Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-02-22 / 8. szám
69. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. FEBRUÁR 22. ÖTVENED VASÁRNAPJA ÁRA: 149 Ft A TARTALOMBÓL Isten mondta ki az igent a nemekre Megálló Schelken Pálma 90 éves Borbarátok 1 . „Szeretem a vért, a verejtéket és a könnyeket” Világ jó fejei, egyesüljetek! „Az »élvező« keresztyének, akik Istent tisztátalanul és visszásán szeretik, benne a maguk hasznát keresik, nem puszta jóságát szeretik és magasztalják, hanem csak magukra nézve azt mérlegelik, mennyiben jó Isten velük szemben, vagyis jóságát és jótéteményét mennyire mutatja meg Isten érzékelhetően, s amíg tapasztalatuk van, addig nagyra tartják, vidáman énekelnek, és dicsérik őt. Mihelyt azonban elrejtőzik Isten, s jósága fényét megvonja, úgy hogy elhagyottakká (mezítelenekké), nyomorultakká lesznek, szeretetük és dicséretük nyomban véget ér, és többé már nem képesek az Istenben elrejtett, érzékeikkel fel nem fogható jóságát szeretni és magasztalni. Ezzel maguk is bizonyítják, hogy szellemük nem örvendezett Istenben, az Üdvözítőben, a puszta jóság iránti szeretetnek és dicséretnek egy szikrája sem volt meg bennük, hanem nagyobb örömüket lelték üdvösségükben, mint az Üdvözítőben, az adományban inkább, mint az adományozóban, a teremtményben inkább, mint az Istenben. " Luther Márton: Magnificat (Takács János fordítása) Csendeshétvége farsangi időben Szabad-e farsang idején csendeshétvégét - történetesen február 14-15-én a budahegyvidéki gyülekezetét - szervezni, jórészt a boldogmondásokra építve? Nem idegen-e a szabadon engedett öröm a keresztény ember lelkűidétől? E kimondatlan kérdésekre válaszolt Bácskai Károly gyülekezeti lelkész, amikor az együttlét vasárnap délelőtti isten- tiszteletén a zsoltárost idézve prédikálta: az Úristenhez való megérkezés és az örvendezés szorosan összefügg, sőt elválaszthatatlan egymástól. Boldog az, akinek az életében helyükön vannak a dolgok: tudja, ki az Isten, és kik vagyunk mi mellette, az ő népeként. A keresztények - az ő életüket is végigkísérő sokféle aggodalom, veszekedés, megkísértés ellenére - ilyen egyszerűen válhatnak boldog és ujjongó emberekké. Ha ezt belophatnánk a társadalom szívébe, magát a krisztusi lélek üzenetét hoznánk. Krisztusi lélekkel a nemzet jövőéért, az egyéni és családi boldogságért, a közélet tisztaságáért - a csendeshétvége választott témái mind-mind hosszú beszélgetéseket igényelnének. Nemzetünk ügyéről Tő- kéczki László történész, a hazai protestánsok egyik meghatározó személyisége, a közélet kérdéseiről pedig Font Sándor országgyűlési képviselő szólt. (Az utóbbiról Font Sándor országgyűlési képviselő egyházunkban is kevesen tudják: feleségével és három gyermekével együtt gyakorló evangélikus, s több ciklus óta presbiter is gyülekezetében.) A gyermekek teszik a szülőket felnőttekké, mert ráébresztik őket arra, milyennek kellene lennie az Isten és a közöttük lévő kapcsolatnak - lehetne summázni Bencéné Szabó Márta budavári lelkész előadását. Ahogy a kicsinyek átérzik a szülőktől való függést és a szeretetteljes gondoskodást, úgy kellene nekünk is belesimulnunk az Úr szereteté- be. A gyermekek - mintegy beteljesítve az evangéliumnak az egymás előtti megalázkodásról szóló intését - menekülnek a szülői viták elől, amelyek arról szólnak: ki tudja a másikat maga alá gyűrni. Mi a kereszténység feladata az „ez nekem jár” szlogent ismételgető, önző fogyasztói társadalomban, amelyben - sorsát beteljesítve - egyre több a magányos ember és a neurotikus gyerek? Adni, szolgálni és áldozatot hozni, akkor is, ha ezek ma nem „divatos” fogalmak. A tékozló fiú elé kifutó atya mindent megelőző szeretete, ölelése lehet a mérce. (b. i.) Nem jó hazugságban élni Az egészség érték. Talán egyike a legnagyobb értékeknek. Főleg, ha nemcsak a testi egészségre gondolunk - ez is érték önmagában -, hanem a teljes fogalomra: a testi, a lelki és a szociális jólétre. Mert valóban az egészséges, aki jól érzi magát testileg, kiegyensúlyozott lelkileg, és van egyfajta szociális biztonsága. Én magam ezt a definíciót szeretem kiegészíteni az alkalmazkodás fogalmával. Addig vagyok egészséges, amíg alkalmazkodni tudok a különböző terhelésekhez — megint csak mind testileg, mind lelkileg. Az is bizonyos, hogy nemcsak az egyéneknek, hanem a közösségeknek, az egyháznak, a társadalomnak is van egészsége. És ahogy az egyének egészségét, úgy a közösségekét is fenyegetik veszélyek. Januárban egészen váratlanul robbant a „hálapénzbomba”. Az interneten megjelent egy lista, amely a magyar szülészek egy részének „árfolyamát” tartalmazta. Ennek nyomán a tabutéma hirtelen a közbeszéd tárgyává vált. Bár az egészségpolitikusok korábban is többször leírták, elmondták, hogy a paraszolvencia működteti az egészségügyet, mégis többnyire bagatellizálták ezt a témát, bizakodva abban, hogy majd csak megoldódik valahogyan a probléma. Keserves dolog a valósággal szembesülni. Mert nem az a fő gond, hogy a beteg honoráriumot fizet az orvosnak a tevékenységéért, hanem az, hogy hazugságban élünk. Nem a beteg, nem az orvos erkölcstelen, hanem a jelenség, és ettől sározódik be minden szereplő. A bűn természetrajza már csak ilyen. Mert az egészségbiztosítási rendszer lényege a szolidaritási elv alapján a kockázatközösség. Ennek köszönhetően, ha beteg vagyok, akkor minden ellenszolgáltatás nélkül meggyógyítanak, hiszen van biztosításom. A hálapénzrendszer élesen leleplezi a társadalom egyik súlyos betegségét, amely a lelki egészséget rontja: a hazugságra szocializáltságot. Nem jó hazugságban élni. A paraszolvencia kiszolgáltatottá teszi mind a beteget, mind az orvost, és mindenki számára megalázó. Jellemző, hogy tudós jogászok és egészségpolitikusok a jelenség felszínén mozogva arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az előre kért, kialkudott honorárium vesztegetés, bűncselekmény, az utólag nyújtott összeg viszont nem törvény- ellenes, legfeljebb adózni illik utána. Az orvosnak az a kötelessége, hogy a tőle telhető legmagasabb szinten lássa el a beteget. Miért vesztegetés az, ha erre anyagilag ösztönzik? (Csupán az esetek kis százalékában élnek vissza ezzel a helyzettel - nem nyújtva igazi teljesítményt - egyes lelkiismeretlen fehér köpenyesek. Igaz, ez minden szakmában előfordul.) Miért vesztegetés az, ha - maradva a szülészeknél - a kismama előre tisztázza az orvossal, hogy mennyi lesz az a honorárium, amiért a doktor a terhesség időszakában mindig rendelkezésre áll? Értem én, hogy maga a hálapénz kifejezés is az utólagos hálát involválja, de ez az enyhén hipokrita okoskodás megkerüli a lényeget, ezért félrevezető. Nem a létező szocializmussal kezdődött a társadalom hazugságra való szocializálása: a gyökerek régebbiek, de a 20. század második fele kétségkívül felerősítette a hazugságokat. A szociológusok szerint