Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-09-05 / 36. szám
2004. SZEPTEMBER 5. - 7. oldal Evangélikus Életi BARTA IMRE KÉPRIPORTJA Újra szólt a dal! Pillanatfelvételek a IV. országos ökumenikus gospelzenei fesztiválról (Solymár, 2004. augusztus 28.) Nyári gondolatok a félelemről Ezeregy formában jön felém, minden nap más miatt kell félnem. Egyszer szeretteim utaznak el, máskor beteg lesz egy gyermek a családban, elárasztanak a köz- biztonsággal kapcsolatos rossz hírek, féltek valakit, hiszen látom, hogy hamarosan el kell veszítenem, félek az egyedülléttől, de félek saját halálom órájától is. És amikor egyszerre tör rám valamennyi! Mégis, most arról szeretnék írni, hogy a félelem ellen van orvosság. Ez a nyár úgy alakult, hogy nagyobb lakásfestésbe kellett fognunk. Pénz és idő kérdése csupán, és erőé, amely mindezt végigcsinálja. Először úgy látszott, hogy senki sem ér rá abban az időben, amikor a festők jönnek. Pánikba estem: mi lesz velünk segítség nélkül? Aztán, szinte észre sem vettem, úgy jöttek a családtagok, a barátok segíteni. Egy hét alatt tiszta is lett minden. Kialakul mindenki nyári programja. Szinte egyszerre ül autóba az egész család, és ki erre, ki arra indul nyaralni. Egyedül maradok? Ki látja el a beteget? Ki vigyáz egyszerre két házra is? Ki eteti az állatokat? Ki kertészkedik? Mit is csinálok majd a hosszú estéken egyedül? Aztán, szinte észre sem vettem, úgy múltak el a csendes esték, jó volt egyedül, de jó volt itthon el-elbeszélgetni szomszéddal, jó baráttal. Jólesett hallani a kedves barátnő, rokon ajánlkozását, hogy segít a beteg ellátásában, a kertészkedésben. Hamarosan haza is jött mindenki, hiszen kezdődik az új munkaév. Temetés: újra egy jó barát távozott közülünk. Miért kell mindig búcsúznunk? Miért tűnik el egy-egy kedves arc a közelünkből? Hogyan készülhetünk fel a hozzánk tartozó elvesztésére? És hogyan a saját halálunkra? Félelem és szorongás tölti el az ember szívét. Amikor azonban a gyászolók nyugodt, békés arcát láttam a templomban, és hittel zendült fel az ének, tudtam, hogy az itt maradtak azért fogadják olyan békésen a halált, mert tudják, hogy Jézus helyet készített neki is. Aztán, szinte észre sem vesszük, megy az élet tovább, vagy csendben elmúlunk mi is, Isten kezébe téve életünket. Félelem, aggódás, szorongás. Ezek ellen a nyár eleji érzések ellen egy orvosság van. Ez az orvosság két összetevőből áll: óra et labora - imádkozzál és dolgozzál, ahogy a Bencés Rend szép jelmondata tanítja. Ezen a nyáron megtanultam, hogy milyen nagy erő az imádkozás, a hálaadás, az Istenre hagyatkozás, énekek, zsoltárok olvasása, mondogatása. A szüntelen imádkozás, az Istennel beszélgetés élménye is ehhez a nyárhoz kapcsolódik majd. „Minden gondotokat Oreá vessétek, neki gondja van reátok!” - ez az ige elvette életemből a félelmet. És a munka. A szép nyugodtan, be- osztottan, senki által nem hajszoltan végzett munka pihentető és áldás. Jó a kertben dolgozgatni, lekvárt főzni vagy takarítani, elmaradt leveleket megírni, iratokat vagy ruhákat rendezgetni egyedül is. De jó főzni az unokáknak, vásárolni és mosogatni utánuk. A nyár eleji érzéseket most, a vége felé felváltotta a hálaadás, mert elvitte az aggódást, a félelmet és a szorongást is. Jakab apostol és a hitből való cselekedetek A nyári zápor bekergetett egy palacsintázó boltba. Kis üzletecske volt, csak egy pár fiatalember álldogált benne. Jó lenne egy meleg kávé - gondoltam átfázva. Jól esett a gyors kiszolgálás és a forró ital a műanyag pohárban. A fiatalok egy csoportja palacsintát eszegetett, és hangosan beszélgetett. A másik sarokban két ember állt csendesen. A harmadik sarok, az ajtó melletti nekem jutott, kifelé nézegetve vártam, hogy kihűljön a kávé és elálljon az eső. Egy világos ruhás alacsony asszony állt meg kívül a boltajtó előtt. Nem lépett fel a lépcsőkön, csak állt és ázott. Oda kellene adnom a kávém felét, vagy vegyek neki egyet? - vacilláltam. - Biztosan ő is átázott, mint én. így kellene megmutatni a hitemet, a cselekedeteimmel. De csak terv maradt a gondolat. Mert a beszélgető fiatalok közül kivált egy divatos, ,jó cuccok”-ba öltözött fiú, zsebébe nyúlt, és egy pénzdarabot nyomott az idős asszony kezébe. A mellette álló lány pedig papírtálcán az egyik palacsintáját vitte az ajtó elé. Tovább beszélgettek, míg az asszony eszegette a palacsintát a lassan elálló esőben. És mivel látta, hogy jószívűekre talált, nem hagyta abba a kéregetést. Csendben intett a fiúnak, az újra kilépett az ajtón. - Kenyér kell neki, szólt az a társainak, és kiment az utcára. Megittam a kávét, elállt az eső is, elindultam a buszmegálló felé. Szembejött velem a fiú, kezében egy kilós kenyér, átadta az asszonynak. Megmutatta hitét cselekedeteivel. Amikor Jakab apostol levele kerül elénk, sokszor összezavarodunk, hiszen úgy tanultuk, hogy egyedül hit által. De nem gondolunk arra, hogy ez az üdvösségünkre vonatkozik, az Istennel való kapcsolatunkra, s nem az emberi viszonylatokra. Isten egyedül hit által, kegyelemből adja nekünk az üdvösséget, de ,,gyümölcseikről ismeritek fel őket" - mondja Jézus is. Hiába gondoltam én, hogy segíteni kellene ezen az asszonyon, ha nem mozdultam, de a fiatalok önzetlenül adták azt, amire szüksége volt. A cselekedeteket az emberek számára tesszük, tetteink előttük bizonyítják hitünket. Mit ér a jókívánság, az áldás, ha azt várjuk, segítsenek mások a szenvedőkön. Jakab apostol tanácsai egyszerű, mindennapos példákon mutatják meg, hogyan kell élnünk. Gondoljunk a nyelv bűneivel kapcsolatos megállapításokra, vagy az asztal mellé ülők sorrendjére. Nagy erő kell ahhoz, hogy ne a tekintélyre vagy a gazdagságra nézzünk, hanem testvéri szeretettel lássuk el azokat, akik valóban rászorulnak segítségünkre. Ezzel kapcsolatban foglalkoztat a testvérgyülekezeti kapcsolatok kísértése is. Sokszor csak tekintélyesebb, gazdagabb gyülekezetét választunk, és nem keressük az igazán rászorulót, a nálunk is szegényebbet. Nyári külmissziói konferenciánk vendége egy bajor missziós lelkész volt. Az ő előadásából kiderült, hogy a bajor gyülekezetek a harmadik világ keresztyénéi közül választanak partnert maguknak: azt keresik, aki gyengébb, hogy cselekedeteikkel mutassák meg hitüket. Jó lenne ezt a példát követnünk. Jakab apostol fontosnak tartja, hogy Isten kezébe tegyük a tervezést, az útnak indulást is. Milyen nehezen mondjuk ki az autóban ülve: induljunk Isten nevében! Hányszor készítünk terveket, és nem mondjuk: ha az Úr akarja és élünk! Praktikus tanácsai istentiszteleti életünkre és imádkozási szokásainkra is kiterjednek. Az özvegyek, árvák látogatása, a betegek melletti imádkozás hitet erősítő cselekedet. Egy szolgálatot vállalni akaró fiatalról beszélgettünk. „Nem tudom, elég erős-e a hite?” - aggodalmaskodtam. „A szolgálat majd megerősíti”- hangzott a tapasztalt testvér válasza. Útmutatónk mostanában többször jelöl ki Jakab apostol leveléből részleteket. Ne sajnáljuk az időt, olvassunk el legalább egy-egy fejezetet egyszerre, s gazdagabbá leszünk általa. Bencze Imréné
