Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-02-22 / 8. szám
2004. FEBRUÁR 22. - 9. oldal ROVATGAZDA: SZÓKÉNÉ BAKAY BEATRIX Amikor úgy érezzük, hogy a hullámok összecsapnak a fejünk felett, hogy nem bírjuk hordozni terheinket, akkor már semmi más nem segít rajtunk, csak az, ha az Úr menedékházába futunk, hiszen ő magához hívogatja a megfáradtakat, és megnyugvást ígér nekik (Mt 11,28). Oe- lőtte szabad panaszkodnunk, kritikusan boncolgatnunk élethelyzetünket, sőt „felfelé robbanunk” is, kiadni magunkból mindazt, ami fojtogat minket. De hát lehet-e egy boldog, ifjú édesanya - aki ráadásul hívő is - megfáradt, kimerült, szorongathatja-e valamilyen kétség? Csak az kérdez ilyesmiket, aki még nem gondozott éveken át napi huszonnégy órában lelkiismeretesen egy vagy több gyermeket, és ezért fogalma sincs arról, hogy mennyire kimerítő az édesanyai hivatás. Nyugodtan bevallhatjuk, hogy a gyermeknevelés csöppet sem nyugalmas vállalkozás. Óriási felelősség, és többnyire nincs kézzelfogható eredménye. Legalábbis azonnal nincs, hiszen gyermekünk szüntelenül vonakodik attól, hogy olyan legyen, és úgy viselkedjen, ahogyan mi azt elképzeltük. Gyakorta összehasonlítgatjuk gyermekünket mások csemetéivel, és úgy véljük, hogy azok jobbak, hogy nincs velük annyi probléma, mint a miénkkel, ezért aztán elhatározzuk, hogy szigorúbbak leszünk, vagy újabb nevelési módszereket próbálunk ki. Mindeközben kemény, idegtépő munkává válik a gyermekkel való foglalkozásunk, és mivel nem ad elegendő sikerélményt, belefásulunk. Emellett ott van a házimunka egyhangúsága, a négy fal közötti szívszorító magány, a sok lemondás, a család különböző tagjainak elvárásai és persze az estefelé hazaérkező hitvesünk, aki szintén kényeztetésre vágyik, időt és figyelmet követel feleségétől, akinek ugye semmi dolga sem volt, hiszen egész nap otthon csücsült. Nem lenne helyes azt állítani, hogy aki szereti gyermekét, az nem kerülhet válságba, sőt azt sem szabad mondani, hogy a hívő ember életében nincsenek hullámvölgyek. Nem élünk légüres térben, külső és belső harcaink közepette nevelünk, sokszor olyan terhek súlya alatt, amelyek függetlenek a gyermektől. Nem kell azonban megfeneklenünk a válság sekély vizében, a hullámvölgy után magasba emel egy hullámhegy: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Fii 4,13) Ha a kedves levélíró testvérem szívében ott él a vágy egy Különös érzés volt: most már neki is van körzete, mint a többi presbiternek. Pedig milyen fiatal hozzájuk képest! Részletesen elmondták neki, milyen feladatok várnak rá: beszedni az egyházfenntartói járulékot, kihordani a gyülekezeti újságot; ha valaki beteg, meglátogatni, és a hogylétéről tájékoztatni a lelkészt. Első pillantásra mindez nem tűnik túlságosan nehéznek. Meg aztán szívesen is teszi, hiszen a rokkantnyugdíjas lét időnként kifejezetten nyomasztó. Van olyan időszak, amikor jót tesz a nyugalom, máskor azonban tétován figyeli az órát: mikor telik már el a délelőtt, hogy végre hazaérjen valaki, akivel szót lehet váltani. Most majd látogat ilyenkor. Persze csak úgy, hogy ne terheljen vele senkit. A gyülekezeti lap kihordása mindjárt jó alkalom is lesz megismerni az övéit - gondolta. Izgatottan készülődött: a táskájába tette a listát, az újságokat pedig egy vaskos mappába szorította, hogy ne gyűrőd- jenek össze. Érdekes, új feladata felvidította: jókedvűen pattant fel a biciklijére. A legtöbb névről tudta, kit takar: a többség templomba járó kedves ismerős. Hozzájuk csak beköszönt, és a kezükbe adta, amit hozott, aztán továbbkariká- zott. Néhány helyen nem voltak otthon, így óvatosan a postaládába csúsztatta a lapot. A végére hagyta a számára ismeretleneket. Itt már be is kellett mutatkoznia. Többnyire szívesen fogadták a külEvÉlet - LELKI SEGÉLY „Nagyon megörültem ennek a cikksorozatnak, mert valóban jó lenne a hétköznapokban megélt problémákat keresztény módon megoldani. Istennek adok hálát, hogy ön ezt a hiánypótló szolgálatot felvállalta. Külön hálás vagy ok azért, hogy ön nő és gyakorló anya is. Az én kérdésem a következő: Hány gyermeket vállalhatok, és mikor szülessenek meg? Talán furcsa, de én nem az anyagiak, hanem a lelki teher miatt aggódom. Van ugyanis egy majdnem hároméves kisfiam, aki rendkívül mozgékony, dacos gyerek. Sokat kérdez, magyaráz, igényli, hogy legyen közössége, és gyakran hisztizik is valami miatt. Mostanra testileg-lelkileg teljesen kimerültem, hiszen én vagyok vele egész nap. Nagyon szeretem őt, de néha már olyan gondolatom is volt, hogy valaki a családból vigye el legalább egy hétre, hogy kipihenhessem magam végre. Ilyen helyzetben vállalhatunk-e férjemmel most újabb gyermeket? Kérem, segítsen Isten igéjével tisztán látnom.” Evangélikus Elet= újabb gyermek után, ha párjával hittel fogadnák el őt Istentől, akkor meggyőződésem, hogy mindez az élet Urától ered. Lehet, hogy önmagunkat nem mindig érezzük felkészültnek arra, hogy Isten munkatársaivá váljunk a gyermeknevelésben. Elképzelhető, hogy megannyi kedvezőtlen körülményt tudnánk felsorolni annak alátámasztására, hogy még várni kell a baba fogadásával, és helyeselhető, hogy érett, felelősen gondolkodó emberként optimális körülményeket szeretnénk biztosítani születendő gyermekünk számára. Mégis minden gyermek vállalásakor a hit merészségével mehetünk csak a kis jövevény elé, hiszen nemhogy a holnap, de még a következő perc sem kiszámítható a halandó számára. „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását’’ - mondja a Példabeszédek egyik szerzője (Péld 16,9), és vele együtt vallom én is, hogy aki az Úr vezetésére figyel, az nem csalódik. Ha az Úr nyújtja az áldást, szíves örömest el kell fogadni tőle. De ugyanakkor nem kell felvállalni a hős anya szerepét, aki problémamentesen, mosolyogva, rendületlenül megy végig életútján, mert ilyen anya csak a reklámok világában létezik. Szívemből örülnék, ha kedves levélírónk visszanyerné erejét, frissességét, és harmonikus, boldog, többgyermekes édesanya lenne. Ezért fogadjon el tőlem szeretettel néhány praktikus tanácsot: 1. Minden gyermek Isten egyedi teremtése, önálló lény, sok veleszületett genetikai jellemzővel és bűnös természettel. A két- három éves gyermekben nagyon intenzív vágy él a szülői tekintély kipróbálására, a tiltások határvonalának átlépésére. De fel a fejjel, ez a kimerítő korszak nem tart sokáig! 2. Készítsen alapos időbeosztást napi, heti és havi tervet teendőiről. Szánjon időt saját magára, testi-lelki regenerálódására is! Kérjen bátran segítséget a családtagoktól, hogy terheit köny- nyebben hordozhassa. Ha előre tudják, hogy miben és mikor segíthetnek, még készségesebbek lesznek. 3. A jó nevelés alapja a szeretet és az irányítás. A gyermeknek minden szavunkkal és tettünkkel azt kell üzennünk, hogy szeretjük és elfogadjuk, még akkor is, ha korlátozzuk és fegyelmezzük. Világos szabályokra, rendszerességre, következetességre van szükségük. Nem kell attól félnünk, hogy gyermekünk nem fog szeretni minket, ha megtiltunk neki valamit. Azonban ha türelmetlenek vagyunk vele egy-egy fejlődési szakaszban, visszaeshet a már korábban megélt fokozatokba, mivel azok biztonságot nyújtanak neki. 4. Ha a szerelmespárból házaspár, majd szülőpár lett, akkor is ügyelnünk kell arra, hogy a kettesben töltött gyengéd percek ne váljanak múlt idővé. Nem rossz az az anya, aki időnként másra bízza a gyermekét, hogy azután újra üdén tudjon rá figyelni, a benne levő kincseket kibányászni. 5. Ha a türelem azt jelenti, hogy időt adunk gyermekünknek a kibontakozáshoz, akkor a humor az a szemüveg, amelyen keresztül ezeket az átmeneti időket szemlélni kell. Bármit is tegyen gyermekünk, tekintsük azt próbálkozásnak, és ha valami bosszantó vegyül ebbe a szárnypróbálgatásba, hát próbáljuk meg azt a humoros oldaláról nézni. Valójában egész életünkben a rend és zűrzavar közötti egyensúly megteremtésére igyekszünk. Ha mindezt rosszkedvűen tesszük, akkor megnehezítjük a saját dolgunkat, a jókedv azonban erővel tölt fel. Jó szívvel ajánlom figyelmébe még a következő szentírási igehelyeket: Fii 4,6; Zsolt 22,11; Péld 29,17; Zsid 10,36; Zsolt 139 és Péld 3,5—8, valamint dr. Ross Campbell Életre szóló ajándék című nagyszerű művét (Harmat Kiadó, 2002) bízva abban, hogy segítenek kérdéseit megválaszolni. Kérem, írja meg nekem kis családja életének további alakulását. Nagyon szépen köszönöm elismerő, bátorító sorait. A lelki mentőövet továbbra is imádsággal dobom kedves olvasóink felé, és kérem az Urat, hogy ő ragadja meg azt, aki utánanyúl. Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. (Kérjük jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy levelük válasza lapunkban is megjelenhessen, illetőleg, hogy milyen aláírással (teljes név, monogram, csak település név). HETI UTRAVALO Jézus így szólt hozzájuk: ,. Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. ” (Lk 18,31) Ötvened hetében az Útmutató reggeli igéiben Isten és az emberek véleményét olvashatjuk az Emberfia önként vállalt megváltói müvéről és az erre emlékező böjti időszakról. Megfigyelhetjük, hogy vezérigénkben harmadszor, míg a vasárnapi evangéliumban Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról. Az Emberfia négy „kell” kijelentésével szemben a „nem kell” elutasítás van mindaddig az ember szívében, amíg „nem az Isten szerint” gondolkozik, hanem az emberek szerint (Mk 8,33). De hogyan követhetjük Jézust, elvesztve az életünket őérte és az evangéliumért? Pál a szeretet himnuszában (lKor 13,1-13) megmutatja nekünk a legkiválóbb utat. Csak akkor lesz örökre megmaradó ez a Jézusért elvesztett élet, ha Isten, azaz a Szeretet lakik a szívünkben. Ismét egy ,jézusi kell”: „(...) harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem " (Lk 13,32-33). De ez a próféta és küldetése nem kell Jeruzsálem népének! „Húshagyó kedden” a nem az Isten szerint gondolkodó ember megbotránkozik azon, hogy Jézus tanítványai esznek és isznak, amíg „ velük van a vőlegény” (Lk 5,34). Ő nem akarja az új ruha, az újbor és az új életed tönkretételét sem! A negyvennapos böjt kezdetén Péter „programja” megegyezik Páléval: ,,(..:) mutassátok meg (...) a kegyességben testvéri sze- retetet. a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet’’ (2Pt 1,2-11 és nem 22!). Az engedetlen ember újabb kérdése: kell-e most is sírni a böjtben, „ahogyan évek óta tesszük”? Mivel a nép gyémántkeménnyé tette a szívét, hogy ne hallják meg az Úr igéit, és nem hallgattak rá,én sem hallgatom meg őket. ha hozzám kiáltanak” (Zak 7,3.13). Jézus így tanít: „Ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. (...) Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok" (Jn 8,24.28). Böjtelő utolsó napján évtizedek óta Bélsac- car korántsem „bojtos” lakomájáról olvashatunk. Isten véleménye szerint a résztvevők tette nem más, mint bálványimádás és istenkáromlás. Az Úr ítéletét Dániel „tolmácsolja” (Dán 5,25-30). Mennyire összecseng ez Jézus Jeruzsálem felett mondott ítéletével (Lk 13,35)! Mi a te véleményed az Isten Fia vezérigénkben megfogalmazott „böjti programjáról”? Kérheted tőle: „Légy erős kősziklám” (Zsolt 31,3), és „kínod, halálod nekem / legyen örök életem!” (EÉ 203,8). Garai András EGY LÁTOGATÁS TÖRTÉNETE deményt, csak néhány helyen néztek rá szótlanul, gyanakodva. Telt-múlt az idő, dél közeledett, kissé el is fáradt. Elhatározta, hogy aznap már csak egy lapot kézbesít, a többit holnapra hagyja. Csaknem a listája végére ért; elégedett volt hát a délelőttiével. Bizakodóan állt meg a soron következő címzett háza előtt. Csengetésére egy rosszkedvű fiatal nő jelent meg az ajtóban, aki gyanakodva mérte végig.- Kovácsné Aliz vagyok, és Horváth Pálnét, Éva nénit keresem. A gyülekezeti újságot hoztam el neki - mondta mosolyogva. De a zord tekintet nem szelídült meg.- Minek hordanak ide újságot? Csak gyűlik a sok lom, aztán nem győzöm eltüzelni - förmedt rá a nő. „Különös, hogy egyesek képtelenek kedvesen szólni” - gondolta magában Aliz, de nem adta fel.- Ha szabad, mégis szeretném neki átadni a lapot. Megengedi? - nézett a mo- solytalan arcra.- Ott van hátul a szobájában, menjen be hozzá, ha annyira akar - intett a nő, és köszönés nélkül otthagyta. Aliz nagyot nyelt. Ez volt presbiterségé- nek első megpróbáltatása. Aztán hirtelen nagyon komikusnak tűnt az egész. Hiszen az őskeresztényeket sokszor halálra adták Uruk nevéért, ő meg itt érzékenykedik, mert nem fogadták tárt karokkal. Borongós hangulata hamar tovaszállt, és már lépegetett is a szoba felé, ahol a felvilágosítás szerint meg fogja találni Éva nénit. Az alacsony kis ajtófélfánál le kellett hajtania a fejét, hogy bele ne üsse. Halkan kopogott az ajtón, majd a válasz után belépett. A vályogfalú, hűvös szobácska félhomályában görnyedt hátú öreg nénike ült az asztal mellett és hímezgetett. Ráncos arcán kedves mosollyal tekintett a belépő idegenre.- Isten hozta! Kihez van szerencsém? - köszöntötte meleg hangon. Aliz gyorsan közelebb lépett, és elhadarta jövetele célját. Nem akart sokáig időzni, az éhség, a fáradtság meg a kedvetlen fiatal nő miatt hirtelen mehetnékje támadt.- Nem ül le egy kicsit? Muszáj ilyen hamar elmennie? - kérdezte a néni csalódottan. - Gondoltam, ha van egy kis ideje, nagyjából elmesélhetné, mi újság van a gyülekezetben. Én valamikor, amíg a párom élt, rendszéresen jártam templomba, de azóta nincs senki, aki elkísérne, egyedül meg nem merek olyan messzire elindulni. Tudja, nem olyan simák erre a járdák, és én vak vagyok. Félek, hogy elesnék, és akkor még több baja lenne velem ennek a kedves fiatalasz- szonynak, aki gondoz. Aliz meghökkent. Vak. Azért elég hát neki ez a derengő félhomály, azért kacat csak az újság, hiszen elolvasni úgysem tudja, a gondozójának meg láthatólag nincs rá szüksége. Aliz zavartan szorította meg a néni kezét az asztalon.- Én... - kezdte tétován. De a néni közbeszólt.- Bocsásson meg. Nem akartam feltartóztatni. Hát persze, megértem, hogy dolga van és siet. Talán majd legközelebb elbeszélgethetünk. Menjen csak, ez természetes. És köszönöm, hogy elhozta az újságot. Ha csak így megsimogatom is, érzem, hogy a gyülekezet él és növekszik, Krisztus testeként szeret és tevékenykedik a világon. Hálás vagyok ezért az én Uramnak - mosolygott rá. A tekintetében már semmi csalódottság nem látszott, Aliz szívében mégis fájdalmas nyugtalanság ébredt. A lábai, mint az engedetlen gyerekek, valahogy megmakacsolták magukat, és pihenni akartak. Lelke mélyén valami szelíd unszolást érzett. Kezdd már el, na, rajta! - biztatta ez a valami. Vagy talán valaki? Tovább már nem tudott ellenállni. Az újság után nyúlt, és maga elé húzta az asztalon.- Felolvasom - jelentette be. A néni gyermeki bizalommal és örömmel figyelte minden szavát. És elhangzottak az események és a várható programok, a beköszöntő áhítat, az istentiszteleti rend, az ifjúság oldalán a beszámolók és a gyermekrovat vidám sorai. Aztán az igemagyarázat, a gondolatébresztő és a gyülekezeti csoportok munkájáról szóló írások. Éva néni szinte mozdulatlanul hallgatta őket, és csak a cikkek közötti rövid szünetekben hangzott fel újra és újra lelkes hálaadása.- Hát vannak hittanosok is? Jaj, legyen áldott értük az Isten, és tartsa meg őket! Mennyit imádkoztam a gyerekekért! Ó, a fiatalok csodálatosak! Úgy örülök, hogy keresik az Urat, és összegyűlnek, biztatják, erősítik egymást ebben a nehéz világban. Áldja meg őket a Mindenható, adjon nekik növekedést, szilárd hitet! Milyen igazak voltak ezek a szavak az igéről! Olyan jó hallani, hogy most is szól az Isten az emberekhez, és van, aki meghallja. Nahát, mennyi program van! Kérni fogom az Urat, hogy sokak javára legyenek ezek is! Jó, hogy ilyen eleven a gyülekezet. Minden dicsőség Istené ezért a sok jóért! Hálája, öröme betöltötte Aliz szívét is, még az éhségről is megfeledkezett. Fáradtsága meg úgy elszállt, mintha sose lett volna. Felfrissülve búcsúztak el egymástól. A kerékpár is mintha magától gurult volna hazafelé. „Nahát - gondolta Aliz -, milyen különös. Az ember néha azt hiszi, hogy ő szolgál másoknak, aztán kiderül, hogy őt ajándékozzák meg a segítségre szorulók.” És egy pillanatra tétován és bizonytalanul, de úgy érezte, belelátott az Isten gondolataiba. Füller Tímea Bottá Déns felvétele
