Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-08 / 32. szám
2004. AUGUSZTUS 8. - 3. oldal Evangélikus Élet Az egymásrautaltság szabadsága Találkozás Lányi Andrással Az ötödik evangélikus ifjúsági találkozón délelőttönként úgynevezett nagyelőadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, melyek valamilyen módon a mottóul szolgáló evangéliumi igéhez („Ti vagytok a világ világossága”) kapcsolódtak. A „Világosság és ember” témakörét Lányi András filmrendező, író, filozófiai tárgyakat oktató tanár igyekezett alaposabban körüljárni.- Fejtegetését azzal a megállapítással kezdte, hogy az európai ember önpusztító lénnyé vált, majd így folytatta: „Azért ártunk, mert rosszban vagyunk önmagunkkal. ” Ön szerint kire vagy mire haragszik a mai ember?- A probléma lényege érzésem szerint az „én” szűkös felfogása. Úgy gondolom, hogy önmagamat csak másokkal szemben, emberségemet csak a természettel szemben tudom meghatározni. Ez ellen a kívülállás ellen testünk, lelkünk tiltakozik.- Akkor talán tennünk kellene valamit...- Ez nem olyan egyszerű, mert csak a magunk világképének keretén belül tudunk gondolkodni. Azon kellene többet elmélkednünk, hogy én nem az vagyok, ami a világtól elválaszt, hanem ami azzal összeköt.- És mi köti össze az egyént a világ- | gal? -c- A kapcsolat. Az öntudat. Egy Paul < Ricoeur nevű filozófus szerint meg kell g próbálnom úgy gondolni magamra, mint S. másokra, és másokra úgy, mint önmagámra. A megoldás érzésem szerint valahol ebben rejlik. A normál európai énkép határt állít az én és a világ közé, ahelyett, hogy megpróbálná áttörni azt, és nagyobb nyitottságra, valódi emberi kapcsolatok kialakítására törekedne, szavaival és tetteivel egyaránt.- Amikor a világgal és az embertársainkkal való viszonyt elemezte, többször használta a szeretet és a szabadság fogalmát is.- Természetesen. Hiszen önmagámban nem lehetek szabad, önmagámban nem tudok szeretni. Önmagámban tulajdonképpen nem lehetek semmi. Személlyé csak más emberek tehetnek. Szabaddá csak más emberek tehetnek. A peretetet is csak másokon keresztül ismerhetem meg. Akit az anyja például nem szeret, hanem egy hanyag mozdulattal egy kuka tetején helyez el, abból nem lesz ember, hanem meghal. Ha ember lesz belőle, akkor is lelki sérültté válik. Az, hogy én vagyok, és az, hogy ráadásul személy vagyok, azt jelenti, hogy szeretetet kaptam. Aki nem kapott szeretetet, nem válhat emberré. galmak. melyek az egyházak feladatára és felelősségére különösen is felhívják a figyelmet.- Az egyházak vonatkozásában nem szeretnék nyilatkozni. Az egyének szintjén pedig - ahogyan arra az előadásomban is utaltam - a lényeges különbséget nem hívők és nem hívők megkülönböztetésében látom, hanem abban, hogy valaki kapcsolat- és párbeszédelvű módon gondolkodik-e vagy sem. Hogy önmaga és mások megértésére törekszik-e vagy sem. Hogy felismeri és elfogadja-e azt a tényt, hogy a szabadság egyetlen, em- Igencsak kemény szavak ezek, főként, ha arra gondolunk, hogy a szere- tetre mindannyian ki vagyunk éhezve.- Igen. De azt elfeledjük, hogy mindaz, amire szükségem van, vagyis mások szeretete, törődése csupa olyan dolog, ami nekem nem adatik meg automatikusan. Csak mások adhatják meg önszántukból. Egymás megértésének másik fontos alapfeltétele még a jóindulat és a bizalom. Ha nem bízunk a kommunikáció lehetőségében, akkor nincs párbeszéd.- Szabadság, szeretet, megértés, bizalom. Mind-mind alapvető keresztény foberhez méltó módját nem a függetlenség, hanem az egymásrautaltság, a kölcsönös függőség jelenti. Ebből a szempontból nézve igazat adok önnek abban, hogy ez a fajta hozzáállás valóban megfelel a keresztény etikának. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom az elmondottak summáját, azt mondanám: még mindig jobb egymásért, mint egymástól szenvedni. Teszem ezt olyan emberként, aki ugyan nem hisz, ám nem tud más etikát elképzelni magának, csak a krisztusit. Gazdag Zsuzsanna Rövid szöveges üzenet A téma nemcsak az utcán hever, hanem néha a templompadban is... De vegyük csak sorra, mit is láttam a közelmúltban azon a kánikulai vasárnap délelőtti istentiszteleten! Már az gyanús volt, hogy látótávolságon belül, a hosszú templom- pad másik vége felé egy számomra ismeretlen, középkorú úr az első oltári szolgálattól kezdve folyamatosan meredten néz lefelé. Azt gondoltam, biztosan imádkozik, de mert a felcsendülő énekversek sem zavarták meg abban, amivel foglalatoskodott, egy oldalpillantással megfejtettem a titkot: az úr folyamatosan üzenetet ír! Nem is olyan rövidet, mert bizony, eltartott az a prédikáció kezdetéig is. Eddig nem is gondoltam, hogy a templom hűvösében milyen, eddig ki nem aknázott lehetőségek rejlenek még! De az üzenet minden bizonnyal csendben elszállt, mert az úr az igehirdetés közben sűrűn elővette kézi készülékét: láthatóan a választ leste. Többfunkciós templomunk lehetőségei tehát újabbal bővültek. A méternyi vastag falak ellenére a rövid és kevésbé rövid szöveges, de a szöveg nélküli (szívből jövő) üzenetek is akadálytalanul eljutnak innen a címzetthez. Nincs itt összevissza zavaró (diabolos) tényező, jók a sugárzási feltételek és a térbeli viszonyok. (Közelebb vagyunk az éghez?!) Gondolom, csak egy akadálya lehet a kommunikációnak: ha készülékünk energiatartalékai vészesen fogyni kezdenek. Én azt tapasztaltam, hogy ilyenkor van leginkább szükség az újratölt(ekez)ésre. A hit energiái nem csökkenhetnek olyan alacsony szintre, hogy ezt a szívből jövő halk sóhajt is meg ne hallja és hallgassa a minden üzenetek ismerője, s a szükséges új erő is még éppen időben érkezik meg, ha ki nem kapcsoljuk közben magunkat ebből az erőtérből. Ezt felfedezve elkezdtem drukkolni az ismeretlen hangtalan szövegelő ellen: bárcsak ne érkezne meg addig a földi válasz, ameddig a mennyei adásidő tart, hogy fülei sztereó parabolaantennáin át a szívébe érjenek el annak a rövid, de tömör üzenetnek a szavai, amelyet minden mobil és immobil hallgatónak küldött János apostol ezen a délelőttön, és lelkészünk szinkronizált, hogy magyarul is megértsük, és válaszoljunk is rá: „Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjatok: örök életetek van" (ÍJn 5,13)! Az üzenet vételét illik nyugtázni is. A szívből jövő, visszaigazolást jelző hálaszavak (imádságok) és a tettek képüzenetei gyorsabban feljutnak az Úr elé - akivel valóban jobb lehet ez a hiábavaló világ is -, mint bármelyik, földi átjátszó- állomáson át a szomszéd városba küldött emberi üzenet. Ez esetben viszont elmaradt ez a látható visszajelzés, és ellendrukkolásom is eredménytelen maradt: az .ismeretlen úr, aki az Úr számára nem ismeretlen, itt hagyva csapot-papot, jóval az istentisztelet vége előtt - amint megérkezett a várva várt üzenete - sietősen távozott. Gondolom, az üzenet nyomába eredt. Csodálatos, majdnem mindent tudó készülékének memóriája nem rögzítette sem MP3, sem szöveges formátumban Jánosnak ezt a kétezer éve elküldött és most számunkra is megszólaló üzenetét, de az a reménységünk, hogy a mindent megelevenítő Lélek képes azt akkor és oda postázni a szívek hangpostájára, amikor és ahol arra éppen a legnagyobb szükség van; hiszen az ő frekvenciáján még soha nem volt adáshiba! A hiba, mint tudjuk, csak a mi készülékünkben lehetséges. De akinek van füle a hallásra, és szeme az olvasásra, az minden kiegészítő eszköz nélkül is tudhatja és hiheti a jelen időben és non-stop közvetített igazi jó hírt: „Örök életetek van”! Ne töröljük ki ezt a rövid szöveges üzenetet soha a szívünkből, mert e földön valóban az öröklét a tét, még akkor is, ha más, életfontosságúnak tűnő, sürgős üzenetet kapunk. A süllyedő Titanic óriáshajóról már későn adták le ezt az igazán rövid, hárombetűs szöveges üzenetet, az S. O. S. jelzést: „Mentsétek meg lelkeinket!” De előzőleg a jéghegy veszélyére figyelmeztető jelzésekre a rádiósuk így válaszolt: „Hagyjatok már békén!” S mintegy végső hangüzenetként, a zenekar az utolsó percig ezt az éneket játszotta: „Hadd menjek, Istenem, / Mindig feléd” (EÉ 521).-i-s Igény alulról - segítség felülről Nagy találkozás Tiszadobon Határon túli magyarok ökumenikus tábora Ha valaki hittantábor szervezésébe fog, arra is számít, hogy valami különlegeset, a hideg téli napokon is lelket melengető élményeket szerez majd, hiszen sok lehet a nehézség, és a néha pusztában elveszőnek hitt hívogató szavak miatt el is csüggedhet az ember. Mégis újra és újra belevág, aki hittel hiszi, hogy ha csak egy olyan gyermek is marad a tábor végére, aki valami maradandót visz haza lelkében, akkor semmi sem volt nagy áldozat. (Folytatás az 1. oldalról) A már figyelemreméltó hagyományokkal rendelkező Nemzetközi Ökumenikus Tábor idei 95 résztvevője közül sokan nem először töltötték Tiszadobon az esztendőnek ezt a hetét, a tábor mottója - A nagy találkozás - tehát utalhatna akár erre a körülményre is. A téma- választás azonban valójában bibliai vonatkozású. Az elmúlt években az Ószövetségből és az Újszövetségből választott felváltva egy-egy bibliai személyt a programért felelős „nemzetközi” és ökumenikus lelkészcsapat, amelynek a tevékenységét a nyíregyházi Sztankó Gyöngyi és Laborczi Géza evangélikus lelkész fogja össze. Jónás, Mózes, Dávid, illetve Jézus, Péter, Mária, Jákob nyomán a tiszadobi előadások, a reggeli és esti áhítatok a bibliai találkozások s főleg a Jézussal, illetve az Úrral való találkozás lényegét igyekeztek feltárni a fiatalok előtt. A bibliai példázatok megismertetésén túl ez a tábor a kezdetektől fontos feladatának tartja, hogy a résztvevő tizenéves fiataloknak felmutassa a helyes utat, a megfelelő megoldásokat saját életük aktuális problémáira. A tábori programok megszervezésekor ezért nem csupán a délelőtti előadások témáját, az áhítatok igéjét igyekeznek gondosan megválasztani, hanem olyan egyéb elfoglaltságot és programot is kínálnak a Tiszadobon töltött egy hétre, amelyek továbbgondolkodásra késztetik a kisebbségi sorban élő és épp az élet nagy kérdéseivel viaskodó vagy netán a hitüket megerősíteni akaró, fiatal éveiket élő résztvevőket. A tábor hagyományai szerint mindezt a közösségben szerzett-átélt élmények, a megtapasztalt szeretet révén lehet elérni, a program ennek megfelelően gazdag és színes volt idén is. Az önkifejezés, az alkotás és az ismeretszerzés megannyi formáját kínálták a különböző munkacsoportok: a kerámia-, festő-, bábos-, fafaragó-, színész-, zenész-, énekkari, néptáncos és rádiós foglalkozásokon bámulatos teljesítményekkel ajándékozták meg egymást a táborozok. Ez nyilvánvalóvá is vált, amikor a záróesten megtartották bemutatójukat. A tizenötödik ökumenikus tábor minden bizonnyal feledhetetlen találkozásait biztosította a finn Exit, a nagyváradi Talentum együttes, illetve Gryllus Dániel koncertje is. A határon túli fiatalok ökumenikus táborának akad olyan résztvevője, aki eddig minden évben itt volt, s jó néhány házasságot is számon tartanak az itteni találkozások nyomán. De az még ebben a körben is különlegességnek számított, hogy keresztelőt ünnepelhettek Tiszadobon: a kolozsvári Vörös Alpár és Sárközy Zsuzsanna életében oly meghatározójelentőségű ez a hely, hogy az egyesztendős Adám keresztelőjére itt kerítettek alkalmat unitárius szertartás szerint. Az idei találkozás a tiszadobi Andrássy-kastélyt övező parkerdő több száz éves tölgyfája alatt megtartott záró istentisztelettel ért véget, s a résztvevő fiatalok úgy térhettek haza, hogy választ kaptak a jövő évi tábor témájára vonatkozó kérdésükre is. Az Illyés Közalapítvány és a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával megvalósuló Nemzetközi Ökumenikus Tábor jövőre Dánielről szól. A részleteket szeptember 21. és 23. között dolgozzák ki a tábor vezetői a Székelyudvarhelyen tartandó összejövetelükön. Veszprémi Erzsébet Nem akadály, ha valaki nagy gyülekezet, népes hittanos csoport és iskolai háttér nélkül, „hivatalos” támogatás híján szervez hittantábort, mert akkor máshonnan érkezik majd a segítség. A győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ vegyes felekezetű diákjai és néhány máshonnan érkezett gyerek így kerültek július utolsó hetében a Vas megyei Uraiúj faluba, ahová a korábban ott szolgáló, ma Győrött élő lelkész házaspár - Me- nyesné Uram Zsuzsanna és Menyes Gyula - tér vissza évről évre, hogy tábort tartson. A mostani szervezés azért volt rendhagyó, mert az igény a gyerekek részéről fogalmazódott meg. Nem volt plakát és hirdetés, hanem az előző évben ott táborozó gyerekek adták szájról szájra a tábor hírét: „Ha akarjuk, akkor lesz!” Riadóláncban hívogatták egymást; amikor már közel félszáz reménybeli táborozó gyűlt össze, azt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A Biblia jól ismert hegyeit (Ararát, Sinai, Mórija, Golgota, Olajfák hegye) feldolgozó hét valóban a Lélek áldásával telt el, mert a gyerekek nem csak a Ság hegyi buszkirándulást vagy a sárvári élményfürdőzést élvezték, hanem a délelőtti előadásokat is érdeklődve hallgatták. Nagy lelkesedéssel vettek részt a délutáni bibliaversenyeken, valamint a reggeli és esti áhítatokon is. Annak ellenére - vagy éppen amiatt hogy a városi élethez szokott, templomba ritkán járó gyerekek az egész hetet Isten házában, Isten igéjét hallgatva töltötték el, a végére mindegyikük megígérte: jövőre is eljön ebbe a kis faluba, és a barátját is hozza. Az áldásokkal teli hét utolsó estéjén senki sem csodálkozott azon, hogy a tábortüzet elmosni készülő sötét felhőkből csak annyi eső esett, hogy az alkonyat szürkeségéből kibukkanó nap egy - nagyon ritkán látható - teljes szivárványt rajzolhasson a horizontra, amely alatt mindenki azt érezte: így mosolygott a kis csapatra maga az Isten. Dr. Ajtony Zsoltné