Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-10-31 / 44. szám

10. oldal - 2004. OKTÓBER 31. Evangélikus Élet Bagatell Még nem ébredt fel az altatásból. Az ágya mellett a hitvese halkan beszélget az operáló orvossal és annak orvos feleségével. Szomorú a kérdés-felelet közöttük a több hónapos eredménytelen kemoterápiáról, a kiterjedt áttétről és a hátralévő idő valószínűsíthető hosszáról. Felkészült már, ezért mindent meg kell tudnia - érvelt felesége könnyes szemmel. Ébredezik. Lassan nyitja ki a szemét. Tekintete tiszta, zavarosságnak nyoma sincs benne. Lassan indul a beszélgetés a műtétről és az állapotáról. Ami a takaró alól kilátszik belőle, az szavak nélkül is kérdez. „Tudod - mondja a felesége emberileg, orvosilag nincs remény, de ahogy eddig is, ezután is az Úr kezében vagy, vagyunk, és ez mindennél több.” Rövid ideig nagy csönd lesz a kórterem­ben. Csak a szomszéd beteg újságjának zizegését hallani. Aztán a beteg az orvos házaspárra és feleségére néz, és tagoltan megszólal:.. Tudjátok, ha az embert az út végén Jézus várja, akkor minden bagatellé válik. ” Ettől kezdve - a következő napokban és hetekben - betegágya missziói és evangélizációs központtá lesz. Akik meglátogatják, a feltámadott Jézus Krisztus kisugárzásával találkoznak. Emberlétének néhány négyzetméterre összeszűkült tere a békesség szigete. A hajszoltak, szomorúak, reményt vesztettek, elfásultak zarándokhelye. Mindenki kap, mert benne a Lélek kifogyhatatlan. Mindenki kap, de nem tőle, hanem rajta keresztül a bűnbánatra bűnbocsánattal válaszoló és örök életet adó mennyei Gazdánktól. Földi élete 9 hónap plusz 47 év, 6 hónap és 17 nap volt. Már itt elkezdődött örök élete október 19-e óta egy másik dimenzióban folytatódik. Isten velünk, viszont­látásra, Ferkó Vili. -i -r MEGHALT A KIRÁLY - DE ÉL A KIRÁLY! Király László nekrológja Él emlékezetünkben, él művében, és él Isten emlékezetében. Dr. Király László erdőmémök, professor emeritus, a me­zőgazdasági tudományok kandidátusa, a Bedő Albert szakmai emlékérem, a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend középke­resztje és a Pro Silva Hungáriáé kitünte­tés tulajdonosa 2004. július 25-én türe­lemmel viselt hosszú betegség után éle­tének 75., harmonikus házasságának 50. évében szerettei körében, egy evangéli­kus rádiós istentisztelet hallgatása után csendesen elhunyt. Elkötelezett és cselekvő hívő család tudatosan hitre jutott gyermeke volt. Az aszódi evangélikus gimnáziumból ment át nyolcadikban Pestre a „Fasorba”. Fi­zikatanára megtudva, hogy édesapja er­dőmérnöki hivatását választotta, azt mondta: „Kár, ezzel a tehetséggel új Einstein lehetne.” Mikor egy lyukasórán egy tanárunk bizalmasai kívánságára és titoktartást kérve a teozófia tanrendsze­rét ismertette, Lacival ketten egymásnak ezt mondtuk: „Eszerint Jézus Isten Bá­ránya, aki elvesz valamit az emberiség karmájából!” Mikor sorozáskor megkérdezték tőle: „Maga is olyan vallásos, mint az apja?” - ezt felelte: „Csak szeretnék olyan lenni!” Párválasztásában megerősítette az aznap olvasott ige: „Derék asszonyt kicsoda ta­lálhat? Mert annak ára sokszor felülmúl­ja az igazgyöngyöket!..." (Péld 31,10) Házasságukat Isten négy gyermekkel és hét unokával ajándékozta meg. Erdészeti üzemegységvezető-helyet- tesi beosztásban dolgozott, majd erdő­rendezéssel, fatermeléstannal és az ezzel kapcsolatos számítástechnikával foglal­kozott; az utóbbiban világviszonylatban úttörő volt. Másfél évtizedig az Erdésze­ti és Faipari Egyetem erdőrendezéstani tanszékét vezette. Szerénységét mutatja, hogy a „Ki kicsoda?” róla szóló szócik­kének adatait a jelenlegi dékán, Mészá­ros Károly és érettségiző társa, dr. Vitális György búcsúztatójából kell kiegészíte­ni. Küzdelmes évei voltak. ­Kedvenc időtöltése a szakmája volt. Nemcsak túrázni és hegyet mászni szere­tett, de zenét hallgatni is, és érdekelte az irodalom és a politika. Míg betegsége en­gedte, 2002 őszéig tartotta a kapcsolatot fasori osztálytársaival. A pártállami rend­szer felbomlásakor részt vett egy szigorú közerkölcsű, erős nemzeti érzésű osztály­társunk által kezdeményezett, szűk körű megbeszéléssorozaton is. Súlyos betegségében nem lázadt Isten ellen, hanem keresztény hite megújult. Hitével a hazulról hozott reformátori krisztusi ökumenicitást is megtartotta. Családi okból temették Pátyon, ahol csak református lelkész van, de hamvai fölött kereszt áll, s ravatalánál az Erős vár a mi Istenünket és több ébredési hátterű közös énekünket énekeltük. A királyok Királya és urak Ura, aki­nek hűsége leghívebbjeiét is messze fe­lülmúlja, a bűnösök Megváltója számon tartja őt is, és ama napon emlékezetéből előhíva új örök létformában fogja feltá­masztani örök boldogságra. Nekünk pe­dig éljen emléke útmutatóként! Dr. Zsigmondy Árpád ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2004. október 31. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy- Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. (orgonazenés áhítat) Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. (orgonazenés áhítat) Völgyesi-Brózik Dorka Vili., Üllői út 24. de. fél II. (úrv.) Kertész Géza; VIII.,-Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegvvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. (református templom) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; du. 6. (úrv.) Körpöly Kálmán (ref.); XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; du. 4. Lórik Levente; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.).Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kosa László; du. 6. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; du. 6. (református templom) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 21. VASÁRNAP, REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN a liturgikus szín: piros. A vasárnap lekciója: Gál 5,(1—3)4—6; az igehirdetés alapigéje: Lk 12,1-10. ÉNEKEK: 254, 258. Összeállította: Boda Zsuzsa Két tornaterem és öt tanterem r Uj épületszárnnyal gazdagodott a líceum Két tornateremmel és öt tanteremmel bővült a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium épülete annak a 350 millió forint értékű beruhá­zásnak köszönhetően, amelyből egy új épületszárnyat sike­rült felépíteni. A költségeknek mintegy a felét a düsseldor­fi székhelyű Hermann Niermann Közalapítvány finanszí­rozta, a fennmaradó részt pedig egy nyertes pályázatból befolyt összeg és az országos egyház támogatása tette ki. Az új épületszárny avatásán többek között részt vett FirtI Má­tyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés nemzetiségi ügyekért felelős alelnöke, valamint Ivdnics Ferenc ország- gyűlési képviselő. Az ünnepi események már a hivatalos avatás előtt megkezdőd­tek: Uwe Stiemke. a Hermann Niermann Közalapítvány elnöke és Tölli Balázs, a líceum igazgatója a jó kapcsolat és a barát­ság jeleként elültetett egy körtefát az iskola udvarán. Az ava­tási ünnepségre az új tornacsarnokban került sor, ahol Tölli Ba­lázs köszöntötte a nagyszámú vendégsereget. Köszöntőjében megemlékezett azokról - mindenek előtt Lampérth Gyuláról, a líceum korábbi igazgatójáról -, akik megálmodták és elkötele­zetten támogatták az új épületszámy felépülését. Köszönetét mondott az alapítványi támogatásért is, hiszen anélkül elkez­deni sem lehetett volna az építkezést. Uwe Stiemke beszédében elismerőleg szólt arról az erőfe­szítésről, amelyet a líceum a német nemzetiségi oktatás terüle­tén tesz. 1996 óta követik figyelemmel a gimnáziumban folyó munkát, és úgy ítélték meg, hogy az alapítvány pénzét jó cél érdekében, jó helyre fektetik be. Az alapítvány fő célkitűzése ugyanis éppen az, hogy támogassa nemzeti identitásuk megőr­zésében azokat a nemzetiségi kisebbségeket, amelyek elsza­kadtak az anyaországtól. Firtl Mátyás elmondta, hogy a nyugat-dunántúli régióban a líceum az egyetlen olyan középfokú oktatási intézmény, ame­lyik felvállalta a német nemzetiségi oktatást. Az új épület­szárny felépítése pedig azt bizonyítja, hogy a líceum nem fél a jövőtől, és mer tervezni. Az üdvözlőbeszédek elhangzása után az egyházi szertartás következett. Az igehirdetést Ittzés János, a Nyugati (Dunántú­li) Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte, míg a liturgi­ában Jankovits Béla esperes, Vincze Katalin iskolalelkész és Menke Volker gyülekezeti lelkész vett részt. Az énekeket a gimnázium fúvóskvartettje kísérte, és énekkel szolgált az isko­la kórusa is. Ittzés János magyar és német nyelven elmondott igehirdetésében - a házát kősziklára építő ember jézusi példá­zata alapján — arról szólt, hogy az ember életében páratlan fon­tossággal bír a jó alap. Aki az alap építésén akar spórolni, rosszul jár. Jézus szava az élet építményének semmi mással nem helyettesíthető alapja. Aki hallja, és engedelmeskedik Jé­zus szavának, az okos ember. A jól elvégzett munka az új líce­umi épületszámynak biztos fundamentumot vetett. Legyen a mi keresztény életünknek, jelenünknek és jövőnknek is ilyen biztos alapja azzal, hogy a mai világban is Jézusra építjük éle­tünket, reménységünket - fejezte be igehirdetését a püspök. Az avatás, imádság és áldás után Ittzés János és Uwe Stiem­ke átvágta a nemzetiszín szalagot, majd a diákok birtokukba vették a tornatermet. A líceum német színjátszó köre egy rész­letet adott elő A kis herceg című műből, majd sportbemutató következett. Tölli Balázs zárszavát követően a résztvevők el­énekelték a német himnuszt és a magyarországi németek him­nuszát, végül az új épületszámy folyosóján leleplezték a Her­mann Niermann Közalapítvány nagyvonalú támogatását meg­örökítő emléktáblát. Az ünnepség után rövid értékelésre kértük Uwe Stiemkét. „Hálás szívvel gondolok most Lampérth Gyula iskolaigazga­tóra, akivel elindítottuk ezt a nagyszerű együttműködést - kezdte Uwe Stiemke. - Olyan volt ez a kapcsolat, mint egy út­építés. Ahogy haladtunk előre a munkával, úgy lett mindig könnyebb a járás ezen az úton. Jó partnerekre és - most már mondhatom - jó barátokra leltem itt Sopronban. Ezt bizonyít­ja az is, hogy eddig egymillió euró értékben nyújtott segítsé­get alapítványunk a líceumnak. A munka azonban itt nem áll meg. Az intézménynek még van egy felújításra szoruló épü- letszámya, amelyben a számos, nagy értékű könyvnek - kö­zöttük több ősnyomtatványnak - helyet biztosító régi könyv­tár is található. Szeretnénk ezeknek a pótolhatatlan értékű könyveknek a védelmét is megerősítem azzal, hogy moderni­záljuk ezt a meglehetősen rossz állagú épületet. Az elvégzen­dő feladatokról már megkezdtem a tárgyalásokat Tölli Balázs igazgató úrral.” Kiss Miklós Lelkipásztor a Bibliában, a zsinati törvényben és a gyakorlatban E témán gondolkodhattak együtt az EBBE (Evangélikus Belmissziói Bará­ti Egyesület) október 14-én tartott összejövetelén megjelentek. Schulek Mátyás áhítata után Bence Imre budai esperes és Mészáros Tamás egyházme­gyei felügyelő (Fejér-Komáromi Egy­házmegye) gondolatébresztő előadása hangzott el. Szavaikból kiderült, hogy nem igazán van összhang a Szentírás, zsinati törvé­nyeink és a hétköznapi gyakorlat között. Az ószövetségi prófétáknak Isten ügyét az emberek ügyévé kellett tenniük. A vallási vezetők - mint a nép vezetői is - azonban a próféták igehirdetésében pász­torokként jelentek meg. Sőt hűtlen pász­torokként, akik nem olyan eledellel táp­lálták a népet, mint amilyet Isten akart adni a választottainak. Ezekből a hűtlen pásztorokat ostorozó próféciákból derült ki az, hogy a papi szolgálat külső, formai megtartása nem elég Istennek. A prófétai szolgálat személyes szol­gálat akkor is, amikor a lelkész nyíltan, tömegeknek hirdeti az igét. Azért sze­mélyes, mert Isten által nyilván más lá­tással bírtak a próféták, tehát a lényegről tudtak szólni ott is, ahol a túlburjánzó kultusz miatt az elsikkadt. Az Újszövetségben a jó pásztor eljö­vetele, összegyűjtő szolgálata révén új nyáj született. S ebben a nyájban már nincsenek papok, akik a közbenjáró sze­repében tetszelegnek, hanem apostolok, küldöttek vannak. Olyanok, akik szem­besültek a jó hírrel, az Isten felszabadító evangéliumával, az átjárta szívüket, s ezért annak hordozói lettek. A szolgála­tok megosztása valójában funkcionáli­san történt, de a funkciók szétválasztásá­val a mandátum nem lett szegényebb. Az apostoli szolgálatnak az Úrral való találkozás vált a mértékévé. Az ige hirdetése a fő feladat. De az igehirdetés kimondottan lelkipásztori és lelkigondozói feladatokkal jár együtt: feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Ha ez gonddal-bajjal és szen­vedéssel jár, akkor is vállalni kell, mert az igehirdető nem a maga akaratából, hanem az elhívás által lett az evangéli­um hordozójává. Törvényeinkben, de főként a gyakor­latban mutatkozik meg az egyetemes papság elvének félreértése, hamis értel­mezése. Luther szerint a hivatást, az el­hívást és a foglalkozást külön kell szem­lélni, mert egy fő van, s annak csakis egy teste, mi pedig mindannyian ennek a testnek a tagjai vagyunk. Ezért törvé­nyünknek a lelkészi szolgálatról szóló bevezető mondata így szólhatna helye­sen: Az evangélium hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására Jézus Krisztus tanítványait - apostolait - bízta meg, s ezt a szolgálatot egyházunk jó rendje érdekében elsősorban az egyház által felhatalmazott lelkész végzi. Nemcsak azért kívánatos, hogy a lel­kész helyben lakjon, hogy mindig elér­hető legyen, hanem hogy ő is minél job­ban megismerhesse azokat, akikhez va­sárnaponként szól. Az érthetőség mellett nagyon fontos, hogy az igehirdetésnek ereje is legyen - de ne csak hangereje. Ne féljen a lelkész egy-egy nehéz ige kapcsán feddni is. Luthert idézve: „Isten igéjének foga is van, mellyel harapni is tud.” A lelkész életében és szolgálatában a másik legfontosabb dolog, hogy ho­gyan éli mindennapjait a gyülekezetben, milyen a viszonya a hívekhez, a gyüle­kezetéhez. Ugyanakkor soha ne té­vesszük szem elől, hogy a lelkész Isten és az evangélium szolgája, nem pedig a gyülekezeté! Az igen élénk beszélgetésben - töb­bek között - szó volt arról, hogy a lel­kész is laikus, azért, mert az Isten népé­nek (laosz) tagja. Ugyanakkor speciális megbízatása, küldetése is van: igehirde­tés és pásztorolás. A pásztorolásra azért marad kevés idő, mert gyakran a gyüle­kezeti tagokra bízott szolgálatot is a lel­késznek kell elvégeznie - helyettük. Tisztázatlanok a szerepkörök a gyüleke­zetben. Miközben egyre gyakrabban halljuk, hogy az egyház túlzottan kleri­kális, nem arról kellene inkább beszél­nünk, hogy a lelkészeket túlságosan ma­gukra hagyjuk? A lelkész „lelkipászto­rának” nem feltétlenül kell lelkésznek lennie. Egyházunk jelenlegi gyakorlata, a lelkész iránti - gyakran teljesíthetetlen - elvárások végeláthatatlan sora és a megfelelési kényszer egyáltalán nem se­gítik a lelkipásztort abban, hogy marad­jon ideje a töltekezésre, lelki csendes­ségre (azaz látszólag nem produktív te­vékenységekre) is. Szükséges, hogy a lelkész és a gyüle­kezet egyaránt tükröt tartson maga elé: elvégzem-e, amit az egyház Ura rám bí­zott, és azt végzem-e el, amit rám bízott? E tükröt azok is tartsák maguk elé, akik zsinati törvényeinket hozzák, és az egy­ház vezetőiként megszabják és támogat­ják a fő szolgálati területeket! A renge­teg gyülekezeti program szinte már el­várás; lassan úgy válogathatnak a gyüle­kezet tagjai a programokból, mint aho­gyan a televízió távirányítójával az adá­sok tömkelegéből. Nincs ez így rendjén! E nehéz kérdések átgondolásához, és az útvesztők, zsákutcák elkerüléséhez bel­ső fegyelmet és bölcsességet egyedül az egyház Urától várunk és kérünk, hogy ne párhuzamos magányban, hanem élő kö­zösségben élhessenek Krisztus népének „klerikus” és „laikus” tagjai egyaránt. Kovács László \ Fotó: Menyes Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents