Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-09-05 / 36. szám

Fotó: Menyes Gyula El készült és június utolsó hetében a helyére került a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egy­házkerület győri székházának kápolnájába tervezett orgona. Az épület üzemeltetési költ­ségéből kigazdálkodott kétregiszteres hangszer az Aquincum Orgonagyárban készült. „Iskola a határon”- a Waldorf­„Tisztelt Lelkésznő! Tízéves gyerme­künk részére olyan iskolát keresünk, ahol el- és befogadó légkör uralkodik. Szeretnénk, ha félelem és vizsgadrukk nélkül tanulhatna, és képességeit nem érdemjegyekkel osztályoznák, hanem saját személyiségén belül értékelnék. Nemrégiben találtunk rá egy Wal- dorf-iskolára, ahol meglepett bennün­ket az a veszélytelen kapcsolat, ami a tanítók és tanulók között van. Tetszik, hogy odafigyelnek a gyermek lelki vi­lágára, és az is, hogy a szülőkkel együttműködve nevelnek. Úgy tudom, hogy ez az iskola keresztény szellemi­ségű. Önnek mi a véleménye?” Kedves Szülők! Levelüket kezemben tartva eszembe jutottak azok az áldoza­tos életű édesanyák és édesapák, akiket ismertem, és akiket gyermekeik minden nap hálaimáikban hordoznak. Hiszen jól tudják, hogy szüleik odaadásának, szi­gorának és persze Istentől kapott agapé- jának gyümölcse az, amit felnőttként el­értek. A szülői ház indíttatásai, lelki­szellemi háttere, feltételek nélküli, me­nedéket nyújtó bizalmi légköre nagy­mértékben meghatározza a családi fé­szekből kiröppent ifjú életútjának alaku­lását. Ezért is tiszteletre méltó, ha egy szülőpár már az óvodától kezdve alapos körültekintéssel választja ki gyermeke számára az oktatási intézményeket. Ta­pasztalataim szerint a szabad iskola- és óvodaválasztás ellenére a legtöbb szülő a lakóhelye szerint illetékes intézmény­be íratja be gyermekét. Ennek elsősor­ban kényelmi okai vannak, de nyilván az a közvélekedés is megjelenik benne, mi­szerint csupán a középiskolától van je­lentősége az iskplaválasztásnak. Míg a városi ember a választható oktatási in­tézmények széles skálájával találkozik, és ez döntésében elbizonytalanítja, falun különcködésnek számít, ha némely szü­lő esetleg egy szomszédos helység in­tézményét választja ki gyermeke számá­ra. Vitán felül áll, hogy a gyermekévek a legmeghatározóbbak az ember szemé­lyiségfejlődése szempontjából. Hogyan kerülhetné tehát el a felelős szülő figyel­mét az a tény, hogy a nap 6-8 órájában nem ők, hanem bizonyos pedagógusok formálják ezt a számukra oly drága sze­mélyiséget?! Úgy vélem, hogy a szülő­nek nemcsak joga, de kötelessége is gyermekének harmonikus testi-lelki- szellemi fejlődése szempontjából a leg­optimálisabb óvodát vagy iskolát kivá­lasztani. Úgyhogy őszinte szívvel báto­rítom kedves levélíró testvéreimet, hogy ne adják fel, és keressék meg gyerme­kük számára azt az intézményt, ahol leg­inkább megtalálják a kívánt feltételeket fiacskájuk neveléséhez. Természetesen a legjobb akaratú és szemfüles szülővel is előfordulhat, hogy téved. Amíg előrelá­tóan válogatni próbál az oktatási intéz­mények közt, addig megcsalják érzései. Kedves levélíró testvéreim visszariadva a poroszos nevelési elvektől, a gyerme­keket szinte agyonnyomó teljesítmény­kényszertől, a hagyományos iskolarend­EvÉlet - LELKI SEGÉLY ROVATGAZDA: SZÓKÉNÉ BAKAY BEATRIX szer égbekiáltó hiányosságaitól, a Wal- dorf-pedagógiában vélik megtalálni a gyermekük számára legideálisabb neve­lési módszert. De mit is kell tudnunk a Waldorf-is- kolákról? Az első ilyen iskola 1919-ben nyílt meg Stuttgartban. Nevét a Wal­dorf-Astoria cigarettagyárról kapta, és a gyár munkásainak szánták, hogy gyer­mekeiket beiskolázhassák. A Waldorf- pedagógia alapja az antropozófia. Ez a görög eredetű kifejezés emberi bölcses­séget, bölcselkedést jelent, vagyis amit az ember önmagától, saját szellemi ere­jére támaszkodva elérni képes. E tan tu­lajdonképpen a teozófia egyik fajtája, megálmodója pedig dr. Rudolf Steiner (1861-1925) volt. Véleménye szerint az antropozófia egy „grandiózus, önmagá­ban eltökélt világnézet, amely a megis­merés útja”. Ez az út az ember szellemi­ségét a világmindenség szellemiségéhez kívánja vezetni. Az antropozófia egyik alaptanítása „karmáról” és „reinkarnáci­óról” (újra testetöltés) beszél; azaz, hogy az ember sorozatos testetöltésekben megnyilvánuló földi sorsát a karmája (cselekedetei) határozza meg. Az antro­pozófia kritikai vizsgálatakor kitűnik, hogy tanítása különböző filozófiákból, vallásokból, csalóka látomások titkos, csak a „beavatott tanítványok” számára megismerhető élményeiből összegyúrt egyveleg. Ebben az egyvelegben megta­lálhatóak a távol-keleti okkult praktikák, az antik misztériumkultuszok, az evolú­ciós elmélet tanai és a keresztény hit egyes elemei is. Steiner ugyan a Bibliát nem veti el, de úgy érvel, hogy az antro­pozófia tanítása mélyebb értelemmel tudja megtölteni a keresztény hittartal­mat, ugyanakkor érthetővé teszi a Szent­írásban leírt események valódi okait és hátterét is. Steiner azzal az igénnyel lé­pett fel, hogy ő hozza el a modem ember számára azt a tudást, amelyre ébredő tu­datának szüksége van, és így megszaba­dítja attól a tehertől, hogy hinnie kelljen. A Bibliával ellentétben az „antropozófia atyja” nem tesz különbséget az emberi lélek és az Isten Lelke között; tanítása szerint Krisztus nem az Isten Fia, hanem a „magasztos Napisten”, de a kereszten elhagyta istensége, ott pusztán mint em­ber függött. Az antropozófia a bűn fo­galmát sem használja bibliai értelem­ben. A steineri ember saját maga szabja meg erkölcsi határait, hiszen csak így biztosítható szabadsága. Vallásfilozófiá­Evangélikus Elet Főapátsági közgyűlés A Győr-Moson-Sopron Megyei Ön- kormányzat Szent István napi ünne­pi közgyűlését ebben az esztendő­ben augusztus 19-én a pannonhalmi főapátságban tartotta. Az ünnepség a monostor közelében lévő Szent István-szobor megkoszorúzásával kezdődött, majd a bazilikában öku­menikus igeliturgiával folytatódott, melyen igét hirdetett Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke. Az ünnepi megemlékezésre az apátság könyvtárában került sor, ahol Szakács Imre, a megyei köz­gyűlés elnöke adta át Győr-Moson- Sopron megye kitüntető címeit és díjait. Az ünnepséget megtisztelte jelen­létével és köszöntőt mondott Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság minisz­terelnök-helyettese. szellemiség ja alapján az ember magamagát váltja meg. Ennek két útja van: az újra testet öltések során minden egyes gonosz tet­tét jóváteszi, és így megtisztul, vagy ha rálép a megismerés ösvényére. Ez az ös­vény nem más, mint az érzelemmentes­ség állapota és a „szellemi érzékszervek növesztése”, amely megnyitja az ember, vagyis a „titkos tanítvány” szemét, aki megvilágosodik, és lehetőséget kap arra, hogy magasabb rendű lényekkel kapcso­latba kerüljön. Nem szükséges magyarázni, hogy ez az út merőben más, mint Krisztus útja, hi­szen ebben az antropozófiai megváltás­tanban a buddhizmus és a spiritizmus ele­mei egyértelműen felismerhetőek. A Waldorf-iskolákban ugyan megünneplik a keresztény ünnepeket, de az ún. „Krisz­tus-impulzus” mögött egy másik Krisztus áll, akinek a nevén kívül semmi köze sin­csen az Újszövetség Krisztusához, ahhoz az Istenemberhez, aki teljes, megismétel­hetetlen és maradéktalan áldozatával győzelmet aratott a sátán, a bűn és a halál felett, és aki által tartatunk meg! Kedves levélíró testvéreimnek tudni­uk kell tehát, hogy bár a Waldorf-isko- lák szeretetteli, el- és befogadó légköre vonzónak hat; annak ellenére, hogy va­lóban humánusabb, gyermekcentriku- sabb és kevésbé teljesítményorientált oktatást nyújtanak, mint az állami isko­lák, sajnos olyan antropozóf tanítást ad­nak át a nebulóknak, amely nem javasol­ható hívő keresztény szülők gyermekei­nek. Igaz, hogy ezekben az iskolákban nincs külön antropozófia szak, de a tan­tervet áthatja az antropozófikus világné­zet, történelemszemlélet, embertan és „szellemfelfogás”, amelyek szép lassan, de biztosan megnyitják a gyermekeket ennek a démonikus hitnek a befogadásá­ra. ,„Ve legyen más Istened rajtam kí­vüli' (lMóz 20,3) - mondja az Úr, és ez a parancsolat most is nagyon komolyan veendő. Nem érdemes egy kellemes hangulatot árasztó, alternatív nevelési elveket valló pedagógia miatt szembe­helyezkedni az Elő Istennel, aki bizony féltékenyen szerető Isten és kizárólagos­ságot követel. Mindezt atyai szeretetből teszi, hiszen csak vele és benne boldog a teremtés koronája, az ember. Szeretettel ajánlom figyelmükbe egy­házunk iskoláit, vagy ha lakókörnyeze­tükben ilyen nincs, akkor a református vallásfelekezet iskoláit, esetleg kollégi­umi bentlakással, amelyekben minden bizonnyal megtalálják azt az óhajtott in­tézményt, ahol gyermekük testi-lelki- szellemi fejlődése harmonikus lehet. És hol lehetne jobb kézben az a tíz eszten­dős fiúcska, mint a mindenható Isten gondviselő kegyelmében! Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. 2004. SZEPTEMBER 5. - 9. oldal Ünnepiden egyházi félév? Egyre gyakrabban halljuk e sajátos kifejezést: ünneptelen félév. Kétségkívül az egy­házi esztendő liturgiájában az ádventtől pünkösdig tartó időszak. Jézus életének főbb eseményeire való emlékezéssel, változatos és gazdag ünnepkört kínál a templomba látogató keresztények számára. Az ünnepek tartalma és egymásutánja elmélyíti Jézus értünk történt cselekedeteinek értelmét, és elénk tárja a megváltás szent titkait. Mégis meggondolásra késztethet az „ünneptelen egyházi félév” kifejezés, kettős vonat­kozásban is. Ha ünneptelen egy időszak, vagyis nincs benne ünnep, akkor nincs mit meg­szentelni, tehát istentiszteletre sem kell járni. A harmadik parancsolat fél évre „felesleges­sé” válik? Ez azonban formális értékelése az ünneptelen egyházi félév kifejezésnek. De nézzük tartalmában, teológiai értelemben a kifejezés lényegének ismérveit. Minden vasárnap Jézus feltámadására emlékezünk, és az élő Jézus nevében gyüleke­zünk össze. Az egyházi esztendő első felében, az úgynevezett ünnepes félév, és a má­sik, az ünneptelen félév idején is. Nem a legnagyobb ünnep az a