Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-01 / 31. szám
2004. AUGUSZTUS 1.- 9. oldal Evangélikus Élet Az emberi életről négy stációban Az egyik oldalról még zengett a kisszínpadi koncert utolsó száma. Másfelől taps és fütty hallatszott. A szomszéd sátorban egy-egy pohár frissítő mellett a napi élményeket osztották meg egymással a fiatalok, mások pedig a zuhanyzóból igyekeztek a sátor felé. Néhányan meg összegyűltek, hogy kört alkotva beszélgessenek, Nikodémushoz hasonlóan kérdéseket tegyenek fel másoknak és önmaguknak. Hegedűs Attila és Marton Tamás vezetésével a fiatalság, öregség, élet és halál kérdései kerültek terítékre a négy késő esti beszélgetés során. zsibriki terápia Mit kell megőrizni a gyermekkorból? - tette fel a kérdést Hegedűs Attila, majd különböző vélemények hangzottak el arról, hogy vajon mit érthetett az Úr Jézus ezen a mondaton: „ legyetek olyanokká, mint a kisgyermekek ”, Egy estével később, a témában néhány évet előrehaladva a kamaszkorra fókuszáltak a fiatalok. Elhangzott, hogy a felnőtté válás folyamatát a legkülönfélébb módon élik meg az emberek: egyesek hajat festenek, testékszert hordanak, mások pedig Hobót hallgatnak, és Pilinszkyt olvasnak. Felnőttünk-e már egyáltalán? - szembesültek a tizen- és huszonéves szélrózsások a nagy kérdéssel. Egyáltalán mit jelent felnőtté válni? A modern civilizált társadalmakban ez azért különösen jelentős probléma, mert ezek már régen elszakadtak a természetesen megélt fejlődés ősi gyökereitől, és nem alkalmaznak beavatási rituálékat. Ez azt eredményezi, hogy a fiataloknak nincs meghatározó felnőtté válási élményük. Egy vélemény szerint akkor lesz a gyerekből felnőtt, ha már nem érte mondanak le mások bizonyos előnyökről, hanem ő osztja meg a saját „kincseit” például a gyermekeivel. (Ahogyan a szülő „nem kívánja” a csokoládét gyermekei társaságában.) A fesztivál záróestéjén az emberi élet utolsó szakaszáról beszélgettek, vitatkoztak a résztvevők. Elhangzott, hogy míg a nyugati társadalmakban a nyugdíjasok yidáman utazgatnak, kirándulnak, addig nálunk az idős emberek befelé fordulnak, az első nyugdíjjal együtt nagy adag pesszimizmust is zsebre tesznek. Össztársadalmi problémákat is említettek a fiatalok: amíg ugyanis egy emberi közösség nem becsüli meg a gyermeket vállaló szülőket, és kényszerpályára helyezi a szellemileg és testileg egyébként teljesíteni képes embereket, addig nincs megbecsülve az emberi élet hajnala és zárószakasza sem. A beszélgetés lezárása után is maradtak még kérdések a tatai Nikodémusok- ban. A Szélrózsa nagyszerű alkalom volt arra is, hogy a meghirdetett „rendelési időn” túl is folytatódhasson az eszmecsere. A kellemes esti idő és a gyönyörű tópart a jókedvű időtöltés mellett az éjszakai beszélgetésekhez is kitűnő háttérként szolgált. • L. J. Cs. Néhány talpra állt szenvedélybeteg, gyógyulófélben lévő alkoholista és drogos fiatalember is ellátogatott az ötödik evangélikus ifjúsági találkozóra. A Tolna megyei Zsibrik községből érkeztek, a helyi Drogterápiás Intézet munkatársa, Takács Sándor kíséretében. Az alábbiakban az ő vallomását olvashatják. Először ittam, aztán gyógy szereztem, ezt követte a kábítószer. Sokakban felmerülhet a kérdés: miért kezdi el egyáltalán valaki ezt az egészet? Tudom, hogy ezt nehéz megérteni olyanoknak, akik még soha nem próbálták ki, de a kábítószer olyasmi, mint egy kapu. Ha egyszer átlépsz rajta, nehezen találod meg a visszafelé vezető utat. Én is csak a katonai börtönben „torpantam meg”, itt is tértem meg. Talán azért lettem segítő, mert a múltam számomra életen át ható üzenet arról, hogy ebbe az egészbe nem kell belehalni! Istennek van ereje arra, hogy megszabadítson. Persze az egyéni akarat is nagyon fontos, de önmagában nem elég. Szakavatott segítők hozzáértésére van szükség. Ami pedig Istent és a hitet illeti: sokan a drogosok közül megtérnek ugyan, de amikor lankad „az első szeretet tüze”, rögtön jelentkeznek az első problémák a mindennapi kapcsolatokban. Ilyenkor nagy szükségük van a támaszra és segítségre, mert meg kell tanulniuk nemcsak Istennel, hanem önmagukkal és embertársaikkal is kommunikálni. Ebben szeretnék segíteni a magam eszközeivel, ezért lettem a Zsibriki Drogterápiás Intézet munkatársa, amely 1990-ben nyitotta meg kapuit a gyógyulni vágyó drogbetegek előtt. Mai lakói - egy-egy esztendőre - olyan 18 és 40 év közötti férfiak, akik le akarnak szokni, és ehhez a mi segítségünket kérik. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy belássák: a droghasználattal nem tudják megoldani a problémáikat. Hiszek abban, hogy a valóban gyógyulni akaró szenvedélybeteg - mondjuk a drog helyett - nem keres olyan pótszereket, mint amilyen az ital vagy a cigaretta, hanem megtapasztalja, hogy élete valódi tartalommal telhet és telik meg. G. Zs. SZÉLRÓZSA-ÉNEK Téged kereslek, Uram, Te vagy célom és utam. Feléd nyújtom kezem, Jöjj, találkozz velem! Téged kereslek, Uram! Refr. A szélrózsa minden irányából Hozzád érkezünk. Áldj meg minket, Erős várunk. Istenünk. Soha nem hátrálok meg, Bár néha lábam megremeg. Keskeny úton járok, így hazatalálok. Soha nem hátrálok meg. Refr. Itt vagyok, küldj engem el! Erősíts Szentlelkeddel! A jó gyümölcsöt várod - Legyek tanítványod! Itt vagyok, küldj engem el! Refr. Hívásod most járjon át, Életemben tégy csodát! Keresztedre nézek, S veled újra élek! Hívásod most járjon át! Refr. Világnak világossága! Légy lámpás a homályba’! Húsvét hajnal fénye, Életem reménye! Világnak világossága! Refr. (Szigethyné Szenteczki Katalinnak az 5. Szélrózsára írt dalszövegéhez Végh Szabolcs zenét is szerzett.) Szemerei Gábor faplasztikája Szél(rózsa)csend - Sátor fényből, levegőből, Színes és választékos. Kezembe véve a programfüzetet, ezek a szavak jutottak eszembe. Örültem, hogy ezt mondhattam. Ahhoz, hogy több mint másfél ezer fiatal tartalmasán el tudjon tölteni négy napot, a szervezőknek különösen is figyelniük kell az ifjú kereső vagy már hitben járó Szélrózsa-lakók igényeire. Ugyanis csak így jöhet létre találkozás a fiatalok által képviselt „kereslet” és a Szélrózsa kínálata között; olyan találkozás, amely érdekes, akkor és ott a legfontosabb, a hitéletbe beépülő és a jövőben is meghatározó. Akkor érezzük magunkat fontosnak, akkor tapasztaljuk meg, hogy „ez értem is van”, és akkor mozgunk otthonosan, ismerősen a rendezvényen, ha a temperamentumunknak, lelkiségünknek, érdeklődésünknek megfelelő programok közül választhatunk. Az összejövetelen, amelyen egymást érik vagy akár fedik az élménnyel és ígéretes gondolatokkal kecsegtető programok, a másfél ezer jövő-menő résztvevő között mindenkinek lehetősége volt arra, hogy megálljon- egy percre vagy egy órára, ha kellett. Hogy Elcsendesedjen, és átélje Isten közelségét megtapasztalva a fölülről való feltöltődés örömét. A táborhely egyik szögletében a non-stop nyitva tartó Csendsátor és szolgálói voltak hivatottak arra, hogy őrizzék a csendet, s helyet biztosítsanak az esti imádságnak, az éjféli együtt éneklésnek, a közös vagy egyéni meditációnak. Az erdő csöndjében kanyargó „gondolatok ösvényén” haladva a fákra szegezett idézeteken való elmélkedés által megszólíthatóvá vált a Teremtő, a Megváltó és a Megszentelő. A közeli Öreg-tó partján két este a teremtésliturgia és -meditáció segített végiggondolni: kicsoda Isten, és kicsoda az ember ebben a teremtett világban. A csillagok világával, a Hold éjjeli fényével, a gyertyák lángjával megvilágított, kacskaringós erdei sétány mentén halkan mondott zsoltárok, igék, versrészletek, Isten szeretetéröl tanúságot tevő gondolatok várták a csendsétára érkezőket, hogy az Ige üzenete személyesen, minden vándorló számára külön- külön szólalhasson meg. Kis faházban teológushallgatók várták a beszélgetésre, lelkigondozásra vagy az együtt hallgatásra vágyókat. Az elcsendesedés felelősei azokra is gondoltak, akik az imagyakorlat más formái iránt voltak fogékonyak. A programfüzetben az ősi keresztény imaformák (hálaadás, bűnvallás, könyörgés, közbenjárás) voltak olvashatók, hogy ezek is elősegítsék az Istennel való közösség megtalálását. Szél(rózsa)csend járhatta át a résztvevők napjait az előadások, ^találkozások, koncertek, mozgalmas délutánok kaval- kádjában. Meghitten, a nagy dolgokat letéve, a kicsikért hálát adva. „Szélcsendben”. Horváth-Hegyi Olivér erdőből és csendből Forróság és programtömeg. Találkozások régi és új arcokkal, szemekkel - és persze kevés alvás. Hangyabolylakók vonulása ide-oda. És az ellenpólus, ha már túlpörgött a szélkakas: egy sátor a tábor- és erdőszélen, egy pont, ahol összefutnak az erővonalak. Csendsátor. ' Ritkán dicsérem Istent földön hasalva. Itt meglepő módon így is lehet. Ritkán látok olyan oltárképet, melyet nem emberkéz festett: fák lombját és aljnövényzetet s oltárt, melyen a kereszt két, borostyánnal ösz- szekötött vándorbot. Itt ilyet is lehet látni, rácsodálkozva az egyszerűre és természetesre, arra, ami nem műanyag és nem egyszer használatos. Az oltárterítő kékes-lilás foltjai a tábor melletti tavat, a sárgák pedig a víztükrön megcsillanó világ világosságát idézik. Mert itt összefér a tűz és a víz. Találkozhat fájdalom és vigasztalás, bűntudat és megbocsátás. Ember és Isten, Isten és ember. Este aztán benépesül a napközben magányt kínáló sátor, összefutnak útjaink, mindazoké, akik a szavakat félretéve csenddel és dallammal akarják elmondani Istennek az elmondhatatlant. Azt, hogy itt vagyok, Uram, legyen velem beszéded szerint. Azt, hogy gyengének érzem magam. Azt, hogy hálás vagyok a máért, és reménykedem a holnapban. Azt, hogy jó volna meggyógyulni és gyógyítani tudni. Azt, hogy jó lenne szeretni és szeretve lenni. Azt, hogy lángra kaptam egy szó, egy dallam, egy kép, egy érintés nyomán itt, a Szélrózsán. Azt, hogy álmodom egy egyházat, egy keresztény közösséget, amely lámpásként világít, de nem vakít el, s amely tábortűzként melegít, de nem éget meg senkit. Azt, hogy a megvalósításához erőt és társakat - álmodó és cselekvő társakat keresek. Csendsátor - a hallgatás és a meghallás helye, az erővonalak kiindulási és összefutási pontja, a tápláló anyaméh és az apai áldás erőtere. Csend van, és én a földön hasalva dicsérem a világ világosságát. Zsugyel Adél
