Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-08-22 / 34-35. szám

/ Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE ETÁN 12. VASÁRNAP Egy „boldog házasságról” Ézs 54,7-10 2004. AUGUSZTUS 22-29. - 17. oldal Oratio OECUMENICA Elhagyott feleségek, tönkrement házasságok. A párkapcsolatok feszültsége mindennapos jelen­ség. Női lapok százai cikkeznek erről a témáról. Pszichológusok rovatait töltik meg a segítségké­rő levelek. Lelkészek hivatali szobájában-hang- zanak el vallomások, vádak és önvádak. Deutero-Ezsaiás a hétköznapi élet egyik legál­talánosabb helyzetét használja Isten és népe vi­szonyának érzékeltetésére. Nem önmarcangoló, problémafeltáró, hanem erőteljes, vigasztaló szándékkal. Prófétai tradíciókat ismerhetünk fel a hasonlatban: Jeremiás, Hóseás (különösen nála kerül elénk Istennek és népének „házastársi” kap­csolata) és Ezékiel a legkézenfekvőbb párhuzam. Jeruzsálemet, a „nőt”, elhagyta az Úr: a babiloni fogság ideje alatt megszűnt a „házasság” Isten és Izrael között. Mi az elhagyott feleség sorsa? A szégyen, a lesütött tekintet, a megvetés, a (le)saj- nálás, a kár feletti örvendezés. Az „okosok” meg tudni vélik: nem véletlenül járt így pórul... Izrael szenved, az istennélküliség poklában ég. Ez az elhagyatás azonban csak időszakos. Is­tennek nem népe szenvedésében, nem Izrael fia­inak jajszavában telik öröme. A kiválasztott né­pet, „asszonyát” nem veti el még bűne, gyaláza­ta, paráznasága ellenére sem. A fogságból is ki­utat készít számára. Az Úr szeretete és irgalma örök - ezt a dimenziót alig képes a végesre és korlátozottra programozott emberi elme megér­teni. Az özönvíz és a babiloni fogság párhuzama Isten cselekvésének elemzésekor ragadható meg: bár jogos lenne haragja, ítélete, mégis ke­gyelmet gyakorol. Ingyen, szuverén akaratából, mert szeretete hatalmasabb az emberi nem min­den gonoszságánál, hűtlenségénél. Nem sze­mélyválogató, hanem az egész emberiségre ki­terjed. Amint az özönvíz nem pusztítja el többé a földet, úgy népét sem hagyja többé magára az Úr. Békeszövetsége nem átmeneti megnyugvás, nem fegyverszünet, hanem végleges és teljes szabadítás - Krisztus által. A „párkapcsolatot” Isten állíthatja helyre, mert az „asszony” hűtlen, és sok bűnbe esett már. Van-e bennünk remény a boldog házasságra? A történelmet Isten irányítja. Ahogy a babiloni fogság idején Izrael, úgy a ma élők is bizonyosra vehetik, hogy semmi nem történik tudta nélkül. Minden eseményben azon munkálkodik, hogy az embert magához vonzza. Izraelnek minden nehéz helyzetből Isten mutatta meg a kiutat: szabadítót támasztott, prófétákat, vigasztalókat küldött (íme, Deutero-Ézsaiás), s legvégül az egész világnak elküldte a Megváltót, egyszülött Fiát, Jézust. „Könyörülő és megváltó" - az Úr két jelzője az igeszakaszban - nekünk már Krisztus szemé­lyét rajzolja meg, a megszólítható, értünk em­bersorsot vállaló Istent. A korelemzés alapján elkerülhetetlennek tű­nik az ítélet. Az ellentétpárok a szakaszban a fe­szültséget hivatottak jelezni. Hát hogy is ne rej- lene feszültség a jogosan várható ítélet és a meg nem érdemelt kegyelem között! A semmivé vá­ló hegyek és halmok képével szemben a békes­ség és a szövetség örökidejűségében! A zsoltár­író ezt így fogalmazta meg: „ Mert csak egy pil­lanatig tart haragja, de egész életen át a kévéi­mé. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az uj- jongás. ” (Zsolt 30,6) Minden Krisztusra mutat, a feszültség benne oldódik fel! Vannak időszakok az életünkben, amikor azt érezzük, Isten örökre elvetett bennünket magá­tól. Talán nevetnek is rajtunk a hátunk mögött. Akadnak kárörvendők, akik azt mondják: „Hát ennyit ér a te hited? Most mutasd meg, milyen a te Istened!” Isten gyermekeinek sorsa többé mégsem lehet az elhagyott feleség hálátlan sze­repe. ígéret van rá! Nem elhagyott (meny)asz- szony, hanem boldog, védett, óvott, a határtalan isteni szeretet biztonságában élő feleség az Isten népe! Jézus Krisztus véglegesen helyreállította a „házasságot”. Nem kell bujkálnunk, szégyen­keznünk. Emelt fővel, boldogan nézhetünk a vi­lág szemébe: kegyelmes, hűséges Urunk van! Örök szövetséggel magához köt: ebben a földi életben és az örök életben is hozzá tartozunk. Ezt senki és semmi nem veheti el tőlünk, amint a sokszor megsanyargatott és leigázott Izraeltől sem vehette el soha egyetlen ellenséges hatalom sem azt a tudatot, hogy kiválasztott, drága, érté­kes, különleges a világ Teremtőjének szemében. „Nem haragszik az Úristen, de ha komolyan és igazából megharagszik, akkor elvesztünk” - mondja Luther az Asztali beszélgetésekben, majd így folytatja: „(...) nem azért, mert ellen­ségünk volna, vagy ártásunkra törne, hanem az ilyen ostorozással magunkba szállásra, megja- vulásra szólít, és magához int, hogy őt keressük, hozzá fussunk és hozzá kiáltsunk segítségért.” IMÁDKOZZUNK! Atyám, hittemmel beléd kapaszkodom, bűne­imet előtted teszem le, boldogságomat tőled várom, reménységemet szavadból merítem. Áldalak és dicsérlek téged, jóságodat hirdetni akarom, amíg élek. Kérlek, te adj nekem mindehhez erőt, hitet, kitartást, örök szövet­séget. Ámen. Kőháti Dorottya Hálát adunk, mennyei Atyánk, irgalmas szeretetedért, amellyel naponként körülveszel bennünket, és megáldod életünket. Sokszor olyan nehezen látjuk meg áldó kezed, mert a mindennapok gondjai, a munka terhe, a nem várt ese­mények feszültségei mind elirányítják rólad tekintetünket. Ilyenkor lenne a legnagyobb szükségünk arra, hogy észreve- gyünk magunk mellett. Köszönjük, hogy te akkor sem hagysz el minket, és nem fordítasz hátat nekünk, amikor mi nem figyelünk rád, hanem mindenek között és mindenek fe­lett hűséges Urunk vagy, aki békességed szövetségét ajándé­kozod nekünk. Add, hogy a te békességedben tudjunk élni. Könyörülő Megváltónk, aki. bűneink terhét vitted a ke­resztfára, hogy nekünk bűnbocsánatunk legyen; aki legyőz­ted a halál hatalmát, hogy mi az örök élet reményében bízva éljünk, hallgass, meg minket, amikor hozzád könyörgünk na­ponként megerősödő, benned növekvő hitért, a bűnbocsánat kegyelméért. Hozzád könyörgünk beteg testvéreinkért. Ne­héz a betegség terhének hordozása. Te, aki betegek gyógyí­tója, orvosa vagy, jól tudod ezt. Te látod a gyengeséget, az elesettséget, a kiszolgáltatottságot, de nemcsak nézed, ha­nem meg is hallod a hozzád esedező szót, és segítséget adsz. A te segítséged, gyógyító hatalmad legyen beteg testvéreink mellett. Adj erőt mindazoknak is, akik ápoló, gondoskodó szeretettel