Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-02-01 / 5. szám
2004. FEBRUÁR 1.-3. oldal Evangélikus Élet CSAK IMÁDKOZTUNK? Beszélgetés id. Hafenscher Károllyal, az imahét előkészítő anyagának egyik fordítójával A múlt vasárnap zárult ökumenikus imahéten országszerte azt kapták útrava- lóul a gyülekezetek, hogy az év többi napján is keressék az alkalmat a közös imádságra, a békéért, a keresztények egységéért való együttes könyörgésre. Szívügye az imádság id. Hafenscher Károly nyugalmazott evangélikus lelkésznek, teológiai tanárnak is, akiről nemcsak az köztudott, hogy fordított imakönyvet németből, svédből (egy emlékezetes televíziós interjúban imakönyvgyűjteményét is bemutatta), de az is, hogy - egy református és két római katolikus professzortársával együtt - minden évben részt vesz a Krisztus-hívők egységéért tartandó imahét úgynevezett „előkészítő anyagának” fordításában.- Professzor úr, van egyáltalán értelme annak, hogy ebben a zajos, rohanó világban minden év januárjában összegyűljenek imádkozni a különböző felekezetű keresztények szerte a világban?- Feltétlenül! Az imahét előtt kaptam egy telefonhívást, melyben egy testvérünk azt a kérdést tette fel: „Csak imádkoznak ilyenkor?” Az imádság szó előtt nem helyénvaló a „csak” szócska. A „csak” módosítószónak a kegyelem kifejezéssel együtt van létjogosultsága, abban az értelemben, ahogyan lapunknak adott interjújában Erdő Péter bíboros érsek használta: „Csak a kegyelem!” Az imádság az ökumené szíve, mely Jézus Krisztus imádságán alapul. O főpapi fohászában tanítványai egységéért könyörgött Atyjához. Már az egyház születése előtt imádkozott azért, hogy tanítványai egyek legyenek, mert csak így hiszi el a világ, hogy őt az Atya küldte. Az Apostolok cselekedetei szerint a tanítványok Máriával együtt pünkösd előtt ugyanezért fohászkodtak, és pünkösdkor megtörtént a csoda: a Szentlélek kitöltése volt a válasz az imádságukra. Különféle emberek hitre jutottak, és megszületett az egyház. Megbizonyosodtak arról, hogy azt a Krisztust, akit megfeszítettek, Úrrá tette az Atya. Újra él, és jelekkel bizonyította, hogy továbbra is munkálkodik. Az apostoli levelek tele vannak hálát adó, áldó, könyörgő imádságokkal. A Jelenések könyvének utolsó két versszaka jövendölés és imádság: „Bizony hamar eljövök” - mondja Jézus, ámennel erősítve szent ígéretét. A gyülekezet válasza: „Jöjj, Uram Jézus”. Ezután következik az áldó imádság: „Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Amen. ” Minden szakadás ellenére a kereszténység három nagy ága, az ortodox, a római katolikus és a protestáns felekezet megmaradt imádkozó egyháznak (eccle- sia orans). Ugyanígy az egyháztörténet jelentős alakjai mind imádkozó emberek voltak. Szent Benedek, Assisi Szent Ferenc, Szent Bernát, Luther, Kálvin, Me- lanchthon, majd Loyolai Szent Ignác, Pázmány Péter, XXIII. János, VI. Pál, I. János Pál, II. János Pál és korunk neves szerzetesei, papjai, professzorai mind imádkozó keresztények. Bizony van értelme a keresztények imádságának!- Az Ön által említett testvérünk kérdése bennem úgy visszhangzik: elég-e az imádság ma? A beszéd válsága idején nem kellene-e inkább többet cselekedni?- Nem hiszem, hogy félteni kellene az imádkozó egyházat attól, hogy lebénul, vagy hogy kimenekül a világból, netán hátat fordít az embereknek. Kari Heim professzortól tanultam, hogy az egyháztörténelem rendszeresen imádkozó emberei voltak a legtevékenyebbek. Már az Otestamentum nagyjai - Mózes, Dávid, Jeremiás, Dániel - Istennel párbeszédben álló, másokért is könyörgő emberek voltak. Átugorva az egyháztörténelem évszázadainak jeles alakjait, hadd említsek néhány nevet az elmúlt évtizedek imádkozó professzorai közül: a norvég Olaf Hallesbyt, a svájci Karl Barthot. a római Karl Rahnert, a filozófusként is jelentős Tillichet. A lelki ébredések emberei és a legjobb igehirdetők is tudták a nagy titkot: Jézus hív a belső szobába, és azután küld a világba. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan”, és „menjetek széles e világra”. Az említett Hallesby írja, hogy az imádságra való igazi buzdítás nem azokban az igékben található, amelyek imádkozásra szólítanak fel minket, hanem Jézusnak azokban a szavaiban rejlik, amelyeket a Jelenések könyvében olvashatunk: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek... ” (Jel 3,20) Imádkozni annyit tesz, mint Jézust beengedni az életünkbe.- Ha ilyen fontos az imádság, miért nincs több látszata, eredménye?- Hogy mennyi eredménye van, azt pontosan nem tudjuk, de hogy Isten meghallgatja kéréseinket - bár talán nem úgy, mint gondolnánk -, az számomra bizonyosság. Az ökumenikus imahéttel kapcsolatban is meggyőződésem, hogy az elmúlt évtizedek sokféle imádsága, egyéni és gyülekezeti könyörgése nem volt hiábavaló. Máris sokféle eredménye mutatkozik az ökumené terén. Ezért is hamis gyakorlat, ha mindig csak azért könyörgünk az imahéten, hogy Urunk hozza el az egységet, és közben elfelejtünk hálát adni mindazért, amit már adott az elmúlt 50-70 évben. Sőt Jézus Krisztusban máris van egység. Szava és személye a fundamentum.- Észrevette-e a professzor úr, hogy az imaheti alkalmak sok helyütt szónoki mutatványokká változtak? Arra gondolok, amikor a többfelekezetü gyülekezet tagjai elsősorban arra figyelnek, hogy saját lelkészük miként tudja megállni helyét a testvéregyházak lelkészei között. Másrészt érzékelhető az is, hogy a szolgáló lelkész „ki akar tenni magáért”, hogy ne hozzon szégyent saját felekeze- tére. Mintha egyfajta versengés alakulna ki az imahéten, miközben a gyülekezeti tagok szabad imádsága elmarad. Az imahétből „prédikációverseny’’ lesz...- Köszönöm ezt a gyakorlati kérdést. Magam is észrevettem hasonló jelenséget. Nehezen oldható meg, hogy egy népes gyülekezet tagjai egyenként imádkozzanak, szabadon, a korlátozott idő terhére, másrészt a hívek óhatatlanul ismétlésekbe bocsátkoznak. Gyakran előfordul, hogy az imádságból dicsekvés lesz: hálát adunk azért, hogy nem olyanok vagyunk, mint a többi ember (Lk 18,9-12). Megoldást talán az jelenthet, amit egy holland református gyülekezetben láttam az elmúlt őszön. A nagy létszámú közösségben tizenkét presbiter képviseli a gyülekezetei. Az imádság alatt csak ők állnak fel, és váltakozva mondják a közbenjáró imádságot a gyülekezet egyes rétegeiért. Hét közben a hívek elmondják nekik, hogy miért lehet hálát adni, mit szeretnének könyörgésben Isten elé vinni. Ezt talán az imaheteken is lehetne gyakorolni.- Tudna más példát is említeni imádsággal kapcsolatos személyes tapasztalataiból?- Szívesen! Lenyűgöz, gyakran megszégyenít, ha látok és hallok másokat imádkozni. Talán az olvasók többsége is tudja, hogy engem püspökeink mellé rendelt hosszú szolgálatom ideje alatt közös Urunk. Legemlékezetesebb élményeim közé tartoznak azok, amikor együtt imádkozhattam egyházunk vezetőivel. Nem felejtem el azt a mondatot sem, amit egyikük édesanyja mondott: „Nem mindenben értem a fiamat, de mindig imádkozom érte.” Bárcsak kritika helyett mi is többet imádkoznánk értük! Egy alkalommal egy egyszerű, kevés iskolát járt földművelő testvérünk fohászkodott hangosan mellettem. Megrendültén hallgattam, milyen tömören, éretten fogalmazta meg könyörgését. Máskor a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökét hallottam, amint családi körben hangosan, természetesen imádkozott. Külföldi szolgálatok közben is szinte meglepett, ha egy amerikai egyházi elnök, egy neves német püspök hivatalában vagy otthonában közös imádságra hívott. Vajta Vilmos világszerte ismert teológus professzorunk rendszeres imádkozó volt. Nemcsak imádságos könyveket adott a kezembe (például az „Imádkozzunk együtt Lutherrel” címűt), de tudtam, hogy kitartóan könyörög egyházunk minden szolgáló lelkészéért, gyülekezeteink népéért. Magam is láttam az imalistáját. Egyik legmélyebb írása is az imádkozó Lutherről szólt... Nagy élmény volt az is, amikor otthonunkban együtt imádkoztunk az egyik finn érsekkel vagy a svéd érsekkel és feleségével. A katonai puccs idején Monroviában egy bejárati lépcső alá zsúfolódva ültünk, és egy afrikai evangélikus püspök a fegyveres őrizet ellenére egyszerre elkezdett hangosan imádkozni, megkezdve a reggelre kitűzött áhítat tartását. Máskor pedig egy római katolikus professzor (a mai vatikáni egységtitkár egyik közeli munkatársa) kérte, hogy a bizottsági ülés előtt könyörögjünk együtt Isten áldásáért.- Reménységünk szerint jövő januárban is világszerte lesz ökumenikus imahét. Személyes tapasztalatai alapján a professzor úr milyen tanácsokkal látná el az imahéten részt venni szándékozókat?- Fontos, hogy ne nézzük le egymást amiatt, hogy esetleg másként imádkozunk: könyvből vagy szabadon, röviden vagy hosszan. Inkább tanuljunk egymástól, folyamatosan. Ne csak egy héten át érezzük kötelezőnek a keresztény egységért mondott imádságot, hanem egész évben könyörögjünk egymásért otthon is, saját gyülekezetünkben is. Az imádságot tartsuk olyan lehetőségnek, amellyel beengedhetjük Urunkat életünkbe! Az ő erejével szolgálhatunk, és mindig, újra meg újra tőle tanulhatunk imádkozni. Megváltó, csodatevő, evangéliumot hirdető Urunk mestere az imádságnak. Mi mindig csak tanítványok maradunk. De nap mint nap könyöröghetünk a tanítványok szavaival: „Urunk, taníts minket imádkozni!” E. É. Fiatalos imahétzárás Lassan hagyománnyá válik, hogy az ökumenikus imahét országos záró alkalmaként ifjúsági istentiszteletet tartanak a Lágymányosi Ökumenikus Központ templomában. A különböző felekezetek fiataljai idén is közös együttléten adtak hálát Urunknak, minden ember teremtőjének. Nem annyira ünnepélyes, nem annyira „hivatalos”, nem annyira díszes - röviden így lehetne jellemezni az ökumenikus imahét záróakkordjaként tartott ifjúsági istentiszteletet. A modern templomhoz és a fiatalos lendülethez tökéletesen illett a gyakran felcsendülő muzsika is. A Pozsonyi úti református ifjúsági énekkart és az Égi gérő gospelkórust hallgatva egyszerűen lehetetlen volt egy helyben maradni: hamarosan ütemre mozdultak a kezek és a lábak... A közös éneklés és imádkozás, Isten igéjének hallgatása, a baráti gesztusok, mosolyok mindennél jobban meggyőzik az ökumené eredményességét, értelmét firtatókat arról, hogy a különböző felekezeti háttérből érkező fiatalok jól érzik magukat egymás társaságában. Megvan bennük a nyitottság és a kíváncsiság, amelynek köszönhetően percek alatt oldódnak a feszültségek, ellentétek. Ez az a nemzedék, amely minden bizonnyal sokat fog tudni tenni a keresztény egység megteremtéséért. Dr. Pákozdi István római katolikus egyetemi lelkész egy életbe vágóan fontos kérdéssel kezdte igehirdetését: szerteágazó tevékenységük mellett az egyházaknak marad-e idejük a megtérésre? A megtérés az alap és a középpont, ahová minden kereszténynek el kell jutnia. Ha az egyházak saját megtérésükkel és nem más felekezetek hibáival foglalkoznának, akkor az Úr mintegy „véletlenül” elvégezné azt a csodálatos munkát, melynek eredményeként Jézus Krisztus követői újra egymásra találnának. Ódor Balázs református ifjúsági referens prédikációjában hangsúlyozta: nekünk, keresztényeknek arra kellene koncentrálnunk, ami összeköt bennünket, és nem arra, ami elválaszt minket egymástól. Az istentisztelet - amelyen képviseltette magát az ortodox, a görög katolikus, a baptista, a metodista és az anglikán egyház is - reménység szerint ismét egy újabb, egymás felé megtett lépés volt az ökumené sokszor akadályokkal tűzdelt útján. Szabó Szilárd rr Őszintén Isten előtt Az elmúlt héten világszerte közösen imádkoztak a különböző felekezetű keresztények az egységért és a békességért. Nem az a fontos, hogy imádkozzunk, hanem az, hogy helyesen, Isten akarata, tetszése szerint, Lélekben és igazságban tegyük azt. Néhány hete egy imádság járja a világhálót, mely az Egyesült Államokból származik. Amikor felkérték Joe Wrigt minisztert, hogy nyissa meg Kansas állam szenátusának ülését, ő a szokásos általánosságok helyett az alábbi imát mondta el: „Mennyei Atyánk! Eléd járulunk ma. hogy bocsánatodért könyörögjünk, és vezetésedet, iránymutatásodat kérjük. Tudjuk, hogy a te Igéd ezt mondja: »Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják«, mi mégis ezt tesszük. Elvesztettük lelki egyensúlyunkat, és felcseréltük az értékeket. Megváltjuk most, hogy nevetség tárgyává tettük a te Igéd abszolút igazságát, és ezt nevezzük pluralizmusnak. Kizsákmányoljuk a szegényt, és azt nyereségnek nevezzük. A lustaságot, tétlenséget élvezzük, és azt nevezzük jólétnek. Megöljük a magzatot, és azt nevezzük a választás szabadságának. Elhagytuk gyermekeink szeretetteljes fegyelmezését, és azt nevezzük önértékelésnek. Visszaélünk hatalmunkkal, és azt nevezzük politikának. Elvesszük szomszédaink javait, és azt nevezzük ambíciónak. Káromkodással és pornográfiával szennyezzük a levegőt, és azt nevezzük szabad önkifejezésnek. Elértéktelenítettük nagyapáink hagyományos értékeit, és azt nevezzük felvilágosodásnak. Vizsgálj meg minket, óh Urunk, és ismerd meg szívünket! Tisztíts meg minket minden bűnünktől, és szabadíts meg. Mindezeket kérjük a te Fiad, az élő Megváltó, Jézus Krisztus nevében. ” Eddig az imádság. A válaszra nem kellett várni. Több törvényhozó tiltakozásképpen elhagyta a termet, de a pozitív hatás ennél jóval nagyobb volt. Szép, hogy imádkozunk mi is Magyarországon az egyházakért, a világért, de tudjuk meg, hogy csak az őszinte, megtérő imának van értelme. A hamis, magunk körül forgó imádság legfeljebb a plafonig jut el. Jézus azt mondja: „aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem ”, és „jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugosztlak titeket". Tartsunk igaz bűnbánatot, térjünk meg teremtő és megváltó Istenünkhöz. Adjunk dicsőséget neki, hogy békesség legyen szívünkben és az emberek között. Szeverényi János (A Kossuth rádió január 19-i evangélikus félórájában elhangzott jegyzet szerkesztett változata) Új szuperintendens Bécsben Január 24-én iktatta be Herwig Sturm püspök az új bécsi szuperintendenst, Hans- jörg Lein lelkészt. A gyakorlatilag püspöki feladatokat is ellátó vezetőt egyházunk részéről Gáncs Péter püspök köszöntötte az osztrák főváros legnagyobb evangélikus templomában, Gumpendorfban rendezett ünnepi istentiszteleten.
