Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-09-12 / 37. szám
6. oldal - 2004. SZEPTEMBER 12. Evangélikus Élet ...................... ........................... IF JÚSÁGI R Középiskolás tábor Gyenesdiás, július 4-10. Középiskolás tábor Gyenesdiás, július 11-17. Ifjúsági vezetőképző tábor Gyenesdiás, augusztus 1-7. A vezetőképző táborba azok a fiatalok jöttek el, akik a szívükön viselik saját ifjúsági csoportjuk múltját, jelenét, de legfőképp jövőjét. Augusztus 1-jétől 7-éig Gyenesdiáson gyűlt össze az a tizenhárom fiatal - Budapestről, Mohácsról, Pilisről, Nagyváradról, Nyáregyházáról, Dabas-Gyónról, Váraljáról, Salköveskút- ról, Meszlenből akik egy hetet arra áldoztak, hogy tisztázzák magukban, miért csoportvezetők, miben segíthetik a saját ifjúsági csoportjuk és lelkészük munkáját. Az együtt töltött héten szó volt csoportpedagógiai alapismeretekről, játékpedagógiáról, bibliodrámáról, szervezési kérdésekről, konfliktuskezelésről. Számos játékot kipróbáltunk, „kintit” és „bentit” egyaránt. Ami a táborból megmaradt: az ifikért érzett felelősség, a csoportvezetői küldetés tudatossága, a jókedv, a bennünk rejlő közösségformáló erő. Kísérjen utunkon mindez a mostanában induló ifjúsági órák idején, amelyeken ott a helyünk! Balog Eszter Már tavaly, a gyenesi konferencia végén elkezdtünk gondolkodni azon. hogy milyen témával foglalkozzon az idei gyenesi hét. Olyan témát kerestünk, amely érdekli a középiskolásokat, és amellyel kapcsolatban Jézusnak és az egyháznak fontos mondanivalója van. így jutottunk a nemiség, szexualitás, házasság kérdéséhez. Jól választottunk. A résztvevők az előadásokon és fórumokon több szempontból is hallhattak a férfi-nő viszonyról, a házasságról, válásról, a szexualitás keresztény és nem keresztény megítéléséről, a Biblia nemiséggel kapcsolatos tanításáról, és meg is vitathatták a hallottakat. A harmincon túliak és örökkévalóságon inneniek gyenesi konferenciáján idén augusztus 16. és 21. között negyvenen voltunk együtt, hogy Isten ünnepre hívó szavára figyeljünk. Vele és egymással együtt átélhettük a közösség örömét és erejét, beszélgettünk a teremtett világ, a természet Istent magasztaló ünnepéről, a tudomány istentiszteletéről, magyarságunkról és személyes felelősségünkről ebben a hazában. Hitünk távlata is szóba került: a végtelen ünnep, amikor Isten asztala körül reménységünk szerint mindannyian együtt lehetünk majd. Ezen a héten végre igazi nyárban volt részünk, így a délelőtti ünnep-mühelyek után a gyenesi szabad strandon folytattuk ünnepi együttlétünket: a strand homokjából felépült egy evangélikus templom, és feledhetetlenek a meglett felnőttként elkövetett „vízi viháncolások”. Este aztán körtáncra perdültünk, Csütörtök este pedig Gáncs Péter püspök tartott fórumot a résztvevők kérdései alapján, majd pedig a válásról és egyházi megítéléséről beszélt. Egyetlen szempontból nem teljesült a várakozásunk: a vártnál kevesebben jöttek el a rendezvényre. (Tudomásom szerint egyébként a jelentkezők alacsony száma az országos konferenciák többsége esetében probléma volt.) Mint kiderült, a résztvevők nem a program miatt jelentkeznek, hanem a megszokás hozza őket a konferenciára, vagy szüleik, lelkészük ajánlja számukra a részvételt - úgy tűnik, valami okból az idén ez nem volt elég. Rihay Szabolcs vagy éjszakai túrára indultunk - kivetített képek segítségével még Jeruzsálembe és a galileai tó partjára is -, és a Balaton-parton volt „holt költők társasági” ülésünk is, éjszakába nyúló vers- és novellaolvasásokkal. Esténként Chagall bibliai tárgyú képei, ecsettel írt prédikációi hozták közel hozzánk az Istennel átélt ünnep örömét. A hét záróalkalmán, az agapé- istentiszteleten körbeültünk egy kereszt formájú asztalt, és a végtelen ünnep valóságából már itt megtapasztalhattunk valami csodálatosat: megtörtük a kenyeret, egymásnak nyújtottuk a kelyhet, és Jézus jelenlétét ünnepeltük közöttünk és bennünk. Köszönet ezért a hétért mindenkinek, aki ott volt, és hozzátett valami személyeset saját kincseiből a közös örömünkhöz! Legfőképpen mégis Neki hála - mindenkor, mindenért! Varga Gyöngyi .. .bezzeg mi, a jól összeszokott csapatot alkotó hős vezetők, hajnalharmatban kerékpárfürdetö Száguldó Zoltán, öröklelkesítő sportfáradhatatlan Nevető Balázs és a táblatelefirkáló Mindigvan- valamimondanivalóm Dániel, az őket kísérő hősnőkkel és hősgyerekekkel, na meg az ugyan mindössze harmincegynéhány spéci képességű, tündöklő ragyogású hős résztvevő, mind hősiesen hordtuk egy hétig a pulóvereink alatt a bekészített fürdőruhánkat, gigászi játékokban újra és újra összecsapott szivárványrajzú fellegeket ostromló páratlan erőnk, miközben példamutató alapossággal és magasztos komolytalansággal lepleztük le és forgattuk fel a világ ál-hőseinek hazug és manipulativ divatját, szigorúan dokumentumfilmeken (na persze!) keresztül analizáltuk a csapdáikat, rámutattunk ön-magamutogató hiú beképzeltségükre, és végtelenül áradó bölcsességünkben felismertük a krisztusi szelídség és szerénység példamutató voltának hatalmát, mi hősök, így mindannyian, együtt... Novotny Dániel Ebben az évben is vezetett felnőtt ifjúsági konferenciát Réz- Nagy Zoltán debreceni lelkész Révfülöpön, az Evangélikus Oktatási Központban. A rendezvényre ezúttal, augusztus 12-18. között került sor, Bartha István balassagyarmati lelkész, Béres Tamás teológiai tanár, Németh Zoltán bánki lelkész és Zsugyel Adél PhD-ösztöndíjas lelkész segédletével. Kételyek között indultunk. Az első napon még csak maroknyian voltunk, aztán apránként - péntek közeledtével - egyre többen lettünk. Egyre többen döbbenhettünk rá, hogy a nehéz témaválasztás ellenére - „Hogyan hiszünk? - kell és lehet a hitről együtt gondolkozni, beszélgetni. Mindamellett a személyes tapasztalat, empátia végig kiindulópont maradt. Martin Buber perszonalista filozófus, író dialóguselvének szópárja nyomán mondható, hogy az „én-te” szókapcsolat olyan alap, amelyben az én aktívan, nyitottan, személyesen, párbeszédre készen várja a „másikra” való rácsodálkozás lehetőségét, és hogy ebben rejlik mindkét fél szabadsága, hiszen igazi dialógus csupán a felek kölcsönös részvétele esetén valósulhat meg. S mi az összefüggés az egymás között megélt kapcsolat és az Istenbe vetett hit között? Egy nagyon is mély, lényegi, mondhatni alapvető, azaz alapot vető dinamikus elem mutatkozik itt meg: maga a Teremtő, létrehívó Szeretet. Mert az „én-te” szópár keretében Isten az „örök te”, akivel a szeretet és a személyes, élő, olykor vívódó hit kapcsol egybe. És az Istentől feléd irányuló tiszta szeretet teszi lehetővé az önmagadhoz, az „énhez” és a „másikhoz”, a „tehez” való helyes viszonyulást. Természetesen ez az attitűd folyamatos önvizsgálatot, az önismeret fejlesztését igényli, amelyben Krisztus példája, alázatos jelenléte és kereszthalála mint megtartó erő, viszonyítási alap nyújt segítséget. Ekként talál egyensúlyt, középpontot mindennapi kötéltáncunk. Itt felvetődött a kérdés, hogy ez a vívódások, remények és ki- teljesedések jellemezte párbeszédélmény válhat-e közösségi jellegűvé, a különböző hittel, bizalommal megélt odafordulások kölcsönös, együttes hálójává. Ezen fordulhat meg az egyház, a gyülekezeti élet jelene és jövője. Az igazi alap tehát a szívekben, az elmékben lakozhat, az egymás felé fordulásban, az Istennel való hit- és szeretetkapcsolatunk közösségi megosztásában. A közösség pedig szükségszerűen viszi magával saját tradícióit, az átvett szokásokat, amelyek - ha belátjuk egyházunk viszonylag tág kereteket engedő dogmaalakulását - nem gátolni, hanem mélyíteni fogják a fentebb említett alapokat. Napjaink sokféleségétől nem félnünk kell, hanem a. szituációk értékelése révén a szeretetkap- csolat csodálatos szabadságának támogatásával megfontoltan válaszolnunk rá. Megfontoltan, felhasználva hitünk vízióit, empátiánkat és a ráció útmutatását is. A fenti kérdéseket és válaszokat körüljáró előadások, csoportos beszélgetések, a bibliodráma módszerén alapuló áhítatok, a képmeditációk között nem felejtettünk el kikapcsolódni sem. Kikapcsolódni, ekként betöltve a fent írtakat (a mindennapi szere- tetkapcsolatot), megcsodálni a bennünket körülvevő tájat, például a Balaton színvilágát, Badacsony hegyét, borait, este beszélgetni egy-egy második vacsorának is beillő sör és lángos mellett, megjegyezve azt is, hogy bár családiasabbra sikerült ez az idei konferencia, tartalmában, hangulatában nem maradt el a korábbiaktól, sőt... Jójárt Eszter Konfirmandustábor tíz év távolából Révfülöp, július 11-17. 2014-et írunk, és nem tudom, merre jár az a hatvannyolc, 10-12 éve konfirmált fiatal felnőtt, akik pont egy évtizede ott voltak a révfülöpi konfirmandustáborban. Ott vannak-e még az öregedő ifi vagy a fiatal felnőttek bibliaóráján (már ha van ilyen a közelükben), a vasárnapi istentiszteleteken vagy talán csak nagyünnepeken a templomban? Nem tudom, megmaradtak-e a gyülekezet közösségében, vagy valami egészen mást kerestek maguknak. Azt sejtem, hogy átélték azt, amit pár év múlva mindenki sulykolt beléjük: beléptek a nagybetűs életbe. Egyre bővültek az ismereteik, színesebb lett a világról alkotott képük, és egyre nagyobb lett a felelősségük is. Átestek a nagy lázadó korszakon - megkérdőj’elezve talán minden korábbi tekintélyt: szülőkét, iskoláét, egyházét. Sokan közülük minden bizonnyal egyetemre, főiskolára járnak, sokan már dolgoznak. Egy-két lánynak már be is köthették a fejét, talán már gyereke is van. Nem tudom, hogy emlékeznek-e még a tíz évvel ezelőtti révfülöpi hétre, a beszélgetésekre, áhítatokra, előadásokra vagy akárcsak a hatalmas fociderbikre, amelyeket a vezetőkkel vívtak. Nem tudom, hogy életük későbbi döntéseiben milyen mértékben vált fontossá az, amiről ezen a héten beszélgetni szerettünk volna velük: életük minden pillanata - születésüktől kezdve a növekedésükön át a konfirmációig - megkettőzött pillanat. Mindazt, amit ők élnek át, amit ők szenvednek el, amit ők kérdeznek, aminek ők örülnek az adott pillanatban, Isten a saját maga történetévé teszi. Hogy együtt kérdezzen, együtt kutasson, együtt szenvedjen velük - és vele teljesedjen ki éltük minden pillanata. Meglehet, csak annyi a célja egy-egy ilyen hétnek, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, és csak annyi épüljön be tudatukba, hogy jó pár éve ott voltak a konfirmandustáborban. Ezt se becsüljük le. Minden emlék személyiségünk részévé válik, és egyúttal kapaszkodót, tájékozódási pontot is jelent. Akár tudatosan, akár nem is gondolva rá. Ha csak ilyen derengő jó emlék az a tíz évvel ezelőtti tábor, akkor már nem volt céltalan. Sőt. Nem kevés, ha az él bennük: jó evangélikusnak lenni. Hogy mi lett velük? Nem tudom. Csak bízom abban, hogy az elmúlt tíz évben az egyház, a gyülekezet tudott értük felelősséget vállalni, és részesévé tudta tenni őket olyan élményeknek, amelyek miatt szeretik, értik, építik az egyház közösségét. Kendeh K. Péter Az „öregedő ifjak” konferenciája Gyenesdiás, augusztus 16-21. * Fiatal felnőttek konferenciáj a Révfülöp, augusztus 12-18.
