Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-11-28 / 48. szám

2004. NOVEMBER 28. - 7. oldal Evangélikus Élet Sopron, a hűség városa December a népszavazások hónapja. Az elmúlt évtizedekben nemegyszer hatá­roztak sorsdöntő kérdésekről a szava­zásra jogosultak e hónapban. Tekintsünk vissza, hogy mi történt ugyanebben az időszakban több mint nyolc évtizede! A Magyar Törvénytárban 1922. de­cember 12-én jelent meg A soproni nép­szavazás emlékének törvénybeiktatásá­ról szóló 1922. évi XXIX. törvénycikk; majd a Magyar Közlönyben a népszava­zás nyolcvanadik évfordulóján, 2001. december 14-én hirdették ki a 244/2001. (XII. 14.) kormányrendeletet a hűség napjáról. Mindkét jogszabály ugyanar­ról az eseményről emlékezett meg az alábbi tartalommal. I. A soproni népszavazás emlé­kének törvénybe iktatásáról A soproni népszavazási terület lakossá­ga, amidőn válságos időkben az állami hovatartozás iránti hajlandóság próbára tétetett, a megtartott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül az ezer­éves magyar államhoz való tántorítha­tatlan hűségéről tett bizonyságot. A hű­séges ragaszkodás e megnyilatkozása a magyar haza minden fiában megerősí­tette a boldogabb jövő bekövetkezésébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet. Midőn a törvényhozás a soproni népszavazási terület lakosainak államhűségét, melyről mindenkor meg volt győződve, szeretetével viszonozza, a népszavazás emlékét a következőkben örökíti meg: 1. § A soproni népszavazá­si terület lakosságának a magyar állam iránt tanúsított tántoríthatatlan hűségét örök emlékezetül törvénybe iktatja. 2. § Elhatározza, hogy a népszavazás emlé­kének megörökítésére Sopron sz. kir. város területén e történelmi esemény je­lentőségéhez méltó emlékmű állíttassák fel. 3. § Sopron sz. kir. város címere a ..eivitas fidelissima” jeligével egészítte- tik ki. 4. § E törvény kihirdetése után azonnal életbe lép, és végrehajtásával a minisztérium bízatik meg. II. A hűség napjáról Az első világháborút lezáró, a nemzetek önrendelkezési jogát mellőző trianoni békediktátum a történelmi Magyaror­szágot minden oldalról megcsonkította, s több millió magyart kisebbségi sorsra ítélt. Nyugat-Magyarország öntudatos polgárai azonban a nagyhatalmak elle­nében is kiharcolták, hogy maguk dönt­hessenek sorsukról. , 1921. december 14-e és 16-a között Sopron a szomszédságában fekvő Ág­falva. Balf Bánfalva. Fertőhöz, Fertő­rákos, Harka, Kópháza és Nagycenk községgel együtt népszavazáson döntött hovatartozásáról. A magyar hazát vá­lasztották. A város neve az eltelt évtize­dek során összeforrott a hűséggel; a ma­gyarok számára Sopron és a hűség egyet jelent. Az Országgyűlés az 1922. évi XXIX. törvénycikkben a népszavazás emlékét törvénybe iktatta, és a „eivitas fidelissi­ma”, azaz a „leghűségesebb város” cí­met adományozta Sopronnak, amelyet a város ma is büszkén visel címerében. A soproni népszavazás örök jelképpé vált minden magyar szemében, mert vállalta a történelmi múltat, és megmutatta a jö­vőbe vezető utat. Az azóta eltelt nyolc­van küzdelmes esztendő után valóra vál­tak az akkor élt soproniak szép remé­nyei: a város ma az ország ígéretesen fejlődő települései közé tartozik. A kormány'- tekintettel a népszavazás történelmi jelentőségére - a következő rendeletet alkotta: 1. § A kormány az 1921. évi soproni népszavazás emlékére, a nemzethez és a hazához való hűségről tanúságot tevő polgárok előtt fejet hajtva december 14-ét a hűség napjává nyilvá­nítja. 2. § A kormány felhívja az állami szerveket, az önkormányzatokat, az egy­házakat, az iskolákat, valamint a civil szervezeteket, hogy ezentúl a Hűség Napján országszerte méltó módon emlé­kezzenek meg Sopron népének helytállá­sáról. 3. § A kormány a hűspg napja tisz­teletére a leghűségesebb városnak szökő- kutat adományoz, a népszavazáson részt vett községekben pedig méltó emlék állí­tásáról gondoskodik. 4. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. A 2004. december 5-i szavazás előtt emlékezzünk, s jusson eszünkbe Pál apostol levele: ,,A Léleknek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség,türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, ön­megtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. " (Gál 5, 22-23) Bóka Zsolt Halottak napjától virágvasárnapig A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház bemutatója A történelem viharai és; megpróbáltatá­sai közepette magyarnak maradni - dél­vidéki magyar sors a trianoni tragédia után. Most, a pódiumon személyes sor­sokon, négy ember életén keresztül megszólaló, kiáltó igazság. Egyszerű a színpad, a díszletet mindössze három különböző szék alkotja. Ennyi csupán, és a néző mégis dermedten ül: figyel és emlékezik. A színészek - hús-vér, érző emberek - a saját életüket .játsszák”. Siposhegyi Péter drámájának már a címe is történelmi napokat idéz. Károlyi Mihály halottak napján kezdte meg or­szágosát, és 1941 virágvasárnapján in­dult el az a régen óhajtott folyamat, amelynek következtében - ha csak rövid időre is - ismét a hazához tartozott so­kak szülőföldje. A darab olyan ese­ménysort tár a nézők elé Magyarország széteséséről (szétszakításáról), amelyről színpadi mű sem az elcsatolt területe­ken, sem az anyaországban nem ismere­tes, illetve nincs színen. A dráma igaz történet alapján, egy délvidéki magyar, Kende Ferenc emlékeinek a felhasználá­sával íródott. A szabadkai Kende az anyaországból magyar nyelvű újságo­kat, könyveket szállított a Délvidékre. A rendőrség felfigyelt rá, meghurcolták, vállalkozását teljesen tönkretették. Em­lékiratait, feljegyzéseit féltve 1961-ben átadta azokat; az Országos Széchényi Könyvtárnak. „Amikor elolvastam Ken­de életrajzát, úgy éreztem, hogy a két vi­lágháború közötti helyzet 1945 után sem változott Jugoszláviában és a Trianon következtében az országtól elszakított területeken. Ezért javasoltam a téma színpadi feldolgozását” - mondta And­rási Attila, a darab kitűnő rendezője rö­vid beszélgetésünk alkalmával. A két felvonásos darab kezdetén Má­ria (G. Erdélyi Hermina) magányosan, töpreng életén az egyszerű szobában. Nem kapott elismerést a harcok idején a mások helyett is elvégzett munkáért, rá­adásul egyedül maradt. Hirtelen berohan Ernő (Péter Ferenc), a hazájáért halni is kész magyar katonatiszt egy katonatár­sával, a máskülönben hivatalnokként dolgozó Ferenccel (Káló Béla) együtt, és boldogan azt kiáltják: vége a háború­nak! Az őrnagy az örömtől szinte ittasan perdül végig a szobában Máriával. Be­szélgetésük során a jövőre vonatkozó tervekről is szó esik, s bár vitára is sor kerül, a találkozás kérdőjeles szavai mö­gül mégis átérződik az összetartozás érzése. Néhány nap múlva váratlan vendég toppan közéjük Budapestről. Az isme­retlen ismerős Szépvölgyi Aladár (Cser- nik Árpád) néven, újságíróként mutatko­zik be. Az állás nélkül maradt Máriával új vállalkozást alapít az anyaországból megrendelt magyar újságok, könyvek terjesztésére. Szépvölgyi időközben a magát igencsak egyedül érző, fiatal nő szívét is meghódítja. Azután egy napon átadja a vállalkozás vezetését Ferenc­nek,és eltűnik. Hamarosan viszontlátjuk ugyan, de immár szerb névvel, a város rendőrkapitányaként. Egykori ittlétét le­tagadva, küldetéssel érkezik: Kiss Ernőt, a hűséges magyar őrnagyot szeretné áru­lásra bírni. A helyi viszonyokhoz alkal­mazkodni igyekvő Ferencet és Máriát nem akarja felismerni, vállalkozásukat tönkreteszi, egykori önmagát, „átöltözé­seit” letagadja - milyen ismerős alak... A darab jeleneteit aláfestő zene szerzője Barabás Zoltán. Öröm volt elbeszélgetni az előadás után Kosztolányi városának, Szabadká­nak a szülötteivel, és hallani, hogy mi­lyen szeretettel, tiszta szívvel hirdetik szerte a hazában a magyarság összetar­tozásának hitét, erejét és igazságát! Kö­szönjük a szép estét. Schelken Pálma Bottá Dénes felvétele Egy öreg tűzcsapról Marosvásárhelyen jártamban - testvér-gyülekezeti és baráti kapcsolatok fűznek a vá­roshoz - a vár mentén felfelé ballagva mindig megsimogattam egy, a járda közepén meredező, régi öntöttvas tűzcsapot. Készült a Weiss Manfréd Müvek öntödéjében, Csepelen - hirdette a rajta lévő felirat. Még ez a tűzcsap is a kitörölhetetlen múltat képviselte... Legutóbb már nem volt mit megérintenem. Az avatag tűzcsapot kicse­rélték egy újabbra. Lassan eltűnnek a múlt emlékei. Várkastélyok omladoznak, régi sírokat nyel el a feledés homálya és a gondozatlanság. Azonban a földrajzi nevek általában makacsul tartják magukat. Az idegen nyelvet nem beszélő is ki tudja következtetni a magyar eredetit egy-egy falunév, folyó, hegy vagy határrész elnevezéséből. És ott élnek azok, akiknek az a föld a szülőföldet jelenti, akiknek otthonos a táj, az utcakép, itt szület­tek őseik, az ő kezük nyomát őrzi szinte minden. Tekintetükben ezer esztendő mély­sége tükröződik. Nem jobbak és nem rosszabbak, mint mi. Emberek, magyarok. A hajnalig tartó beszélgetésekben a zselyki szilvafák nedűjét kortyolgatva mindig új a felismerés: egy tőről fakadtunk mindahányan. Egy a gond, egy a szomorúság, de le­het nagyokat nevetni is együtt - mert mi fél szavakból is megértjük egymást. Apai nagyapám tót volt, mindig is törte a magyart. Zólyom megyében született. Ceglédi magyar lányt vett el, így ragadt itt, az Alföldön. Anyai nagyapám cseh ősö­ket tudna felmutatni, ha köztünk lenne még. Őt is a felesége tette magyarrá. Mi va­gyok én ezek után? Tán szlovák? Vagy cseh? Melyik vér bennem az erősebb? A ma­gyar himnuszt mindig teli tüdőből éneklem - de Szlovákia tájait járva minduntalan nagyot dobban a szívem. És alig várom már, hogy Parassapusztánál vagy Rajkánál, Hegyeshalomnál és Ártándnál vagy itt a szomszédban, Kelebiánál még csak lassíta­ni se kelljen az arra utazónak. Úgy, ahogyan hatvannal át lehet suhanni Subennél vagy Bad Reichenhallnál Németországba. Szeretném, ha Noéminek és Béninek ugyanolyan útlevele lenne, mint nekem. Mert Noémi hétfalusi csángó, és az ősei - legalábbis úgy sejtem - többször is voltak már magyar állampolgárok. Pedig mindig ugyanazon a földön éltek. Ugyanezt elmond­hatja magáról a férje, Béni is. S jó lenne, ha a gyerekeiknek - köztük a most szüle­tett kicsi Béninek - ugyanolyan jogaik lennének, mint az én gyerekeimnek. És azt is szeretném, ha Mária néni és János bácsi is megkapná a szép, címeres útlevelet. Mert Mária néni az egyik legősibb magyar nemesi család, a Béldiek leszármazottja. Hűsé­ges párja, János bácsi pedig itt született, Miskolcon. És Gyuri meg Méta, akik annyit tettek és tesznek a megmaradásért, sőt a helyben maradásért? Nekik is tartozunk a magyar állampolgársággal. Ezenkívül ott van Laci és Ica, Apácán. Hosszas remény­kedés és várakozás után most első gyereküknek örülhetnek. Édesanyjuktól a legszeb­ben beszélt magyar nyelvet tanulhatták; akik a nagy nevelő, Csere János szülőfalu­jában őrzik a magyarságot. Nekik is kijár a magyar állampolgárság. Ahogyan kijár az apácai gyülekezeti gondnok bácsinak is, akit itt a szomszéd faluban románnak nevez­tek, mikor errefelé szedte a szőlőt. Aki magyarabb, mint én a cseh meg a szlovák fel­menőimmel. Amikor az igen vagy a nem kérdése kerül elém, mindig ők jutnak az eszembe. Nem számok, statisztikák vagy alátámaszthatatlan jóslások arról, hogy mibe fog ez