veszik körül őket. Vigasztaló Szentlélek, hozzád fordulunk imádságunkban mindazokkal együtt, akik a gyász fájdalmát hordozzák szívük­ben. Kérünk, add számukra az elfogadó vigasztalást. Köszön­jük neked, hogy akkor is könyörögsz értünk, amikor szánkból elfogynak a szavak, és szívünkre rátelepszik a sötétség. Kö­szönjük, hogy a legnagyobb mélységbe is elkísérsz bennün­ket, és ott is erősítesz, ahol már minden emberi erő elfogyott. Légy áldott, Atya, Fiú, Szentlélek, mert nem hagysz magunk­ra életünk során, hanem áldásod kísér minden utunkon. Kegyel­medből élhetünk minden napon. Vigasztalásodhoz menekülhe­tünk minden próbatétel között. Légy áldott, mert kérhetjük: hall­gasd meg imádságunkat. Ámen. ff UJ NAP - UJ KEGYELEM Augusztus 22-28. ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM Augusztus 29 - szeptember 4. r VASÁRNAP ^ Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet. Jel 7,17 (Zsolt 12,6; Lk 18,9-14; Ef 2,4-10; Zsolt 122) Amikor a Bárány közöttünk élt, és látta, hogy milyen elgyötörtek, mennyi­re elesettek és elveszettek vagyunk, mint a juhok pásztor nélkül, megszánt bennünket (Mt 9,36), és tudta, hogy meg kell kezdenie a szabadítás hatalmas művét. Jézus pontosan ismeri emberi fájdalmainkat is, hi­szen velünk együtt sírt, és azért tud segíteni a legnagyobb kísértésekben is, mert átélt és magában legyőzött minden emberi kísértést. Az ő örökkévaló országában beteljesedik irántunk tanúsított könyörülő szeretete. Megelégít bennünket, letörli könnyeinket, és az örök élet forrásához vezet bennünket. Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. Mt 13,45—46 (IKrón 22,19a; Ez 17,1-6.22-24; Mk 9,2-13) Mennyi szomorúságot és lelki szenvedést okoz, ha nem értékelnek bennünket, amikor úgy érezzük, hogy semmibe vesznek minket, és senkinek nem va­gyunk fontosak. Az ember ebbe belekeseredik, és elveszti életkedvét. Ne ess kétségbe! Hittel figyelj Jé­zusra. Neki fontos vagy. Olyan gyöngynek lát, akiért mindent, még az életét is odaadta, hogy az övé légy. KEDD Isten azt mondta a gazdag embernek: Bolond, még az éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Lk 12,20 (Zsolt 39,5; lMóz 19,15-26; Mk 9,14—29) Mi­lyen ostoba tud lenni az ember, amikor abban bízik, ami múlandó és értéktelen. Amit a rozsda és a moly megemészt. Mennyire tud kötődni az anyagiakhoz még a hívő ember is! Pedig minden rossznak gyökere a pénz szerelme. „Amely után sóvárogva egyesek eltévelyednek a hittől, és sok fájdalmat okoznak önmaguk­nak" - írja az apostol az anyagiak igézetébe került keresztényekről (ITim 6,10). Az ember mindent elve­szik amit magának felhalmozott. Egyedül azt nem veszítheti el soha, amit Isten ajándékaként kapott. SZERDA Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. 2Kor 5,1 (Zsolt 68,21; Mk 7,24-30; Mk 9,30-37) Mennyi erőfeszítést kell tennünk és áldozatot hoznunk azért, hogy önálló laká­sunk, otthonunk legyen! S ha ez valami okból elpusztul, a csapást szinte megsemmisítő erejűnek érez­zük. De valójában minden ideiglenes lakásunkból „el kell költöznünk”, hogy egyszer beköltözhessünk eredeti, örök otthonunkba, melyet a mi mennyei Atyánk készít nekünk. Készülünk rá? Mennyi bizo­nyosságot sugároz mai igénk kezdő szava: Tudjuk! Ez a te élő reménységed is? A fiú még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába bo- vrdU I UK UK rult, és megcsókolta őt. Lk 15,20 (Zsolt 38,10; I Pt 5,1-5; Mk 9,38^11) Megrendí­tő leírása ez Isten szeretetének. ahogyan szinte repesve várja haza bűnös és tékozló fiát. S a legnagyobb meg­lepetésünkre nincs se számonkérés, se megleckéztetés. Nem ítéli el, nem vág a fejéhez semmit... Meg lehet ezt érteni?! Nem! Ezt csak csodálni lehet. Nem tudunk olyan „távol lenni” tőle, hogy ne figyelne, ne törődne velünk, s ne várná minden pillanatban, hogy átölelhessen minket bűnbocsátó szeretetével. PENTEK Márta ekkor így szólt Jézushoz: „ Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a test­vérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. ” Jézus ezt mondta neki: „Feltámad a testvéred!" Jn 11,21-23 (Zsolt 38,23; Lk 22,54-62; Mk 9,42-50) Milyen sokszor fakadunk ki mi is, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk, vagy ha az em­beri lehetőségeink végéhez értünk: Hol voltál, Uram? Ha itt lettél volna... O azt ígérte, hogy velünk van minden napon a világ végezetéig. Miből gondoljuk, hogy nem tartja meg az ígéretét? Miért gon­doljuk azt, hogy megoldhatatlannak látszó gondjainkban már nem áll mögöttünk? Honnan tudhatjuk, hogy nem azt adja nekünk mindenkor, amire éppen szükségünk van? Ha az ő útján járunk, még a ha­lálban sem szakadunk el az ő életadó forrásától. SZOMBAT ^ m' Urur,k hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok. 2Pt 3,15 (2Kir 19,30; Ézs 26,1-6; Mk 10,1-12) Nekünk hamar elfogy a türelmünk. Sürgetnénk is: jövel, Uram Jézus! Szeretnénk, ha már beteljesednének ígéreteid. -Ő azonban nem késik ígéretével. Vár. Vár­ja, hogy a házastársunk, a fiunk, a leányunk, az unokáink és mindazok, akik hozzánk tartoznak, is „ké­szen legyenek”. Jézus a megváltás müvét sem kezdte el mindaddig, míg el nem jött az ő órája. Ponto­san tudta és most is tudja, mikor minek jön el az ideje. Pintér Károly VASARNAP A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. Ézs 42,3 (Jer 30,20; ApCsel 9,31; Mk 7,31-37; ApCsel 9, l-9[ 10-20]; Zsolt 147) A megrepedt nádszál semmire sem jó, a füstölgő mécsesnek semmi haszna. Isten népéről a próféta idején így vélekedtek a környező népek. Történelme során többször így ítélték meg a kereszténységet is. Sőt az egyházon belül is megesik, hogy a „nagyok”, az „erősek” a szerintük „gyöngéket”, „kicsiket” fölös­legesnek minősítik. Betegágyhoz kötve, az öregség terhét hordva vagy más okból „hasznavehetetlen” állapotban sokan érzik életüket a megrepedt nádhoz, a füstölgő mécshez hasonlónak. A próféta vigasz­talása a 21. század haszonelvű világában is érvényes: az ember értékét nem hasznossága vagy hasztla- vehetetlensége adja. Mindannyiunk életét az teszi értékessé, hogy nagy és hatalmas Isten az, aki szeret minket. Ő nem hasznosságunk alapján értékel, hanem szeret! Ezért nem töri el a megrepedt nádat, és ezért nem oltja ki a pislákoló mécsest. Ha Isteneteket, az Urat szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel. 2Móz 23,25a (Mk 1,31; Mt 9,27-34; Mk 10,13-16) Kenyér és víz? Sovány áldás, hiszen kenyéren és vízen csak a középkori rabok és aszkéták éltek! Egykor a pusztában Isten népének mégis ez jelentet­te az életet. A környezetszennyezés „szép új világában” a jóléti társadalmak is kénytelenek újra megta­nulni: a létezés alapjai kerülnek veszélybe, ha nincs iható víz és ehető kenyér. Az áldás bizony ma is ezekkel kezdődik! KEDD Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hul­lámaihoz hasonlóan az igazság. Ézs 48,18 (lKor 14,33a; 4Móz 12,1-15; Mk 10, 17-31) A próféta szerint a jóléti társadalom alapja a Tízparancsolat. Ahol a két kőtábla parancsait idejétmúlt­nak, korhoz kötöttnek nyilvánítják, ott sem jólét, sem igazságosság, sem társadalmi békesség nem lesz. Ahol viszont Istent „félik és szeretik”, és így az embertárs életét, családját, vagyonát, becsületét nem­csak szentnek és sérthetetlennek tartják, de ha kell, meg is védelmezik, mindez folyamként fog áradni. Mert Isten rendje egyben a dolgok törvényszerűsége is. SZERDA Amikor összegyűjtöm Izrael házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor megmutatom a népek szeme láttára, hogy szent vagyok. Ez 28,25 (Jel 15,4; Mt 17,14—20[21]; Jer 1,1-19) Különös paradoxon: Isten népének egykor az elvettetésben, a babiloni fog­ságban kellett újra megtanulnia Istenét tisztelni és szentnek tartani. Az őket sanyargató pogányok vi­szont akkor láthatták meg Isten szentségét, amikor hazavezette őket abból a fogságból, ahonnan a ka­tonai erőviszonyok alapján sosem remélhettek volna szabadulást. Mert akikkel Isten gyermekeiként bá­nik, azokat időnként megfenyíti, hogy okuljanak, és tiszteljék őt. A világ viszont éppen akkor látja meg Isten hatalmát, amikor jót tesz gyermekeivel, akiket a világ gyűlöl és üldöz. CSÜTÖRTÖK Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Zsolt 73,24 (1 Kor 15,55; Jak 5,13-16; Jer 2,1-13) Vannak helyzetek, amelyek előtt a világ fiai értetlenül és tanácstalanul állnak. Épp az ilyen megmagyarázhatatlan helyzetekből látják igazolhatónak, hogy Isten nincs sehol. De Isten gyermekei ilyenkor is képesek átérezni és megélni, hogy Isten szere­tete velük van, és az történik velük, aminek történnie kell. Akkor is, ha még nem értik azt. És a válság pillanataiban Isten a szükséges tanáccsal is ellátja őket. Csak meg kell hallani, a hit hallásával. A hit sok ezer éves tapasztalata igazolja a zsoltáros erről szóló tanúságtételét. PdHHH UjjongÍ’ S‘on leí*nya’ tnert jövök már, és itt fogok lakni - így szól az Úr. Zak 2,14 (Jn 14,23; Lk 23,6-12; Jer 3,19—4,4) Az ószövetségi nép reménysége az volt, hogy Isten a Sión hegyén épült templomban fog köztük lakozni. Pedig Isten ezt a próféciát is Krisztus­ban teljesíti be. A betlehemi istállóban kezdte, amikor Jézus emberi testben megszületett. Egyháza kö­zösségében folytatja, ahol hit által gyermekei szívében lakik. A végső beteljesedés pedig Krisztus má­sodik eljövetele lesz. SZOMBAT Teljesedjék be rajtam irgalmad, hogy éljek. Zsolt 119,77 (Mk 10,52; Ézs 57,15-19; Jer 6,9-21) Az irgalom egyenlő az élettel - ezt már a régi zsoltáros is tudta. Ahol nincs irgalom, ott halál van. De nemcsak annak élete vész el, akitől az irgalmat megtagadják! Aki irgal­matlan, a körül is „elfogy a levegő” egy napon. Isten irgalma soha el nem múló, ahogyan élete is örök! Véghelyi Antal V I I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents