Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-03 / 40. szám
2004. OKTÓBER 3. - 7. oldal Evangélikus Élet Aki már tíz olimpiát győzött szóval Beszélgetés sportról és spiritualitásról Novotny Zoltánnal Az ötkarikás nyári játékok legizgalmasabb pillanatait idehaza is nyomon követhettük a tévé képernyőjén vagy az éter hullámain. Volt, aki már az olimpia első napján tudott egy magyar aranyéremről: egy rádióhallgató szerint ezt az aranyat a Magyar Rádió csapata érdemelte ki - athéni közvetítéseivel. A közszolgálati médium „olimpiai csapatát” egy ismert szerkesztő-riporter irányította: Novotny Zoltán, aki a közelmúltban - Sport és spiritualitás címmel - a Deák téri gyülekezetben is beszámolt élményeiről. A szeretetvendégség keretében tartott érdekfeszítő előadásán számos kulisszatitkot is megtudhattunk az augusztusi világversenyről és annak közvetítéséről. Jóval kevesebbet magáról az előadóról...- Hogyan lett sportriporter?- Alig néhány éves voltam, amikor édesanyám egy ízben apám gondjaira bízott. Azt kérte, vigyen el sétálni, majd hozzátette: „De nehogy meccsre menjetek!” Mondanom sem kell, mire visszaértünk, elfőtt a leves, kihűlt a második fogás... Anyám haragos „Merre jártatok?” kérdésére apám így felelt: „Sétáltunk...” Én pedig annak a néhány szónak a birtokában, amit akkor ismertem, így válaszoltam: „Mama, fütyült a bíró!”- Kedves történet, de ennél azért, gondolom, kicsit több kellett ahhoz, hogy ezt a pályát válassza. Hiszen - ha jól tudom - végzettsége szerint bölcsész.- Kétségtelen, hogy döntésemben közrejátszott a magyar sport ötvenes évekbeli sikere, továbbá az, hogy nem voltam ügyetlen a tornaórákon, és persze az is, hogy kitűnő testnevelő tanáraim voltak. Egyébként valóban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, történelem-magyar szakon, de hittem abban, hogy sportriporter lehetek. Első és egyetlen munkahelyem a Magyar Rádió, ahol negyven-egynéhány éve sport- riporterként tevékenykedem. Emellett kalandoztam a televízióban is, huszonhét éven át vettem részt különböző műsorokban - például Híradó, Ablak, gyermekműsorok -, és hébe-hóba írtam újságoknak is.- Ennyi év alatt jó néhány sporteseményt kellett közvetítenie. Melyik maradt a legemlékezetesebb az Ön számára?- Talán Földi Imre súlyemelő müncheni győzelme vagy Baczakó Péter - szintén súlyemelő - győzelme Moszkvában. Természetesen közel áll szívemhez első olimpiai aranyérmes közvetítésem is, amikor Németh Angéla gerelyhajítás- ban győzött. Amire kifejezetten büszke vagyok, az Baczakó Péter vagy Repka Attila győzelme, mert esetükben jóformán csak én bíztam a sikerben.- Van kedvenc sportága?- Ha arra kíváncsi, melyik az a sportág, amelyet szívesen űzök, akkor az a tenisz és a kosárlabda. Ha viszont a közvetítések szempontjából kellene „kedvencet” választanom, akkor a labdarúgást említem, illetve általában a labdajátékokat. Nagyon hozzám nőtt még a birkózás és a súlyemelés, de a legutóbbi időben megkedveltem az evezést is.- A mostani olimpián - a szervezés és a szerkesztés mellett - huszonnyolc versenyszám közvetítését is vállalta...