Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-03-13 / 11. szám

„A böjt manapság újra divatba jött, mivel egyes táplálkozástudó­sok szerint ellensúlyozza a helyte­len táplálkozás következményeit.” I». Böjti morzsák a 8. oldalon IV. Evangélikus Médiaműhely (Alberti, április 14-16.) ». Tájékoztató a 11. oldalon „Egész világ a harcmezón...” » ’48-as mozaik az 5. oldalon „A vádlottak padjára kerültek az egyházak? Nem hiszem. Közülünk némelyek az ítész szerepében tet­szeleghetnek? Isten őrizz!” I»- És lón átvilágítás? - 6-7. oldal Jézus nevében Amikor Jézus nevében jövünk Isten elé, az ugyanaz, mintha Jézus imád­kozna. Ugyanaz, mintha - nagyon halkan mondom, hogy nagyon tisz­telettudónak lássék - Jézus belénk karolna, és felvinne az Atyához, majd így szólna: „Atyám, elhoztam egy barátomat. Jóban vagyunk. Kér­lek, teljesítsd minden kérését az én kedvemért.” És az Atya gyorsan lehajolna, és szeretettel megkérdezné: „Mit sze­retnél? Mindent megkaphatsz, amit csak kérsz, mert a Fiam kéri.” M S. D. Gordon Márványtáblát avattak annak a békéscsabai parókiának a falán, amelyben több mint ötven évig élt Dedinszky Gyula lelkész, néprajzkutató és helytörténész w- Tudósítás a 3. oldalon Merre tart egyházkerületünk? A Déli Evangélikus Egyházkerület gyülekezeti vezetőinek konferenciája > A kiskőrösi evangélikus gyülekezet adott otthont március 4-5-én a gyüleke­zeti vezetők konferenciájának. Az idei találkozó már a negyedik volt az ilyen összejövetelek sorában. A „Merre tart egyházkerületünk?” kérdés mint a konferencia központi témája több szempontból is aktuális volt: egy­részt azért, mert a kerület gyülekezetei február közepéig beküldték a püs­pöki hivatalhoz a népmozgalmi adatokat, így lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők megismerkedjenek a 2000 és 2005 közötti időszakra vonatko­zó statisztikákkal; másrészt az újra napirenden lévő ügynökkérdés miatt is időszerű volt feltenni a „Merre tovább?” kérdését, hiszen a továbblépés alapja a múlttal való őszinte szembesülés és a múlt végérvényes lezárása. 1^. Folytatás a 3. oldalon Szemerei Zoltán, a Déli Egyházkerület felügyelője - érintettsége okán - egy nyilatkozatot fogalmazott meg, ame­lyet a konferenciához kapcsolódóan megtartott egyházmegyei elnökségek ülésén fel is olvasott. Á felügyelő bizal­mi szavazást kért az egyházmegyei el­nökségektől, felajánlva lemondását. A titkos szavazás végeredményeként a je­len lévő esperesek és felügyelők egy­hangúlag bizalmukról biztosították Szemerei Zoltánt, lemondását pedig nem fogadták el. TERÍTÉKEN GYÜLEKEZETEINK ANYAGI HELYZETE Áldozatkészségünk tartalékai > Kétnapos találkozóra gyűltek össze március 4-5-én a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyház- kerület gyülekezeti elnökségei a révfülöpi Ordass Lajos Evangéli­kus Oktatási Központban. A ta­nácskozás középpontjában ezút­tal anyagi kérdések álltak. A téma­kör felvetését és megvitatását gyülekezeteink többségének egy­re súlyosbodó anyagi helyzete tette aktuálissá. lttzés János püspök előadásában egyértel­művé tette, hogy gyülekezeteinknek új stratégiát kell találniuk ahhoz, hogy az anyagiak tekintetében biztosabban áll­hassanak a lábukon, mint jelenleg. Az egyház életét egyedül Isten igéje szabja ki és határozza meg. Napjaink gondjainak fő oka az Isten igéje iránti kevés lelkese­dés - hangsúlyozta. A környezet, amely­ben egyházunk ma él, nem nekünk ked­vez sem anyagi, sem lelki