Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-08-22 / 34-35. szám

2004. AUGUSZTUS 22-29. - 15. oldal r Evangélikus Elet A nép alkotmánya A helyes keresztény élethez mindig hozzátarto­zott a tisztes hazaftság. Magyar evangélikus népünk ezt mindig így vallotta és így csele­kedte. Történelmünk számos bizonyítékot őriz afelől, hogyan találták meg lelkészeink igehir­dető és lelkipásztori szolgálatuk során a nem­zet haladásának és előmenetelének segítését. Ezeknek a jó hagyományoknak az útján já­runk ma, amikor együtt ünnepeljük népünk­kel a béke és szabadság alkotmányát. Ahogy osztoztunk népünk múltbeli szenvedésében és elnyomott sorsában, úgy osztozunk most örömében és szabadságában. A magyar nép büszke alkotmányára, mert benne birtoklevelet lát arról, hogy ebben az országban a dolgozó nép a haza teljes jogú gazdája. A nép szabadságáért harcoltak törté­nelmünk legjobbjai, ezt énekelték meg költő­ink, erről álmodoztak az egyszerű emberek milliói. Nem ment könnyen a megszerzése. Sok évszázad vére, könnye, szenvedése ké­szítette elő, míg eljött a felszabadulás éve és nyomában sok küzdelem és munka közt a nép állama alapjainak lerakása, amit alkotmá­nyunk így fejez ki: „A Magyar Népköztársa­ság állama védi a magyar dolgozó nép sza­badságát és hatalmát, az ország függetlensé­gét, harcol az ember kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a társadalom erőit a szocialista építésre.” Szabadságunk szilárd erkölcsi alapra épül. Törvényeink valóságos és gyakorlati biztosítékot nyújtanak a szabadság megva­lósítására. Alkotmányunk biztosítja minden állampolgár számára a jogot a munkához. Országunkban nincs létbizonytalanság, munkanélküliség. „A Magyar Népköztársa­ság társadalmi rendjének alapja a munka. Minden munkaképes polgárnak joga, köte­lessége és becsületbeli ügye, hogy képessé­gei szerint dolgozzék” - mondja alkotmá­nyunk. A munkaerkölcs magasra emelése mindnyájunk állandó feladata. A munka minősége és mennyisége adja meg nálunk az ember értékét és megbecsülését. Alkot­mányunk ugyanakkor biztosítja a pihenés és üdülés jogát. Szabadságunk erkölcsi alapjához tartozik a házasság, a család, a gyermek, az egyéni és a társadalmi tulajdon védelme. Az emberről való gondoskodás jegyében ment végbe alkotmányunk 1972-es bővítése. „A Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja az emberjogokat” - hangzik az 1972. évi mó­dosított alkotmányunk szövege. Államunk az emberi jogokat elsősorban nem nemzetközi kötelességénél fogva iktatta alkotmányába, hanem a szocialista társadalmi rend viszonya­iból következően. Államunk demokratikus rendjét fejezik ki az emberi jogok. Ugyanak­kor az alkotmányos szabályozás megfelel a nemzetközi igényeknek is, sőt ezeket a köve­Az új kenyér ünnepén telményeket meg is haladja. Alkotmányunk egyik fontos vonása az állampolgári egyenlő­ség. Államunk, a Magyar Népköztársaság, minden polgára számára egyenlő jogokat biz­tosít és azonos kötelezettségeket ír elő a poli­tikai jogoktól kezdve a szociális biztonságig. Alkotmányunk magában foglalja az emberi jogok tiszteletben tartását. A jogoknak a tár­sadalom érdekeivel összhangban való gyakor­lását. A jogok és a kötelességek elválasztha- tatlanságát. A közügyekben való részvétel biztosítását. Kiterjeszti az egész társadalomra, állampolgári joggá teszi a szocialista társada­lom érdekeit szolgáló egyesülési jogot. A pi­henéshez, az élet, a testi épség és az egészség védelméhez, a társadalombiztosításhoz, a mű­velődéshez való jogot. A vallásszabadságot, amelyet alkotmá­nyunk minden vallásfelekezet számára bizto­sít, Isten iránti hálával éljük és gyakoroljuk. Senki sem kíván tőlünk „ideológiai megalku­vást”, templomainkban rendszeresen hangzó igehirdetések bizonyítják a prédikáció sza­badságát. Egyházunk legdrágább kincsét, az evangéliumot semmi áron sem alkudjuk el, de erre nem is tart igényt senki. Az egyház­hoz való hűség és a hazához való hűség ép­pen ezért vannak harmóniában egymással, ezért tudjuk élni a hagyományos evangélikus patriotizmust, ezért tudunk együttműködni hazánk más világnézetű fiaival az ország ja­váért és felvirágzásáért. Széles körű összefogásra ad biztatást alkot­mányunk mind a nemzeti egység irányában, mind a szocializmust építő népek nagy csa­ládjába való beilleszkedés tekintetében. Al­kotmányunk kizár minden sovinizmust, amely magyar népünket bármely nép fölé akarná emelni, ugyanakkor olyan irányba lendít, amelyben népünk sajátos értékének megtartásával és továbbfejlesztésével gazda­gítja a szocializmust építő népek nagy család­ját, sőt az egész emberiséget. Azzal köszöntjük méltóképpen alkotmá­nyunk ünnepét, ha hitbeli őseink hazaszerete­tével, a keresztyén ember lelkiismeretes és becsületes munkájával segítjük mindazt, ami hazánknak, a testvéri országoknak és a világ békéjének az előmenetelére vonatkozik. Né­pünket a múltban tépő annyi balsoros és szenvedés után, ma szabad, független hazá­ban, a béke országában élhetünk. Dolgoz­zunk úgy, hogy amit népünk legjobbjai egy­kor megálmodtak, az a mi életünkben és utó­daink életében gyönyörű valósággá váljék! D. dr. Ottlyk Ernő Nagysimonyi. Augusztus 11-én iktatta be Szabó Lajos esperes a gyülekezet egyhangúlag meghívott új lelkészét, Magassy Sándort. * * * Osagárd. Augusztus 11-én a gyülekezet volt lelkésze, id. Har­mati Béla szolgált a gyülekezet­ben. A gyülekezet a közelmúlt­ban villamosította a harangot és az orgonát. * * * J. S. Bach és kortársai címmel orgonahangverseny lesz augusz­tus 23-án, pénteken és augusztus 26-án, hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. Bach: Három korálelőjáték e- moll prelúdium és fúga. Händel: Áriák a „Herakles”, „Xerxes” és „Rinaldo” című operákból. Bach: C-dúr prelúdium és fúga. Orgo­nái: Peskó György. Közreműkö­dik: Németh Zsuzsa (ének). Elő­adók: Földes Imre és Meixner Mihály. Jegyek ára: 12 Ft. * * * Aranylakodalom. Hézer Béla és felesége, Fischof Ágota július 21-én ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Lapunk hűséges olvasóit bensőséges családi ün­nepükön Csepregi Zsuzsanna lelkészi munkatárs áldotta meg. - „A szeretet soha el nem fogy.” * * * Evangélikus istentisztelet a rá­dióban. Augusztus 25-én, vasár­nap reggel 7 órakor az evangéli­kus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet dr. Vá­mos József a Teológiai Akadé­mia dékánja. * * * Magyar küldöttek az EVT bizottsági ülésén Az Egyházak Világtanácsa nem­zetközi ügyekkel foglalkozó bi­zottsága július 28-tól augusztus 3-ig Genfben ülésezett. Témája volt a világbéke gazdasági ve­szélyeztetői. Az ülés egyik fel­adata volt az EVT Központi Bi­zottságának Nyugat-Berlinben sorra kerülő