Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-22 / 34-35. szám
Fotómontázs: Nagy Bence Ev angélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 69. ÉVFOLYAM 34-35. SZÁM 2004. AUGUSZTUS 22-29. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 11-12. VASÁRNAP _<4©v ARA: 298 Ft A TARTALOMBÓL A padlás titka Epigonok, imposztorok, tanítványok Hittankönyvajánló Ablaknyitás Egy „homokvihar” margójára Emberközelben Európai államot építettünk... Közös Pont Ismét volt ökumenikus sátor a Szigeten Az elmúlt héten rendezett Sziget fesztiválon az idén is megtalálhatták a fiatalok a történelmi egyházak közös sátrát, a Közös Pontot. A sátor evangélikus spirituális vezetőjét, Rozs- Nagy Szilvia egyetemi lelkészt munkájáról és tapasztalatairól kérdeztük.- Szilvia, mi volt a legemlékezetesebb élményed a Szigettel kapcsolatban?- Három esemény jut eszembe. Az egyik még az előkészítés során történt, amikor a katolikus és református spirituálisokkal a vasárnapi istentiszteleteket, illetve misét készítettük elő. Megállapodtunk abban, hogy ki hozza az oltárte- rítőt, ki a kelyhet és a paténát, ki az ostyát, a feszületet. Ökumenikus együttműködést éltünk meg nemcsak a munkatársi közösség összetételében, hanem még az ilyen kevésbé látványos területen is. A másik, örömöt szerző élmény, amikor valaki elmondta, hogy a Közös Pontban dolgozva megértett valamit Krisztus követéséből és abból, hogy az egyház miről is szól tulajdonképpen. Végül az jut eszembe, hogy a székesfehérvári királyi napok szervezői már várták, hogy a Közös Pont is jelentkezzen a fesztiválra. Már hozzátartozunk az ilyen típusú rendezvényekhez, és ez nemcsak nekünk fontos, hanem - úgy tűnik -, másoknak is.- Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek a hét során?- Külső nehézség kétfelől is jöhet. Egyrészt amikor a fesztivál résztvevői közül valaki kifejezetten provokálni akar bennünket, ezért látogat el hozzánk. Ilyenre az idén is volt példa. De tudjuk, hogy a provokálás látszata mögött sokszor nem rosszakaratú ember van, hanem kérdések, megbeszélésre, feloldásra váró kételyek, netán rossz tapasztalatok húzódnak meg. Nem mindig segít egyetlen beszélgetés, de amit tudunk, megteszünk ilyenkor is. A másik nehézség, hogy az egyháztagok sokszor kétkedőén viszonyulnak a Szigeten zajló munkához, fenntartásaik vannak a helyszínt és a célközönséget illetően. Viszont örülünk, hogy az idén kilátogatott a Közös Pontba D. Szebik Imre püspök is, ami annak a jele, hogy az evangélikus egyház vezetése fontosnak tartja és pártolja ezt a rendhagyó munkaágat. Belső nehézségeink is vannak természetesen. Banálisán hangozhat, de itt, a Szigeten nagy a por, folyamatos a zaj. A munkatársak vagy azért fáradnak el a végére, mert az egész éjjel tartó koncertek és a nyüzsgés miatt alig tudnak aludni, vagy azért, mert naponta ingáznak, és idejük nincs kipihenni magukat. A munka, amelyet végzünk, főként beszélgetés a betérőkkel. Aki figyelt már több óra hosszat emberekre, vitatkozott nehéz kérdésekről, tudja, hogy ez fárasztó is. És azért is igénybe vesz minket, mert a beszélgetések tartalma sokszor felkavaró, és nemegyszer tovább él bennünk.- Mi volt a feladatod spirituális vezetőként a hét folyamán?- Reggelenként és éjszaka áhítatokat tartottunk, felváltva a katolikus és református kollégákkal. Reggel csak a munkatársi kör volt együtt, ilyenkor ráhangolódtunk a napi feladatunkra, az éjféli csend viszont minden szigetlakó számára nyitott volt. Régi igényt sikerült ezzel kielégítenünk, és tényleg sokan ünnepeltek velünk énekkel, imával, bibliai szövegekkel, zenével és vetített képek segítségével. Minden napnak volt egy felelős spirituálisa, aki az aznap szolgálatban lévő csapatokra figyelt oda. A délelőtti, délutáni és esti beszélgetésekre mindig más-más csapat, úgynevezett staféta volt kijelölve. Ők minden „műszakkezdés” előtt felvezetéssel kezdtek, és levezetéssel fejezték be a munkát. Ezek arra szolgáltak, hogy az esetleges félelmeket, örömöket és kudarcokat ki lehessen mondani egymás előtt és imában is. Ezeket a fél-fél órás blokkokat is mi, spirituálisok vezettük. Vasárnap pedig mindhárom felekezet tartott istentiszteletet, misét, ez is a mi feladatunk volt.- Milyennek láttad az ökumenikus összmunkát?- A legfontosabb, hogy nem szükségből vagyunk itt együtt, egy sátorban. Nem azért, mert másként nem tudnánk érvényesülni a Szigeten. A lelkesedés és a hit tart össze minket, és az, hogy tapasztaljuk: együtt jól működik, élhető és gazdagító a munka. A Közös Pont így fénylő prófétai jel az egyházaink számára, reményt ad, hogy az ökumené megvalósítható különösebb megalkuvások nélkül a közös célra és eredetre összpontosítva. Ezenkívül felelősség is, hiszen ami megvalósulhatott egy ilyen mikrovilágban, a Szigeten, annak azt követően is kell, hogy folytatása legyen. Mert így vagyunk hitelesek, erősek, így vagyunk lelkesek és lelkesítők. Zsugyel Adél Másnap Ha Isten előtt ezer esztendő annyi, mint egyetlen nap, amely elmúlt, akkor a magyarság most, az államalapítás ezredik évfordulója után néhány évvel éppen a „második nap” hajnala felé tart. Az országos millenniumi ünnep immár emlék, az ünnepi hangulatot szétoszlatta az azóta eltelt idő. Beköszöntött a másnap. S vajon - az általános tapasztalattal ellentétben - nem éppen inkább a másnaptól fáj-e jobban a fejünk, mint a tegnapi ünnepléstől? Pedig éppen a másnap mutatja meg minden ünnep erejét. Gyülekezeteink életében is oly világosan ismerjük a „nagyünnepi” és a rákövetkező, „másnapi” istentiszteletek közötti különbséget! S nem csupán a templomjárásra gondolhatunk, hanem arra is, hogy az ünnepnap üzenete, igéje, életújitó ereje oly sokak életében ismét csak egy napra, egy órára szólt - ha egyáltalán szólt. Miért lenne ez másként nemzeti ünnepeink másnapjaival? Vajon nem azon mérhető-e le a legvilágosabban: mi változott meg, mi vált elevenebbé és jobbá bennünk? Hiszen elmúlnak az ünnepi szónoklatok és gyűlések, elfogy az egyre ritkábban mért jutalom, a kitüntetés a szekrénybe kerül - ennyiben maradt az ünneplés, nem érte el a célját. Hiszen az ünnep célja mindig a jövőbe mutató emlékezés, a felszabadító rácsodálkozás, a másnapi munka. István király és az államalapítás ünnepe hosszú utat tett meg az elmúlt évtizedekben, amíg a rendszerváltozás után végre kezd visszatérni régi önmagához. Volt az új kenyér (népgazdasági) ünnepe, volt a (kommunista) alkotmány emléknapja. S menynyi időbe telhet még, amíg a magyarság közösségében közmegegyezéssel újra „csupán” az államalapítás ünnepe lesz? Mennyi időbe telhet még, amíg a múltat sikerül bevallani, kimondani? Hiszen mindenki tudja, hogy a magyar államalapítás ünnepe minden előttünk járó, az életet végigküzdő nemzedéké: őseinké, akik reánk hagyták - és utódainké is, akiknek tovább kell építenünk. És a miénk, bármilyen nehezen is fogadják, fogadjuk el ezt sokan. Isten ajándéka, hogy a millennium, az ezer esztendő „napja” után elkezdődhetett velünk a következő. Az ünneplés utáni másnap azonban ma is először a józanodás alkalma kell, hogy legyen! Hiszen van miből józanodni. Csak az elmúlt évszázad ránk hagyta a Trianon-traumát, autoriter és diktatórikus rendszereket, a magyar holokauszt tragédiáját, a németek elhurcolását, a lakosságcseréket, az egyházüldözést, '56 felemelt fejjel vállalt magányát a világban - s persze a „velünk élő történelmet”, a létező szocializmust és a rendszerváltozást. Látjuk: „Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani.” Tudjuk: „(...) rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és ; nem is kevés.” Valószínűleg semmi másról nem szól ennyire az államalapítás ünnepe, István király emléke, az előttünk jártak öröksége. S ezért augusztus 20-a az Európai Unióban is ünnep marad. Arra az útra emlékeztet bennünket, amelyen megérkeztünk oda, ahol most vagyunk. A lelkes, ám mindenen átgázoló prófétákon, akik nem akarnak emlékezni semmire és senkire, akik a múltat eltörölni vagy éppen meghamisítani igyekeznek, mindig átlépett a történelem. Miért lenne ez most másként? Az unió vállalkozása, lévén emberi erőfeszítés, sokféleképpen változhat még. De bizonyára félreérti Európát az, aki augusztus 20-án nem akar, nem mer vagy nem tud ünnepelni. Nincs olyan nemzeti ünnep, amely ne lenne Európa javára, ha arról szól, hogy egy nép bátran szembenéz saját múltjával, s erőt merít ahhoz a feladathoz, amelyet mások javára el kell végeznie. Vajon erről szól-e most az ünnep? Vajon erről szólnak-e az ünnepi szónoklatok? Ezer esztendő múltán beköszöntött a másnap. Bárcsak olyan ünnepünk lenne, hogy holnap ne fájjon még jobban a fejünk! Korányi András Püspököt választottak Erdélyben Új püspöke van augusztus 5. óta a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyháznak Adorjáni Dezső Zoltán személyében. Az új püspök megválasztására elődjének, Mózes Árpádnak a nyugdíjba vonulása miatt került sor. Mint lapunkban már beszámoltunk róla, május 17-én az egyetemes lelkészi kar lelkészeket javasolt a püspöki tisztség betöltésére. A két jelölt Adorjáni Dezső Zoltán püspökhelyettes, esperes és Kovács László Attila teológiai professzor lett. A Kerületi Presbitérium - mint az egyház legfelsőbb kormányzó szerve - a sepsiszentgyörgyi templomban tartott gyűlésén június 4-én a püspökválasztással kapcsolatos teendőkről folytatott megbeszélést, amelynek keretében megválasztotta a szavazatszámláló bizottságot, majd kijelölte a püspökválasztó közgyűlés időpontját. A szavazás minden egyházközségben rendben lezajlott, a jegyzőkönyvi kivonatok időben megérkeztek a szavazat- számláló bizottság elnökéhez. A bizottság július 21-i kolozsvári ülésén összesítette a szavazatokat. Az eredmény a következő volt: a püspökhelyettes 36, Kovács László Attila professzor pedig 3 szavazatot kapott. Mivel az eredmény ellen nem érkezett fellebbezés, az új püspök elfoglalhatta hivatalát. (Adorjáni Dezső Zoltánnal interjúnk a 4. oldalon.) Tisztelt Olvasóink! E lapszámunk (a 34. és 35.) az idén - testvérlapjainkhoz hasonlóan - összevont számként, húsz oldalon jelenik meg. Ára: 298 Ft. A következő (36.) szám megjelenésének időpontja: szeptember 5-e.