kerülni, mi lesz, ha mindannyian idejönnek... Hanem ők, hús-vér, köztünk élő ma­gyar emberek. Igen, rájuk gondolok, a barátaimra. Akiket az Isten oda rendelt, ahol élnek. S akiknek a mi jó döntésünk soha nem volt ennyire fontos, mint most. Szeren­csétlen dolog, hogy testvérnek kell a testvér jogairól döntenie. Nem kellett volna, hogy így legyen, de ha már igy alakult, hallgassunk a szívünkre is. Egy tűzcsapot el lehet tüntetni. Egy nép történelmével ugyanezt megtenni: lehetetlen. Lupták György Böjté Csaba atya nyílt levele az anyaországi testvérekhez Kedves Testvérek! Többen is biztattak, hogy fogalmazzam meg a magam álláspontját az erdélyi magyarság kettős állampolgárságával kapcsolatban. Szeretettel, alázattal tet­tem eleget a felkérésnek. Népünket csakis a szeretet, az önzetlen jóság s a tiszta erkölcs teheti jobbá, ér­tékesebbé. Az elutasítás, a kizárás, az elzárkózás sem egy pártot, sem egy nemzetet nem tud, nem képes erősebbé, gazdagabbá tenni. Az az ember, az a párt, az a nép, amely nem akar befo­gadni. nagyobb lenni, szeretni, el fog tűnni a történelem színpadáról. Jézus Krisztus minden népet és minden em­bert meghív a maga országába, integ­rál győzedelmesen. Árpád vezér a vér- szerződésben testvérként befogad ide­gen törzseket - és megszületik a magyar nép... A történelem azoknak a nagyja- inknak a nevét őrzi, akik szeretettel ott­hont adtak az ajtajukon kopogtatóknak. A bezárkózó, a testvéreket elutasító, a nemzetet szétszabdaló politikusok és pártok felett nem kell ítéletet mondani, nem kell őket kirekeszteni, hanem imádkozni kell értük, hogy ők is érté­ket, gazdagságot lássanak az egyszerű emberben. Hogy érezzék az erőt, az ál­dást az Isten adta nagy családban, a gyerekekben, hogy ők is vágyjanak a testvérben testvérre találni. Ha a referendumon nem győzedel­meskedik a jobbik ész, nem kell elszo­morodnunk Az idő így is, úgy is nekünk dolgozik. Ezelőtt pár évvel még a ma­gyarigazolvány is elérhetetlen álom­nak szinte bűnnek tűnt - határon innen és túl - nagyon sokak számára. Ma már úgy érezzük, hogy ennél többre, a kettős állampolgárságra is joga van az akarata ellenére Magyarország hatá­rain kívül született magyarságnak. Hi­szem, hogy miként nem lehetett meg­semmisíteni a francia forradalom esz­méit vagy a német újraegyesítés utáni vágyat, úgy nem lehet megállítani azt a folyamatot sem, hogy a határon túli magyarok otthonra találjanak magyar testvéreik között. Hiszem, hogy a közel­jövőben mindenképpen életre kel ez a tiszta, szívünkből fakadó álom. Hiszem, hogy’ megvalósul, mert a falak, a hatá­rok nem Istentől valók. Fontos, hogy kimondjuk, az összetar­tozás utáni vágy nem valaki ellen irá­nyul. Az egység utáni vágyat Isten oltotta a szívünkbe. Hiszem, hogy bölcs alázat­tal meg lehet találni azt a jogi megoldást, amely a Kárpát-medence minden lakója számára elfogadható, s amely mindenkit gazdagabbá tesz. Hiszem, hogy Isten olyan világot teremtett, melyben minden­ki otthon érezheti magát. Én Erdélyben születtem, és Erdélyben akarok meghalni. Gyerekeinket a szülő­föld iránti szeretette nevelem, arra, hogy becsülettel dolgozzanak, és mindenkivel jószomszédi viszonyban éljenek. És meg vagyok győződve arról, hogy nekem mint magyar embernek, Isten erre reális lehetőséget adott Erdély földjén. Arra kérlek, testvérem, nagy-nagy alá­zattal, hogy mondj igent qz Életre! Igent a gyerekzsivajtól hangos csa­ládra. . Igent,a népedre s annak közös va­gyonára. Igent a testvérre, még ha határok választanak is el egymástól. Igent egy Isten akarata szerinti, erő- szakmentes testvéri világra. ,,Kisebb testvéri” szeretettel, Böjté Csaba O. F. M. Déva, 2004. november 16. (Forrás: erdely.com)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents