Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-12-05 / 49. szám

2004. DECEMBER 3. - 3. oldal Evangélikus Élet Kettős ünnep Békéscsabán Kettős ünnep volt a Békéscsabai Evan­gélikus Egyházközségben november 24-én: Gáncs Péternek, a Déli Egyház- kerület püspökének közreműködésével felszentelték a békéscsaba-fényesi te­metőkápolnát, és átadták az evangéli­kus gimnázium új épületszárnyát. Temetőkápolna: élet és halál mezsgyéje Fényes Békéscsabától néhány kilométer­re, Gyula irányában található település- rész, ahol körülbelül kétszáz éve élnek evangélikusok. Templomuk sosem volt, de iskolát már az 1800-as évek második felében szerettek volna építeni. Erre végül csak 1930-ban kerülhetett sor; a fényesi tanyasi iskolában azután - az iskola fel­épültétől kezdve majdnem két évtizeden át - a tanítás mellett rendszeresen folytak szlovák nyelvű istentiszteletek is. A kom­munista diktatúra 1948-ban a felekezeti iskolák között a fényesít is államosította. Az épületben vegyeskereskedés, italmé­rés és a Hazafias Népfront szervezete mű­ködött. Az egyik teremben továbbra is tar­tottak istentiszteleteket a maroknyi gyüle­kezetnek. Az egyházi ingatlanok tulaj­donrendezését követően visszakerült az épület a békéscsabai evangélikusokhoz, de leromlott állapota miatt eladták, azzal a feltétellel, hogy a vételárból befolyó összeget egy majdan megépítendő teme­tőkápolna költségeire fordítják. A temetőkápolnát a békéscsabai egy­házközség presbitere, Benedicty Gyula építész tervezte, a kivitelezést pedig ez év nyarától Abelovszky László építési vállal­kozó - szintén a gyülekezet presbitere - végezte. Nem egészen öt hónap alatt, hét és fél millió forintból készült el a kicsiny épület, amelybe szentelésekor közel nyolc- vanan zsúfolódtak be, és még többtucat- nyian kint szorultak a metsző szélben. Igehirdetésében Gáncs Péter (Róm 8,38-39 alapján) arról beszélt, hogy „élet és halál mezsgyéjén állunk, egy te­metőkápolnában, amely különleges hely. Olyan, ahol összeér az ég és a föld, ahol az előrementek gyülekezete és a még földön küzdő egyház tagjai talál­koznak.” A teológiai értelmezés szerint a Krisztushoz való viszony az élet és a halál igazán döntő kérdése. Világítóto­rony ez a kápolna - mondta a püspök pedig sötétnek gondolnánk, hiszen te­metőben áll. Valójában olyan tájékozó­dási pont, amely átsegíti a hajóst a túlsó partra, bármennyire is el akarnák ragad­ni őt a sokfelől reá leselkedő örvények. A temetőkápolnát szentelő istentiszte­leten a békéscsabai egyházközség, illet­ve a környékbeli gyülekezetek lelkészei működtek közre. A kápolnát az éven­kénti néhány temetésén ravatalozóként használják majd, emellett havi rendsze­rességgel (minden hónap harmadik va­sárnapján, délután két órától) istentiszte­letet tartanak benne. Biztos pont egy forrongó világban Az ünnepség a 664 tanulót oktató békés­csabai evangélikus gimnáziumban foly­tatódott, ahol a mintegy ötvenmillió fo­rintos beruházással elkészült új épület­szárnyat adták át. Gáncs Péter püspök és Szemerei Zoltán egyházkerületi felügye­lő itt arról beszélt, hogy ritka alkalom mostanában, amikor egy iskolában örömteli esemény zajlik, és nem leépí­tésről, bezárásról, az állami támogatások csökkentéséről kell szót ejteni, hanem éppen ellenkezőleg, fejlesztésről. „Ez a békéscsabai gimnázium oltalmat nyújtó hely, biztos pont egy bizonytalan, for­rongó világban, és a fiatalok éppen ilyen oltalomra, befogadásra szorulnak” - mondta a püspök. Kolarovszki Zoltán, az iskola igazga­tója azzal folytatta, hogy az intézmény első igazgatójának emléket állító egy­kori Horváth-udvart építették be most. Az új épületszárnyban reprezentatív aula készült, amely alkalmas az iskolá­ban művészeti képzésben részt vevő ta­nulók alkotásainak a bemutatására; az emeleten elektronikus grafikai tanter­meket, a földszinten pedig szerverszo­bát, szertárt és büfét alakítottak ki. El­készült a mozgáskorlátozott tanulókat szolgáló liftakna is, de a liftet csak ké­sőbb üzemelik be. Pap János, Békéscsaba polgármestere az egymásra figyelő kisközösségek lété­nek szükségességéről beszélt, és méltatta az evangélikus gimnáziumnak a megye- székhely középiskolái között betöltött fontos szerepét. „Az iskolának stílusa, karaktere van, mely már a megyén kívül is jó hírnevet szerzett” - mondta. A gyülekezet lelkészei közül Németh Mihály igazgató lelkész és Kondor Péter esperes kért szót; amellett foglaltak ál­lást, hogy mint majdnem százötven év­vel ezelőtti elődeik (az evangélikus ok­tatás a békési megyeszékhelyen 1855- ben indult), ők is „pártfogásukba veszik az iskolát, melytől a jövőnk függ”. Szegfű Katalin Oltárt faragó lelkész Bensőséges hangulatú ünnepségen búcsúztak el a Vasi Egy házmegyéhez tartozó nádasdi gyülekezet tagjai nyugdíjba vonuló lelkészüktől, Rác Miklóstól, aki majdnem negyven esztendőn keresztül szolgált az egy házközségben. A nádasdiak és a környékbeli gyülekezetek tagjai nemcsak igehirdetőként ismerhették a lelki- pásztort, hanem fafaragóként is: egyebek mellett ő alkotta a nádasdi és a püspök- molnári templom oltárát. Rác Miklóssal életéről és szolgálatáról beszélgettünk.- Lelkészgyerekként sok olyan ta­pasztalatot és ismeretet szereztem édes­apámtól, a szakonyi gyülekezet lelké­szétől, amelynek később, amikor már magam is szolgálatban álltam, nagy hasznát vettem - kezdte az immár nyug­díjas lelkész. - Eredetileg nem állt szán­dékomban a teológiára jelentkezni, hi­szen már érvényes felvételim volt a ma­gyaróvári gazdászakadémiára, mégis, egy évvel az érettségim után egy konfe­renciáról azzal a szilárd elhatározással jöttem haza, hogy lelkész leszek. A ma­gyaróvári felvételi szándékomat azonnal visszavontam.- Hogyan vezetett az út a teológiától a nádasdi gyülekezetig?- Lelkészi szolgálatom során mind­össze három gyülekezetben fordultam meg. A teológia elvégzése után két hóna­pot édesapám mellett töltöttem segédlel­készként, majd idősebb Szabó Lajos gyü­lekezetébe, Kissomlyóra kerültem. Ez­után már - 1966-ban - az akkor három­száz lelket számláló Nádasd következett. Jól gondozott gyülekezetei vettem át elő­dömtől. Igazából egy nagy gond várt új helyemen, mégpedig a lehetetlen közle­kedési helyzet. Nádasddal egy úgyneve­zett vasi szórványt vettem át, amely hu­szonnyolc községet foglalt magába. Volt idő, amikor nyolc-kilenc helyen kellett istentiszteletet tartanom egy hónapban; és ezt csak a saját kerékpárommal tudtam megoldani. Sok helyen mindössze né­hány evangélikus volt, de ők is igényel­ték a lelkészi szolgálatot. Az idő múlásá­val aztán néhány településen elfogytak az evangélikusok: bár papíron továbbra is a nádasdi anyaegyházközséghez tartoznak, istentiszteletek már nincsenek. Az anya­gyülekezet viszont nem gyengült meg. Lélekszámát és az istentiszteletek látoga­tottságát tekintve is hasonló a mai hely­zet, mint amikor idejöttem. A maga készítette székely kapu előtt- A faluban élők nemcsak igehirdeté­seiről, hanem szép faragásairól is is­merhették Ont.- Ez igaz, bár én mindig tiltakozni szoktam, amikor fafaragóként beszélnek rólam. Elsősorban lelkész vagyok, aki prédikálni akar, a faragás csupán kiegé­szítő tevékenység volt számomra. Mindez úgy kezdődött, hogy megtalál­tam a padlásomon nádasdi templomunk szétszedett faépítményű oltárát. Ekkor gondoltam arra, hogy talán meg kellene faragnom. Utánanéztem, hogy milyen mintákat lehet látni az oltáron, és ezek alapján végeztem el a munkát. Ezután faragtam egy másik oltárt is, amely iga­zán szép helyre, a püspökmolnári kis ká­polnába került. Készítettem ezeken kí­vül emlékfát, temetőbe való fej fát, sőt a falunak összeállítottam egy úgynevezett vasi kaput is. Ezt a község egy emlék­plakettel ismerte el. Én mindig csak olyan dolgokat faragtam, amelyeket kér­tek tőlem. így plébános kollégám kéré­sére segítettem neki abban, hogy méltó emléket állíthasson a tanítóknak. A ma- gyarszecsődi református templomba pe­dig világító falikarokat és egy nagy mennyezeti csillárt készítettem. Úgy ér­zem, hogy a község szívesen fogadta ezeket a faragásokat.- Hogyan búcsúzott el a gyülekezet a lelkészétől?- Szép alkalom volt, amelyre öröm­mel fogok emlékezni. Eljöttek olyanok, akiket elsőként kereszteltem, konfir­máltam vagy eskettem. De itt voltak azok is, akik a nyugdíjazásom előtt az utolsók voltak a sorban. Egy, az Őrség­be elkerült pedagógus - aki kerámiaké­szítéssel is foglalkozik - egy tálsorozat­tal lepett meg. Szeretettel gondolok vissza erre a majdnem négy évtizedre. A sok öröm mellett, amelyet az itteni szolgálat adott, voltak ugyan nehézsé­gek is, de nem olyanok, amelyeket ne tudtunk volna megoldani. Azt hiszem, a közöttem és a gyülekezet között fennál­ló viszonyról mindennél többet mond az a tény, hogy bár több helyen is letele­pedhettünk volna'nyugdíjasként, itt ma­radtunk a faluban.- Bár nyugdíjba vonult, továbbra is ír igehirdetéseket, amelyeket az interneten, a lelkészek levelezőlistáján lehet olvas­ni. Ezek szerint aktívak lesznek a nyug­díjas évei?- Én még ma is mindennap öt órakor kelek, mert azt tartom, hogy a napot ko­rán kell kezdeni. Az időmet viszont nem szeretném haszontalanul tölteni, ezért az igehirdetések írását szeretném tovább folytatni. Ezenkívül a magam szórakoz­tatására foglalkoznék a hitoktatás kérdé­seivel is. Remélem, hogy lelkész fiam­nak is segítségére lehetek még, hiszen ő is több gyülekezetben szolgál. Talán még itt helyben is szükség lesz rám. Bár egyelőre még nem vállalok helyettesíté­seket, hiszen nyugdíjba mentem... Kiss Miklós Egyháziév-zárás - szenteléssel Az egyházi esztendő utolsó napján, november 27-én Gáncs Péter, a Déli Egyház- kerület püspöke és Szemerei Zoltán kerületi felügyelő meglátogatta a dunaföld- vári gyülekezetét. Az ünnepi istentiszteleten a püspök Lk 13,6-9 alapján szolgált igehirdetéssel. „Hajlamosak vagyunk csak az ünnepek­ben gondolkodni, azoknak élni, de oda kell figyelnünk arra is, hogy mi van a hétköznapokban. Mi ezért is jöttünk. Nem fejszét lóbálva, hogy kivágjuk a fát, hiszen ezt csak a gyülekezet Ura, Jé­zus Krisztus teheti meg. A jelek azt mu­tatják, hogy a dunaföldvári fán vannak rügyek, bimbók, melyek gyümölcsöt ígérnek. De meg kell kérdezni: Van-e békesség? Van-e összefogás? Segítik-e egymást, akik a fa növekedéséért fele­lősséget éreznek?” - fogalmazott prédi­kációjában Gáncs Péter. A gyülekezet lelkésze, Molnár Iván visszatekintésében az elmúlt esztendő sikereiről és kudarcairól beszélt. „Apró szikrákat kellett és kell egybegyűjteni, hogy a gyülekezet tovább gyarapodjon, tovább éljen” - mondotta. Az istentisztelet után került sor a gyü­lekezeti faépület ünnepi átadására (ké­pünkön). Ezután a kerület vezetői a Paks-Dunaföldvári Társult Evangélikus Egyházközség munkatársaival szemé­lyesen beszélték meg a gyülekezeti élet örömeit és gondjait. W. A. Óvoda „iskolaérett” korban „Összekulcsolt kézzel” - ez lehetett vol­na a mottója a soltvadkerti Evangélikus Óvoda tizenötödik tanévét megnyitó ün­nepségsorozat első eseményének. Az évente nyolcvan-kilencven gyereket be­fogadó intézmény 1990 őszén nyitotta meg kapuit - elsőként a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Ezen a pénteki estén - imádságban is hálát adva - az el­ső óvodásoknak, szülőknek és a későbbi tanítónőknek tartottak emlékező összejö­vetelt a gyülekezeti házban. Ezen Schisz- ler Péterné méltatta az akkori munkát, amely a rendszerváltás első néhány lépé­sének is tekinthető Soltvadkerten. Másnap, szombaton a jelenlegi és a volt óvodások pályamunkáit értékelte a zsűri. A rajzokról a bírálók nevében Gil- lich Béláné tanárnő, az írásbeli művekről ifi. Káposzta Lajos, a művelődési ház igazgatója szólt a Találkozás Házában. Az alkotásokból ugyanott kiállítás is nyílt, mely több héten át megtekinthető lesz. Délután Ribár János orosházi esperes tar­tott előadást - mintegy ötven érdeklődő számára - a keresztény nevelés értékeiről. A szakmai jellegű témához többen is hoz­zászóltak a hallgatóság soraiból. Este kis­kőrösi vendégművészek muzsikáltak a templomban: a Gospel Sasok és a Szürke Verebek jazzbandája varázslatos másfél órával örvendeztette meg a vártnál sajnos csekélyebb számú hallgatóságot. A fogadásra több neves vendéget is meghívtak a szervezők. Mint Révészné Tóth Erzsébet, az orosházi Hajnal Evan­gélikus Óvoda vezetője elmondta, na­gyon jó a kapcsolatuk a soltvadkerti partnerintézménnyel. Kiemelkedőnek tartja az egyházhoz tartozás mindennapi megélését, amely a rendezvényeken, a foglalkozásokon és a szellemiségben egyaránt megmutatkozik. Országszerte tudnak az itteni németnyelv-oktatásról, amely egyben a helyi nyelvi hagyomá­nyok továbbvitele is. A vasárnapi ünnepi istentisztelet már telt házas volt; ez egyaránt köszönhető a püspöki igehirdetésnek és a gyerekek szolgálatának. Az alkalmat az óvodások és az iskolások énekes-zenés műsora tet­te ünnepélyessé. A műsort dr. Pethőné dr. Fodor Katalin állította össze és vezette. Gáncs Péter püspök prédikációjában a gyülekezetmenedzselést és a csapatmun­kát emelte ki a vadkerti példa kapcsán. Az Isten nem hagyja el az ő népét, ha az emberek az ő nevében végzik munkáju­kat. Az Úr szavát gyermekként kell (el)fogadnunk és neki engedelmesked­nünk - hangsúlyozta az igehirdetésben. K. L. A soltvadkerti óvoda évfordulós ünnepségére meghívást kaptak a megye lelkészei is, s ennek a meghívásnak talán kettős célja volt: a szomszéd gyülekezetek szol­gálattevői jelenlétükkel is kifejezhették, hogy figyelnek egymás munkájára, és tudnak együtt ünnepelni; ugyanakkor kötetlen találkozásra is lehetőség nyílt. Fon­tos az, hogy a lelkészek között ne csupán a havonkénti hivatalos találkozások je­lentsék a kapcsolatot, hanem akár egy kellemes vacsora, jókedvű és kötetlen be­szélgetés is mélyítse a közös szolgálatban, de különböző körülmények között te­vékenykedő lelkészek egymáshoz való viszonyát. Az óvodában elkezdődött lel­készgyűlés (LMK) tehát a fehér asztal mellett folytatódott, az ünnepség így lett ki­indulópontja egy szép estének a lelkészek és házastársaik számára. Hulej Enikő Barthel-Rúzsa Zsolt felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents