Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-22 / 8. szám

2004. FEBRUÁR 22. - 7. oldal m r Evangélikus Elet KÖZÉLETI EMBEREK „Szeretem a vért, a verejtéket és a könnyeket” Beszélgetés dr. Zacher Gábor toxikológus főorvossal A médiában is gyakran szereplő Zacher doktor szigorú ember. A munkában nem ismeri a tréfát. S hogy igaza van, azt az is bizonyítja, hogy az általa veze­tett osztály eredményei nemzetközi összehasonlításban is igen figyelemreméltó­ak, messze felülmúlják a hazai átlagot. Persze ebben egészen biztosan szerepe van annak is, hogy egy nagyszerű csapat dolgozik mellette. Kollégái kiegyensú­lyozott, vidám emberek - mint ahogyan Zacher főorvos is az. Itt nincs nyegle­ség, nemtörődömség. Udvariasan, mosolyogva válaszolnak az érdeklődőknek. Dr. Zacher Gábor viszonylag egyenes, ám korántsem könnyű úton jutott a pol­gári család mindennapjaiból a főorvosi székbe. Először műtősfiú volt, majd az egyetem mellett elkezdett mentőzni. Csaknem két évtizedig dolgozott - egy ideig a jelenlegi munkája mellett - e munkakörben. S amikor a kettő együtt már túl sok volt számára, másmilyen fel­adatot keresett. Közéleti tevékenységbe kezdett: megyei, majd önkormányzati képviselő lett.- Hogyan került az orvosi pályára?- Nagyon jó - a mostani Deák Téri Evangélikus Gimnázium helyén működő - általános iskolába jártam. A gimnázi­um után az orvosi egyetemre jelentkez­tem. ■ Végigjártam a ranglétrát: voltam ápoló, mentőtiszt, végül mentőorvos - mindvégig részmunkaidőben. Főállásban a Honvéd Kórházban dolgoztam, ahol a sürgősségi betegellátás volt a szakterüle­tem. Nyolc éve vagyok az Erzsébet Kór­ház toxikológiai osztályán. Roppantul él­vezem a munkámat, az orvosi hivatás egyik legszebb részének tartom.- Mivel foglalkoznak ezen az osztá­lyon?- A fővárosban egyedül itt működik toxikológiai osztály, s országos viszony­latban sincs túl sok hasonló. Tevékenysé­günk elég széles területet ölel fel: mi ke­zeljük a mérgezéses és kihűlt betegeket, az önakasztott sérülteket. Évente nyolc és fél ezer ember fordul meg nálunk, akik­nek 70-75%-a öngyilkosságot követett el. Másodikként azok következnek, akik ká­bítószer-túladagolás miatt kerülnek hoz­zánk, ez körülbelül 800-900 esetet - nem főt! - jelent egy évben. S ide szállítják a vízbe fúlt és kimentett embereket is. Kü­lön csoportot alkotnak a kihűlt betegek - érdekes módon csak mintegy 80%-uk hajléktalan, a többiek idős emberek, akik nem tudják előteremteni a fűtésre valót, vagy olyan nehéz sorsú, egyedül élő emberek, akik elbódultak valamilyen gyógyszertől, és otthon fagytak meg.- Mi indította a politikai szerepválla­lásra?- Jobboldali családban nevelkedtem, s mivel édesapámat börtönbe is vitték, talán érthető, hogy nem rajongtam a szo­cialista rendszerért. Ezt csak megerősí­tette az az élmény is, hogy az 1973. már­cius 15-i megemlékezésen egy lovas rendőr kardlappal akkorát ütött a vál­laltira, hogy eltörött a kulcscsontom. A politikai életben 1994 óta veszek részt. Akkor indultam először az önkor­mányzati választásokon, és sikerült is bekerülnöm a testületbe. Később a Pest megyei közgyűlésbe is beválasztottak, ahol az egészségügyi bizottság alelnöke lettem. Örülök, hogy az akkori dinami­kus fejlődésnek talán egy picit én is ré­szese voltam. Sajnos később megsza­kadt a kapcsolatom a korábban engem támogató párttal, mivel el mertem mon­dani azt, ami nem tetszett. Meggyőződésem, hogy ha az ember elér a szakmájában egy bizonyos szintet, akkor vannak bizonyos politikai, közéleti kötelességei is. Hasonlóképp feladatom­nak tekintem a médiában való szereplése­met is. Nem magamtól jelentkeztem, de azért mondtam igent a megkeresésre, mert úgy véltem, hogy ebből a toxikoló­giai osztálynak is haszna származik. Hi­szen nagyon fontos, hogy a keleti határ­széltől a nyugatiig ismerjék meg a nálunk folyó gyógyító munkát. Ha más kórhá­zaknak, kollégáknak olyan betegük van, aki speciális toxikológiai ellátást igényel, akkor vegyék fel a telefont, és szóljanak ide. S ha olyan a beteg, mi azonnal át­vesszük, vagy ha kell, bármilyen más se­gítséget, tanácsot is megadunk.- Az emberek elsöprő többsége úgy vélekedik erről a helyről, hogy „csak oda ne kerüljek". Ön naponta töményen találkozik a bajjal, a nyomorral, s azt mondja, szereti a munkáját. Ne hara­gudjon, de mit lehet ezen szeretni?- Itt az embernek olyan napi szakmai sikerélményei vannak, amelyekre más­hol alig-tehet szert. Ha egy súlyos álla­potú mérgezett beteg bekerül, gyakorla­tilag az osztályon dolgozók, az orvosok döntésétől függ, hogy mi lesz a sorsa. S jóllehet ez mindennapos eset, a halálo­zások száma nálunk 25-30%-kal keve­sebb, mint egy átlagos belgyógyászati osztályon. Ez elsősorban a körülmények ellenére is példaértékű ápolói munkának és a nagyon jó, fiatal, lendületes gárda odaadó, lelkiismeretes munkájának kö­szönhető. .Hogy miért nem fásul bele ebbe a munkába az ember? Akinek van honnan elindulnia, s van hová visszaérkeznie, az úrrá tud lenni a helyzeten. Én nem vi­szek haza innen problémákat, s nem is hozok be. De ez a kollégákra is jellem­ző. A család szerepe döntően fontos. Nem véletlen, hogy közöttünk nincs olyan, aki egyedül nevelné gyermekét. Egész családok vannak, ahol mosolyog az ember, amikor elindul, s mosolyog, amikor hazaér. Én megpróbálok segíteni az embereknek, meghallgatom a problé­máikat, megteszek minden tőlem telhe­tőt, de mindig tudom, hogy azok az ő problémáik. Nem vihetem haza azokat, mert felőrlődöm.- Az egyházakat nem próbálták be­vonni a terápiába?- De igen. Egy idős katolikus pap szokta látogatni a betegeket. A Refor­mátus Iszákosmentő Misszióhoz is el szoktuk küldeni a pácienseinket. Lehet­ne azonban ennél szélesebb együttműkö­dés is, de ez nem rajtunk múlik. Az osz­tály nyitva áll. Hiszen vannak olyan gyógyszer-, kábítószer-, alkoholfüggő betegek, akiknek lelki segítséget tudná­nak nyújtani az egyházak, ha bejönné­nek ide, s vállalkoznának erre a feladat­ra. Hangsúlyozom, hogy csak egyházak­ról beszélek, szektákról nem lehet szó. Azt azonban nem szeretném, ha itt, az osztályon térítés folyna. Ha valaki be­jön, beszélget a beteggel, s ő ennek hatá­sára - amikor kikerül innen - elmegy a közösségbe, és segítségükkel át tud lép­ni azon a vonalon, amelyen eddig nem tudott, az persze jó dolog. Ha pedig a boldogságát is megtalálja — főként úgy, hogy megváltozott életet él —, akkor az győzelem.- Ön hogyan találkozott a hittel?- Én nem vallásos családban nőttem fel, jóllehet édesanyám görög katolikus, édesapám pedig evangélikus. Kisgyer­mekként találkoztam először a hittel, amikor elküldték a Deák téri evangéli­kus gyülekezetbe hittant tanulni. Ma is emlékszem Kékén Andrásra, aki nagyon mély hatást gyakorolt rám. Később kon­firmáltam is, de nem lettem templomba járó ember. Persze azért nagypénteken mindig el szoktunk menni a fiammal az istentiszteletre. Neki is meg kell ismer­nie az egyházat, a döntést pedig majd ő hozza meg.- Kiváló szakmája van, fényes karri­ert, sokkal magasabb fizetést érhetne el, számtalan munkahely várná. Nem akar­na váltam?- Megmondom őszintén: felmerült már bennem. Hiszen a kábítószeres bej tegek között is van egy olyan réteg, ame­lyik - ha igényt tart az orvosra, amikor meg akar gyógyulni - gazdagon megfi­zet mindent. Ez azonban nem vonz en­gem. Én szeretem a vért, a verejtéket és a könnyeket. S lehet, hogy ez furcsán hangzik, de én ebben nőttem fel. Sürgős­ségi osztályon, traumatológián dolgoz­tam, mentőztem, és ezek nem olyan szakmák, amelyekben keresztbe tett láb­bal azt tudom mondani a velem szemben ülőnek, hogy „uram, százezer forint”. Nekem segítenem kell azoknak az em­bereknek, akik erre rászorulnak. S a bo­rítéknál jóval többet jelent egy köszönet vagy egy egészségesen távozó ember. Jóllehet köznapi értelemben nem azt szoktuk érteni rajta, de én úgy gondo­lom, hogy ez a szeretet. Gyarmati Gábor r EvElet-fórum a liturgiáról március 12-én 16 órától az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.)* Világ jó fejei, egyesüljetek! Használat közben átértékelődnek fogalmaink. Azt mondom X.-re, hogy jó fej, és ha az, akivel beszélgetek, egyetért velem, akkor nincs szükség magyarázatra: mindket­ten jó fejnek tartjuk X.-et. Lehet persze részletezni, hogy pontosabban mit is jelent ez. Például: X. kellemes társasági ember, müveit, jó a humora, könnyedén teremt kap­csolatot, megbízható, segítőkész, szókimondó, mégsem sértő a stílusa, véleményét so­sem erőlteti rá másokra, személyisége mégis - vagy tán éppen ezért - tiszteletet vált ki másokból és így tovább... Értjük tudjuk milyen hihetetlenül összetett jelenségegyüttest sejtünk egy ilyen egyszerűen és tömören megfogalmazható kifejezés mögött: jó fej. Nincs is ezzel sem­mi gond. Am a használat közben óhatatlanul újabb tartalmak tapadnak a kifejezés­hez, újabb viszonyok szólnak bele a jelentéstartalomba. Kialakul a „jófejség" fogal­ma. Mit is értünk ezen? Létezik talán a jó fejek „ ecclesia invisibile ’‘-je, amelybe azok tartoznak, akik kölcsönösen jó fejnek tartják egymást, vagy legalábbis annak tarta­nák, ha ismernék? Itt máris meg kell állnunk, hiszen azt is tudjuk, hogy különböző emberek olykor egészen másokat tartanak jó fejeknek. Akit egyikünk annak gondol, azt valaki más esetleg nagyképű, egoista pojácának mondaná. Aki számomra jó fej, az másoknak mimóza, magának való szobakukac, anyámasszony katonája, akivel egy értelmes szót sem lehet váltani. Ennek megfelelően kialakultak természetesen a jófejséggel ellenté­tes értelmű kifejezések is, amelyeket akkor használ a szleng, amikor azt akarja érzé­keltetni, hogy valaki rendkívül ellenszenves, taszító. Ha például X. azt gondolja Z- ről, hogy az „gizda” vagy „gyík”, és ezt a véleményét megosztja Z. barátjával, Y- nal, akkor nagy valószínűséggel Z. és Y. közösen azt állapítják meg X.-ről, hogy ő egy izomagyú bunkó. Ez a jelenség egyszerűen arról árulkodik, hogy az emberek között ízlés, habitus, gondolkodásmód tekintetében nagyok a különbségek. Vegyük alapul azonban a jófej­ség bármilyen értelmezését, mindenképpen kialakul az igény arra, hogy az ember sa­ját magát a jó fejek közé sorolja. Szeretné, ha mások - általában egy adott társaság tagjai - ilyennek tartanák. Ennek megfelelően pedig kialakulnak a jó fejek közé tar­tozás kritériumai, amelyeknek vagy megfelel valaki, vagy nem. így elérhető céllá, tel­jesíthető normává lesz a jófejség. Akár X., akár Y, akár Z. egymástól eltérő jófejség-értelmezését vesszük alapul, a fogalom elveszíti intuitív spontaneitását, és már nem úgy jelentkezik, hogy létezik va­laki, aki jellemével, habitusával, külső és belső adottságaival többekből is elismerést vált ki, hanem megjelenik a jófejségnek személyektől elvonatkoztatott ideája, amely­nek bárki megfelelhet, ha akar. Azt akarod, hogy jó fejnek tartsanak? Tedd ezt, tar­tózkodj attól, viseld így a frizurádat, öltözködj amúgy, vedd fel ezt a modoros visel­kedést, használj és kerülj bizonyos szavakat, forgolódj ilyen és ilyen társaságban, szabadidődet töltsd ezzel és azzal, hallgasd ezt a zenét stb. Megszületik tehát a jófejség elvont fogalma, amely elidegenedett, külső, személy­telen, bárki által tetszőlegesen magára ölthető tünetegyüttes. Ettől kezdve kétélűvé válik ez a kifejezés. Jó fejnek tartanak? Kik? És miért? Tényleg ismernek? Vagy csak neked tulajdonítanak valamit, ami nem a sajátod, csupán felruháztak vele? Lehet, hogy félreismertek? Jó fejnek tartottál valakit, és kiderül, hogy mégsem az? Egyáltalán: tarthat-e valaki egy másik embert jó fejnek, ha az olyan tulajdonsá­gokkal rendelkezik, amelyeket ő maga viszont nélkülöz? Nem annak alapján tartják- e az emberek jó fejnek egymást, amit önmagukban is értékelnek? Ugyan ki az, aki sa­ját magát ne tartaná jó fejnek? Könnyen kiderülhet, hogy nincs is más jó fej a vilá­gon, csak te és egy-két közvetlen, nagyon bizalmas barátod. Persze az ő jófejségük- ben azért már ne legyél olyan nagyon biztos... Bartha István A Carmine Celebrat kórus és zenekar legközelebbi koncertje 2004. február 28-án 18 órakor lesz a fasori evangélikus templomban (VII. kér. Városligeti fasor 17-21.) Műsoron: Bach: János-passió. Szólisták: Zádori Mária, Bardócz Erzsébet, Marosvári Péter, Moldvay József, Sárosi Károly. Continuo: Szödényi Nagy Enikő, Nagy László Adrián. Vezényel: Zimányi József. Igét hirdet: Szirmai Zoltán. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Evangélikus ifjúsági pályázat 2004 Kiíró: A Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága. Pályázhatnak: Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, gyülekezeti ifjúsági csoportok, evangélikus oktatási intézmények és evangélikus cserkészcsapatok. Egy egyházközség csak egy pályázatot nyújthat be (pl. nem pályázhat külön az ifjúsági csoport és a gyülekezet). A határon túli gyülekezetek számára külön pályázatot írunk ki márciusban. A pályázat célja: Gyermek- és ifjúsági programok, rendezvények támogatása. Ifjúsági alkalmak megrendezéséhez szükséges anyagok, kellékek, felszerelések beszerzésének, valamint evangélikus ifjúsági kiadványok megjelentetésének támogatása. A pályázatok támogatásának pénzkerete: 5 000 000 forint + az országos ifjúsági offertórium összege. A pályázaton igényelhető legmagasabb összeg 100 000 forint. A benyújtott pályázatokat a Gyermekbizottság és az Ifjúsági Bizottság által felkért szakértők bírálják el. A pályázat eredményéről mindenkit levélben értesítünk, a támogatottak listája az Evangélikus Életben is megjelenik. A pályázatok beérkezési határideje: 2004. március 5. Az elbírálás időpontja: 2004. március 31. A kifizetés határideje: 2004. április 30. Az elszámolás határideje: 2004". november 15. Pályázni csak a hiánytalanul kitöltött hivatalos űrlapon lehet, amelyet az Ifjúsági Osztályon lehet kérni levélben vagy telefonon, illetve e-Tnailben. Cím: 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: (06-1) 429-20-37, e-mail: attila.kiraly@lutheran.hu A határidőn túl beérkezett pályázatokat nem fogadjuk el. Abban az esetben, ha a pályázó a kapott összegről nem számol el a megadott határidőn belül, a következő évben nem pályázhat, illetve a pályázaton nyert összeget köteles visszafizetni. A pályázatot gyülekezeti pályamunka esetén a gyülekezeti elnökség egy tagjának, egyházmegyei pályamunka esetén az egyházmegyei elnökség egy tagjának kell aláírni és lepecsételni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents