésbé van kedvünk hozzá, akkor kell leginkább imádkoznunk. Csendben várjunk Isten előtt, és mondjuk el neki, milyen hideg a szívünk, és mennyire nincs benne imádság. Nézzünk fel rá, és bízzunk benne, várjuk tőle, hogy elküldi a Szentlelket, aki felmelegíti a szívünket, és imádságra indít. A Szentlélek jelenlétének parazsa nemsokára betölti szívünket, és felszabadultan, nyíltan, komolyan és erővel fogunk imádkozni.” H R. A. Torrey SEMPER REFORMANDA „Nézd magát az Úr Jézust, a te Királyodat. Neki sincs jó világa, sem dicsősége. Sőt szinte mást sem tesz, mint tűr és tűr - gúnyt, szidalmat s végül meghal rút halállal. Egyetlen fegyvere van, mellyel uralkodik - de csak keveseken -, s ez az igazság, vagyis a szent evangéliom. Ezzel adja Szentlelkét a szívekbe, bocsátja meg a bűnt, s ajándékozza az örök élet reménységét. Mindez azonban el van rejtve az igében. Nem látható, meg sem tapintható. Nincs a kezünk ügyében, hanem a reménységben.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Böjt súlyos, sötét csendjében virágvasárnap felbuzdulása, hangulata érhető tetten a zofóniási igében - s talán több is. Biztatás hangzik felénk, bátorítást kapunk attól az Istentől, aki időtől és kortól függetlenül ma is oda akar állni mellénk. Jelen akar lenni abban az élethelyzetben, amelyben vagyunk. Kísérni sze; retne minket próbáink, nyomorúságaink, gyengeségeink útján; segíteni és ajándékozni akar: örömöt, erőt, hitet. Örülni akar nekünk és velünk! Virágvasámap különleges a helyzetünk; ez a nap olyan hegycsúcsra repít minket, amelyről lehet visszatekinteni és előrenézni is. De először meg kell állnunk, hogy ne a csalóka látvány ejtsen rabul bennünket. Szemlélődhetünk, hogy a mélyben rejlő dolgok is felszínre kerüljenek. Jézus bevonul Jeruzsálembe. Hozsannázó tömeg ünnepli az érkező Királyt; ágakat vagdalnak, levetik felsőruháikat. Látszólag minden az ember rendezése szerint történik. Mintha Jézus örülne ennek, hiszen őt, a Királyt, Isten küldöttét megilleti ez a dicsőség. Mi azonban megijedünk, s kiáltani szeretnénk: Uram, vigyázz! Baj lesz belőle! Ez csak hangulat, amely néhány nap alatt elillan a szívekből! A most bevonulót hamarosan kiveti magából a város s annak lakói, a kereszt karnyújtásnyira van csupán; nagypéntek sötét árnyékot vet. ► Nagyon! - vágnánk rá magától értetődően a választ mi, akik örülünk annak, hogy evangélikusok vagyunk. Nagyon! - vágjuk rá a választ, amikor összegzésként visszagondolunk az elmúlt majd fél évre, a Liturgikus sarok Luther és az isten- * tisztelet című sorozatára. Mégis lényeges, hogy megálljunk: rovatvezető, cikkírók, olvasók együtt. Mert nem egy emberen tájékozódunk, hanem azon a Jézus Krisztuson, akire Luther egész élete, munkássága épült és mutatott. Akkor volt értelme sorozatunknak, ha Luther istentisztelet-teológiája nyomán is Jézus Krisztushoz kerültünk közelebb. Befejezni nem tudtuk, csak abbahagyni - ez volt az első gondolatom, amikor e sorozat már megjelent tizenkilenc cikkét újra átfutottam. Olvashattunk arról, hogy mit is jelentett a 16. században az isten- tisztelet reformja. Luther nem akarta felforgatni sem a világot, sem az egyházat. Talpra szerette volna állítani azt, amit a bűn, a rossz szokások, az eltorzult látásmód a feje tetejére állított. Meg akarta tisztítani azt, ami jól indult - és működött Jézus életének emberi csúcspontja ez a pillanat. Utána következik az isteni rendezés, amely az ember értelme számára elfogadhatatlan. A látható dicsőség helyett az elfogadható ajándék, az egyedüli kivezető út az emberiség számára. Itt és most hisszük-e, hogy minden, még ez is értünk történik? Azokért, akiknek csak szalmaláng-lelkesedésre futja - vagy még arra sem... Különleges, csodálatos és érthetetlen ez a benne kételkedőnek és a benne bízónak egyaránt. Zofóniás felhívása utat mutat, az egyedüli esélyt: a kegyelmes Isten mentő szeretetét. Neki lehetősége, sőt joga van arra, hogy megítélje és elhagyja a bűnben élő embert, aki ítéletet érdemel Jósi- ás idejében, Jézus korában és ma is. Hűtlenségünk, hitetlenségünk életünk tragikus valósága, s következménye utolér bennünket. Nem maradhat megtorlatla- nul a sok mulasztás, amely tönkreteszi Istenhez és egymáshoz való viszonyunkat. Azok a rendezetlen helyzetek ezek, amelyeket magunkban hordozunk, s amelyek nehéz súlyként nehezednek ránk most is. Valamit kezdeni kell velük, nem halogatható tovább a változtatás. Böjtben talán jobban érezzük bűneinket, ezért vállalni is könnyebb őket magunk és egymás előtt. Isten előtt azonban mindenkor - nem csak a böjti időszakban - le kell tennünk is de amire az évszázadok alatt oda nem való dolgok, netán szenny rakódott. Figyelhettünk fontos iratokra, a Formula missae-re és A német misére mint két, alapvető istentiszteleti formát és rendet közlő iratra. Beletekintettünk ugyanakkor olyan iratokba is, amelyek nem kimondottan a liturgia megújításával kapcsolatban születtek, de van az istentiszteletet érintő vonatkozásuk. Megpróbáltunk összefogni témákat: mit mond Lú- ther az úrvacsoráról, a keresztségről, a lelkészi szolgálatról, az igehirdetésről, a gyülekezeti közösségről és egységről vagy más témákról. Bepillantottunk az énekszerző Luther műhelyébe, hogy megértsük: mit is akart elérni az éneklő gyülekezetben, s hogyan vált számára az ének és a szent zene igehirdetéssé. Gyakorlati kérdések is terítékre kerültek: a reformátor praktikus véleménye az isten- tisztelet gyakorlatáról, a templomról, a papi ruháról, a szokásokról, az ünnepekről, a gyónásról, a gyülekezet-központú istentiszteletről. A sorozat befejeződik, s az élet megy tovább a maga kerékvágásában. Nem tudom, hogy elgondolkodtunk-e egyházújítónk szavain, véleményén, s a mai helyzetre vonatkoztattuk-e őket. Az alábbiakban következő összegzés álarcainkat. Vállalnunk kell magunkat, mert ő is vállal mindenkit. Hittel kell elfogadnunk és továbbadnunk az egyetlen lehetőséget. Kiáltva kell megélnünk az igazi örömhírt: jön, itt van, velünk van! Jelenléte új helyzetet teremt; elveszi az ítéletet, eltávolítja az ellenséget. Nem kell többé félned, elcsüggedned! A hozsannázó tömegben, az élet zajában hallhatod, értheted, elfogadhatod ezt a drága lehetőséget. Veled vagyok! Nem vagy egyedül! Mennyire szükségünk van erre mindannyiunknak! Szeretnénk megállítani az időt. De jó volna, ha Jézus nem vonulna el, ha nem menne tovább! Mi a kereszt nélkül is el tudnánk képzelni a folytatást. Jézus azonban előrenéz. Minket is erre tanít. Nemcsak virágvasárnap, de állandóan ad egy-egy lehetőséget, egy kis szigetet viharban lévő életünkben, amelyre felkapaszkodhatunk, hogy erőt gyűjtsünk, és tovább tudjunk lépni. Sokan úgy gondolják, hogy akkor van velük az Isten, ha gondtalan az életük, ha csak jó dolgok történnek velük, ha egészségesek. A Biblia azonban azt tanítja - s mi is azt tapasztaljuk -, hogy az élet próbákkal és szenvedésekkel teli. Jézus arra hívja övéit, hogy mindegyikük vegye fel a maga keresztjét. Példájával oktat, hogy lássuk meg a kereszt értelmét. Ő a szamárháton az emelkedett csupán szubjektív vélemény - kiegészíthető, változtatható. Nem akarom senkire sem ráerőltetni, de ha megosztom olvasóimmal, talán teljesebb, összefogot- tabb lesz a most még mozaikkockákból álló kép. A lutheri istentisztelet az egész Szentírást akarja megszólaltatni. A törvényt és az evangéliumot. Szavakban és jelekben, hangban és csöndben, énekben és imádságban. így válik az egész liturgia koncentrált igévé, mindenkit az egy szükséges tananyagra oktatva. Luther arra is megtanított, hogy az istentisztelet anyanyelven szólaljon meg. Ez nem csupán nyelvi kérdés. Úgy kell megszólaltatni a liturgiát és az igehirdetést, az énekeket és az imádságot, hogy az érthető legyen a mai hallgató, az istentiszteleten részt vevő gyülekezeti tagok számára. Örök feladata, izgalmas küldetése ez Krisztus mindenkori tanítványainak. Luther arra figyelmeztet, hogy isten- tisztelet - minden egyes alkotóelemében - csak az Úrral való párbeszédben formálódhat. Aláhúzza, hogy semmilyen cselekmény, így az istentiszteleten való részvétel sem jelent érdemet Isten előtt. Nem bízhatunk vallásos tetteinkben. Az egész istentisztelet az ingyen, kegyelemből elnyert üdvösségről tanúskodik. A reforA VASÁRNAP IGÉJE hangulat és a lárma közepette is tudta: az emberért vállalnia kell a Golgota eseményeit, Isten nehéz, de embermentő akaratát. Mi már sokkal többet tudunk, mint a próféta. Kétezer év távlatából, az események ismeretében nekünk könnyebb a dolgunk, mint Jézus kortársainak. S valóban így van? Sokszor hallottam és megtapasztaltam: mi visszafelé látunk helyesen. Életünket, az abban megélt eseményeket csak megfelelő távolságból látjuk reálisan. Csak így érthető az élet. Jézus jelenléte azonban nemcsak ezt kínálja, hanem sokkal többet: vele előre tekinthetünk. Nemcsak emberi reménységünk optimizmusával, hanem a vele való teljes közösségben. Megszólító, hívó szereteté- vel ezt akarja megcselekedni velünk is. Bevonult Jeruzsálembe, bevonul az életünkbe, hogy elvezessen az örök életre. ■ Kis János Imádkozzunk! Uram, köszönöm, hogy te jössz felém. Nem a kimondott szavak ítéletében, hanem szereteted felfoghatatlan gazdagságában. Add, hogy felismerjem a lehetőséget, hogy Krisztusban közösséget vállalsz a világgal és benne az emberrel. Add erődet, hogy merjük örömmel hirdetni, megélni a csodát, hogy te mindenkor velünk vagy, s így életünk és üdvösségünk van kegyelmedből. Ámen. LITURGIKUS SAROK mátor azt hangsúlyozza, hogy csak a hit által ragadhatjuk meg Isten ajándékát: azt, hogy életet jelentő szavában, értünk adott testében és vérében jelen van a Krisztus. Luther emlékeztet arra, hogy nem á külsőségek a fontosak; a szertartás menete, a külső forma nem üdvösségkérdés, de a jó rend lehetőséget ad az evangélium hirdetésére, a tiszta tanításon alapuló vigasztalásra. Reformátorunk egyszerre tanítja követőit a tradíció megtartására, valamint a szükséges külső és a még fontosabb belső megújulás nélkülözhetetlen voltára. Amikor a legfelsőbb szintű ökumenikus tárgyalásokon a Lutheránus Világ- szövetség és a Vatikán a wittenbergi egyházújító személyével és munkásságával foglalkozott, végeredményként megjelent egy dokumentum a következő cím- ( mel: Luther Márton Jézus Krisztus tanúja. Húsz héttel ezelőtt így kezdtük: érdemes figyelni rá, van mit tanulni tőle. Nem azért, mert ő mindennek a mértéke számunkra, hanem azért, mert ismerte és prédikálta mindennek a mértékét: a Szentírást. Mert Luther ismerte és prédikálta Jézus Krisztust, akin nemcsak tájékozódunk, hanem akit minden istentiszteleten ünnepiünk, s akiből élni szeretnénk. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Oratio oecumenica Urunk, hálatelt szívvel szólítunk meg most, hogy a szent városba bevonuló Jézus Krisztus eljött, és hisszük: ma, ezen az ünnepen is jelen van közöttünk, ma is megérkezik hozzánk igéden, szavadon keresztül. Köszönjük az egyházi esztendőnek ezt a nagyon sajátos és különleges alkalmát: a nagyhét nyitányát. Ebben nem egyszerűen a passiótörténet legelső stációját látjuk, hanem benne már a nagypéntek fájdalmának és a húsvéti örömnek a foglalatát is ajándékba kapjuk. El kell, hogy ragadjon bennünket a kegyelem nagyságának sodrása, amelyben együtt hömpölyög a golgotái kereszthalál valósága, de az üres sír feltámadásra utaló jele is. Köszönjük, hogy világossá válhat ma a számunkra: tiéd az ország és tiéd a hatalom. A rangrejtve érkező Király nem az elvárásainkhoz igazított, nem a kívánságaink szerint kozmetikázott Messiás. Hanem az, aki - minden földi hatalom paródiájaként - szamárháton érkezik meg az alázat s az igazi, embernek való, ember- léptékű, de isteni mértékű szeretet és irgalom egyszerűségével. És mégis minden égi és földi hatalom letéteményesét fedezheti fel benne húsvét hajnalán a szívekben megszülető hit. Add, hogy felismerjük, megtanuljuk: az ember szabadulása, jóléte, testi-lelki egyensúlya nem külső tényezőkön vagy a körülményeken múlik. Egyedül a veled való összhangban találhatjuk meg önmagunkat is. Abban, ha van hová letennünk napjaink örömét, gondját, terhét, életünk minden mozzanatát, emberi kapcsolataink sokszor kusza szövevényét, a bűnök, bajok átkát is. A kereszt valósága ezt az emberrel való szolidaritást és egyben a szabadulás, a megmenekülés lehetőségét kínálja a számunkra. Ne engedd elvétenünk az irányt, az élet irányát! Hadd csodálkozzunk rá a passiótörténet olvasása, az igehirdetési alkalmak, az emóciókat ébresztő zenei élmények kínálata közepette, hogy mindez egyetlen mondanivalót szolgál, egyetlen lényeges üzenet felé terelget: minden értünk és miattunk történt. A világ eseményeinek szálait te tartottad és tartod kézben egykor és ma is, Urunk. A történések mögött embermentő, üdvösséget munkáló akaratod és hatalmad formálódik ki. Ezért kiálthatunk mi is örömmel és ujjongva, ahogy erre a prófétai ige hív. Segíts minket megmaradni ebben a hitben! Egyedül a te életet teremtő hatalmadban bízva visszük most eléd világunk sokféle nyomorúságát, viszályát, kínját, baját, sebét. Urunk, te, akinek végtelen hatalmad és irgalmad van, gyógyítsd meg a világ sebeit! Hozzád fordulunk, amikor egyházadért imádkozunk. Légy türelmes hozzánk, és gyakori hűtlensége ellenére tekints népedre. Hordozd a kicsinyeket, adj tiszta örömöt fiataljainknak munkájukban, családjukban. Nyisd meg előttük, lehetőségeik horizontját. Adj békés és tartalmas napokat időseinknek. Te teremts otthonos közösséget gyülekezeteinkben. Élet Ura, a te kezedbe tesszük le előrement testvéreink életét, a gyászt, a szomorúságot, a bánatot. Urunk, akinek végtelen hatalmad és irgalmad van, add, hogy úgy tekintsünk örök országod felé, mint akiknek reménységük van! Jézus Krisztusért, az életünkbe bevonuló virágvasárnapi királyért kérünk: Urunk, hallgass meg minket. Ámen. LUTHER ÉS AZ ISTENTISZTELET 20. Mennyire fontos nekünk Luther? v I 1
