Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-12-19 / 51-52. szám

2004. DECEMBER 19-26. - 17. oldal

Evangélikus Élet

teremtéshit?

A vitatott írással kapcsolatban felkértük dr. Szentpétery Pétert, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensét, hogy fejtse ki álláspontját.

Karácsony és teremtés

A „hogyan” mint teológiai probléma

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. O kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (...) Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte megőt..." (Jn 1,1-5.9.10)

A „hogyan” problémája- Isten felől

Gyakran halljuk: a Szentírás csak arról beszél, hogy Isten teremtette a világot, arról azonban nem, hogyan. A teremtés módjának - ezzel együtt idejének - a meghatározása a természettudományok illetékességi körébe tartozik. Ezek szerint Isten mindig úgy hozta volna létre a világot, az életet és az embert, ahogyan az adott kor kutatói elképzelik. Mivel azonban Isten az egyetlen tanú, fel kell tennünk a teológiai kérdést: nem szolgál-e mégis valamilyen támponttal, felvilágosítással a teremtés módjáról? Miért csak azt akarja mondani, hogy ő hozta létre a világot - benne minket is -, ha a Szentírás az elején részletezi a teremtés mikéntjét (akárki írta is le), és másutt is utal rá? Biztosan csak ö tud arról nyilatkozni, hogy a teremtés mely módszere áll összhangban lényével. Miért gondolja akkor bárki, hogy a Teremtő számára nem fontos a „ hogyan ” kérdése?

A teremtés tényének és módjának szigorú szétválasztását az indokolja, hogy ez esetben nem kell a többségi eredettudomány felfogásával vitatkozni. A más véleményen lévő kutatókra - eredményeik bármennyire kiállják is a tudományosság próbáját, és ha nem is a Szentírás szó szerinti értelmezésének hívei - mindenféle címkét ragasztanak.

A természettudomány empirikus módszerrel dolgozik; ez azt jelenti, hogy a tapasztalat által nyert tudást hasznosítja. Vagyis azt vizsgálja, ami a jelenben megfigyelhető, ismételhető, modellezhető, reprodukálható, és a gyakorlatban alkalmazható. Tehát a tapasztalat módszere nem használható az eredet kérdésének vizsgálatára, hiszen a múltbeli folyamatok nem figyelhetők és nem ismételhetők meg. Ez független attól, hogy a világ rövid idő alatt lezajlott teremtés vagy soksok millió évig tartó evolúciós folyamat eredménye-e. Nem lehet ismételten megfigyelni az őshalak szárazföldre jövetelét és különösen nem az úgynevezett „emberré válást”. Az okok - akár teremtés, akár evolúció, akár egykori katasztrófák- már nem figyelhetők meg, hanem mindig csak az okozatokból próbálhatunk következtetni az okokra. A Teremtő az egyetlen, aki következtetés nélkül is ismeri őket. Mivel Isten mindenek teremtője - a világban annak is, ami a (termé- szetjtudomány módszereivel vizsgálható -, az általa adott kinyilatkoztatásnak a tudományok eredményeivel valamilyen viszonyban kell lennie.

Karácsonyi igénkben azonban szó van a „hogyan”-ról is: Krisztus a teremtés mértéke és célja: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. ”

A „hogyan” problémája az ember felől

Teremtés és evolúció összeegyeztetése olyan filozófiai, teológiai problémát vet fel, amelyet nem lehet a természettudományok illetékességére való hivatkozással szőnyeg alá söpörni. Ez pedig az ember helye, szerepe, különösképpen az élővilágban. Következetes evolucionista gondolkodás szerint igen nehéz meghatározni az emberlétet, ha egyáltalán lehetséges. Az evolúció hívei szerint az ember testi felépítését és szellemi képességeit tekintve fokozatosan, kisebb-nagyobb lépésekkel emelkedik ki az állatvilágból. Konyhanyelven így tehetjük fel a kérdést: mikortól ember valaki, miközben apja-anyja még valami, azaz állat volt?

Az ember szempontjából tehát az első döntő teológiai probléma: mikortól kezdve Isten képmása, mikortól kezdve van kitüntetett szerepe a teremtett világban? Mikor jött el az a pillanat, amikor keresni kezdte a kapcsolatot Teremtőjével? Lehet arra is gondolni, hogy Isten az állati és emberi lét határán kiválasztott egy pár egyedet vagy egy csoportot, hogy majd nekik és utódaiknak kitüntetett szerepet szánjon. Az ember azonban test és lélek egysége.

Elképzelhetetlen, hogy ez ne vonatkozna minden valaha élt emberre. Tehát az emberiét csak az állatoktól való elkülönülésben határozható meg. Ami pedig az „emberré válást” „bizonyítani” hivatott leleteket illeti, megfigyelhetjük, hogy mindig azonos a forgatókönyv. A nagy szenzációként beharangozott leletről kiderül, hogy nem illik a sorba, és előbb- utóbb megállapítható, hogy állattól vagy embertől származik-e. A „hiányzó láncszem” után idestova másfél évszázada tartó, vallásos áhítattal folytatott kutatások után is hiányzik, és több mint valószínű, hogy ez most már így is marad. Ha a csi- vavát és a bernáthegyit is csak - hiányos- kövületekből ismernénk, valószínűleg nem sorolnánk őket ugyanahhoz a fajhoz, vagy „jobb esetben” a kutyák fejlődési sorának elejére, illetve végére tennénk.

Az ember szempontjából a második döntő teológiai probléma: a bűn és a halál eredete, helye a világban. Az, hogy kicsoda-micsoda az ember, legalábbis nem teljesen választható el attól a kérdéstől, hogy miként lett azzá. Ha az ember (ilyen-olyan) evolúció terméke, akkor ennek az emberi lét és viselkedés értékelése szempontjából következményei vannak. Kérdés, hogy az ember mennyire felelős gonosz hajlamaiért, cselekedeteiért, vagyis bűneiért, illetve hogy ezek mennyire az „emberré válás” elengedhetetlen velejárói. Ha a szenvedés, a halál, a pusztulás az ember esetében is elengedhetetlen, akkor ezek is az „igen jó” teremtéshez tartoznak.

Karácsonyi igénkben azonban szó van a „hogyan”-ról: Krisztus a teremtés mértéke és célja: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. ”

A „hogyan” kérdése az iskolában

A diákokat - legkésőbb a középiskolában- nemcsak arra kell meg tanítani, hogy mit gondoljanak, hanem az idő előrehaladtával egyre inkább arra is, hogy hogyan gondolkodjanak. A kérdéseket nem lehet olyan jelszavakkal elintézni, hogy „manapság már csak a vallási fundamentalisták, fanatikusok nem fogadják el az evolúciót”, és hogy „tudomány és vallás két teljesen különböző terület”. Elengedhetetlen, hogy pontosan használjuk a kifejezéseket. Az „evolúció” sokfélét jelenthet, és a jelentések észrevétlenül átmennek egyikből a másikba. A szó eredetileg az irattekercs kitekerését jelenti: kibontakozik, olvashatóvá válik az irat. A legszigorúbb „fundamentalistákat” is evolucionistáknak nevezhetnénk, hiszen a kisebb változásokat senki sem vitatja (Darwin- pintyek, kutyafajták). Ezek azonban még nem magyarázzák meg új, komplex szervek, testrészek keletkezését. Nincs ismert, megfigyelhető, ellenőrizhető mechanizmus ez utóbbira vonatkozóan. A diákok (és szüleik) jogosan várják el, hogy a tanárok feltárják az evolúcióval kapcsolatos problémákat, és ismertessék az alternatív magyarázatokat. Az egyházi iskoláknak ebben élen kellene járniuk. Arra is fel kell hívni a figyelmüket, hogy a bibliai min nem a mai biológiai fajokat (biospecies) jelenti, hanem az élőlények teremtett egységeit, amelyek határai szűkebbek vagy tágabbak lehetnek (nemzetség, család).