csoda, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halottak közül, aki értünk adta életét a kereszten? Létezik ün­neptelen félév vasárnapokkal? Közismert, hogy éppen az orosz nyelv őrzi a vasárnap nevében a feltámadás szavát (Voszkreszenije). Az esztendő második felében tartjuk az újonnan végzett teológiai hallgatók lel­késszé avatását. Vajon nem ünnep ez egyházunkban? Gyülekezeteinkben évente 12- 15 ifjú kezdi szolgálatát. Nem hálára indító nagy ünnep az ilyen istentisztelet? Nyaranta tartjuk a „Szélrózsa” országos ifjúsági találkozókat az ország különböző részein, vagy éppen a felnőttek részére az Országos Egyházi Napokat. Ilyenkor több ezer iíjú vagy felnőtt dicséri együtt Istent, s mélyed el hite kérdéseiben. Nem ünnep egyházunkban egy ilyen rendkívüli alkalom? Az egyházi év második felére esik a reformáció ünnepe. Ha olykor némelyek gon­dolattartományában el is halványodik időszerűsége, nem szabad felednünk, hogy Is­ten a reformátorok felismerésein keresztül adta vissza egyházának és mindnyájunk­nak az evangéliumot a maga tisztaságában. Ezt a tényt ma a haladó római katolikus testvéreink is elfogadják. Elég, ha az anyanyelvű istentiszteletek tartásának 30. év­fordulójára (1974) emlékeztetünk, amely a reformáció felismeréseinek egyik döntő üzenete volt. Nem ünnep egyházunkban a reformáció? Erre az időszakra esik a halottainkra való emlékezés ünnepe is, akár november első napjaira, akár az egyházi esztendő utolsó ünnepére gondolunk. Ilyenkor nemcsak el­hunyt szeretteinkre emlékezünk, hanem az előttünk járó nemzedékek keresztény szolgá­lattevőire is, akiknek örökségeként mi is az evangélium felismerésében részesülhettünk. A „szentek gyülekezetére”, a látható és láthatatlan egyház egységére nézünk, mint akik tudják, nem velünk kezdődött és nem is velünk végződik az evangélium terjedésének története. Nem ünnep, ha erre a nagy távlatra, az örök élet ígéretére gondolhatunk? S akkor még nem is szóltunk a kiemelkedő fontosságú személyekre való emléke­zésről. A würtenbergi egyház 25, a bajor 10 ilyen neves egyéniségre utaló ünnepet tart nyilván (például Péter és Pál apostol, Mihály arkangyal. Keresztelő János, Márk emléknapja). Rudolf Schäfer (1878-1961) német festőművész a Bárányimádók című alkotásán (oltárkép: 190x230 cm, Mühlhausen / Németország / Oberfrank) központ­ban az Urat szimbolizáló bárány képével, gyertyák koszorújában, az előrement egy­házi személyiségek alakját festette meg. Roholl, Vihner, Paul Gerhardt, Martin Lu­ther, Wilhelm von Löhe ismerhetők fel többek között. A mű utal a szentek közössé­gére, akikkel együtt vagyunk Isten háza népe, az O nagy családja. Ha egy-egy isten­tiszteleten névnapjuk közelében felvillantjuk példájukat - s még akkor a mártírokról nem is szóltunk (István, Jakab s a többiek) akkor mi erősödünk Krisztushoz tarto­zásunkban, akiktől ők is erőt nyertek a keskeny úton járásra. Ünneptelen félév - ugye könnyű belátni - igazában nincs. Ünnep mindig, ha Krisztus szól, ha a szent vacsorában érkezik hozzánk, ha együtt vagyunk Isten nagy családjában. Őt imádva lélekben és igazságban, énekkel és hálaszóval. Akkor pedig még nem is szóltunk arról, hogy a legtöbb házasság megáldására, egyházi esküvőre és kicsi gyermekek keresztelőjére is nyáron kerül sor, s hazánk ál­lammá - keresztény állammá - formálódásának ünnepe is a nyári hónapokra esik. Ünnepeljünk együtt sokat és gyakran Isten jelenlétében, mert az ünnep Isten or­szágnak az elővételezése, belőle egy csendes óra, meghitt pillanat, békesség és har­mónia, amiért imádkozunk is: „Jöjjön el a Te országod. ” Ahol ez az ország jelen van, ott mindig ünnep van - határok nélkül. D. Szebik Imre HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: Amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámjiai közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40) Szentháromság ünnepe után a tizenharmadik héten az Útmutató reggeli igéiben felszólításokat és példákat olvashatunk a szeretetből fakadó jócselekedetekre: mert a hit cselekedetek nélkül halott! Vezérigénkben Urunk az irgalmasság hatfé­le cselekedetéről mondja, hogy azt vele tették meg tudtukon kívül mindazok, akik életüket az „aranyszabály” szerint (lásd Mt 7,12 és Lk 6,31) élik. Az óegyházi evangéliumban Jézus már nemcsak a vele azonos hitű, legkisebb atyjafiával azo­nosítja magát, de a felebarát fogalmát kiterjeszti a zsidók számára gyűlölt, idegen, félzsidónak tekintett irgalmas samaritánusra is. Hiszen ő mintegy hetedik fajta jó* cselekedet gyanánt az elsősegélynyújtás és életmentés szolgálatát végezte el. „ Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? ” (Lk 10,36) Én úgy hiszem és vallom, hogy a mi irgalmas Urunk az „igazi” sama- ritánus, és mi csak úgy tölthetjük be a szeretet nagy parancsolatát, ha őt követve életünk útján hasonlóképpen cselekszünk. Luther is így tanít ezen ige kapcsán: „A hit befelé és felfelé Istenre néz, a cselekedet pedig kifelé és lefelé a felebarátra.” A szeretet apostola pedig ezt írja: „ Szeretteim, szeressük egymást; (...) mert Isten szeretet. ” (ÍJn 4,7-8) A törvénytudó már a törvényből is tudhatta és ismerhette a szeretet kettős, nagy parancsolatát (lásd: 5Móz 6,5 és 3Móz 19,18), de nem jól kérdezett Jézustól. A helyes kérdés: ki(k)nek vagyok én a „Krisztusa”? Annak például, akinek nemcsak az elengedés esztendejében, a hetedik, a szombat-év vé­gén engedem el az adósságát - még a „bünadósságát” is -, hanem ha kell, hetven­szer hétszer is adok neki bocsánatot. „Gazdagon megáld téged az ÚR, (...) de csak akkor, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot.” (5Móz 15,4-5) Ámósz próféta a társadalmi igazságtalanság bűne miatt hirdeti meg Isten ítéletét és felszólítja Izráel házát: „A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben ma­radtok, és veletek lesz az ÚR. ” (Ám 5,14) Az emberszeretet különböző törvénye­iről kétszer is ezt mondja Isten: „Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban! Ezért parancsolom neked, hogy így cselekedj!” (5Móz 24,18.22) S hogyan cse­lekszik az, aki a bűn rabszolgaságából már megszabadult? „Józsefpéldául, (...) mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé” (ApCsel 4,36-37). Júdás tette ellenpéldája a samaritánusénak: „Jézus ezt mondta neki: »Barátom, hát ezért jöttél?« ” (Mt 26,50) Emberi szeretettel ugyan ki tudná (fele)barátjának nevezni elárulóját? A másik Júdás, Jézus Krisztus szolgája vi­szont élet- és lélekmentésre szólít fel: „Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket. (...) Másokon is könyörüljetek. ” (Júd 22-23) „Te mint sama- ritánus / Szolgáltál, Jézusom, / Hogy példádat kövessem, / Szívből imádkozom.” (EÉ 455,4) Garai András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents