Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-09-12 / 37. szám

12. oldal - 2004. SZEPTEMBER 12. Evangélikus Élet HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK Isten iránti hálával tudatjuk, hogy paró­kiánk külső és belső felújítása befeje­ződött. Hálaadó istentiszteletünket szeptember 11-én 15.30-kor tartjuk. Testvéreinket szeretettel várjuk. A Bokodi Egyházközség elnöksége Szeretettel várunk minden érdeklődőt szeptember 12-én 10 órára a bajai evan­gélikus templomban tartandó hálaadó istentiszteletre, melynek keretében kö­szönetét mondunk gyülekezetünk koráb­bi lelkésze, Dedinszky Tamás harminc­éves szolgálatáért. Igét hirdet Gáncs Pé­ter püspök. Meghívó Az Evangélikus Külmissziói Egyesület és a kelenföldi gyülekezet vezetősége szeretettel meghívja az érdeklődőket első őszi összejövetelére, szeptember 20-án, hétfőn délután 17.30-ra a XI., Bocskai út 10. alatti tanácsterembe. Előadást tart: Kovács Attila igazgató A Wycliffe Bibliafordító Szolgálat nem­zetközi és hazai munkájának bemutatá­sa címmel. Befejező áhítattal Bre- bovszkyné Pintér Márta lelkészi elnök szolgál. Augusztus 29-én a mohácsi önkormány­zat ünnepi emlékülésének keretében a Mohács város tisztelete jeléül című ki­tüntetést adományozták Ormos Elek nyugalmazott lelkészünknek a váro­sért 1937 óta végzett kiemelkedő mun­kásságáért. A díj átadására a családtag­okon kívül a vasárnapi istentiszteleten részt vevők is elkísérték 94 éves temp­lomépítő lelkészüket, osztozva az öröm­ben és a tiszteletadásban. Koncert a fasori templomban Szeptember 14-én, kedden 18 órakor ka­marazenekari estet ad a Pannóniái Fesz­tivál Vonósegyüttese Bach, Liszt, Baur, Szelényi István műveiből. Vezényel: Szelényi László. A Kőszegi Evangélikus Egyházköz­ség tisztelettel meghívja önt megvá­lasztott lelkészei, Baranyayné Rohn Erzsébet és Baranyay Csaba istentisz­telet keretében történő beiktatására és az azt követő szeretetvendégségre. Az iktatás szolgálatát Vető István, a Vasi Evangélikus Egyházmegye esperese végzi, igehirdetéssel Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke szolgál. Az istentisztelet szeptember 18-án, szombaton 14 óra­kor kezdődik, amelyre szeretettel hív­juk és várjuk, Budapest városarculatának változásai címmel Schneller István, Budapest fő­építésze tart előadást az Evangélikus Ér­telmiségi Műhely szervezésében szep­tember 15-én 18 órai kezdettel a Deák Téri Evangélikus Gimnázium díszter­mében (Budapest V., Sütő utca 1.). Ige­hirdetéssel szolgál: Orosz Gábor Viktor. Az előadást felvezeti dr. Reuss András egyetemi tanár. Isten iránti hálával tudatjuk, hogy szep­tember 18-án 14 órakor Kondoroson Gáncs Péter püspök újraszenteli 100 éves templomunkat. Mindenkit szere­tettel hívunk és várunk hálaadó isten­tiszteletünkre, valamint az azt követő ünnepi közgyűlésre és állófogadásra! Tuska Tibor ev. lelkész Apróhirdetés 1945 előtti könyveket, könyvtárat vásá­rolnék. Tel.: 340-8016. Budapesten, Rákospalotán októberben nyíló, kétágyas, apartmanos, 28 fős evan­gélikus szeretetotthonunkba várjuk idős testvéreinket. Érd.: 30/223-2808 vagy a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség címén (1152 Bp., Régi Fóti út 73.). Újpesten IX. 1-jétői lakás kiadó. 1 + 2 fél szobás. Diákoknak is. Tel.: 30/490-3984. Az égre mutató kereszt alatt a templom- torony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél működik? Toronyóra-, harangjá­ték-, haranglengető-, vezérlőóra-készí­tés, -javítás. 5 év garancia. KONKOLY MŰVEK Toronyóragyára, 1102 Buda­pest, Állomás u. 14., telefon: 1/260- 7065, 30/949-2915. A 2004/2005-ös tanévre általános isko­lai matematika-fizika szakos tanárt kere­sünk. Az állás betöltéséhez lelkészi aján­lás szükséges. Bérezés a közalkalmazotti bértábla szerint. Cím: Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium, 2151 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel./fax.: 27/359- 641, e-mail:oku.igazgato@freemail.hu. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 Őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM Jézus így válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szűk ségük orvosra, hadern a betegeknek. ” Lk 5,31 (Jón 4,10-11; Lk 17,11-19; Róm 8/12-13/14-17; Zsolt 146) Háziorvosunkhoz tavaly óta csak elő­zetes időpont-egyeztetés után lehet menni. Az ok érthető: a valóban orvosi segít­ségre, vizsgálatra, gyógyszerre szorulóké legyen a napi négyórás rendelési idő, aki „csak” beszélgetni szeretne, ne ott, ne akkor tegye. Hiszen a betegeknek van szük­ségük rá! Milyen jó, hogy Jézushoz bármikor, bármilyen testi-lelki bajjal fordul­hatunk! „Rendelési ideje” korlátlan, türelme, szeretete irántunk, „betegei” iránt ki­fogyhatatlan! Elünk-e ezzel a kivételes lehetőséggel? Felismerjük-e, hogy milyen nagy szükségünk van rá?! Fordulunk-e hozzá, hogy gyógyszert kérjünk beteg éle­tünkre: Jézusunk bünbocsánatát, megtartó erejét, kegyelmét, szeretetét...? HÉTFŐ Népem nem hallgatott szavamra. Ezért hagytam, hogy szívük ke­mény maradjon, és kövessék a maguk tanácsát. Zsolt 81,12-13 (Jn 5,25; 2Tim 1,1-6/7/; Jer 15,10.15-21) A gyerek nehezen tűri a szülői fegyelme­zést, a szigort, inkább szeretne a maga feje után menni. Nem érti, miért tartják vissza, miért nem engedik szabadjára, s haragszik a szülőre... Mi is épp így va­gyunk Istennel, és neki teszünk szemrehányást, ha pórul járunk, mert nem hall­gattunk rá. Jézus az elbitangolt báránynak is utánamegy, mert ennyire szeret min­ket az Isten! Ha csak mustármagnyi is a hitünk, nem baj, Isten hatalma, szerete­te elég nagy, hogy megtartson. Kérjünk hitet tőle, ne a magunk erejében bízzunk! Amikor Jézus látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert el­lenszelük van, ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél. Mk 6,48.50-51 (Zsolt 32,8b; Jn 9,24—38/39—41/; Jer 16,1-13) Jézus hiánya és jelenléte között ebben a történet­ben az elemek mintegy szimbolizálják az ember reménytelen helyzetét. Ahogy a viharos tenger, az ellenszél, a hullámok a biztos halált jelentik a tanítványoknak, úgy számunkra is elveszettséget, halált jelent a Jézus-nélküliség. Olyan sátáni erők hatalmába kerülünk, amelyek nem értünk, hanem ellenünk hatnak. De aho­gyan a tengernél, szélnél messze nagyobb az isteni erő, úgy most is minden ör­dögi támadásnál nagyobb Jézus hatalma! Bízzunk benne, mert Jézus van, él! ___P_ * Az Úrnak félelme az ismeret kezdete. Péld 1,7 (2Kor 13,5; Filem ^ 1—16/17—22/; Jer 17,5-13) A tudományágak sok mindent tartanak az ismeret kezdetéről. „Kitágultak a határok”, az ember egyre „messzebb lát” a fizika, kémia, orvostudomány stb. világában. A Biblia kinyilatkoztatása azonban ránk kérdez: ember, mit érsz mindazzal ä tudással, amid van, ha Istent nem tisz­teled, nem imádod őt, ha magadat bálványózod, ha parancsait nem veszed komo­lyan? Nem veszed észre, hogy a válaszokhoz is csak őáltala juthatsz közelebb azért, mert Isten megengedi neked? Reménytelenül elveszett lény az ember a te- remtettségben, ha nem a Teremtőjét tekinti Urának. KEDD VASÁRNAP Vasárnaptól Vasárnapig Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból szeptember 12-tól szeptember 19-ig VASÁRNAP HÉTFŐ ______ KEDD SZERDA r' cii'rriDTrSiz ^ár anyám méhében is te voltál Istenem. Zsolt 22,11 (Gál CSÜTÖRTÖK 115_16. 1Krón 29,9-18; Jer 18,1-12) Nincsen Isten „hatás­körén” kívül eső létállapot. Higgyük és tudjuk szilárdan, hogy nincs olyan hely­zet, amelyet Isten ne uralna, amelyben ne lenne velünk! A két szélső pont, a szü­letés és a halál előtt és után is van Istenünk! Jézus ott sem fog magunkra hagyni, ahol ember (orvos, szülő, barát) még/már nincs velünk. Ezt megmagyarázni ész­érvekkel nem lehet. A tudomány még csak sejti, hogy „valaki/valami van” a lét titkai mögött... A hívő viszont tudja! 5.45 - tv2, Reggeli gondola­tok. Vallási műsor (20’) 9.00 - m2. Örömhír. Az evan­gélikus egyház műsora (ism.) (30) 10.04 - Kossuth, Istentiszte­let közvetítése a budahegy- vidéki református temp­lomból. Igét hirdet: dr. Szabó István püspök (56’) 12.10 - Duna, Elő egyház. Vallási híradó (20’) 15.10 - Bartók, Beszélgeté­sek az egyházzenéről. Szír keresztények Libanonban (50’) 17.30 - PAX, A gitárzene tör­ténetéből. Stefan Weiser koncertje a cinkotai evan­gélikus templomban (25 ) 23.12 - Kossuth, Öröksé­günk hét krajcárja. 125 éve született Móricz Zsigmond (48’) CSÜTÖRTÖK 5.35 - mtv / m2, Hajnali gon­dolatok (5’) 9.00 - mtv, Ima és mágia - Septusok Podlachiában. Francia dokumentumfilm (53’) 12.00 — Kossuth, Déli ha­rangszó a kondorosi evan­gélikus templomból 16.30 - PAX, Ki is volt Lu­ther Márton? Riportfiim (15’) 20.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti evangélikus fiatalok millenniumi kerék­pártúrája, 8/7. „ Van örök kincsünk... ” (Vizsoly, Sá­rospatak, Tiszanagyfalu) (ZMC - 25 ) 21.04 - Petőfi, Mindentudás Egyeteme. Az éghajlat vál­tozása - bizonyosságok és bizonytalanságok. Bar- tholy Judit előadása (56’) 5.35 - mtv / m2, Hajnali gon­dolatok (5’) 6.05 - Hír Tv, Örömhír üze­net (5’) 6.33 - Kossuth, Egy csepp emberség 12.00 - Kossuth. Déli ha­rangszó a kondorosi evan­gélikus templomból 13.30 - Kossuth, Erős vár a mi Istenünk! Az evangéli­kus egyház félórája (30 ) 20.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti evangélikus fiatalok millenniumi kerék­pártúrája, 8/4. Evangélium a rónaságban (Tótkomlós, Szarvas, Orosháza) (ZMC -25) 20.35 - Kossuth, Hajnali háztetők. Ottlik Géza regé­nyének rádióváltozata, 10/1.(20’) PÉNTEK-------0---------------------------­6.33 - Kossuth, Egy csepp emberség 12.00 - Kossuth, Déli ha­rangszó a kondorosi evan­gélikus templomból 12.20 - Duna, Élő egyház. Vallási híradó (ism.) (25’) 12.40 - RTL Klub, Ünnep­naptár. Vallási műsor (20’) 18.01 - Petőfi, A lélek hang­jai. Gospelek és spirituálék feketén-fehéren (59’) 21.15 - Bartók, Nem tudha­tom. Radnóti Miklós verse­it Sinkovits Imre, Papp Zoltán és Kulka János mondja el (10’) 20.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti evangélikus fiatalok millenniumi kerék­pártúrája, 8/8. Hosszútű- rők (Debrecen, Nyíregyhá­za) (ZMC -25) 5.35 - mtv / m2, Hajnali gon­dolatok (5’) 6.05 - Hír Tv, Örömhír üze­net (5’) 6.33 - Kossuth, Egy csepp emberség 12.00 — Kossuth. Déli ha­rangszó a kondorosi evan­gélikus templomból 76.45 - mtv, Megragadtál. Csiszár László énekes portréja (20’) 20.00 - Duna, Aranysárkány. Magyar játékfilm. Rend.: Ranódy László (1966 — 85’) 20.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti evangélikus fiatalok millenniumi kerék­pártúrája, 8/5. Evangéliku­sok Palócföldön (Szügy, Patvarc, Balassagyarmat, Csesztve, Szécsény) (ZMC -25) SZOMBAT 5.35 - mtv / m2, Hajnali gon­dolatok (5’) 10.30 - Duna, Talentum. Lázár Ervin író (30’) 12.00 - Kossuth. Déli ha­rangszó a kondorosi evan­gélikus templomból 72.10 — Duna, Isten kezében. Vallási magazin (25’) 15.40 - mtv, Nemzeti érté­kek. Az egri vár (20’) 16.05 - Hír Tv, Egy nap. Borbás Mária országjáró magazinja (60’) 17.30-PAX, Jubál2003. Ke­resztény könnyűzenei talál­kozó, 7/1. Életmentők (ZMC -30) 20.55 - PAX, Őszintén - fia­talok a hitről (35’) 21.30 - Petőfi, Balassi váro­sai - Eger (30’) Összeállította: Győri Virág 5.35 - mtv / m2, Hajnali gon­dolatok (5’) 12.00 - Kossuth, Déli ha­rangszó a kondorosi evan­gélikus templomból 12.20 - Duna, Isten kezében (ism.) (25’) 16.50 - mtv, Jelképtár. A templom (10’) 17.10 - mtv, „Szereti az Úr az igazakat” (30’) 17.30 - PAX, Láthatatlan ál­lampolgár. Magazin. Lé- lekképek: magyar paralim- pikonok (60’) 20.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti evangélikus fiatalok millenniumi kerék­pártúrája, 8/6. Galga- völgyi gyülekezetek (Te- rény, Vanyarc, Galgaguta, Ácsa, Iklad, Domony, Aszód) (ZMC -25) VASÁRNAP 5.45 - tv2, Reggeli gondola­tok. Vallási műsor (20’) 8.05 - Bartók, Alföldy- Boruss Csilla orgonái (60’) 12.00 - Kossuth. Déli ha­rangszó a kondorosi evan­gélikus templomból 12.10 - Duna, Élő egyház. Vallási híradó (20’) 13.20-Duna, Délutáni mozi. A beszélő köntös. Magyar játékfilm (1941 - FF-89’) 15.00 - Bartók, Jubilate Deo. Évszázadok egyházi mu­zsikája (60’) 17.30- PAX, Jubál 2003. Ke­resztény könnyűzenei talál­kozó, 7/2. Az aszódi evan­gélikus gimnázium (ZMC - 30) 20.45 - PAX, Menedéket adó váram. Dokumentumfilm (75’) Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását. Zsolt 141,3 (1 Pt 3,9; Jn 13,31-35; Jer 19,1-13) Ha Isten kontrollja alá helyeznénk szívünket, lelkünket, megtörténne az a csoda, hogy úgy szólunk, hogy ne kelljen érte szégyenkeznünk. Hogy hallgassunk, amikor kell. Hogy igazat beszéljünk, és az életünk egy irányban haladna a kimondott szavainkkal, mert hitből fakadna. Isten erejéből táplálkozna. Ez a csoda „működik”! Az őt hittel kérő elől az Úris­ten nem zárkózik el! PÉNTEK SZOMBAT Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Mk 12,17 (IKrón 28,9; 2Thessz 2,13-17; Jer 20,7-18) Azt, hogy mivel tartozunk a császárnak - vagy mai nyelven, mondjuk, az APEH- nak -, (majdnem) mindenki belátja. Milyen szomorú, hogy viszont sokszor egy élet is kevés ahhoz, hogy belássuk: az ember mint Isten teremtménye, Krisztus ha­lála árán megváltott drága tulajdona, teljes mértékben Istené! Mégis tagadjuk, lá­zadunk ellene, nem adjuk szívünket, elménket, cselekvő energiánkat Istennek... Ha megértenénk, hogy az életünk akkor lesz teljes, ha Istent szeretjük, ha hozzá megtérünk, ha őt szolgáljuk, a „végelszámoláskor” sem lenne félnivalónk... Kőháti Dorottya Fizessen elő lapunkra! Szerkesztőség: .. 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108. Fax: 486-1195 Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa.boda@lutneran.hu Főszerkesztő: T. Pintér Károly karoly.pinter@lutheran.hu Olvasószerkesztők: Győri Virág (vez. szerk.) virag.gyori@lutheran.hu Dobsonyi Sándor sandor.dobsonyi@lutheran.hu Tördelőszerkesztő: Nagy Bence bence.nagy@íutheran.hu Főmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna zsuzsa.gazdag@lutheran.hu Kiadja a Luther Kiadó kiado@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 . Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter.kendeh@lutheran.hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.hu Munkatársak: Bogdányi Gábor (EvE/et OnLine) gabor.bogdanyi@lutheran.hu Hafenscher Károly ifi. (Liturgikus sarok) hafo@lutheran.hu Kendeh K. Péter (Oratio Oecumenica) peter.kendeh@lutheran.hu Kőháti Dorottya (Új nap - új kegyelem) dora.kohati@lutheran.hu Véghelyi Antal (Vasárnap igéje) antaLvegnelyi@lutheran.hu Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Matolcsy Miklós vezérigazgató E-mail: szikra.kervigh@szikraiapnyomda.hu Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyed évre 1937 Ft • fél évre 3874 Ft • egy évre 7748 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 100 EUR, egyéb külföldre: 125 EUR Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. A kéziratokat lehetőség szerint e-mailben kérjük beküldeni az evelet@lutheran.hu címre. Csak a minden hónap 16-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni. Ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság.

Next

/
Thumbnails
Contents