- Amikor elkezdődött az olimpia, tizenkét fős csapatunk - a nyolc beszélő ember, azaz riporter, valamint a négy segítő - azzal a szándékkal vágott neki az útnak, hogy lehetőleg minden „magyar versenyen” ott legyen. Erre törekedtünk, azzal együtt, hogy tudtuk, emberi számítás szerint ez lehetetlen. Ezeken kívül persze más érdekes jói közvetíthető eseményekről is igyekeztünk beszámolni hallgatóinknak, hiszen ígéretet tettem rá: „Aki minket hallgat, mindent lát!” Ha valaki mindezeket az elképzeléseket szeretné megvalósítani, annak sokéves gyakorlatra és jó kapcsolatokra van szüksége. El szoktam azt is mondani, hogy hosszabb sportversenyekre én mindig két bőrönddel indulok. Az egyikben a ruháimat, a másikban pedig a feljegyzéseimet tartom. A szellemi előkészület mellett nem hanyagolható el a fizikai erőnlét sem, hiszen ilyenkor nem alhatunk annyit, amennyi jólesik, napi 15-17 órát talpon vagyunk. Ami az olimpiákat illeti, tapasztalataim szerint rádiósoknál az ötödik nap a mélypont. Erre már jó előre figyelmeztetem a munkatársaimat, és emlékeztetem őket arra, hogy - bármiről is legyen szó - összeveszniük csak az olimpia utáni napon szabad, nehogy a feszültség a közvetítéseken keresztül csapódjon le.- Amikor egy interjúban azt a kérdést tették fel Önnek, hogy a mostanihoz képest miben volt más az első, 1968-as olimpiája. így válaszolt: „Most már tudom. mit veszíthetek. ” Hogy értette ezt?- Akkoriban egész más volt a helyzet, mint ma. Akkor még mindent ketten csináltunk. Ma már jobban megoszlanak a terhek, szakosodtunk, egy-egy olimpiai számra olykor már többen is vagyunk. Hogy ezzel együtt mit veszíthetek? Tíz olimpiával a hátam mögött elértem egyfajta rangot és elismertséget. Ez azt jelenti, hogy elvárnak tőlem egy bizonyos színvonalat. Szerencsére ezt még - úgy érzem - tudom is hozni.- Gondolom, a nyári játékokon más szempontból is sokat változtak a körülmények. A hatvanas években még bizonyára nem voltak ennyire szigorúak a biztonsági intézkedések, és talán doppingügyek sem borzolták fel ennyire a kedélyeket...- A négy évvel ezelőtti tizenegy „botlás” azért nem tűnt fel, mert három olimpiai bajnok mellett nevesincs versenyzők buktak le, és nem volt közöttük magyar. Most azonban érmesekről, nagy tekintélyekről volt szó. De erről a kérdésről nem szívesen nyilatkozom. Azt vallom, hogy „én az a néző vagyok, aki közvetítheti az eseményeket”, bizonyos esetekben a véleménynyilvánítás nem feladatom. Az viszont tény, hogy sajnos olyan világban élünk, amelyben - Malo- nyai Péter kollégám szavaival élve - „a doppingolt sün mindig előbb ér célba, mint a tiszta nyúl”.- Kötelezettségeire visszatérve: a rádiós olimpiai csapat összefogása után sem csupán sportszerkesztői-riporteri feladatok hárulnak Önre, hiszen a köz- szolgálati médiumnál végzendő munkáján túl is vállal „közszolgálatot". Hogy csupán spirituális vonatkozású szolgálatokat említsek: ismeretes, hogy a Protestáns Újságírók Szövetségének (Prúsz) elnökévé választották, de az sem titok, hogy itt, a Deák téren már hosszú évek óta tölt be presbiteri tisztséget.- A Deák térhez fűződő kapcsolatom régi keletű. Szüleim itt házasodtak, engem itt kereszteltek. Az élet azután „elsodort” ebből a közösségből, de valamikor a nyolcvanas években megint visszakerültünk ide. Egyébként pedig néhai apósom, valamint sógorom és keresztfiam révén - akik mindnyájan lelkészek - szintén kötődöm az evangélikus egyházhoz. Magam „notóriusan” hiszek. Anyám ugyan nem tanított rá, de szinte sugározta azt, hogy hinni kell, az embereket szeretni kell. Az istenhittel kapcsolatban pedig - amit teljes mértékben ki-ki legszemélyesebb magánügyének tartok - az a véleményem, hogy hit nélkül nem megy. Előadásom címét - Sport és spiritualitás - szem előtt tartva ezért említettem egyfelől Nagy Tímea nevét és vallomását, másrészt pedig az olimpiai eszmét, amely eredendően három fontos dolgot hangsúlyoz: a nemes versengés mellett a békét, illetőleg a fest és a lélek harmóniáját. Gazdag Zsuzsanna —WH—«111^ KONFERENCIA ÉS PIHENÉS A BALATON PARTJÁN A balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon a nyár végeztével is várja a pihenni vágyókat és a konferenciacsoportokat. Az őszi és téli hónapok teljes nyugalmat biztosítanak minden vendégünk számára. Várjuk gyülekezeti, egyházmegyei, ifjúsági, gyermek- és iskolai csoportok jelentkezését. A missziói otthon helyt ad diakóniai, missziói, továbbképző konferenciáknak. Áraink: Konferenciadij (30 fos csoport esetén): 2500 Ft/fő/nap + 150 Ft/fő/nap idegenforgalmi adó. Egyéni pihenésre vágyók dija: Lelkész (és családtagjai): felnőtt: 2000 Ft/fö/nap + 150 Ft/fö/nap idegenforgalmi adó, gyermek (14 éves korig): 1000 Ft/fö/nap. Egyházi alkalmazott (és családtagjai): felnőtt: 3000 Ft/fő/nap + 150 Ft/fö/ nap idegenforgalmi adó, gyermek: 1500 Ft/fö/nap. Az árak teljes ellátást tartalmaznak (reggeli, ebéd, vacsora, szállás). Időpontot egyeztetni Végh Szabolcs megbízott intézményvezetőnél lehet a 84/563-950-es, illetve a 30/289-8781-es telefonszámon. HMMM... Csak nézek Ülök a tévé előtt, és nézem futballválogatottunknak a horvátok elleni vergődését. Az eredményt tudjuk, nincs is kedvem újra leírni. Nem \s tudom, miért, újabban szívesebben nézek kézilabdameccset vagy vízilabdát. Élmény Kiskőrösön egy férfi kézilabdameccs. Mert ők a mieink, a mi csapatunk. S mert jól játszanak, értünk dobnak be apait-anyait. Egyetlenegy horvát nyelvű mondatot tanultam meg annak idején egy horvát ismerősömtől. „ Uboj, uboj za narod szvoj" - vagyis „harcolj, harcolj a népedért ”, Ezt zúgta a horvát szurkolótábor akkor is. amikor elpáholtak minket. És így szurkol minden más meccsen is. Gondolom, horvát szomszédaink számára egy sportsiker a haza, a nemzet sikerét is jelenti egyben. A horvát sportolók feltehetőleg kicsiny és viharvert hazájukért, nemzeti büszkeségükért küzdenek. A mieink meg a várható és meg nem szolgált milliókat látják a szemük előtt? Nem tudom, és ezért is a kérdőjel. De lehet, hogy ebben a feje tetejére állt világban, ahol röstelljiik énekelni a himnuszunkat, ahol saját liberális médiánk szinte naponta ostoroz minket még az egészséges nemzeti öntudatunk miatt is, ahol leso- vinisztázzák azt. aki büszke a magyarságára, meg-megújuló hévvel antiszemitizmussal vádolják azt. aki csak a helyén szeretné látni nemzeti érdekeinket-értéke- inket - ott nem is várhatjuk el. hogy sportolóink a hazájukért (is) küzdjenek. Miért kell elhallgatni, netán még szégyellni is magyarságunkat, ünnepségen csupán ..meghallgatni'' nemzeti imádságunkat? Kell-e jobb doppingszer egy sportolónak, mint hogy a hazájáért, népe dicsőségéért harcolhat? Ülök a tévé előtt, és nézem a megrázó képsorokat a legújabb állatkínzásról. Valahol egy faluban valaki brutális módon megkínzott egy igen értékes fajtatiszta kutyát. Kétség nem férhet hozzá, törvény nélkül is elítélendő minden hasonló, állatokkal szemben való kegyetlenkedés. Jó. hogy van ez az állatvédő törvény. Hiánypótló, szükség volt rá. De mi lesz az emberekkel? Nem kéne valami szegényvédő vagy öregembervédő törvényt is hozni végre már? Miért téma a megsanyargatott kutya és miért nem téma a pénzét kuporgató kisnyugdíjas? Ki védi meg a tanyákon élő öregeket, a pesti belvárosban tengődő mamókákat, akik a csirkenyakat is jól megszámolják a hentesnél, és szégyenkezve mondják: „A cicámnak lesz’’? Az ember talán nem ér annyit - még ha szegény meg is öregedett - mint egy kutya vagy egy macska? Hallgatom a tévé riporterének elcsukló hangját a kutyanyomorúság láttán. Erka néni meg valahol egy tanyán éppen eloltja a villanyt - múltkor is csak nehezen tudta kifizetni a villanyszámlát. A meleg dunyha alatt - mert fűteni nem tud - öreg Sokol rádióját hallgatja (hozzágumizott laposelem adja az energiát), s csendesen elalszik. És nem hallja már, amikor a hírekben elhangzik a vezető politikus szájából: Magyarország lakossága ma jólétben él... Megyek a városban és látom, hogy napról napra nő a kiskőrösi Tesco. Megállók, nézem a nagy nyüzsgést, mennyi ember, mennyi gép, ahol minap még a cirkuszsátor állt. most parkoló van, típuskockaház kéklik a zöld fű helyén. Valóban imponáló ez a tempó, a tervek szerint három hónap alatt elkészül. Persze, van rá pénz. és szorít a határidő. S szerte az országban, fővárosban, másutt, gombamód nőnek ki a bankok, irodaházak üveg-fém palotái a földből, új meg új áruházak nyílnak. Beleborzongok. Ez lenne az új világ? Amire vágytunk? Ezek itt ilyen tempóban épülnek, amott pedig egy-egy új templom, iskolai tornaterem, kulturális létesítmény küzdelmes munkával, kunyerálással sokszor éveken keresztül épiilget. A KIÉ balatongyöröki keresztény ifjúsági konferencia-központja 2001 óta készül. épiilget. Egy jó cél érdekében, mert nem adhatjuk föl meggyőződésünket, hogy nemcsak a bankoké és a konzumszemléleté a jövő. S milyen nehezen épül, mennyit kell még kéregetni, mennyi fejest kell még körbeudvarolni! És mennyi pályázati elutasításban kell még részesülni! De egyszer majd elkészül, mert az effajta épületeket az Úristen építi. Ezeket a téglákat imádságmalter köti össze. S a közösség ereje, amely erősebb a pénz. az anyagi érdek ragacsánál. Csak népek ki a fejemből, és bátorítom magam. Legalább van miért élnünk. Ami felborult, azt újra a talpára állítani. Rossznak nevezni azt, ami valóban az. S utat mutatni, megmutatni a jót. Lupták György Nyomozni sem rest cserkészek Soltvadkerten Üdítő látványban lehetett része annak, aki szeptember 25-én késő délután ellátogatott Soltvadkerten a Találkozás Házába. Az evangélikus gyülekezet kulturális épülete ugyanis a 884. sz. Hunyadi János cserkészcsapat rendezvényének adott otthont. Negyven - kilenc és tizennégy év közötti - cserkész zsibongásától voltak hangosak a termek: a nagyobbak segítségével négy csapatban versenyző gyerekek izgalmas vetélkedők, játékok részesei lehettek. Volt, akinek a lufiborotválás tetszett a legjobban, mások a székek tetején vívott kalózháborúra esküdtek, és természetesen ott volt a nyomozójáték is. A nyomozójáték lényege a következő: az idősebb cserkészek, belebújva egy történet szereplőinek a bőrébe, eljátszanak egy kitalált bűntényt. A gyerekek feladata ezek után az, hogy a ház területén szétszórva üldögélő szereplőket kifaggatva leleplezzék a tettest. Azon az estén egy cirkuszban történt a bűncselekmény. A bohóc pedig még első osztályú jelmeze ellenére sem kerülhette el a lebukást - a játék végére világossá vált, hogy ki volt az elkövető. Mint ilyenkor lenni szokott, rengeteg süteményt kellett elmajszolniuk, de azért az este végére csak-csak megbirkózniuk a feladattal. A rendezvény a fogadalomtétel szertartása mellett egy-egy zöld nyakkendő átadásával zárult. Szávay László Fotó: ifj. Káposzta Lajos
