Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-08 / 32. szám
\ FwotWIi’liic Élet Szabad idő és felelősség Sokunk örömére még sokáig tart a nyári szünet. Mit csináltak gyerekeink eddig, mit tervezhetünk még számúkra? Azt hiszem, a felnőttek, a szülők nehezen tudnak igazán kikapcsolódni, bár ők is nagyon várják a nyári szabadságot, a családdal együtt tölthető, szépnek ígérkező napokat. Ám nekik nagy teher lehet a fokozott teljesítménykényszer, a sokszor bizony nem csak nyolcórás munkaidő. Ez különösen igaz a nyári szünet idején. A szülők szabadsága mindenképpen rövi- debb, mint gyerekeik hosszú nyári szünete. Még nehezebb a helyzetük a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek. Sajnos ők nagyon sokan vannak... Mi legyen a kisebb-nagyobb gyerekekkel, ha nincs kéznél olyan családtag, rokon, akivel szívesen vannak? És gyerekeink számára mi a nyár? Csupán az idő múlása? Unatkozás? Önfeledt boldogság? Hobbival töltött idő? Szabadulás az állandó iskolai kötöttségektől? Barátokkal töltött kellemes napok-hetek? Értelmes és hasznos elfoglaltság? Meggyőződésem, hogy nagy a család felelőssége. Gyerekeinket és ifjainkat jó példával kell segítenünk, hogy most irányításunkkal, később pedig saját felelősségükre tudjanak saját maguknak és majdan gyerekeiknek is hasznos időtöltést találni. A gyerekek és a serdülők nagyon hamar észreveszik, hogy szüleik milyen értékek szerint élnek. Ha a szülők csak múlatják az időt, akkor a gyerekek sem tudnak majd mit kezdeni az idejükkel. Ha általában nem vonjuk be őket a családi munkamegosztásba, akkor nyáron sem fognak segíteni. Ha nem érzik a család gondjait és örömeit, akkor nem fogják átélni, hogy mindenki felelős mindenkiért. Ha érzelmileg elhanyagoljuk őket, akkor szerencsétlen esetben romboló szenvedélyekkel is megismerkedhetnek, mint a drog, a sokféle függőség. Mit tehetünk? Sokat kell együtt lennünk gyermekeinkkel, ugyanakkor jó értelemben vett önállóságukat is lehetővé kell tennünk. Ha nyugodtan elmondhatják, kivel barátkoznak, milyen élményeik vannak, mit csinálnak szabad idejükben, tudni fogják, hogy nagyon fontosak a számunkra. Milyen jó annak családnak, amelyben mindenki együtt tud lenni, amelyben a szabad időt szívesen tölti együtt a szülő, a kisgyerek és a nagykamasz! Napjaink rohanásában ez egyre nagyobb érték. Kell a pénz, dolgozni kell. Mind kevesebb családnak van lehetősége - az anyagiak szűkössége folytán - arra, hogy otthonától távol töltse a nyár egy részét. Milyen jó, hogy nem az elutazás a lényeg! Egy-egy szép kirándulás, természetjárás az egész család számára emlékezetes maradhat. Akkor különösképpen, ha évközben is voltak tartalmas, együtt töltött órák. A nyári szünetben ezen a téren is szabad és lehet megújulni, új hagyományokat teremteni, a régieket továbbvinni. Talán először találjuk meg és éljük át az együttlét igazi örömét? Nemrégen két gimnáziumban voltam érettségi elnök, és részt vehettem Aszódon az evangélikus oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok országos találkozóján. Természetesen szóba kerültek a nyári programok is, és szinte irigykedve hallgattam, hogy az iskolák milyen hasznos nyári időtöltést szerveznek diákjaik számára: külföldi és belföldi táborozásra, országjárásra viszik el őket, nemcsak a nyári szünetben, hanem a tanév közben is. Emlékszem, középiskolás éveimben mi építőtáborba mentünk nyaranta. Tanárként is többször volt részem ilyesmiben. Sok kedves, de még több fájó emlékem van; pedagógusként sokszor kellett megpróbálnom lehetetlennek látszó problémát megoldani. Szőlőkötözés, kapálás és egyelés, paradicsom- és burgonyaszedés közben sok (élettapasztalatot szereztem. De a táborok légkörére nem szívesen emlékezem vissza. Egyházi jellegű táborra azokban az időkben még csak gondolni sem lehetett. Ez az én nemzedékem életéből teljesen kimaradt. És mit tehet, mit tesz ma ez ügyben az egyház? Csak háttérnek jó, amikor tábort, nyaralást és hasznos időtöltést szervez a gyerekeknek és a fiata2004. AUGUSZTUS 8. - 9. oldal lóknak? Vajon ami egyházi szempontból jó és hasznos, az a gyerek számára is vonzó alternatíva lehet? Nagyon remélem, hogy így van, hiszen az egyházi táborokban sok jót és szépet tanulhatnak. Az emberi kapcsolatokon van a lényeg. Nagyon jó tudni, hogy egyre több gyülekezeti vagy országos táborba lehet menni. Testet-lelket felfrissítő, keresztény légkörben lehet embereket és szép tájakat megismerni, a régi barátságokat ápolni, új barátságokat kötni. Gyerekeink megtapasztalhatják, hogyan lehet Isten igéjével feltöltekezni. Egész életükre szóló tanítást és példát szívhatnak magukba. Ha gyerekeink azt látják, hogy szüleik a nyári szabadság idején sem feledkeznek meg a templomról, a gyülekezetről, hogy ilyenkor több időt szánnak Isten dolgaira, hogy ott is elmennek templomba, ahol a család nyaral, akkor a gyerekek is fontosnak fogják tartani, hogy - életkoruknak és érettségüknek megfelelően - lelkűkkel is törődjenek. Azt kívánom mindannyiunk számára, hogy szabad időnket tartalmas, egyéniségünket gazdagító tevékenységgel töltsük el. Adjunk hálát az Úristennek, ha újult erővel kezdhetünk a munkához és tanuláshoz, ha kicsit érettebbek lettünk Isten ismeretében is. Az egyház feladata, hogy ehhez megadja a kereteket. A mi felelősségünk, hogy kihasználjuk-e. Thiering Etelka Családban vagy az idősek otthonában? „Tisztelt Lelkésznő! Tanácsát és segítségét szeretném kérni, hogy helyes döntést hozhassak egy rendkívül nehéz élethelyzetben. Szeretett édesanyám nyolcvanéves, és bár alapvetően el tudja látni magát, mégis állandó felügyeletre szorul. Második éve lakik velünk, és úgy érzem, hogy már nem elég számára az a törődés, amelyet nyújtani tudunk neki. Feleségemmel együtt hajnalban indulunk dolgozni, és többnyire csak késő délután érünk haza. Gyermekeink kollégisták, úgyhogy gyakorta még hétvégén sem jönnek haza. Nem szívesen vinném szegény anyámat szere- tetházba, de attól tartok, hogy egyszer valami baja lesz itthon egyedül. Mit tegyek?” Kedves Károly! A francia írónő, Simone de Beauvoir alapos kutatómunka után Az öregség című könyvében összegzi, hogy különböző korokban és népcsoportoknál milyen bánásmódban részesültek az idős emberek. A pogány néptörzsek általában kirekesztették öregjeiket a közösségből, és egy csendes helyen, némi elemózsiával magukra hagyták őket. Míg egyes eszkimó törzsek egyszerűen kitették a súlyos betegeket és az idős embereket a hóba, jégre, addig a kínaiak komoly tiszteletet tanúsítanak irántuk. A közigazgatásuk élén mindig a bölcs öregek álltak. Izrael népénél ezen a téren is az isteni parancs volt érvényben: „Tisztelt apádat és anyádat” (2Móz 20,12), és ez összekapcsolódott a hosszú élet ígéretével, így tehát a fiák nagyra értékelték az apai áldást. Mindhalálig gondoskodtak felmenőikről, sőt, ha lakóhelyet változtatott a törzs, az ősök tetemét (csontjait) is magukkal vitték (1 Móz 50,25). Ma más a helyzet. Az idős, gondozásra szoruló családtagok ellátásáról többnyire állami és egyházi szervek gondoskodnak. Hazánkban sok az idős ember, így nem mindenki kaphat azonnal helyet a választott intézményekben. Az is igaz persze, hogy nem minden felnőtt gyermek kívánja „szeretetházba” adni megöregedett, magukat ellátni már nehezen tudó szüleit. Minden elismerést megérdemelnek azok a rokonok, akik hozzátartozóikat hűséggel ápolják még nehéz körülmények között is. Természetesen előadódhat olyan helyzet is - mint például az önök esetében -, hogy minden jó szándék ellenére sem tudják maradéktalanul megoldani az idős szülő elhelyezését, ellátását. Bizony az időskori agyér-elmeSzesedés EvÉlet - LELKI SEGÉLY velejárója a nagyfokú feledékenység. Sokszor okozott már súlyos balesetet az, hogy a dédmama elfelejtette elzárni a gázt, kikapcsolni a vasalót. Arról már nem is beszélve, hogy milyen nagy bajt okozhat, ha a nagypapa nem veszi be időben a gyógyszereit, vagy ha nem tud orvost hívni egy hirtelen rosszullét esetén. Kedves levélíró testvérem is nyilván ezért aggódik, és úgy véli, hogy édesanyja nagyobb biztonságban lenne az idősek otthonában. Szeretettel javaslom, hogy két dolgot vizsgáljon meg alaposan - azért, hogy valóban megbánhatatlan döntést hozzon -, mielőtt dönt. Tehát: Mi a szívének az igazi szándéka, amikor megőszült édesanyja ápolását másokra kívánja bízni? És mit szeretne az édesanyja? Szívesen beköltözne-e egy szeretetotthonba, vagy csak szenvedne ott? Ha az első kérdésre tiszta szívvel tudja felelni, hogy szándéka nem más, mint az, hogy édesanyja számára a lehető legjobb ellátást biztosítsa orvosi felügyelet mellett, akkor nem kell lelkiismeret-fűr- dalást éreznie. Hiszen előfordul, hogy az idős szülőket befogadja ugyan a család, de a szeretetlen környezetben mégis úgy érzik magukat, mintha idegenek lennének. Szomorúan, könnyes szemmel, csöndesen panaszolják, hogy feleslegesek lettek, hogy már nem kellenek senkinek. Közmondásszerűen emlegetjük, hogy „egy édesanya fel tud nevelni akár öt gyermeket is, de az öt gyermek nem képes megápolni az édesanyát”. (Természetesen az sem ritkaság, hogy a szeretetotthonban igazi otthonra lel az idős ember, és hozzátartozói is lelkiismeretesen látogatják őt, kívánságait lesve.) Keresztény hívő ember számára meghatározó, hogy engedelmes gyermeke legyen mennyei Atyjának, hiszen „ ...az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki lelkedet őrzi, ismer; ő megfizet az embernek cselekedete szerint" (Péld 24,12). A második kérdés ugyanilyen fontos. Nem szabad az idős ember feje fölött dönteni. Tilos félrevezetni, megengedhetetlen dolog félinformációkkal, ígérgetésekkel bizonytalanságban tartani őt. Mindez sértő és megalázó. Ki kell kérni a véleményét, meg kell vizsgálni szándékait, kifürkészni vágyait. Gyakori tapasztalat, hogy a megözvegyült, beteges szülő szívesebben töltené idős napjait egy kényelmes otthonban, ahol kiszolgálják, érdekes elfoglaltságot nyújtanak számára, lelki élete van, és rendszeres az orvosi felügyelet. Sokat segít, ha a választott intézmény hozzájárul, hogy az idős ember megszokott, szeretett tárgyait is magával hozhassa új környezetébe. És ami a legfontosabb: tiszteletben kell tartani az emberi méltóságát. Semmi sem lehet szörnyűbb annál, mint amikor a védtelen gyönge kiszolgáltatottja lesz a hatalmaskodó erősnek. Sajnos tagadhatatlan, hogy némelyik idősek otthonában nincs olyan el- és befogadó légkör, hogy a tisztességben megőszült emberek valóban jól érezhessék magukat. Vajon mennyit ér a test gondos ápolása, ha a léleknek nélkülöznie kell? Kedves testvérem! Gondolt már arra, hogy édesanyjával felkeresse egyházunknak a lakóhelyéhez legközelebb eső szeretetotthonát? Nagyon fontos, hogy ő maga lássa, hol élne a jövőben, és eldönthesse, tetszik-e neki vagy sem. Megfontolandó, hogy érdemes lenne-e szeretett édesanyja mellé igénybe venni a Hospice házi betegápoló szolgálat segítségét, vagy esetleg egy olyan család- segítő szolgálathoz fordulni, amely napi néhány órára szakképzett ápolót biztosítana. Ha pedig mégis az idősek otthona mellett döntenének, jó ötlet, hogy minden hétvégén kihozzák az édesanyát, és közös programot terveznek! Kedves Károly! Nagyon megtisztelő, hogy életüknek ebben a döntő szakaszában hetilapunk e rovatának a segítségét is igénybe veszik, hogy édesanyjának sorsa a továbbiakban is megnyugtatóan alakulhasson. Szívesen rendelkezésére állok édesanyja lelki gondozásában is. Testvéri üdvözlettel: Szókéné Bakay Betarix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére: 1085 Budapest, Üllői út 24. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. Tisztelettel és szeretettel meghívjuk 2004. augusztus 19-én 17 órára a budapesti Szilágyi Dezső téri református templomba a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház által közösen tartandó ünnepi istentiszteletre. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke Magyarországi Református Egyház D. Szebik Imre elnök-püspök Magyarországi Evangélikus Egyház HETI Ú T RAVA L Ó Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bktak. attól többet kérnek számon. (Lk 12,48b) Szentháromság ünnepe után a kilencedik héten az Útmutató reggeli igéi arra biztatnak, hogy az okos sáfárhoz hasonlóan jó és hű (nem pedig gonosz és rest) szolgaként éljünk, engedelmesen. Krisztussal közösségben, szem előtt tartva vezérigénk „mércéjét”. Ezen a „mércén” mindenki a Szentlélek adományaként kapott saját képességeihez mérten méretik meg. Talentumainkat képességeink szerint szolgálatra kaptuk Urunktól. Tőlünk csak a hűséget kéri majd számon: „Mert mindenkinek, akinek van. adatik, és bővelkedni fog" (Mt 25,29) ura ünnepi lakomáján, Isten országában, hiszen „ nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait ” (Lk 8,10). Pálnak is ez a célja, s életében mindent ennek rendel alá. Kijelenti, hogy „ami nekem nyereség volt. kárnak ítéltem a Krisztusért. (...) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra" (Fii 3,7.11). Salamon is sokat - bölcs és értelmes szívet - kapott az Úrtól, s ezt a képességét jól használta: visszaadta az élő gyermeket a szülőanyjának. Ezért Izrael lakói „félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot" (IKir 3,28). Ezékiel próféta Istentől kapott hivatása: őrálló, szolgálata pedig a figyelmeztetés. A mérce: ha ezt teszed, „megmented a lelkedetha nem, a bűnös „vérét tőled kérem számon" (Ez 3,19.18). Mind az Isten eredeti rendje szerinti házasság, mind a „mennyek országáért” végzett szolgálat miatt önkéntesen vállalt házasság nélküli élet Isten ajándéka, és nem emberi „teljesítmény”! De „ nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott " (Mt 19,11) ez a talentum. A kérdésben „illetékes” Páltól ezt a figyelmeztetést és tanácsot kapjuk: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen. (...) és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. ” (Ef 5,15.20) A „felülről adatott” e világi hatalommal rendelkező Pilátusra és a zsidók vezetőire is sokat bíztak, és majd többet kérnek tőlük számon: Jézus halálát. „ Pilátus így szólt a zsidókhoz: »íme, a ti királyotok!« (...) A főpapok így válaszoltak: »Nem királyunk van, hanem császárunk!«" (Jn 19,14.15) János evangélista szerint Jézus úgy halt meg, mint az igazi páskabárány; s ezzel az Úr szenvedő szolgája - ismerve Atyja akaratát - a legtöbbet tette a rábízottakért. így adott példát vezérigénk „mércéjét” betöltve „mindenkinek”, aki hű és okos sáfárként teljesíteni akarja ura akaratát. Mi nem védekezhetünk majd azzal, hogy nem ismerjük Urunk akaratát (Lk 12,42-48)! S hogy ne jussunk a „hűtlenek sorsára”: „Jézus hív: »Jertek énutánam! / Hűségesen kövessetek! / (...) Rossz tanítvány, ki tétlen vár, / ha Mestere előtte jár.«” (EÉ 438,1.3) Garai András
