Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-01-25 / 4. szám
4. oldal 2004. JANUÁR 25. Evangélikus Elet- A világ mely területén van most leginkább szükség az önök segítségére, aktív közreműködésére?- Több nemzetközi helyszínen vagyunk jelen. Pillanatnyilag két közel-keleti országra összpontosul segítségnyújtásunk: Irakra és Afganisztánra. Mindkét helyen nagyon komoly nemzetközi munka folyik, nem közömbös, hogy egy magyar protestáns segélyszervezet egy muzulmán közegben dolgozhat. Az ezzel ellentétes híresztelésekkel szemben a lakosság részéről nagyon szívélyes fogadtatásban részesültünk. Mindkét országban iskolákat építünk vagy újítunk fel, a magyar árakhoz viszonyítva meglehetősen kedvező feltételek között. Hat-tíz millió forintból megoldható olyan iskolák létesítése, ahol 500-1000 gyermek tanulhat kulturált körülmények között.- Mióta vannak jelen ezekben az országokban?- Irakban tavaly óta, Afganisztánban pedig 2001 decembere óta dolgozunk. Nem ez az első eset, hogy ilyen közegben tevékenykedünk. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Csecsenföldön 1995 óta vagyunk jelen. Az a tapasztalatunk, hogy az ilyen krízisövezetekben a lakosság nyitottan fogadja a külföldi segítségnyújtást. Különösen ha ez egy kis ország és nem egy világhatalom képviseletében történik.- Milyen nemzetközi partnereik vannak?- Több mint tízezer hazai támogatónk van, mindemellett igyekszünk nemzetközi forrásokat is mozgósítani. Szoros együttműködésben állunk az ACT Inter- nationallel. Ezt a szövetséget, amely az egyházi hátterű segélyszervezeteket tömöríti, az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség hozta létre. Támogatóként megemlíthető az EL) Humanitárius Szervezete, az ECHO, amely évente több száz millió eurót költ segélyezésre úgy, hogy ezeket az összegeket segélyszervezeteken keresztül juttatja el a rászorulókhoz. A magyarországi segélyszervezetek közül eddig egyedül a MOSZ írhatott alá együttműködési megállapodást az ECHO-val, ez az alapja annak, hogy pályázhatunk az Európai Unió pénzforrásaira. Az eddigiek során több ország külügyminisztériuma is támogatta már munkánkat. Egy másik fontos támogató lehet a mindenkori magyar kormány, hiszen az Európai Uniónak van egy olyan elvárása, mely szerint a nemzeti jövedelem egy bizonyos százalékát fel kell használni humanitárius és fejlesztési célokra - ennek egy töredékét használja fel pillanatnyilag Magyarország -, így a magyar külügyminisztérium is támogatóvá válhat. A jelenlegi kormány külügyminisztériuma eddig nem támogatott minket. (Az előző kormányzati ciklus alatt ötvenmillió forinttal járult hozzá a tárca a munkánkhoz.)- A nemzetközileg elismert partnerekkel való megállapodás, együttműködés egyfajta minőségbiztosítást is jelent a MOSZ számára. Mennyiben alakult át a szervezett segítségnyújtás az elmúlt években? Mindannyian emlékszünk még arra az időszakra, amikor spontán indultak el a teherautók mindenféle hasznos holmival, és önkéntesek igyekeztek segíteni legjobb tudásuk szerint...- Ma már nem abból áll a segélyszervezeti munka, hogy valamit összegyűjtők, gyorsan szétosztom, majd távozom. Nagyon átgondolt, szervezett és tervezett munkává vált ez a szolgálat, amelynek nagyon komoly pénzügyi háttere és elszámolási kötelezettsége van. Egy segélyakciót minden részletében alaposan meg kell tervezni, ha valóban segíteni akarunk, és nem a felszíni problémákkal foglalkozunk.