Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-15 / 33. szám
2. oldal - 2004. AUGUSZTUS 15. __ o r Evangélikus Elet ......... ~ '—^i, i r rr r EL Ő VIZ Mi akarsz lenni? A fiatalok csodálatos képessége, hogy tudnak álmodni, tervezni, lelkesedni. Érzik, hogy lesz erejük, képességük megvalósítani, amit elterveztek. Előttük a jövő. Mi akarsz lenni? - kérdezzük, és ők kitűznek egy célt: vállalkozó, mérnök, kutatóorvos, színész, művész vagy éppen szupersztár... Megvan tehát a szándék. És ez jó. Nagyon fontos, hogy a fiatal kitűzzön maga elé valamit, mert a céltalan élet rendkívül veszélyes. A tétlenséggel, ürességgel jönnek a kísértések, káros szenvedélyek, sokszor pedig a züllés a következmény. Jézus egy embert állít elénk, aki tornyot akar építeni (Lk 14,28). De mielőtt elkezdené, ki kell számítania a várható költségeket, mert az erőn felül vállalt feladat csúfos kudarcba fulladhat. Erre ma is láthatunk példát, hiszen sok élet ment már tönkre amiatt, hogy a nagyravágyó szülő gyermekét olyan pályára kényszerítette, amely meghaladta a gyermek erejét. Ennek csalódás, kudarc a következménye. Jézus is felteszi a kérdést: mit akarsz kezdeni az életeddel? Előfordult, hogy valaki kijelentette: „Követlek, akárhova mégy... ” (Lk 9,57) Másutt Jézus maga szólít fel: „Kövess engem!” (Lk 9,59) A lelkesedés és a nagy szavak rendszerint azt jelzik, hogy valaki nem mérte fel Jézus követésének nehézségeit. Ilyenkor Jézus látszólag le akarja beszélni az illetőt. Lukács 9,58-ban szól a várható nehézségekről: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. ” Ezért nem elég a szalmaláng-lel- kesedés, hanem fel kell mérni, tudom-e és akarom-e vállalni a „költségeket”. Tudni kell, hogy Jézus követése életváltozást kíván. Nem arra gondolunk, hogy komor ábrázattal, örömtelenül, csodabogárként kell járni - de azt tudni kell, hogy esetleg addig értékként dédelgetett dolgainktól meg kell válnunk. Lehet ez egy szenvedély, egy szokás - de lehet akár barát vagy barátnő is. Ehhez a számvetéshez azonban az igazság kedvéért hozzá kell tennünk a komolyan hitben járók megtapasztalását: azt, hogy ezt az életváltozást nem „lemondásként” élik meg, hanem mint boldogító többletet. Mi akarsz lenni? Ez a kérdés földi viszonylatban izgalmas, mert a pályaválasztás során felelős döntést kíván. De ennél is izgalmasabb és fontosabb, hogy Jézus kérdésére mi a válaszod. Ha az ő követője vagy, az nem csak néhány évtizednyi sikert vagy boldogulást jelent: „Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet. ” (ÍJn 2,25) Ezért hát itt az ideje a „pályamódosításnak”, mert Jézus kérdése ma is hangzik felénk: mi akarsz lenni? Jézus ígérete csodálatos lehetőség. A felbomló földi sátor után örök hajlékot készített. Boldog, aki igent mond Jézusnak. Gáncs Aladár „...levonom a következtetést a tekintetben. hogy kiknek javára szereztetett a mise. és hogy kik úrvacsoráznak méltóképpen: tudniillik egyedül azok. akiknek szomorú, aggódó, levert, zaklatott és tévelygő lelkiismeretük van. Minthogy ugyanis e sacramentumban az isteni ígéret a bűnök bocsánatát ajánlja fel. bátorsággal járuljon ahhoz, akit bűneinek terhe nyom, és érzete szorongat. Mert a múlt, jelen és jövendő bűnöknek egyetlen orvossága Krisztus testamentuma. feltéve, hogy ahhoz rendíthetetlen hittel ragaszkodunk, és hisszük, hogy az nekünk kegyelemből és ingven adatik, amint a testamentum igéi hirdetik. Ha ezt nem hiszed, nincs cselekedet, nincs igyekezet, mely valaha megnyugtassa lelkiismeretedet. Mert egyedid a hit a lelkiismeret békessége. a hitetlenség pedig a lelkiismeret egyetlen békételensége." Luther Márton: Az egyház babvloni fogságáról (Masznyik Endre fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP Az igaz ember hite által él Hab 2,1-4 A Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap minden esztendőben Jeruzsálem pusztulásának az emléknapja. Az ősegyház Jézusnak az oltár előtt elhangzott vészterhes jövendölését látta beteljesülni Kr. u. 70-ben, a Josephus Flavius A zsidó háború című művében megörökített szabadságharc eltiprásá- nak végső napjaiban. Titus - a későbbi római császár — hadai hosszú és kimerítő ostrom után elfoglalták Jeruzsálemet, és a várost a föld színével tették egyenlővé. A Salamon által épített, majd a Heródes által kétszer akkorára újjáépített templomot te lerombolták. Csak a templomtér ötven méter magas támfala maradt meg, amelyet Jézus korában a templom párkányának neveztek, a templom pusztulása óta pedig Siratófalnak hívnak. Az Ószövetség áldozati kultusza a jeruzsálemi templom lerombolásával megszűnt, és a zsidó vallásban ettől kezdve mind a mai napig szünetel a papi szolgálat. Csak rabbik, azaz tanító- mesterek vannak, akiknek feladata a Tóra és a többi írás tanítása, magyarázata. Mindez a zsinagógákban folyik, amelyeket csak a pontatlan köznapi szóhasználat mond néha templomnak. Az őskeresztények úgy gondolták, hogy Isten a régi templom elpusztításával félreérthetetlen jelét adta: az ószövetségi papság és az ószövetségi áldozatok ideje lejárt, mert helyükbe az Újszövetség főpapjának, Jézusnak egyszer véghezvitt és örök időkre érvényes keresztáldozata lépett. De az ószövetségi áldozati kultusz és Jézus keresztáldozata között nem csak az a különbség, hogy az utóbbi hatályba lépésével az előbbi érvényét vesztette. Legalább olyan lényeges az az eltérés is, amely az áldozat gyümölcséből való részesedés módjában mutatkozik. Az ószövetségi áldozat gyümölcséből automatikusan részesültek mindazok, akikért a pap bemutatta, illetve akik felajánlották, ha teljesítették az áldozathoz kapcsolódó rendelkezéseket és fogadalmaikat. Jézus keresztáldozatának gyümölcsében viszont egyedül hit által lehet részesülni. Csak hittel lehet megragadni és elfogadni a Jézus halálán nyert bűnbocsánatot és örök életet. Bár Jézus mindenkiért életét adta, Isten is mindenkinek kínálja áldozatának gyümölcseit, de érvényes Luther mondása is: „Annyira a tied, amennyire hiszed!” A hit az a „lelki végtag”, amellyel a felkínált ajándék után nyúlhatunk, amellyel megragadhatjuk és birtokba vehetjük. Mindebből nem következik, hogy az ószövetségi ember életében a hit csak amolyan fölösleges ráadás, a köteles penzum túlteljesítése lett volna. Az ószövetségi ember is tudta, hogy Istennek lehetetlen hit nélkül tetszeni. Habakuk igéje is ezt húzza alá: „az igaz ember a hite által él”. A szöveg összefüggéséből láthatjuk: hit nélkül nem tud megállni, és - a szó szoros értelmében - nem tud életben maradni a próbatétel idején, azokban a napokban, amikor Isten jóságát, hűségét, igazságát közvetlenül nem tapasztalja. Luther is tanítja, hogy a hit ilyenkor egyet jelent a várakozással. Habakuk így mondja: „...figyelek várva, hogy mit szól hozzám, és mit felel panaszomra. ” Ezt a várakozást a hit sosem adja föl, mert bizonyos, hogy Istennek van szava ahhoz, ami történik. A hívő nem tud beletörődni, hogy az legyen hozzá az Isten utolsó szava, ami a nemkívánatos, próbás vagy éppen csapásként átélt eseményekben megnyilvánul. Tudja, hogy ezekkel az eseményekkel is Isten „szólítja meg” őt, de ragaszkodik hozzá, hogy Isten „mást is fog még mondani”. A hívő ilyenkor nem Isten verbális megnyilatkozására vár, hanem meg van győződve arról, hogy Isten a szorult helyzetben mondott imádságára, a mélységből jövő kiáltására (130. zsoltár) előbb-utóbb szabadító tettekkel felel. Isten válaszára várni annyi, mint szabadító tettére várni! Valószínűleg ezért került Habakuk igéje is éppen Jeruzsálem pusztulásának emlékvasárnapjára. Azon a szomorú napon, amikor Titus hadai bevonultak a szent városba, ahol akkor valóban nem maradt kő kövön, a hívő keresztények szívében ott élt a meggyőződés: a látszat ellenére sincs minden veszve! Az áldozati kultusznak ugyan vége van, a lévita papságnak is vége van, még sincs vége mindennek! Mert nem lehet, hogy ez legyen Isten utolsó szava Jeruzsálemhez! Egyvalami azonban nem kerülhető meg: ez a hit. Hit, de nem az ellenségénél is hatalmasabb fegyverek erejében - hiszen ezek a fegyverek nem sokkal később, a Bar Kochba vezette újabb szabadságharc idején is megszégyenültek. Istennek bizonyosan lesz még szava Jeruzsálemhez, de ez nem a régi újrakezdését, hanem az új kezdetét fogja jelenteni. Azt a Kezdetet, aki nem más, mint Jézus Krisztus. Azt a napot, amelyen Jeruzsálem népe többé nem „Feszítsd meg!”-et kiált rá, hanem így köszönti: „Áldott, aki az Úr nevében jön! ” Véghelyi Antal IMÁDKOZZUNK! Urunk, te talpra állítottál minket, valahányszor elbuktunk, és mi mégsem értettük meg szavad, mert mindig azt akartuk újrakezdeni, amit megítéltél. Adj népednek - egyházadnak - ma is új kezdetet a Jézus Krisztusban. Ámen. Oratio oecumenica Urunk, Istenünk! Könyörülj rajtunk, hogy ne a félelem és a bizonytalanság vegyen erőt rajtunk, amikor a jövőre gondolunk! Add, hogy őszinte hittel rád bízzuk egész életünket! Te többször is próbára tettél már minket, és mindannyiszor bizonyítottad, hogy aki benned bízik, nem szégyenül meg. Mutasd meg a helyes utat, és ha letértünk róla, kérünk, vezess vissza, hogy tiszta szívvel szolgáljunk neked! Köszönjük, hogy prófétáid, szolgáid és legfőképpen egyszülött Fiad által kijelentetted akaratodat. Hadd érezzük meg dorgáló szavaidon keresztül is atyai szere- tetedet, hiszen mindig a javunkat munkálod. Ezért kérünk: adj halló fület, engedelmes szívet, őszinte jóakaratot mindannyiunknak, hogy szavaid meghallgatásra találjanak. Köszönjük a nyár eddigi szépségeit, próbatételeit és a pihenés lehetőségét is. Köszönjük a közelgő nemzeti ünnepet. Adj hazánknak békességet és jó előmenetelt, hogy boldogan és biztonságban élhessünk családunk körében! Adj bölcs és felelős döntést minden szinten, hogy mindannyian érezhessük oltalmazó és vezető kezedet! Legyen áldásod azokkal, akik még úton vannak, pihennek, hogy erőt gyűjtsenek a rájuk váró munkához! Segítsd meg a betegeket, a gyengéket és szegényeket, hogy mindig legyen mellettük valaki, aki gyógyítja, bátorítja, vigasztalja és segíti őket a te nevedben! Ments meg, Urunk, a gőgös elbizakodottságtól, és adj őszinte lelket, amely minden körülmények között benned bízik. Kérünk, taníts minket igaz és élő hittel szolgálni azon a helyen, ahová állítottál bennünket! Segíts, hogy bölcs előrelátással készüljünk az előttünk álló feladatokra és kihívásokra. Taníts meg hálát adni az elért eredményekért, a mindennapi kenyérért, családunkért, szeretteinkért! Ne engedj tévelyegnünk és hamis önbizalomban élnünk! Add Szentlelkedet, hogy ő vezessen a helyes úton, és hogy életünk jó gyümölcsöket teremjen! Urunk! Te tudtunkra adod, hogy előbb-utóbb számot kell adnunk hitünkről és cselekedeteinkről. Segíts minket, hogy felkészüljünk erre a találkozásra, és idejében komolyan vegyük üzenetedet! Jézus Krisztus érdeméért kérünk: bocsásd meg vétkeinket és mulasztásainkat, és hallgasd meg imádságunkat, amikor az ő nevében így imádkozunk: Mi Atyánk... :••• SAROK 3 £ 5 6 3 NÉZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN 10. A görög katolikus istentisztelet gazdagsága (II.) Az elmúlt héten dr. Ivancsó István professzor segítségével megtehettük az első lépéseket görög katolikus testvéreink istentiszteleti életének megismerésében. Szó volt a húsvét meghatározó szerepéről, a liturgikus nap nyolc részéről, a liturgikus hét eseményeiről, a zsoltárokról és a bibliai imádságokról. Ma továbblépünk. (H. K.) Szent Liturgiánk lényegét tekintve különbözik minden más szertartástól, illetve istentisztelettől. Ugyanis míg azok imádságok, ez áldozatbemutatás. Vagyis Jézus Krisztus áldozatának - szenvedésének, halálának, feltámadásának - megjelenítése. S roppant fontos a szóhasználat: megjelenítésről van szó, nem pedig megismétlésről - ez nem lenne lehetséges, de szükség sincs rá. Jézus Krisztus ugyanis az ő áldozatával „egyszer s mindenkorra” megszentelte az embert, végbevitte a megváltását (Zsid 10,10). A Liturgia tehát ezt az üdvözítő tényt teszi jelenvalóvá, amikor ünnepélyes külsőségek között zajlik. Felfedezhető benne a bizánci császári udvar pompája (ne feledjük: az 5. század a liturgia fejlődésének fénykora!), bár nem embernek, hanem a tökéletes szépségnek, Istennek akarja megadni a tiszteletet. A gyertyák és mécsesek misztikus fénye, a gomoly- gó tömjénfiist, a megszentelt ikonok sejtelmes tündöklése, a szárnyaló ének mind-mind erre irányítja a figyelmet. A fejlődés folyamán jól meghatározható három részre tagolódott a Szent Liturgia. Az első rész az előkészület (a pap felkészülésétől öltözködésén át az áldozati adományok, a kenyér és bor előkészítéséig). A második a hitjelöltek liturgiája, melyet a tanítói résznek lehet nevezni (apostoli olvasmány, evangélium, prédikáció). A harmadik rész a hívők liturgiája, amelyben megtörténik Jézus Krisztus áldozatának bemutatása: a kenyérnek és bornak az ő testévé és vérévé való átlényegítése, majd a belőle való részesedés a szentáldozásban. - Természetesen mindez csak a Liturgia vázlatát adja, mert sok-sok imádság, könyörgés (ekténiák) és ének hangzik el közben. A bizánci egyház gondolatvilágának megfelelően mélységes szimbólumrendszer öleli körül a Szent Liturgiát mind bensőleg, mind külsőleg. Az előzőeket tekintve a hármas felosztást Jézus életére lehet alkalmazni. Az előkészület az ő rejtett életét jelképezi: a betlehemi eseményeket és az áldozatára való felkészülését idézi. A kehely és diszkosz a jászlat szimbolizálja, a takarói a pólyákat jelképezik; megjelenik még a diszkoszra állított csillag is, mely Jézushoz vezette a bölcseket. Közben pedig a pap imádságai szóban is alátámasztják ezt a szimbólumrendszert, a szentírási szövegeket idézve. A második rész Jézus nyilvános életét jeleníti meg, amelynek során bejárta a városokat és falvakat, hirdette országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és bajt a nép között (Lk 8,1). S íme, most a pap magasra emelve körülviszi az evangéliumot az oltáron, majd a hívek előtt magasra emelve felmutatja, hogy benne van az igazi bölcsesség; utána pedig felolvas belőle, az ige táplálékát nyújtva a híveknek. A harmadik rész már az áldozati cselekményt foglalja magába: Jézus földi életének utolsó napjait. Először a jeruzsálemi bevonulás részesei lehetünk, amikor a felajánlott kenyeret és bort ünnepélyes menetben hozza a pap az oltárra, Jézus önként vállalt szenvedését és áldozatát jelképezve. Aztán a Titkos Vacsorát jeleníti meg ez a rész, amikor Jézus ünnepélyesen felajánlja életét a mennyei Atyának, az átlényegített kenyérben és borban itt hagyva magát a híveinek; majd pedig a felajánlás beteljesítését a golgotái kereszten. S itt, a csúcsponton történik a másik szentáldozás is, amelynek során Jézus szent testét és vérét vehetjük magunkhoz. A pap legutolsó áldása pedig a földről eltávozó és mennybe emelkedő Úr búcsúzását jelképezi. Mindemellett hangsúlyozni kell, hogy a sok szimbólum mellett a lényeg nem szimbolikus, hanem valóságos, a Szent Liturgia megjelenítő ereje révén. Szembetűnő Szent Liturgiánk dra- matikus és dialogikus jellege mellett az is, hogy népnyelvű. Mindez nemcsak lehetővé teszi, hanem igényli is az aktív bekapcsolódást a szent szertartásba; nem lehet közben passzívan viselkedni. Fontos, hogy megőrizzük ősi értékünket, mely Aranyszájú Szent János (t 407) nevéhez fűződik, bár kialakulása csak az első ezredforduló után zárult le. Ivancsó István