A „hogyan” kérdése Krisztusban

Karácsonyi igénkben szó van a „ho- gyan”-ról: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. ” Tegyük mellé egy híres teológus (Jürgen Möltmann) megállapítását: „Az evolúció a gyengéken, betegeken, biológiailag alkalmazkodni képteleneken végrehajtott világítélet.” Élőlények milliárdjai tűnnek el „az evolúció szemetesvödrében”. Ezért „Krisztusnak az evolúció megváltójának is kell lennie, ha azzal együtt gondoljuk el”. A Megváltó egy szempillantás alatt teremtett új bőr- vagy izomszövetet, változtatta borrá a vizet (számos szerves molekula teremtésével). Maga mutatta be a teremtés módszerét: szavával, hirtelen, megmagyarázhatatlanul.

Az evangéliumok sem a gyógyításoknál, sem a kenyérszaporításnál, sem a halottfeltámasztásoknál nem adnak közelebbi eligazítást a csodák megvalósulásáról. Miért gondoljuk akkor, hogy a teremtés csodáját a manapság feltételezett „ősrobbanás” pillanatáig képesek vagyunk, leszünk megmagyarázni, és aki akarja, mondhatja, hogy Isten indította el az egészet?

Ha a szenvedés és a halál nem Isten ítélete, hanem teremtési módszere, akkor még annál is elveszettebbek vagyunk, mint amennyire a Szentírás elénk tárja. Mivel azonban „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13,8), hadd bízzam abban - címkézés nélkül -, hogy a „született, de nem teremtetett” Úr a teremtés folyamán sem „működött” másképpen - ellenkezőképpen mint közénk leszállva.

A fenti írás és a lap minden kedves - teremtést, evolúciót vagy ezek valamilyen kombinációját valló - olvasójának békés, boldog karácsonyt és új évet kíván:

Szentpétery Péter

Szerte a világon egyre érzékelhetőbben van jelen az intelligens tervezés iskolája (Intelligent Design Movement). Az alternatív tudományos mozgalom képviselői szerint az élővilág nem spontán evolúció, hanem felsőbbrendű, értelmes tervezés eredményeképpen jött létre.

Magyarországon a három éve alakult Értelmes Tervezettség Munkacsoport (Értem) képviseli a tervezés elméletét. Az Értem konferenciák és kiadványok formájában foglalkozik az intelligens tervezés elméletének és az evolúciós hipotézis hiányosságainak a bemutatásával. A csoport civil mozgalomként működik, tagjai többféle tudományág művelői (biokémia, fizika, informatika), valamint különböző világnézetű értelmiségiek. Mivel a csoport célkitűzése a világnézeti semlegesség elősegítése az oktatásban és a tudományos ismeretterjesztésben, észrevételeiről és javaslatairól folyamatosan tájékoztatja az Oktatási Minisztériumot is.

A közelmúltban látott napvilágot az Értem új kötete: A tudomány felfedezi Istent.

„ ...bizonyára sok űrhajó kel még át a Tejútrendszeren, amíg az evolúciót ma még foggal-körömmel védelmező tudósok egyetértőén idézik Robert Jastrow asztro fizikust, a NASA Goddard Intézetének alapítóját, aki szerint amikor a tudós »megmászta a tudatlanság hegyeit, és a legmagasabb csúcs meghódításához közeledik, amint kinyújtózik a végső szikla felé, az évszázadok óta ott ülő teológusok csoportja köszönti« ”.

(Izsák Róbert, HVG, 2004. szeptember 25.)

Minek az ünnepe a karácsony?

„Lehet, hogy különös dolog, de bevallom: félek a karácsonytól. Félek tőle, mert mire odáig jut a család, hogy szenteste meggyújtjuk a gyertyákat, már halálosan fáradt vagyok. Az egész december stresszel van tele, rohanásban telik el. A takarítás, főzés, bevásárlás gondja mind rám szakad. Persze mellette dolgozom, a munkahelyemen is teljesítenem kell. A karácsony lelki tartalmát már régen nem tudtam átélni. Ha sikerült is eljutni templomba, biztos, hogy a karácsonyfa körül összeveszett a család. Mit tegyek, hogy az idén ünnepünk lehess« n?”

Kedves Edina! Csöppet sem neglepő az, amiről ír! Sok-sok magyar család nyűge, nyomorúsága ez kicsiny ha ónkban. Persze nyilván nem magyar specialitás, hanem világjelenség ez a „kará :sonyfó- bia” már jó néhány évtizede. Érdtmes elolvasni például Paul Roth versbe szedett segélykiáltását, amely erről szól. „Ó, Jézusom, mentsd meg a karácsot yt! Nekünk már nincs hozzá erőnk. Mi vásárolunk és rohanunk, kis csomagok, tt készítünk, karácsonyfákat díszítünk, ét énekeljük: »Csendes éj...«. De a titok, I ten Fiának titka, hogy emberré lett értünk, gyakran csak szirupos érzelgés, dekoráció.” Igen, már nem tudunk belefelej kezni a nagy titokba, nem tudjuk átadni magunkat az ünnep gyönyörűséges üzenetének. Gyermeki, várakozó reménységünket elborították a reklámhegyek, gúzsba köt bennünket a vásárlási és ajánc ékozási kényszer. Ha adventben nem engedjük, hogy elcsendesítsen bennünket az Úr szava, ha nem hagyjuk, hogy megállítson, intsen és megajándékozzon, akkor nem tükrözhetjük vissza környezetünk re Isten emberszerető gyengédségét.

Sokan őrizzük gyermekkorunk karácsonyainak áldott, hótiszta, boldogságtól ragyogó emlékét. Felejthe etlenül drágák voltak! Vajon csupán a tovatűnt múlt mindent megszépítő meszességé- nek csalóka délibábja volna ez ’ Bizonyára nem. Akkor még vártuk a csodákat, nem csak hittünk bennünk. Velünk volt felhőtlen-felelőtlen, naivan szabad gyermekmosolyunk, és nem terh :lte lelkünket az a sok rárakódott bűn szenny, amelyet azóta is dédelgetve hordozunk, ahelyett, hogy az értünk embersorsot vállaló Istenfiú keresztfájához vi ménk.

Drága ünnepváró testvérem, Edina! Próbálja meg összehívni a családi kupaktanácsot, és tegyék fel együtt önmaguknak és egymásnak a kérdést: .Mégis minek az ünnepe a karácsony? A hagyományé? A finomságokkal megrakott asztalé, az erőn. felül megvásárolt drága ajándékoké? Netán hódolat az emberi szeretet oltárán?” A Bibliában ezi olvassuk: „Az angyal pedig ezt mondta nekik: »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek aki az Úr Krisztus a Dávid városában.(Lk 2,10-11) És bizony jó, hogyha végre oda tudunk hallgatni az angyal s. tavára, mert csakis az Isten szavában val j bizalom tesz rendet szívünkben és lejünkben. A magasságos Isten illeszti vissza a jó rendbe hétköznapjainkat és ünr epeinket. így nem lesznek agyonhajszoltak a munkanapok, és nem válnak ünnepeink a múló hangulat áldozataivá.

Drága Edina! Érzi, hogy az élet- és gondolkodásmódunknak gyökerest n meg kell változnia ahhoz, hogy teljes, boldog életet élhessünk? Nem lehet csodálkozni azon, hogy az idegbajos lótás-futí s után éppen a legszebb pillanatban, a karácsonyfa körül állva veszi észre a család, hogy bár csillognak a fények, íz etes a bejgli, valami mégis hiányzik. A hab- csókos hangulat gyorsan szertefoszlik, és kiderül, hogy nincs harmónia, t saládi béke ott, ahol az esztendő többi napján nem volt időnk egymásra. A szeretet

EvÉlet - LELKI SEGÉLY

ROVATGAZDA:

SZÓKÉNÉ

BAKAY

ÜL ■mk

BEATRIX

•Kt-"*»,

w W

m

■L 4. z 4

......

■

Ja *

í

fokmérője az is, hogy a család tagjai megosztják-e egymás között a munkát! Hogy mennyire hordozzák egymás terheit! Hiszen a túlterheltség élvezhetetlenné teszi az ünnepet. És hát hogyan is élhetnénk át a testté létei szentségét, ha csak a nagy ünnepekkor, esetleg csupán karácsonykor nyitjuk meg lelkünk csatornáit az élő Ige előtt?! Jézus nem mint szabadító diadalmaskodik szíveinkben, hanem édes, magatehetetlen csecsemőként emlékezünk rá, akinek az emberi gondoskodásra van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán életben maradjon. Ez a kicsi „Jézuska” pedig soha nem fejlődik, nem növekszik bennünk. Ezért vagyunk annyira védtelenek a kísértővei szemben is. Ha nem trónol szívünk közepén a feltámadott Krisztus, akkor mi tölti ki szívünkben az „Isten alakú űrt”? A fogyasztás, a pénz, a szenvedélyek. Soksok régi-új bálvány.

Szeretettel javaslom kedves levélíró testvéremnek, hogy idén adventkor „hordják ki”, és karácsonykor engedjék szívükben megszületni Jézust. Mindnyájunkban a „kicsi Krisztus” megszületésével kezdődött az új élet. Isten országában a mustármagból nőnek a fák. Ne sajnálják az időt arra, hogy családi körben, amikor meggyújtják a gyertyát, együtt énekeljenek, olvassák az igét, és imádkozzanak. A Szentlélek hatalma kell ahhoz, hogy a kisdedben meglássuk a királyok királyát, minden ember Megváltóját. Talán idén karácsonyra még nem, de jövőre pozitív változást érzékelhetnek majd, mert felnövekszik ez a gyermek, és rabul ejti szívüket. Aki nem tud ünnepelni, annak az életéből fájóan hiányzik valami, ami az embert emberré teszi. Az ünneplés „művészetét” az idősebb generációnak kell megtanítania az utána következőknek. Ezért örülök, hogy Edina felismerte, hogy ezen a területen is meg kell újulniuk, hiszen gyermekeik lelki-szellemi fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy megértsék és átéljék ünnepeink jelentőségét. Csak így hagy majd kitörölhetetlenül mély és értékes nyomot életükön.

Testvérem, köszönöm a levelét. Sokunk óhaját öntötte szavakba. „Legyen végre igazi ünnepünk!” Tudja, van egy kérdés az Ószövetségben, amely igazi adventi kérdés: „Mitfogtok készíteni az ünnepnapra, az Úr ünnepnapjára? ” (Hős 9,15) Itt az ideje, hogy komolyan vegyük ezt a kérdést, és válaszoljunk is rá. Szeretném ezt most Bódás János lenyűgöző verssoraival megtenni: „Nincs kincsem, rangom, csak a bűnök nagy garmadája lelkem. Kiszórom mindezt, hogy szívemben minél több tiszta hely legyen, mert jól tudom, hogy Betlehembe ily koldus, mint én, nem mehet: az lesz a legszebb ajándék, ha megüresítem szívemet.” Legyen mindnyájunknak ilyen megüresített szívű karácsonyunk, hogy szállásra leljen benne az érkező, a királyok királya!

Szókéné Bakay Beatrix

Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére.

Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a leveliikre adott válasz lapunkban is megjelenjen.

Adventi zenés áhítat Ili. a zuglói evangélikus templomban (Bp. XIV.,

Lőcsei u. 32.) decembsr ló-án, csütörtökön 18 órai kezdettel.

Műsoron: francia, spanyol, észa .német és magyar szerzők adventi orgonazenéje, valamint adventi kórustételek. Köz eműködik Szilágyi Gyula (Portugália, Budapest) és a zuglói evangélikus gyű lekezel énekkara. Vezényel Fekete Anikó.

Igét hirdet Szabóné Mátra/ Marianna. A belépés díjtalan.