Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-12-19 / 51-52. szám
14. oldal - 2004. DECEMBER 19-26. Adventi beszélgetés Adorjáni Dezső Zoltánnal, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökével Evangélikus Élet^ Bár a hazai sajtó nem verte „nagydobra", december 8-án (három nappal a magyarországi népszavazás után) Módi Ferenc köztársasági elnök adventi látogatáson fogadta a határon kívüli magyar anyanyelvű egyházak vezetőit Budapesten. A meghívottak között volt Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, akivel ennek a látogatásnak a kapcsán készült az alábbi interjú.- Püspök úr, a december 5-én lezajlott referendum óta Ön az első határon túli magyar, akivel szót válthatok. Jóllehet én kértem lehetőséget erre a beszélgetésre, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy „ kérdeznivalója ” most elsősorban Önnek, illetőleg önöknek, az anyaország határain túl élő testvéreknek lehetne...- A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról rendezett magyarországi népszavazás eredménytelensége önmagáért beszél. És sok mindent elmond. Hogy Erdélyben most egyfajta gyászhangulat uralkodik, azon nincs mit csodálkozni. Én a magam részéről azért ennyire nem vagyok elkeseredve. No, nem mintha ez az „eredmény” optimizmusra jogosítana fel, de Istennek hála, én - hogy úgy mondjam - alkatomnál fogva optimista vagyok. Másrészt nem gondolom, hogy a magyar történelemnek ez egy mindent eldöntő pillanata lett volna. Ezáltal viszont ráébredhettünk arra, hogy itt még nagyon sok a tennivaló. A magyarországi társadalomnak újra meg kell tanulnia az olyan értékek megbecsülését, mint a család, a közösség, a haza, a nemzet... És azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból az anyaországiaknak sokkal jobban ki van lúgozva az agyuk, mint az erdélyi magyar társadalomnak, amelyben ezeknek az értékeknek a megkérdőjelezése igazából fel sem tevődik, mert ezekben a kérdésekben az erdélyi magyar társadalom vitathatatlanul egyetért. Szándékosan nem említettem az imént, pedig nagyon is ide tartozik, hogy nálunk még a hitetlen emberek sem vonják kétségbe a kereszténységnek, a hitnek, az egyháznak és a gyülekezeteknek a szerepét. Más kérdés, hogy a magyarországi politikusok hozzáállását a népszavazás kérdéseihez valójában pártérdekek motiválták. A szocialisták és a szabad demokraták - nem minden ok nélkül - attól tartottak, hogy ha négy,- öt-, hatszázezer szavazóval bővül a választásra jogosult magyar állampolgárok száma, akkor az SZDSZ esetleg be sem jut a parlamentbe, a szocialisták pedig húsz évre lemondhatnak a hatalomról. Kár, hogy erről nem beszélt senki, mert véleményem szerint a kérdést meg lehetne úgy oldani, hogy a külhoni magyar - néhány ciklus erejéig - ne szavazhasson. Ezt azonban az ellenzéki pártok sem vetették fel, mert egy ilyen formula meg nekik nem állna az érdekükben. Az viszont pártállástól függetlenül meg kellene, hogy gondolkoztasson minden politikust, ha a lakosság hatvan százaléka közömbös a közügyek iránt. Akkor itt a demokráciának a gyökerével van probléma. Ami bennünket illet, noha most egy elég kemény pofont kaptunk, szerete- tünket ennek ellenére sem vonjuk meg magyarországi testvéreinktől. Bár most úgy érezzük, hogy - helyhiányra hivatkozva - kizártak a családi fészekből, mi azért tudjuk, hogy hol van a szülői ház. Magyarországot mi éppúgy anyaországunknak érezzük, mint eddig, ragaszkodásunk és hűségünk a nemzet iránt változatlan, és őszintén reméljük, hogy a magyar állam iránti lojalitásunkat is segít megújítani az idő. Felettébb fájó ugyan, hogy most gúnyolódik rajtunk a román sajtó, de ebben a megaláztatásban most történetesen osztozunk... — Nem gondolom, hogy érdemben befolyásolta volna a részvételi arányt, de olvasóink, híveink közül többen furcsál- lották, hogy - ellentétben a Magyarországi Evangélikus Egyházzal - az erdélyi evangélikusság nem adott ki állás- foglalást a kérdésről, hivatalosan nem üzent semmit az itteni testvéreknek...- No, azt is érdemes volna megvizsgálni, hogy a Magyar Távirati Iroda miért nem küldte tovább, avagy a lapok miért nem vették át az MTI-hez időben eljuttatott körlevelünket. Néhány orgánumnak külön is megküldtük állásfoglalásunk szövegét. Ez tartalmazta azt a Bocskai idézetet is, amelyet az Evangélikus Életben is örömmel fedeztünk fel. És ha már a nálunk is olvasott Evangélikus Élet szóba került, hadd köszönjem meg azt, ahogyan ezzel a kérdéssel foglalkoztak a lapban. Kérem, mindenképp hagyja benne az interjú végső szövegében, hogy köszönjük a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeinek a körlevelükben rögzített állásfoglalást, köszönjük azoknak a szerzőknek az írásait, akik az újság hasábjain vállalták véleményüket, és végül, de nem utolsósorban köszönjük azoknak, akiket illet: a címlapgrafikát. Úgy vélem, ezt a november 28-i lapszámot sokáig meg fogjuk őrizni, hogy címlapjára pillantva valóban töretlen testvéri szeretettel tudjunk gondolni á magyarországi evangé- likusságra.- A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke már a nemhivatalos végeredmény ismeretében sietett leszögezni, hogy egyházunk még szorosabb kapcsolatokra fog törekedni a kisebbségi sorban élő evangélikussággal. Ön szerint mely területeken volna különösképpen is indokolt az együttműködés erősítése?- Ez nehéz kérdés, mert én azt mondanám, hogy minden területen. Elsősorban azonban nem az egyházvezetői, hanem a gyülekezeti kapcsolatokat kellene tovább erősíteni. Volna itt azért teendő egyházvezetői szinten is. Ha már a magyar állam egyelőre nem tette lehetővé az integrációt, a magyar egyházak ezt meg kellene, hogy tegyék. Tehát ne csak a METT (Magyar Evangélikus Egyházak Tanácskozó Testületé - a szerk.) erejéig legyünk „integráltak”. Véleményem szerint a magyarországi és az erdélyi magyar evangélikus egyház nyugodtan létrehozhatna egy integrált szervezetet. Nevezhetnénk ezt egyházszövetségnek vagy aminek akarjuk, a lényeg az volna, hogy a két egyház ténylegesen integrálódjék. Lehetne közös konzultatív zsinatunk, tehát adhatnánk ennek jogi formát is.- Püspök úr mintegy két hónapja vezetője a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyháznak. Beiktatásáról annak idején lapunk is helyszíni tudósításban számolt be. A sepsiszentgyörgyi ünnepség emlékeivel hazatérve azt természetesen már nem láthattuk, hogy az ünnep múltával milyen teendőkkel, gondokkal kellett szembesülnie. Érték-e nagy meglepetések, avagy jobbára eleve tisztában volt az Önre váró legsürgetőbb feladatokkal?- Nagy meglepetések nem értek, hiszen mint püspökhelyettes gyakorlatilag már júniustól én vezettem az egyházkerületet, több-kevesebb időt a kolozsvári püspöki hivatalban töltve. Tehát már ebben a négy hónapban is nekem kellett foglalkoznom minden gyakorlati kérdéssel. De megmondom őszintén, hogy ez alatt a négy hónap alatt türelmetlen voltam. Türelmetlen, mert már égetett a vágy, hogy érdemben is érvényesíthessek egy másfajta egyházvezetői munkastílust. Éreztem, hogy annyi mindent kellene, és annyi mindent tudnék csinálni, de mégsem foghatok hozzá, mert hivatalosan még nincs rá mandátumom. Beiktatásom után három-négy napig megszusszantunk, megpihentünk egy kicsit, aztán máris belevetettük magunkat a munkába. Mert lényegében egész egyházkerületünk működését újra kellett gondolni, át kellett szervezni. Át kellett értékelni az anyagi vonatkozású dolgokat, és a gyülekezetekkel való viszonyt egyaránt, a teológusképzés ügyét, kapcsolatrendszerünket, tehát úgyszólván minden szegmensét meg kellett vizsgálni szolgálatunknak. Plusz még, hogy el ne felejtsem, saját gyülekezetemben, Kolozsvárott is meg kellett, hogy történjék a beiktatásom. Erre egyébként épp december 5-én került sor.- Az erdélyi magyar evangélikusság egyetlen egyházkerületet alkot. Nem érzi túlzásnak, hogy egyetlen püspökként pa- rókus lelkészi szolgálatot is ellát Kolozsvárott?- Sokszor, sok helyütt elmondtam már, hogy én a püspököt nem úgy képzelem el, hogy csupán adminisztrátora az országos egyháznak, hogy csupán menedzsere, aki három maroktelefonnal rohangál az irodájában. Tehát, amennyire a lehetőségek engedik, a püspök igenis törődjék a gyülekezetével! Mert, aki csak „fentről látja” a problémákat, az idővel nem is lesz képes megoldani őket. Ráadásul egy gyülekezet nélküli püspök előbb-utóbb a lelkészi karral is el fogja veszíteni a kapcsolatát. Maradjon tehát a püspök gyülekezeti lelkész is. Prédikáljon, temessen, látogasson családokat, nem árt az neki! Nagyon nem tartom szerencsésnek a németországi helyzetet, ahol nemcsak a püspökök, de már az esperesek is teljesen kiszakadnak a gyülekezeti életből. De nem csak az egyházvezetőknek szükséges a „gyülekezetiélet-ismeret”. Most épp azt szorgalmazom, hogy teológusaink is intenzívebben vegyék ki részüket a szolgálatból. A szórvány gondozást részint velük tervezzük megoldani. És nekünk újabb szórványokat kell felkutatni, megszervezni. Igen, gyülekezeteket kell szervezni, gyülekezeteket kell plántálni. Miért halt ki ez a fogalom? Mert mi mind csak őriztük, ami „vót”, meg ami fogyott. Éppen ideje, hogy megkeressünk és megszólítsunk embereket, éppen ideje, hogy új gyülekezeteket szervezzünk.- Netán az elmúlt két hónap során püspök úrnak már sikerült megvalósítania valamit a terveiből?- Én magam sikerként könyvelem el, hogy a lelkészi kar viszonyulása az egyházvezetéshez pozitív, tehát jelen pillanatban nincsenek kirívó feszültségek. Külön öröm számomra, hogy azok is nyitottnak mutatkoznak irányomban, akik nem rám szavaztak.- Tegyük hozzá. Önt abszolút többséggel választották meg püspöknek.- Ez igaz, de nálunk őszinték az emberek, így én is őszintén örülhetek annak, hogy aki nem igazán kedvelte a személyemet, az sem fordít hátat, és hogy azzal is le tudtunk ülni beszélgetni.- Püspök urat hallgatván kezdem irigyelni az erdélyi magyar evangélikus egyház helyzetét...- Biztos, hogy akar hallani a nehézségeinkről? Most mondjam el azt, hogy egyházunk állandó anyagi bizonytalanságban él? Hogy kiszámíthatatlan mind a román, mind pedig a magyar államtól érkező támogatás. De hát az nem újság. Millió papírt írunk, pályázunk, pályázunk és pályázunk, aztán hol jön valami, hol nem. Szép ígéretek mindig vannak, de az ígéretek betartásával mindenhol nagy a probléma. Anyagilag oly mértékben kiszámíthatatlan egyházunk helyzete, hogy egy egész évre lényegében sohasem tudjuk költségvetésünket biztonsággal megtervezni. Tehát nem tudunk egy olyan koherens és normális költség- vetést készíteni, amelyre alapozni lehetne. Ez azonban csak az egyik