Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-09-26 / 39. szám

2004. SZEPTEMBER 26. - 9. oldal

Evangélikus Élet

Őszi számvetés

Gyerekkoromban a családdal minden évben legalább egyszer elutaztunk apám szülőfalujába. Végiglátogattuk a rokonokat. sétáltunk az utcán, a kertek alatt, és apám a számára emlékezetes csínytevéseket idéző helyeknél mindig mesélt egy- egy történetet. Kihagyhatatlan program volt. hogy a töltésen elsétáljunk a határban csörgedező patakhoz is. ahol az 1970-es árvíz szomorú mementójaként a nem sokkal korábban épült vasbeton híd összedőlt romja árválkodott.

Apám elővette a bicskáját, és a part menti bokrokról, látszólag minden cél nélkül, apró gallyakat vágva farigcsált. Sétáltunk, fütyörésztünk, én néha szaladgáltam, vagy élveztem, ahogy legurulok a töltés oldalán. Aztán meghallgattam egy régi történetet. Kérdezgettem, néha olyasmiről is, amit pedig jól tudtam, hiszen sokszor hallottam már.

Közben apám a természet megszentelt csöndjét ihletett neszezéssé színező tücskök és békák, valamint a réten tarkálló virágok, fák és bokrok latin elnevezéseivel traktált - nem nagy eredménnyel. Egy virág nevére azért emlékszem, mert ez a természetben nem túl gyakran előforduló

évelő növény épp ezt a patakon túl elterülő erdőt kedvelte legjobban, és azóta is mindig nagy élményt jelent, ha valahol találkozom vele: helleborus purpures- cens. azaz piruló hunyor. Apám ezenkívül tudta még a növény néhány további nevét is, amelyek közül az egyik népies megnevezés egy csúnya szót tartalmazott.

De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, amint így mendegéltünk - jómagam néha futásnak eredve — történeteket mesélve, tücsökzenét hallgatva, farigcsálva, egyszer csak éles füttyszóra lettem figyelmes. Apám a szájához emelt valamit, és belefújt. Odaszaladtam hozzá, és ő meg sem várva, hogy kérjem, a kezembe nyomott egy sípot, amelyet akkor készített a bicskájával egy levágott gallyacskából. Pár perc múlva pedig egy hasonló formájú gallydarabból készült dugattyús „puskát” adott nekem, amely- lyel a bodzaág szivacsos közepéből készült lövedékeket lehetett messzire lőni. Amíg a szülői házhoz értünk, jól elszóra- kozgattam új játékaimmal. Másnap, amikor hazafelé indultunk, az autóban újra elővettem őket, de addigra összeszáradtak a gallyak, és már nem szólt a síp,

nem működött a puska. Mégis, ezek maradandóbbak számomra, mint néhány olyan játék, amely bár keményebb anyagból készült, mára nemcsak a lomok közül, hanem az emlékeimből is eltűnt.

Olyan egyszerűnek látszott. Csak farigcsálni kell a bicskával, és egyszer elkészül a bodzapuska meg a fűzfa síp - gondoltam magamban, egészen mostanáig. A minap a kisebbik fiammal játszottam épp az udvaron. Közben megpillantottam a bodzát, és eszembe jutott a dugattyús puska meg a síp. Gyorsan a konyhába mentem késért, és levágtam egy egyenesnek tűnő gallyat. Azt hittem, tudom, hogyan fogjak hozzá, de hamar rájöttem, hogy fogalmam sincs, ezért feladtam. A gallydarabok másnapra ugyanúgy összeszáradtak az ablakban, mint a gyerekkoriak. Csakhogy ezek sosem szóltak, sosem lőttek.

Gyakran hajlamos vagyok azt hinni, hogy jobb apa vagyok, mint az én apám volt. Pedig még bodzapuskát sem tudok csinálni a fiamnak. Azt hiszem, erről is minél előbb beszélnem kell az öreggel. Amíg megtehetem.

Bartha István

„Más, mint a többi fiú...”

„A fiam értelmes, okos nagyfiú. Nemrégiben sikeres nyelvvizsgát tett, és ebben a tanévben kezdi meg az egyetemet. Folyton szorongó kamasz volt, tele kisebbségi érzéssel, de azt gondoltam, hogy azért nem jár diszkóba meg a lányok után, mert csak a tanulás érdekli. A nyáron bevallotta nekem, hogy azért menekül a tanulásba, mert ő „más”, mint a többi fiú. Először nagyon megrendültem attól, amit mondott, és valójában nem is értettem, mert fiú barátai nem is voltak soha. Egyszerűen nem tudom, hogyan segíthetnék neki! Félek, hogy ha erőszakosan meg akarom változtatni, akkor elüldözöm itthonról, ha viszont elfogadom olyannak, amilyen, azt biztatásnak veszi.”

Drága testvérem! Sok-sok imádságban hordozom Önt, és lélekben, gondolatban ott vagyok Ön mellett! Hetilapunk utóbbi néhány számában több cikket is olvashatott a homoszexualitás kérdésének teológiai, etikai megközelítéséről, de levelének hangvétele elárulja, hogy emellett együttérzésre, jó tanácsra, lelki segélyre vágyik.

A bajba, tévútra, bűnbe jutott embernek Isten szabadító cselekvésére és irgalmas szeretetére van szüksége. Keresztény hívő ember a Szentírás tükrében egyértelműen azt vallja, hogy a homoszexualitás bűn (3Móz 18,22; Róm 1,24-27), de a diagnózis felállítása után nem hagyhatja magára a bűnbejutott felebarátot, hanem az áldott orvoshoz, Jézushoz kell elkísérnie. Amikor lelki- pásztorként a kezemben tartom a bűn súlya alatt görnyedező testvérem levelét, vagy személyes beszélgetésünk alatt meglátom a „bűnbánó Magdolnák” szeméből gördülő könnyeket, esetleg észre- veszem egy nyilvánvalóan bűnben élő felebarátom - aki nem talál kiutat vétkekkel borított életének lélekemésztő labirintusából - ajkainak remegését, akkor nem tehetem meg, hogy csupán a bűnt hangsúlyozzam. A szenvedő embert magát kell látnom, akiért a golgotái kereszt áll. És mellé kell állnom anélkül, hogy a bűnt elfogadnám, elbagatellizálnám, eltussolnám, vagy cinkosává válnék. Amikor megpróbált hitű levélíró testvérem sorait olvastam, bizonyossá vált előttem az is, hogy nem elegendő a homoeroti- kus érdeklődésű családtagot lelkigondozásba venni, mert itt az egész család érintve van. Mindenekelőtt szeretném vigasztalni azzal, hogy önmagában az a tény, hogy fia ebben az életkorban még nem udvarol lányoknak, vagy nem jár táncolni, nem egyértelmű jele a homoe- rotikus beállítódásának. Sajnos leveléből nem derül ki pontosan, hogy gyermekének nyári vallomása pontosan mit tartalmazott, de tudnia kell, hogy a túl hosszúra nyúlt gyermekkor maradványa is lehet az az általános erotikus érdeklődés, amely még nem tesz különbséget a nemek között. Másrészt ebben az életEvÉlet-LELKI SEGÉLY

ROVATGAZDA:

SZÓKÉNÉ

BAKAY

BEATRIX

korban még a tudatba kerülhetnek olyan vágyak és sóvárgások, amelyeket a felnőtt személyiség tudata már kiselejtez, kivet magából. Azt is érdemes látnunk, hogy kamasz- és iíjúkorban gyakori - lányok és fiúk esetében egyaránt -, hogy nem tartják magukat „teljesen normálisnak”. Nem meglepő ez, hiszen a bennük feltörő érzelmek, gondolatok, vágyak ismeretlenek számukra, és a lelki változások hormonális, testi változásokkal is járnak. Az ifjú embernek fel kell készülnie a felnőttektől való függetlenedésre, ki kell fejlesztenie értékrendjét, erkölcsi tudatát, meg kell határoznia önképét, és meg kell szoknia hosszúra nyúlt végtagjainak látványát. Nem könnyű ezekkel a testi-lelki „újdonságokkal” megbirkózni, bizony sok szorongással jár ez együtt. Arról már nem is beszélve, hogy a szexuális másság ma divatszerűen terjed a fiatalok között. „Amiről annyit beszélnek a médiában, azt nekem is ki kell próbálnom” - gondolja a félrevezetett tini, és nem is sejti, hogy amit játéknak vélt, azzal beszennyezte magát.

Mindezeket végiggondolva nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a kedves aggódó édesanya tévedés áldozata lett. Szélsőségesen introvertált, társaságot kerülő, gátlásos gyermekének a lelkében viharok dúlnak. Ez összefügghet az ő sajátos egyéni lelkivilágával, de esetleg lehet szerepe benne a szülőkhöz, az édesanyához való túl erős kötődésnek is. Én úgy érzem, hogy elege van a magányból, a szülői felügyeletből, a sok tanulásból, az elvárásokból, és lázadása valamiképpen abban nyilvánul meg, hogy meg akarja hökkenteni a környezetét. Ha jól értem levelét, arra gyanakszik, hogy a „kisebbségi érzés” is a homoero- tikus beállítódás - másság - következménye. Érdemes elgondolkodni azon, nem sokkalta valószínűbb-e, hogy kisebbségi érzése egy tőről fakad a kicsi kora óta meglévő szorongásával. Az egészséges önértékelés hiánya az uralkodó típusú anyától vagy az irreális teljesítményt elváró apától, esetleg iskolatársainak gúnyolódásától tartó kamasz állandó szorongásának forrása lesz. A problémát pedig még tetézi, ha a szorongó, önbecsülését vesztett embernek nincs olyan társa, akivel őszintén megbeszélheti érzéseit.

Kedves aggódó anyuka! Legyen Ön mindig az a személy gyermeke számára, aki előítélet-mentesen meghallgatja őt, akiben megérzi az Istentől kapott aga- pét, aki előtt megnyílhat, leplezetlenül felfedheti gondolatait, még ha azok bűnösek is. Úgy vélem, hogy nincs is másra nagyobb szüksége ennek a tizenkilenc éves nagyfiúnak, mint arra, hogy hívő édesanyján keresztül megélje Krisztus megmagyarázhatatlanul elfogadó, utánunk nyúló szeretetét. Ha esetleg mégis bebizonyosodik nála a homoszexuális érdeklődés, akkor is legyen lehetősége Önnel, illetve lelkészével, a témában jártas szakemberrel megosztania bűntudatának terhét. „ Váltjátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. ” (Jak 5,16a) Szerető, ítélkezésmentes elfogadásunk a biztonság bástyáját jelenti a bűnbe jutott ember számára, amelyből nagyobb önbizalommal indul a küzdelembe, hogy Isten előtt és .vele együtt megvívjon gyarlóságaival.

Hálát adhatunk Urunknak, hogy ez az ifjú ember leadta vészjelzéseit, így lehetőségünk nyílik arra, hogy segítsünk neki még azelőtt, hogy a saját neméhez való vonzódása manifesztálódna. Ahogyan kedves testvérem levelében megfogalmazza, sem a kényszer, sem a beletörődés nem járható út számunkra. Ehelyett erősíteni kell gyermekének nemi szereptudatát, hogy örömmel és büszkeséggel töltse el, hogy őt az Isten férfiúvá teremtette, és elhívta arra, hogy a neki szánt asszonnyal együtt mint édesapa majd betölthesse szülői hivatását. Beszélni kell neki arról, hogy a teremtő Isten rendje, a házasság férfi és nő között valósul meg. Ennek csodálatos lehetősége az, hogy egymás segítőtársai legyenek, valamint hogy Isten eszközeivé válhassanak az élet továbbadásában (lMóz 1,27-28). Fontos emellett megerősíteni őt abban, hogy mennyire értékes ember, nem csupán azért, mert nyelvvizsgája van, vagy mert egyetemre mehet, hanem azért, mert minden ember lénye egyedi, egyszeri és megismételhetetlen.

Elképzelhető, hogy ifjú testvérünk számára nem a házasélet, hanem az önként választott nőtlenség útja adatik - így is lehet szolgálni az Urat! De lényünk csak akkor teljesülhet ki, hogyha Istent megismerjük, őt dicsőítjük, neki adunk hálát (Róm 1,21). Ő mutatja meg, hogy mi célból vagyunk a világban. Ezért szorongásunk feloldódik benne, és vezetése alatt jól használjuk fel életidőnket. Úgy, hogy az örökkévalóságra készítsen fel!

Szókéné Rakay Beatrix

Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére.

Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.

Életünk „nagy" befektetése

Szinte mindennap kapok olyan reklámleveleket, amelyekben valamilyen befektetési lehetőségre próbálják felhívni a figyelmemet. Bár a bölcs pénzügyi befektetés igen praktikus dolog, mégis azt vettem észre, hogy sokan - bár nagyon gondosan megtervezik jövedelmük felhasználását azon mégsem gondolkodnak el, hogy mibe fektessék az életüket.

Az életünk végén hogyan fogjuk meghatározni annak értékét? Minek alapján fogjuk elkészíteni az értékelést? Hogyan fektettünk be? Mit kaptunk vissza?

Három lehetőség közül választhatsz, amikor arról gondolkozol, hogy mit kezdj az életed hátralévő részével:

• Eltékozolhatod az életedet. Ennek sokféle módja van. Csak körbe kell nézned. Sokan egyáltalán semmit sem kezdenek az életükkel. Egyszerűen csak léteznek - foglalják a helyet, és fogyasztják a levegőt. Semmihez sem járulnak hozzá.

• Eltöltheted az életedet. Odaszánhatod magad egy karriernek, egy élmény megszerzésének, utazásnak vagy más tevékenységnek. De eltöltheted sok más módon is. A számítások szerint körülbelül 29 962 napot fogsz ezen a földön élni.

• Befektetheted az életedet. A Biblia arra tanít, hogy akkor használjuk fel a legjobban az életünket, ha valami olyasmibe fektetjük, ami a halálunk után is megmarad. Nézd a dolgokat az örökkévalóság szemszögéből! Mt 25,14-ben olvashatunk a szolgákról és kapott talentumaikról.

Hét alapelv a befektetéshez

Tulajdonjog: Minden, amivel rendelkezem, igazából Istené. Kölcsönkaptam arra a 29 692 napra, amelyet a földön töltök.

‘ Amit kaptam: Születéskor Istentől bizonyos talentumokat, képességeket kaptam.

Felelősség: Isten azt várja, hogy használjam a tőle kapott képességeket. Egy napon számot fogok neki adni arról, hogy mihez kezdtem ezekkel a dolgokkal.

Felhasználás: A talentumokat a legnagyobb befektetési kockázattal forgatom, így a hit nélkülözhetetlen.

Motiváció: Ami meggátol a talentumaim gyarapításában, az a félelem.

Alkalmazás: Ha nem használom, akkor el fogom veszíteni a talentumaimat.

Viszonzás: Ha Isten szándéka szerint használom ezeket a talentumokat, akkor ő meg fog jutalmazni.

Whit Criswell

(Forrás: Monday Manna - a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának hírlevele)

HETI ÚTRAVALÓ

Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. <2Tim 1,10)

Szentháromság ünnepe után a tizenhatodik héten az Útmutató reggeli igéi a Krisztusban elrejtett, ugyanakkor világosságra is hozott elmúlhatatlan életünkről szólnak, valamint az angyalok földi és mennyei szolgálatáról is olvashatunk, Isten népének védőangyala, Mihály arkangyal emlékünnepe alkalmából. Jézus mindhárom halottfeltámasztása jel; az ő Isten-fiúságát hitelesítik az emberek számára. Lázár ideig való testi megelevenedésénél sokkal fontosabb, hogy Jézus önkijelentését feltétel nélkül személyesen elfogadja minden ember: „Én vagyok a feltámadás és az élet, (...) Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25-26) Csak így lehetünk részesei annak az új életnek, amely egyelőre „el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben ” (Kol 3,3-4) - így tanít minket Pál. Ez Krisztus második eljövetelekor fog bekövetkezni, amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és Isten harsonája. De Istennek ez a kegyelmes akaratán nyugvó végzése: „Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, (...) ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus (első testi) megjelenése által” (2Tim 1,9-10). Pál emberi módon beszél, hogy mindenki megérthesse: a bűn nem más, mint céltévesztés, emberi engedetlenség Isten akaratával szemben, amelynek fizetsége az örök halál, s „Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban" (Rónv6,23), akinek a nevéért Pál meghalni is kész. Akik ezt az ajándékot már hittel elfogadták, elmondhatják: „Legyen meg az Úr akarata!" (ApCsel 21,14) A hetvenkét tanítvány azért tapasztalhatta meg, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nekik, mert előzőleg Mihály arkangyal, az angyali seregek vezére és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és az levettetett a földre (lásd Jel 12,7-9). Az ördög mennyei trónfosztását Jézus látta csak: „Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. " (Lk 10,18) Az Úr angyala az Ószövetségben „hagyományos keresztyén magyarázat szerint Krisztusnak a testet-öltés előtti megjelenése Isten Hírnök-szolgájaként” (lásd Magyarázatos Károli-Biblia 28. oldal). Há- gárnak fiút és sók utódot ígért általa az Úr, „a látás Istene” (lMóz 16,13). Az Emberfia visszatértét is angyalok jelentik be: „Egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette: (...) eljött ítéletének órája" (Jel •14,6-7). Az eltévedt juh példázatának főszereplői a mennyek országának kicsinyei, akik Jézusban hisznek, s őrangyalaik Isten színe elé járulhatnak. Az Emberfia megkeresi az egyet is, amelyik eltévedt, mert „mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül ” (Mt 18,14). Ezért nekünk is meg kell keresnünk az eltévedt gyülekezeti tagot! Lutherral kérhetjük: „Szent angyalod legyen velem...”, mert: „Eltévedtem, mint juh” (EÉ 422,1).

Garai András