tragédiákhoz vezetne, ha hirtelen megváltozna a helyzet, és szakítanánk a hazugságokkal - kezdve a családon belüli füllentésektől, elkenésektől odáig, hogy a súlyosan beteg ember elől el kell titkolni a bajt, mert nincs felkészülve az igazságra, hiszen egész életét hazugságok övezték. A hálapénzkonfliktus - saját nem csekély jelentőségén túl - arra is alkalmas, hogy szembesítsen minket azzal: hazugságban élni rossz. Ha felismertük a bajt, tenni kell ellene, nem vállalható az erkölcstelenség. Kényszerkorrupció a hálapénz, jól szemlélteti azt a rombolást, amelyet az erkölcstelenség visz végbe. Mert rossz a betegnek, akinek nem elég a maga baja, még azt is ki kell találnia, mi a tarifa, és akár erején felül is fizetnie „illik” - és rossz, megalázó az orvosnak, akinek a jövedelme így elszakad a szerény fizetésétől, és nyugdíjra, juttatásokra csak ez utóbbi után számíthat. Erkölcstelen a jelenség azért is, mert megosztja az egészségügyet, tovább növelve az amúgy is túlzottan hierarchikus rendszer feszültségeit. A bérek mindenütt alacsonyak, hálapénz viszont nem mindenütt van, és ahol van, ott is nagy a szórás. Nem mindig a valós teljesítmény, hanem a sajátos feketepiac alakítja az árfolyamokat. Valójában a társadalom egyfajta immunitását jelzi, hogy nem nagyobb a kár. De veszélyes dolog együtt élni az erkölcstelenségekkel, megszokni a hazugságokat. A gyógyulás kezdete a jó diagnózis. A bűnből való szabadulás útja a bűneinkkel történő szembesülés, az igazság - bármennyire fájdalmas - vállalása, á bűnbánat és az új élet, az új út keresése. így van ez a társadalmi devianciák esetében is. A paraszolvenciát egy újra meg újra megismétlődő tisztességtelen alku tartja életben: azt, hogy az egészségügyi kormányzatok nem nyújtanak elegendő forrást, azért fogadja el akár fogcsikorgatva az orvostársadalom, az orvosi elit, mert ennek fejében nem nyúlnak privilégiumaihoz, így a hálapénzhez sem. Többféle racionális megoldása is lehetséges ennek a problémának, illetve az egészségügyi reformnak. De a gazdasági megoldások csak az erkölcsi megújulás talaján lehetnek hatékonyak. Alapfeltétel az igaz beszéd, a pénzek „asztalra kerülése”, legális útjának megteremtése, egyszóval az erkölcs helyreállítása. Hogy a betegek is biztonságban legyenek, és az orvosok is megkapják az őket megillető jövedelmet. Még többet jelentene, ha az ügy jelzésül szolgálna, és megindulna a társadalom egészségének a helyreállítása. Az igazságra való szocializálódás, a hazugságokkal való szakítás. A testi nyavalyákat többnyire a lelki egészség tartós zavara idézi elő. Frenkl Róbert Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter február 13-án megbeszélést folytatott a történelmi egyházak vezetőivel. A miniszter kifejtette: az ismert nehézségek ellenére nem szenved csorbát az egyházi intézmények finanszírozása. Mint elmondta, vizsgálják annak lehetőségét, hogy rekonstrukciós, illetve amortizációs céllal külön keretet hozzanak létre erre. Kökény Mihály támogatásáról biztosította az evangélikus egészségügyi centrum létrehozására vonatkozó elképzeléseket is. A tanácskozáson az egyházak ígéretet tettek arra, hogy tovább növelik erőfeszítéseiket az egészségügy terén és a szociális gondok enyhítésében. Vezetőik konkrét szerepet vállalnának a népegészségügyi prevenciós programokban is. A megbeszélésen egyházunkat Szebik Imre elnök-püspök és Frenkl Róbert országos felügyelő képviselte.