gondunk. Nem hallgathatom én el ezt sem, hogy számomra ennél sokkal aggasztóbbnak tűnik a spirituális, lelki téren mutatkozó deficit. Lelkészeink el vannak ragadtatva, ha egy nyolcszáz lelkes gyülekezetből hetven-nyolcvan-száz ember ott van az istentiszteleten. Hát én ettől az aránytól egyáltalán nem vagyok elragadtatva! Vegyük már észre, hogy egyháztagjainknak tíz-húsz, legfeljebb, ha harminc százaléka vesz részt többé-kevésbé aktív módon az egyház életében. S, hogy mi kellene, hogy legyen a cél? A száz százalék! Meg kell szervezni az ifjúsági munkát - sokkal jobban, mint eddig. Erősíteni kell a gyerekmunkát, a hitoktatást, az evangelizációt, a családlátogatást, a dia- kóniát, a szeretetszolgálatot... Soroljam? A legnagyobb deficit az, hogy a mi egyházaink - a történelmi egyházak - lemondtak a missziói lelkűiéiről. A missziót úgy kezeljük, mint egy mellékes szolgálatot, mint aminek ott kell lennie a „munkaágak” között, de elég, ha csak névleg. A missziói lelkületet Paul Tillich esz- katológiai dinamizmusnak nevezte. Ez egy nagyon jó szó, mert ez az eszkatoló- giai látás, ez a Jövőbe látás”, ez a várakozás határozza meg a keresztény ember jelenét. Ez aktiválja a jelent. Na, belőlünk ez az eszkatológiai szemlélet, ez a dinamizmus hiányzik! Hogy noha készülődésben, váradalomban élő egyház vagyunk, igazából úgy élünk, mint ahol minden bevégződött. Nézzen körül! Nekünk befejezett dolgaink vannak: szépen megrögzött szokásaink, tradícióink... Karácsonyfánk - Jézus Krisztus nélkül. T. Pintér Károly PÁLYÁZAT GIMNÁZIUMIGAZGATÓI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE A pályázatot meghirdető szerv: a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma megbízásából az Oktatási és Iskolai Osztály (1085 Budapest, Üllői út 24.) Meghirdetett munkahely: Deák Téri Evangélikus Gimnázium (1052 Budapest, Sütő u. 1.) Képesítési és egyéb feltételek: a Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeiről szóló törvénynek megfelelően:- egyetemi szintű pedagógusoklevél,- legalább 5 éves pedagógusi vagy egyetemi oktatói gyakorlat,- vagy evangélikus lelkészi végzettséget igazoló oklevél és legalább 5 éves közoktatási intézményben szerzett oktatói, hitoktatói gyakorlat,- keresztény elkötelezettség,- evangélikus vallás,- konfirmáció, lelkészi ajánlás,- vezetői képességek. Juttatások, illetmény, pótlék, egyéb: Az állás elfoglalásának ideje: 2005. augusztus 1. A megbízás 6 évi időtartamra szól. Pályázat benyújtásának határideje az OM közlönyben való megjelenéstől számított 30 nap. Pályázat elbírálásának határideje: 2005. május 31. Juttatások a közalkalmazotti törvénynek megfelelően. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, önéletrajzát, részletes szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programját, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelését. A pályázathoz mellékelni kell a legmagasabb iskolai végzettségét igazoló irat(ok) hiteles másolatát, érvényes erkölcsi bizonyítványt, lelkészi ajánlást gyülekezeti lelkészétől, lelkész esetében az illetékes püspöktől. A részletes pályázati feltételekről a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztályán (1085 Budapest Üllői út 24.), Mihályi Zoltánná osztályvezetőtől lehet felvilágosítást kérni (tel.: 1/429-2035). Postacím: Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda (1085 Budapest, Üllői út 24.) Kérjük, a borítékra az intézmény megjelölésével írják rá: „Igazgatói pályázat". Budapest, 2004. november ló. Mihályi Zoltánná osztályvezető