előkészítése nem­zetközi szempontból. Az ülésen részt vett D. Tóth Károly, a refor­mátus zsinati iroda főosztályve­zetője és dr. Prőhle Károly teoló­giai tanár, a Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. Dr. Tóth Károly a le­szerelés kérdéséről vitaindító előadást tartott. * * * A felekezetközi dialógusok tanulmányozása A Lutheránus Világszövetség bi­zottságot alakított a felekezetközi dialógusok összefüggéseinek ta­nulmányozására. A bizottság 1974. augusztus 19—23-ig tartja el­ső ülését Dániában az Aarhaus melletti Skade-ban. A hét főből ál­ló bizottság munkájában részt vesz D. Káldy Zoltán püspök-elnök is. • * * * Bibliatanácsok világszövetsé­ge. Az 1973. év statisztikai ada­tai szerint 1526 nyelven jelent meg a Biblia vagy annak egy ré­sze. A legutóbbi évben huszon­hat új fordítás jelent meg, ezek­ből hét az új-guineai pápuák nyelvjárásain. A dél-amerikai in­diánok és a kisebb afrikai törzsök nyelvén is több új fordítást készí­tettek el. A terjesztés az előző évhez viszonyítva 5%-kal nőtt a teljes Bibliák területén, míg egyes bibliai könyveket 40%-os' emelkedéssel 45 millió példány­ban adtak el. A Bibliátanácsok Világszövetsége jelenleg mint­egy hatezer fordítást használ, hi­szen egy-egy nyelven nyolc-tíz különböző korból származó for­dítás is közkézen forog. (epd-ch) A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII. Puskin u. 12. Ara: 2,- Forint Előfizetési ár: egy évre 90 Ft. Elet a számokban A statisztikai adatokról az volt a közfelfogás, hogy csupán a szak­embereket érdekli. A számok kö­zött csak az igazodhat el, aki jól ismeri a tényeket, melyeket kife­jeznek. A tények ismeretében azonban a számsorok és oszlo­pok, a statisztikai adatok sokat­mondó, sőt izgalmas olvasmány- nyá válhatnak. Ilyen olvasmány a Statisztikai Hivatalnak a fél év végén megjelent közleménye. A népgazdaság 1964. első fél­évi fejlődéséről számolnak be az adatok. Felölelik az ipar, mező- gazdaság, a közlekedés, a nép­mozgalom, a kulturális ellátottság területeit, s a többi között az ide­genforgalom adatai is szerepel­nek. S mert mindez nem elvont fogalom, csupán szakembereket érdeklő terület, hanem az élet, az életünk fő érrendszere, általános figyelemre tarthat számot. Ha jól meggondoljuk, nincsen országunknak egyetlen polgára sem, akinek ne jelentetne több­kevesebb örömöt például ez az adat: „A városi közlekedés utas- forgalma 4 százalékkal volt több, mint 1963 megfelelő időszaká­ban.” Hiszen e szám rejti magá­ban azt a tényt is, hogy mondjuk Békéscsabán nem robajlik már a füstöt és kormot lövellő kisvonat a város közepén, hanem gyors s kényelmes autóbusz röpít ki a pályaudvarra, s többször fordul meg végállomásai között, több utast szállítva. Vagy. „A természetes szaporo­dás mértéke ugyanakkora volt, mint 1963 első felében.” A né­pességgyarapodás görbéje az utóbbi években határozottan le­felé irányult, de ebben a félévben megállt az esése, s lehet, hogy tartósan állandó marad vagy esetleg emelkedni fog. Az élet minden téren való rendes fejlő­dése mutatkozik meg ezen az adaton keresztül, és ennek nyo­mán az öröm és biztonság érzete a családokban, ahol bátran vál­lalhatják az új generáció nevelé­sének feladatát. S kulturális vonalon! Fél év alatt húszezer könyvet adtak ki. (S nem is akármilyen kiadványok! Tartalmi és formai szempontból egyaránt tetszetősek.) A kiadvá­nyok pedig nem maradtak az üzle­tek polcain, hanem az olvasók ke­zébe kerültek, mert hiszen „tíz százalékkal nagyobb összegéit vásároltak könyveket az idei könyvhéten, mint a tavalyin”. A szocialista államok közötti konkrét barátság kialakulását je­lenti az idegenforgalmi statiszti­kai adat, mely szerint 110 száza­lékkal több külföldi járt hazánk­ban az elmúlt fél évben, mint ta­valy ugyanebben az időpontban, így vált a barátság elve és fogal­ma szinte egész népünk számára kézzelfogható valósággá: testvér, rokon vagy barát látogatásává; tudósok és művészek, sportcsa­patok és turistatársaságok egy­más iránt és egymás országa iránt való kölcsönös érdeklődé­sévér Mindezen kívül természetesen sok minden mást is elárulnak a számok és adatok. Beszélnek le­maradásokról, a terv nem kielé­gítő teljesítéséről is. S ilyenkor azokra a bosszús pillanatokra gondolunk, amikor valamely árucikk éppen nem kapható, vagy az eladó azt mondja, hogy tessék holnap jönni... A félévi statisztikai adatok, népgazdaságunk félévi mérlege valamennyiünket érdeklő olvas­mány, mert a számok rólunk be­szélnek, s az adatok szorgalma­san dolgozó népünket dicsérik, melynek fáradozásából sikerek születtek. Mi, keresztyének is ré­szesei vagyunk ennek. A munká­nak is, a sikereknek is. Az ered­ményeknek is, a hiányosságok­nak is. Együtt mondhatjuk el, hogy fáradozásunk nem volt hiá­bavaló. M. F. Ökumenikus istentisztelet Afrika legfiatalabb nemzeté­ért. Malavi (régebbi ne've: Nyasszaföld) a legújabb önál­lósult afrikai állam. Július ele­jén ünnepelte függetlenségé­nek kimondását. Ez alkalomból ökumenikus istentiszteletet rendeztek a londoni Westmins- ter-Abbey templomban. Az is­tentiszteleten angol közéleti személyiségeken kívül Ghana, Uganda és Ceylon képviselői is részt vettek. Az ünnepi igehirdető, dr. Matthews, az Egyházak Világta­nácsának afrikai titkára, többek között ezt mondotta: „Ne felejt­sük el, hogy az afrikaiak a sza­badságukért és függetlenségü­kért nagy árat fizettek.” Ma ar­ról van szó - folytatta -, hogy teljesítsük Isten megbízatását, azt a feladatot, hogy olyan nem­zetet építsünk fel, amely nem anyagi vagy népi, hanem embe­ri értékmérőt ismer fel legna­gyobbnak. * * * Lelkészcsere. Moravcsik Sándor volt diósgyőri lelkészt a tokaji gyülekezet, Tarjáni Gyula volt tokaji lelkészt a diósgyőri gyüle­kezet hívta meg lelkészének. Az új gyülekezetbe került lelkészek szolgálatára Isten áldását kérjük. Sopron. A Győr-Soproni és a Vasi egyházmegye lelkészei júli­us 6-7-én Sopronban közös érte­kezletet tartottak. Urvacsoraosz- tási szolgálatot végzett Sümeghy József. Előadással és beszámo­lókkal szolgáltak: Bödecs Barna­bás, Fehér Károly, Garam Zol­tán, Laborczy Zoltán, Magassy Sándor. Lehel Ferenc, Szabó La­jos és Weltler Rezső lelkészek. Az egyházmegye lelkészei szere­tettel köszöntötték a körükben megjelent hetvenöt éves Kiss Je­nő ny. teológiai tanárt. Augusztusra tervezik „az atom- és hidrogén-bomba elleni tizedik gyűlést”. Kérjük Önöket, imád­kozzanak Japánban folytatott bé­keharcunkért. (Részlet Yoshio Inoue professzor előadásából) A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Ara: 1,40 forint Előfizetési ára egy évre 60,- Ft Árusítja a Magyar Posta 10000 példányban nyomatott I *

Next

/
Thumbnails
Contents