Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-03-13 / 11. szám
„A böjt manapság újra divatba jött, mivel egyes táplálkozástudósok szerint ellensúlyozza a helytelen táplálkozás következményeit.” I». Böjti morzsák a 8. oldalon IV. Evangélikus Médiaműhely (Alberti, április 14-16.) ». Tájékoztató a 11. oldalon „Egész világ a harcmezón...” » ’48-as mozaik az 5. oldalon „A vádlottak padjára kerültek az egyházak? Nem hiszem. Közülünk némelyek az ítész szerepében tetszeleghetnek? Isten őrizz!” I»- És lón átvilágítás? - 6-7. oldal Jézus nevében Amikor Jézus nevében jövünk Isten elé, az ugyanaz, mintha Jézus imádkozna. Ugyanaz, mintha - nagyon halkan mondom, hogy nagyon tisztelettudónak lássék - Jézus belénk karolna, és felvinne az Atyához, majd így szólna: „Atyám, elhoztam egy barátomat. Jóban vagyunk. Kérlek, teljesítsd minden kérését az én kedvemért.” És az Atya gyorsan lehajolna, és szeretettel megkérdezné: „Mit szeretnél? Mindent megkaphatsz, amit csak kérsz, mert a Fiam kéri.” M S. D. Gordon Márványtáblát avattak annak a békéscsabai parókiának a falán, amelyben több mint ötven évig élt Dedinszky Gyula lelkész, néprajzkutató és helytörténész w- Tudósítás a 3. oldalon Merre tart egyházkerületünk? A Déli Evangélikus Egyházkerület gyülekezeti vezetőinek konferenciája > A kiskőrösi evangélikus gyülekezet adott otthont március 4-5-én a gyülekezeti vezetők konferenciájának. Az idei találkozó már a negyedik volt az ilyen összejövetelek sorában. A „Merre tart egyházkerületünk?” kérdés mint a konferencia központi témája több szempontból is aktuális volt: egyrészt azért, mert a kerület gyülekezetei február közepéig beküldték a püspöki hivatalhoz a népmozgalmi adatokat, így lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők megismerkedjenek a 2000 és 2005 közötti időszakra vonatkozó statisztikákkal; másrészt az újra napirenden lévő ügynökkérdés miatt is időszerű volt feltenni a „Merre tovább?” kérdését, hiszen a továbblépés alapja a múlttal való őszinte szembesülés és a múlt végérvényes lezárása. 1^. Folytatás a 3. oldalon Szemerei Zoltán, a Déli Egyházkerület felügyelője - érintettsége okán - egy nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyet a konferenciához kapcsolódóan megtartott egyházmegyei elnökségek ülésén fel is olvasott. Á felügyelő bizalmi szavazást kért az egyházmegyei elnökségektől, felajánlva lemondását. A titkos szavazás végeredményeként a jelen lévő esperesek és felügyelők egyhangúlag bizalmukról biztosították Szemerei Zoltánt, lemondását pedig nem fogadták el. TERÍTÉKEN GYÜLEKEZETEINK ANYAGI HELYZETE Áldozatkészségünk tartalékai > Kétnapos találkozóra gyűltek össze március 4-5-én a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyház- kerület gyülekezeti elnökségei a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A tanácskozás középpontjában ezúttal anyagi kérdések álltak. A témakör felvetését és megvitatását gyülekezeteink többségének egyre súlyosbodó anyagi helyzete tette aktuálissá. lttzés János püspök előadásában egyértelművé tette, hogy gyülekezeteinknek új stratégiát kell találniuk ahhoz, hogy az anyagiak tekintetében biztosabban állhassanak a lábukon, mint jelenleg. Az egyház életét egyedül Isten igéje szabja ki és határozza meg. Napjaink gondjainak fő oka az Isten igéje iránti kevés lelkesedés - hangsúlyozta. A környezet, amelyben egyházunk ma él, nem nekünk kedvez sem anyagi, sem lelki téren. A helyzet az, hogy miközben a szolgálat zökkenő- mentes végzéséhez egyre nagyobb támogatási igénnyel lépnek fel a gyülekezetek, a rendelkezésre álló hagyományos külső támogatási források lassan elapadnak - állapította meg. Rövid távon javulásra sajnos nem is lehet számítani. Van-e ebből a helyzetből kiút? A megoldás az lehet, ha mozgósítani tudjuk áldozatkészségünk meglévő tartalékait. Az lenne jó - fejtette ki a püspök -, ha a gyülekezetek azokból élnének, akik a gyülekezetben élnek. Erősíteni kellene például gyülekezeti tagjainkban az egyház iránt érzett felelősséget. Differenciálni lehetne az egyházfenntartói járulék mértékét. A jobb anyagi körülmények között élők vállaljanak nagyobb anyagi terhet gyülekezetük érdekében. Vannak ezenkívül további, eddig nem kellőképpen kihasznált legális és reális lehetőségek a nagyobb anyagi biztonság megteremtésére - folytatta. Ilyen lehet gyülekezeti alapítványok létrehozása, vagy az adó egy százalékának nagyobb mértékű kihasználása. Erősíteni kellene a gyülekezetek közötti szolidaritást is. Az anyagilag erősebb gyülekezetek támogassák, segítsék a gyengébbeket. Az igazi tartalékunk pénztárcánkban lapul - fejezte be előadását lttzés János. A konferencia további részében egy olyan újabb lehetőséget vázoltak fel az előadók, amely kitörési pontot jelenthet a gyülekezetek számára. Ez pedig a pályázat mint forrásteremtési esély. 1^ Folytatás a 3. oldalon Nemzeti színek Ki tudja, miért nem lelkesít most az ünnep? Régi iskolai március tizenötödikék kokárdái után matatok a fiókokban egy kis nosztalgiával. (Érdekes, hogy ezek tar- tósabbnak bizonyultak még a fiók mélyén tárolva is, mint az akkori műsorokhoz kötelező lelkesedéssel hozzáfűzött lntemaáonálé... - tűnődöm fanyar szájízzel.) Igaz, a gépies és egyhangú rohanásban emlékeztetőül már napokkal ezelőtt fel-feltűftt az utcán egy-egy kabáton a régi, háromszínű szalag. Én csak most jutottam el a keresésig. Nem mintha egy rekesz paprika (marokkói méregerős? - suhan át az agyamon) és egy karton cigi között nem juthattam volna hozzá az aluljáróban („Csak egy száááázas a kokárda!”), na de ennyire azért mégse járjunk alul... (Vajon ilyen mélyről valaha is előbújt volna-e a forradalom?) 1848. március 15-én, hamvazószerdához egy hétre valami megmutatkozott nálunk, ami ott dagadt-kelt már a Himnuszban, a Bánk bánban, az Országgyűlési Tu- dósításokban, az utcakövekben, a nyomda ólombetűiben, s amit nem áztatott szét a bajba jutott kormányok biztos szövetségese, a langyos tavaszi eső sem. Lett belőle Nemzeti dal, tizenkét pont, felelős kormány, szabadságharc - Világos, Turin, Döbling és kiegyezés... S maradt belőle máig is egy lángoktól ölelt kis ország. S megmaradt belőle még a kokárda, amely egykor egyaránt volt Petőfié, Jókaié, Kossuthé, Széchenyié, Vasvárié, Deáké, Eötvösé, Görgeyé, a ’48-as katonáké és az egyházaké... Egymástól elütő s mégis össze- ölthető nemzeti színekből: különböző árnyalatú, vérmérsékletű, jellemű és felekezetű emberek életének tarkaságából, gondolataiból, álmaiból. A történelem különleges színkeverő műhelyében született mindebből a jelkép, a külső jelként is vállalható trikolór. Vajon megtörténhet-e velünk a csoda, hogy a történelemben trikolórrá összesűrűsödött színekben újra felfedezzük a tarka álmokat, gondolatokat, szándékokat? Vajon közel van-e az idő, amikor a tenni akaró, különböző árnyalatú, vérmérsékletű és jellemű emberek újra az ország, a közjó és egymás szolgálatára rendelik magukat? S vajon mi születhet meg, mi dagad-kel a mi korunkban? Kezemben a hasonmásként újranyomott ’48-as forradalmi program, a tizenkét pont: felelős magyar kormányt, becsületes és méltányos közteherviselést, az írott és kimondott szó szabadságát, nemzeti bankot, a külső katonai és pénzügyi függés felszámolását követelő kiáltvány. Valóban száműzhetnénk már a történelmi levéltárakba? Vajon nem éppen ezekkel a témákkal van teleírva a napisajtó manapság? Miközben a sok beszéd, hatásvadász óriásplakát és szónoklat sokszor éppen azt fedi el, ami igazán lényeges, van-e bátorságunk ma újra magunkra vállalni a gyakran évszázados ügyek közös elrendezését? S hol marad ebből az egyház? Érdekel- e bennünket egyáltalán, hogy miről is álmodik, tervez, mitől szenved, és mire törekszik a világ, amelyben élünk, megszólalunk? Miközben történelmi felépítmények védelmébe húzódunk (merev egyházszervezet és liturgikus hagyományok, gyakran politikakövető fellépés stb.), sokszor éppen a saját történelmünk támad hátba bennünket: lehetne az egyház úgy kor- és időszerű, hogy nem tagadja meg tulajdon lényegét! A siralmas mai magyar közállapotokban bizonyára nem azzal tesszük a legnagyobb szolgálatot - se Krisztusnak, se másoknak, se magunknak -, ha engedünk a bennünk és közöttünk bujkáló kísértésnek, annak, hogy fantáziátlan, mellébeszélő, szeretetlen, egymással mit sem törődő és hierarchiába csúcsosodó egyházzá váljunk. Kétségtelen, hogy 1848 még nem ismerte azt a fajta ellenséges és közönyös légkört, amely ma veszi körül az egyházakat. De talán az egyházak sem ezzel a néma és mozdulatlan irtózással tekintettek körül. ,Az én országom nem e világból való" (Jn 18,36) - szólal meg bennem is Jézus szava a mai politikai környezet láttán, de éppen ő az is, aki elküldte tanítványait az evangéliummal - szenvedni, szeretni, szolgálni és igaz szóval reményt hirdetni -széles e világra... Kezemben tartom a régi iskolai kokárdát - s keresem mögötte az emberi színeket. Talán már meg sem találjuk őket? ■ Korányi András A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége sajnálattal értesült az „ügynöklista” - ismeretlen személy általi - jogszerűtlen közzétételéről. A közelmúlt fájdalmas történelméhez hozzátartozik sokak megfélemlítése és zsarolása, amelynek ismerete nélkül alig érthetőek azok a döntések, amelyek a BM különleges ügyosztályához kötött tevékenységhez vezettek. A névsor jelenlegi közlése egyházellenes indulatkeltésre is alkalmas. Ugyanakkor kérjük: Isten bocsássa meg az elkövetett vétkek sokaságát, és megkövetjük azokat, akik egyházi ügynökök tevékenysége miatt szenvedtek. A MEE Országos Elnöksége javasolja, hogy a MEE Országos Közgyűlése hozzon létre egy 3-5 tagú bizottságot, amely hivatott az ügynökmúlttal gyanúsított evangélikus egyházi személyek iratainak feldolgozására és az erről szóló jelentés elkészítésére. A bizottság munkájába egy történész, egy levéltáros és egy jogász, szükség esetén egyéb szakértő bevonását kell biztosítani. A javaslat feltételezi az ügynökiratok teljes körű hozzáférhetőségét. Az irgalmas Isten tegye késszé szívünket a tisztánlátásra, a bűnbánatra és a megbocsátásra. Budapest, 2005. március 3. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége & Összeállításunk a 6-7. oldalon 1 t