- A humanitárius segítségnyújtáson kívül tevékenységük másik alappillére a Magyarországon végzett szociális munka...- Van egy elég kiterjedt intézmény- hálózatunk: 16 intézménnyel rendelkezünk. Ezek többsége az ország keleti régiójában helyezkedik el - nem véletlenül. Szerteágazó munkát végzünk, vannak olyan feladatok, amelyeket átvállaltunk az államtól. Ezekre természetesen megkapjuk a támogatást az önkormányzatokon vagy az illetékes hivatalokon keresztül. Ám vannak olyan feladatok is, amelyekre csak részleges állami támogatást kapunk, mégis felvállaltuk őket, mert fontosak a számunkra. Jelenleg egyik legfontosabb intézményünk a Budapest déli területét ellátó drogambulanciánk. Itt fontos megjegyeznem, hogy saját anyagi erőforrásainkból tartjuk fenn ezt a létesítményt. A családok átmeneti otthonait több városban is működtetjük. Krízishelyzetbe került embereknek próbálunk meg ezekben segíteni, akiknek a tartós munkanélküliség, a családon belüli erőszak vagy az alkohol miatt zsákutcába került az életük. Szociális központjainkban többek között gyermekjóléti szolgálat, munkaközvetítés, szociális étkeztetés, a hajléktalanok számára nappali melegedő, illetve jogsegélyszolgálat működik, de foglalkozunk házi betegápolással és a nyugdíjasok számára tanácsadással is.- Milyen irányelvek szerint végzik munkájukat?- Igyekszünk a szociális kihívásokra reagálni és komplex ellátást biztosítani, keresztény hitünkre alapozva minden tettünket. Fontos az elkötelezettség, a szakmai hozzáértés és természetesen a munkatársaink folyamatos képzése is.- Magyarország kis ország, mégis négy segélyszervezet működik hazánkban, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A sok bába közt nem vész el a gyerek? Hogyan értékeli a hazai segélyszervezetek egymáshoz való viszonyát?- Az itthoni helyzet nem jobb és nem rosszabb az általunk külföldön tapasztaltaknál. Nyilvánvaló, hogy egy olyan országban, ahol a katolikusok vannak többségben, a protestáns egyházak öszszefog- nak, és közös szervezetet hoznak létre. Inkább azt hangsúlyoznám, hogy a feladat- megosztás a lényeges. Ami bennünket illet, fontos azt látnunk, hogy mi nagyon erősek vagyunk a nemzetközi humanitárius munkában. Mi voltunk az elsők, akik külföldön megjelentünk, és azóta is tartósan jelen vagyunk egy-egy országban. Jó lenne azt mondani, hogy minden esetben mi koordináljuk a segélyakciókat. Nos, ez nem mindig sikerül. Ennek ellenére jó a kapcsolat a segélyszervezetek között, figyelünk egymás munkájára.- Hogyan értékeli a kormányzati szervekkel való együttműködésüket?- A szociális vonalon semmilyen törést nem tapasztaltunk. Ugyanolyan az együttműködés, mint korábban, olyan szakemberekkel dolgozunk, akik a jelek szerint pontosan tudják, hogy ebben a munkában minden szereplőre szükség van. Más a helyzet a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma esetében. Több javaslatot is tettünk az együttműködésre vonatkozólag, de eddig nem érkeztek pozitív visszajelzések. Úgy gondolom, hogy a humanitárius munkát nem lenne szabad politikai irányvonalak mentén felszabdalni. Szabó Szilárd Afganisztáni gyerekek A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat számlaszáma: OTP Bank Rt.: 11705008-20464565 Kokénál repetáznak a gyerekek. A szeretetszolgálat a karácsonyt megelőző napokban a fővárosban is osztott meleg ételt a rászorulóknak »NEM TUDOK JÓ LENNI...« A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat negyedik éve működteti a családok átmeneti otthonát Miskolcon. Az intézmény tizenegy lakórészében jelenleg 45 fő talál átmeneti menedéket az élet gondjai, bajai között. Az advent, a karácsony és az év vége az otthonban is megváltoztatta a gyermekek és a felnőttek mindennapi életét. Van olyan család, amelyik nagy várakozással tekintett az ünnepek elé, és van olyan, amelyik félelemmel és bizonytalansággal. Akad olyan család, amelyiknek ez volt az első karácsonya a saját otthon falain kívül, és vannak, akik négy-öt éve folyamatosan valamilyen intézményben töltik az ünnepet... Intézményvezetőként arra gondoltam, hogy megpróbálok egy kis adventi hangulatot varázsolni a lakószobákba. Meglátogattam tehát minden családot, s vittem egy-egy adventi koszorút és egy gyertyát, amelyet együtt gyújtottunk meg. A beszélgetések végén pedig minden családnál hagytam egy igés kártyát útravalóul... Estefelé van már, amikor bekopogtatok egy édesanyához, aki férjével és három gyermekével érkezett az otthonba. A férj azóta börtönbe került, az anyának így egyedül kell megküzdenie azért, hogy önálló otthont teremthessen magának és gyermekeinek. Az asszony örömmel fogad, hellyel kínál, a gyermekeit is leülteti az ágyra, a tévét kikapcsolja. Meggyújtom a gyertyát, majd együtt nézzük a kicsiny fényt. A csendet én töröm meg. Megkérdezem: tudja-e, mi ez a koszorú? Az édesanya bátran bólogat, és kezdi előhívni emlékezetéből mindazt, amit a gyermekkori hittanórákon tanult a karácsonyról. A beszélgetésből hamar kiderül, hogy a gyermekeinek már megvette az ajándékokat, és hogy az ünnepeket itt töltik az otthonban, nem mennek sehová sem. Nem jönnek a nagyszülők, és ők sem mennek. így jobb! - mondja az édesanya. Kérem, hogy mondja el, mit vár ettől a karácsonytól, milyen érzések vannak benne. Az asszony szeme könnybe lábad. Nem szól semmit. Próbálok neki segíteni: Most tölti először otthonban a karácsonyt? Igennel felel, és elmondja, hogy csak nagyon régi emlékei vannak a karácsonyról, és azok is vegyesek. Eszébe jutnak az éneklések, de ott van benne, hogy egyetlenegy ünnep sem telt el anélkül, hogy az édesapja és a rokonok ne öntöttek volna fel a garatra, elrontva ezzel az ünnep meghitt hangulatát. Még váltunk néhány szót, aztán elköszönök, átadom az igés kártyát, és folytatom az utamat egy másik családhoz. A következő állomásomon egy anya fogad, aki két fiával az apa italozása elől menekült az ökumenikus szeretetszolgálat otthonába. Az anya jelenleg is dolgozik, havi 20 000 forintot tesz elő- takarékosságba, szociális bérlakásra szeretne majd pályázni. A nagyobbik gyermek még nincs itthon, csavarog valahol a városban. A beszélgetésből megtudom a kisfiútól (5 éves), hogy Jézus Krisztus azt szeretné tőle, hogy jó legyen, és ne verekedjen annyit az óvodában, de ő nem tud jó lenni, neki verekednie kell. Próbálom biztatni, hogy nem szabad feladni, de ő lehajtott fejjel mondja maga elé: nem tudok jó lenni, nem tudok jó lenni... A családtól elköszönve azon gondolkozom, milyen jó lenne, ha mi, felnőttek ki tudnánk mondani, hogy nem tudunk jók lenni - egyedül, Isten nélkül nem. Másnap este tovább folytatom az utamat, újabb családokhoz kopogtatok be. Az egyik szobában apa, anya és három gyermekük vár rám. A kicsinyek izgatottan figyelik, hogy mit csinálok, körém gyűlnek, nézik a fellobbanó gyertya lángját. Az anya elmondja, hogy nagyon örül annak, hogy itt lehetnek az otthonban. Hosszú idő óta először nem kell félni attól, hogy beengedi-e őket a fóbérlő, illetve nem küldi-e le őket megint a pincébe, ahol bizony mínusz fokok voltak. Ráadásul két kisgyermeke melleit akkor újra várandós volt. Az anyának elcsuklik a hangja, nem folytatja, nem akar a gyerekek előtt sírni. Átadom az igés kártyát, és elköszönök. A következő lakórészben egy anya fogad két nagyobb gyermekével. Látom, hogy már megkapták az ajándékokat. Kikövetelték - mondja az édesanya. Kérem őket, mondjanak nekem néhány karácsonyi emléket, ami eszükbe jut. Látom, hogy a fiú arca dühös lesz, és elkezdi mondani: „Milyen emléket mondjak? Nekem soha nem volt karácsonyom! Anyám mindig elintézte, hogy ne legyen! Vagy intézetbe küldött minket az ünnepekre, vagy menekülnünk kellett apám elől anyám miatt! Anyám miatt még soha nem volt karácsonyom!” Az anya kétségbeesetten néz rám, majd rászól a lányára, hogy ő mondjon valamint. A lány csak hallgat. Majd csendesen, alig hallhatóan mondja, hogy egyszer kapott egy beszélő babát. A testvére rögtön rávágja: „Azt is szétszedte apa.” Az anya ismét rám néz, segítséget vár. Én pedig érzem, hogy tehetetlen vagyok. Kiveszek egy igés kártyát, és átadom a kisfiúnak: „Az Isten szeretet” - áll a kártyán. Továbbmegyek. Amíg átérek az egyik szobából a másikba, eszembe jut egy tavalyi karácsonyi beszélgetés: az édesanya azt mesélte el, hogy ő itt, az otthonban tölti eddigi élete legszebb karácsonyát. A miértre egyértelmű választ adott: - Gyermekkoromban apám vert - mondta. - Minden karácsonykor menekültünk a szomszédokhoz vagy a rokonokhoz. Miután megházasodtam, a férjem tette ugyanezt velem és a két gyerekkel. Ez az első olyan ünnep, amikor nyugodtan főzhetek, díszíthetem a fát, ünnepelhetünk és alhatunk. Ez egy igazi karácsony! Még 7-8 családot látogattam végig, egyre inkább küszködve és harcolva érzéseimmel. Az én célom az volt, hogy adventi hangulatot vigyek. Volt, ahol úgy éreztem, sikerül, volt, ahol azt gondoltam, lehetetlen, képtelenség. Volt, ahol nagy örömmel fogadtak, és volt, ahol alig várták, hogy elmenjek. De hiszem, hogy ezek a látogatások nem voltak hiábavalóak! Hiszem, hogy van értelme szólni a szeretetről, van értelme legalább öt percig végiggondolni, mi is történt akkor régen az ünnepek idején, és érdemes elmondani, hogy ott akkor elkezdődött valami, ami a mi szívünkbe is változást hozhat. Ez a változás talán akkor kezdődik, amikor azt tudjuk mondani, amit az a kisfiú: „Nem tudok jó lenni!” Egyedül, Isten nélkül valóban nem. Rácsok Balázs, a szeretetszolgálat miskolci intézményvezetője A IBÁffmJOTOTmiK 32 DL GÁ'LATÁlBAi 1 Beszélgetés Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatójával Az 1991-ben alakult Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat (MOSZ) Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert segélyszervezete (kiemelten közhasznú szervezet). Alapítói között ott találjuk a történelmi protestáns egyházakon kívül a metodista, unitárius és ortodox egyházakat, valamint bel- és külföldi magánszemélyeket. A nemzetközileg is elismert segélyszervezet közel száz munkatárssal dolgozik, jelen van a világ különböző válságövezeteiben. A MOSZ igazgatója, Lehel László evangélikus lelkész január 11-én a Deák téri gyülekezet meghívásának eleget téve tartott előadást a szolgálat szerteágazó tevékenységéről. A szeretetvendégséget követően kértünk interjút tőle.