téren. A helyzet az, hogy miközben a szolgálat zökkenő- mentes végzéséhez egyre nagyobb támo­gatási igénnyel lépnek fel a gyülekezetek, a rendelkezésre álló hagyományos külső támogatási források lassan elapadnak - állapította meg. Rövid távon javulásra sajnos nem is lehet számítani. Van-e eb­ből a helyzetből kiút? A megoldás az le­het, ha mozgósítani tudjuk áldozatkész­ségünk meglévő tartalékait. Az lenne jó - fejtette ki a püspök -, ha a gyülekezetek azokból élnének, akik a gyülekezetben élnek. Erősíteni kellene például gyüleke­zeti tagjainkban az egyház iránt érzett fe­lelősséget. Differenciálni lehetne az egy­házfenntartói járulék mértékét. A jobb anyagi körülmények között élők vállalja­nak nagyobb anyagi terhet gyülekezetük érdekében. Vannak ezenkívül további, eddig nem kellőképpen kihasznált legá­lis és reális lehetőségek a nagyobb anyagi biztonság megteremtésére - folytatta. Ilyen lehet gyülekezeti alapítványok lét­rehozása, vagy az adó egy százalékának nagyobb mértékű kihasználása. Erősíte­ni kellene a gyülekezetek közötti szolida­ritást is. Az anyagilag erősebb gyülekeze­tek támogassák, segítsék a gyengébbeket. Az igazi tartalékunk pénztárcánkban la­pul - fejezte be előadását lttzés János. A konferencia további részében egy olyan újabb lehetőséget vázoltak fel az előadók, amely kitörési pontot jelenthet a gyülekezetek számára. Ez pedig a pá­lyázat mint forrásteremtési esély. 1^ Folytatás a 3. oldalon Nemzeti színek Ki tudja, miért nem lelkesít most az ün­nep? Régi iskolai március tizenötödikék kokárdái után matatok a fiókokban egy kis nosztalgiával. (Érdekes, hogy ezek tar- tósabbnak bizonyultak még a fiók mé­lyén tárolva is, mint az akkori műsorok­hoz kötelező lelkesedéssel hozzáfűzött lntemaáonálé... - tűnődöm fanyar szájíz­zel.) Igaz, a gépies és egyhangú rohanás­ban emlékeztetőül már napokkal ezelőtt fel-feltűftt az utcán egy-egy kabáton a ré­gi, háromszínű szalag. Én csak most ju­tottam el a keresésig. Nem mintha egy re­kesz paprika (marokkói méregerős? - su­han át az agyamon) és egy karton cigi kö­zött nem juthattam volna hozzá az aluljá­róban („Csak egy száááázas a kokárda!”), na de ennyire azért mégse járjunk alul... (Vajon ilyen mélyről valaha is előbújt vol­na-e a forradalom?) 1848. március 15-én, hamvazószerdá­hoz egy hétre valami megmutatkozott nálunk, ami ott dagadt-kelt már a Him­nuszban, a Bánk bánban, az Országgyűlési Tu- dósításokban, az utcakövekben, a nyomda ólombetűiben, s amit nem áztatott szét a bajba jutott kormányok biztos szövetsé­gese, a langyos tavaszi eső sem. Lett belő­le Nemzeti dal, tizenkét pont, felelős kor­mány, szabadságharc - Világos, Turin, Döbling és kiegyezés... S maradt belőle máig is egy lángoktól ölelt kis ország. S megmaradt belőle még a kokárda, amely egykor egyaránt volt Petőfié, Jókaié, Kossuthé, Széchenyié, Vasvárié, Deáké, Eötvö­sé, Görgeyé, a ’48-as katonáké és az egyhá­zaké... Egymástól elütő s mégis össze- ölthető nemzeti színekből: különböző árnyalatú, vérmérsékletű, jellemű és fe­lekezetű emberek életének tarkaságából, gondolataiból, álmaiból. A történelem különleges színkeverő műhelyében szü­letett mindebből a jelkép, a külső jelként is vállalható trikolór. Vajon megtörténhet-e velünk a csoda, hogy a történelemben trikolórrá össze­sűrűsödött színekben újra felfedezzük a tarka álmokat, gondolatokat, szándéko­kat? Vajon közel van-e az idő, amikor a tenni akaró, különböző árnyalatú, vér­mérsékletű és jellemű emberek újra az ország, a közjó és egymás szolgálatára rendelik magukat? S vajon mi születhet meg, mi dagad-kel a mi korunkban? Kezemben a hasonmás­ként újranyomott ’48-as forradalmi prog­ram, a tizenkét pont: felelős magyar kor­mányt, becsületes és méltányos közteher­viselést, az írott és kimondott szó szabad­ságát, nemzeti bankot, a külső katonai és pénzügyi függés felszámolását követelő kiáltvány. Valóban száműzhetnénk már a történelmi levéltárakba? Vajon nem ép­pen ezekkel a témákkal van teleírva a na­pisajtó manapság? Miközben a sok be­széd, hatásvadász óriásplakát és szónok­lat sokszor éppen azt fedi el, ami igazán lényeges, van-e bátorságunk ma újra ma­gunkra vállalni a gyakran évszázados ügyek közös elrendezését? S hol marad ebből az egyház? Érdekel- e bennünket egyáltalán, hogy miről is ál­modik, tervez, mitől szenved, és mire tö­rekszik a világ, amelyben élünk, megszó­lalunk? Miközben történelmi felépítmé­nyek védelmébe húzódunk (merev egy­házszervezet és liturgikus hagyomá­nyok, gyakran politikakövető fellépés stb.), sokszor éppen a saját történelmünk támad hátba bennünket: lehetne az egy­ház úgy kor- és időszerű, hogy nem ta­gadja meg tulajdon lényegét! A siralmas mai magyar közállapotokban bizonyára nem azzal tesszük a legnagyobb szolgá­latot - se Krisztusnak, se másoknak, se magunknak -, ha engedünk a bennünk és közöttünk bujkáló kísértésnek, annak, hogy fantáziátlan, mellébeszélő, szere­tetlen, egymással mit sem törődő és hie­rarchiába csúcsosodó egyházzá váljunk. Kétségtelen, hogy 1848 még nem ismerte azt a fajta ellenséges és közönyös légkört, amely ma veszi körül az egyházakat. De talán az egyházak sem ezzel a néma és mozdulatlan irtózással tekintettek körül. ,Az én országom nem e világból való" (Jn 18,36) - szólal meg bennem is Jézus szava a mai politikai környezet láttán, de ép­pen ő az is, aki elküldte tanítványait az evangéliummal - szenvedni, szeretni, szolgálni és igaz szóval reményt hirdetni -széles e világra... Kezemben tartom a régi iskolai kokár­dát - s keresem mögötte az emberi színe­ket. Talán már meg sem találjuk őket? ■ Korányi András A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége sajnálattal értesült az „ügynöklista” - ismeretlen személy általi - jogszerűtlen közzétételéről. A közel­múlt fájdalmas történelméhez hozzátartozik sokak megfélemlítése és zsarolása, amelynek ismerete nélkül alig érthetőek azok a döntések, amelyek a BM különle­ges ügyosztályához kötött tevékenységhez vezettek. A névsor jelenlegi közlése egyházellenes indulatkeltésre is alkalmas. Ugyanakkor kérjük: Isten bocsássa meg az elkövetett vétkek sokaságát, és megkövetjük azokat, akik egyházi ügynökök tevékenysége miatt szenvedtek. A MEE Országos Elnöksége javasolja, hogy a MEE Országos Közgyűlése hoz­zon létre egy 3-5 tagú bizottságot, amely hivatott az ügynökmúlttal gyanúsított evangélikus egyházi személyek iratainak feldolgozására és az erről szóló jelentés elkészítésére. A bizottság munkájába egy történész, egy levéltáros és egy jogász, szükség esetén egyéb szakértő bevonását kell biztosítani. A javaslat feltételezi az ügynökiratok teljes körű hozzáférhetőségét. Az irgalmas Isten tegye késszé szívünket a tisztánlátásra, a bűnbánatra és a megbocsátásra. Budapest, 2005. március 3. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége & Összeállításunk a 6-7. oldalon 1 t

Next

/
Thumbnails
Contents