Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-01 / 31. szám
2004. AUGUSZTUS 1.-5. oldal Evangélikus Élet Méltán előzte meg nagy várakozás a Szélrózsán az Exit gospelzenekar fellépését. A Pekka Simojoki vezette finn formáció fergeteges sikert aratott koncertje nemcsak emlékezetes zenei, hanem - százak számára - hitmélyítő lelki élményt is nyújtott. Fotó: Menyes Gyula zene - kép nélkül Előző éjszaka még a Láthatatlan Színház révészei hajóztak a fiatalokkal ott, ahol délben nyolckezes zongoradarabokat adott elő négy nem látó művész a világosságról szóló prédikációkon „edződött" fiataloknak. Bár a Szélrózsa komolyzenei koncertjein általában több széksor is üres maradt, az Ungária kvartett bemutatkozását még az előtérből is hallgatták. A zongoranégyest 1991-ben alapították. Az együttes az Európa-szerte ismert vak pianista, Ungár Imre iránti tiszteletből választotta nevét. Tagjai (Farkas Mátyás, Lakatos Tamás, Magyar Csaba, Németh Tamás) zenetanárok, akik korábban a vakok Homérosz kórusában énekeltek együtt. Jelenleg Szegedről, Mosonmagyaróvárról és Budapestről járnak össze kéthetente próbálni. Délidőben tartott hangversenyükön több évszázad muzsikájából adtak ízelítőt, a barokk művektől a kortárs komolyzenéig. Az egyházi találkozó áhítatához méltó kezdet volt Bach korálfeldolgozá- sa (Krisztus Urunk a Jordánhoz jött), majd a 147. korái híres zárókórusának (Jézus az örömöm) négykezes átirata. A Sevillai borbély nyitánya után pillanatok alatt vidám hangulatot varázsoltak a terembe báli muzsikával és Brahms három magyar táncával. Felcsendült Csajkovszkij Dal szöveg nélkül című darabja, majd Bizet két szvitje. Az együttes nagyszerű játékát bizonyítja, hogy a közönség élvezettel hallgatta a kissé bizarr hangzásvilágú, kortárs müveket is. Székely Balázs - kifejezetten a négy pianistának írt - darabját, A madárijesztő hattyúdalát a hallgatóság kérésére kétszer is eljátszották. Horváth Balázs művét (Salvador Dali grimasza, amikor megfestette...) pedig olyan átéléssel interpretálták, mintha maguk előtt látnák a szürrealista festő képeit. Műsorukat két polkával zárták volna, a közönség kitartó tapsa arra ösztönözte őket, hogy eljátsszák Hacsaturján virtuóz kardtáncát is. A darabok megszólaltatása igazi csapatmunka volt. A koncertlátogatók megtapasztalhatták, miként hangolódnak egymás hullámhosszára a kamaraegyüttes tagjai, hogy mindig egyszerre szólaljon meg a harmónia. Ennél azonban még tanulságosabb volt, hogy a muzsikusok szinte egyfolytában mosolyogtak. Sötét szemüvegen át is vidám arccal fordultak a közönség és egymás felé. Ezzel pedig példázták az egyik esti áhítatban elhangzottakat: bár lehet előttünk sötétség (egyeseknek akár egy egész földi életen át), a lényeg, hogy tudjuk, a felhő fölött süt a nap. L. J. Cs. Színekre hangszerelve Arra a kérdésre, hogy miként lesz narancssárga és zöld jelekből csengő gyermekdal, nagyon kevesen tudják a választ. Pedig egyszerű: az értelmileg akadályozottak színes kottákat alkalmaznak. így tesz 1993 óta a budapesti Parafónia zenekar is. Az együttes jó hangulatú délutáni koncertet adott Tatán. A zene mindenkié - hirdette Kodály, és ezt a mondatot választotta mottójául a Parafónia is. A módszert Heinrich Ulrich dolgozta ki, Magyarországon tizenegy éve alkalmazzák. Lényege, hogy a kottában a vonalrendszer helyett különféle színek jelzik a hangokat. A muzsikusoknak segítők mutatják pálcával, hol tartanak a darabban, hogy jókor szólaljanak meg a speciális ütős és fúvós hangszerek. A zenekar eddigi tevékenysége pedig bizonyítja, hogy nemcsak a muzsikálás, hanem a koncertezés örömével is rendszeresen megismerkednek az értelmi fogyatékos gyerekek. Felléptek már több templomban és művelődési házban, a Régi Zeneakadémián és a Művészetek Völgyében is. A Szélrózsán a Parafónia változatos repertoárjából felcsendült Bach és Mozart egy-egy táncdarabja, Brahms Bölcsődala, továbbá egy-egy Offenbach- és Vangelis-mű is. A magyar és ír népdalokat, gyermekdalokat nemcsak hangszeren, hanem énekszóval is megszólaltatta a lelkes csapat, a műsor végén pedig a közönség is bekapcsolódott az Örömóda éneklésébe. Fabinyi Réka, az együttes vezetője elmondta, hogy a módszert még ma is csak kevés helyen alkalmazzák, noha pozitív hatással van az értelmileg akadályozottakra, elősegíti a szellemi, sőt még a testi fejlődésüket is. Aki a Para- fónia-koncerten látta és hallotta az önfeledten muzsikáló gyermekeket, amint a karmesteri intést követve boldogan ütnek a dobra és a xilofonra, aligha fogja megkérdőjelezni a módszer hatékonyságát. László Jenő Csaba Szélszínház A Szélrózsa legsikeresebb programjai közé tartoztak a kis- és nagyszínpadon bemutatott művészi játékok. Az igényesen megrendezett, kirobbanó vagy éppen szerényebb sikert arató produkciók befogadására olykor egyidejűleg is lehetőség adódott. Mindegyikükön érezni lehetett a lelkes háttérmunkát - a hivatásos színészek és az ifjúsági csoportok műsorain egyaránt. Mivel képtelenség lett volna az összes előadáson jelen lenni, csupán két darab ismertetésére vállalkozunk. Isten a metrón - keltette fel a programfüzetet lázasan bújó résztevő érdeklődését az első hallásra bizarmak tűnő, nehezen elképzelhető cím. A darab célja - melyet a metróvonalak csomópontjában „lakó” Deák téri ifjúság mutatott be - az volt, hogy Isten jelenlétét természetessé tegye mindennapjainkban. Az egyedül fehér ruhás, mégis tökéletesen elvegyülő, inkarnálódott Isten néha értetlenül állt meg saját világában. Talán azért, mert nem is ő teremtette azt, amibe csöppent: egy kusza szabályok szerint felépített világgal volt kénytelen szembesülni, s a legendás Mátyás király „nyomdokaiba lépve” felderítő utat tenni ebben a zűrzavarban. Életszerű helyzeteken, az útkeresőkkel, bizalmatlanokkal, megvetettekkel való találkozásokon keresztül leshettünk bele: mi lenne, ha ez a sziporkázó jó humorú, mégis mindenek feletti Isten utastársunkul szegődne. Az azonos című Gilbert le MoueI-köny\ alapján megírt darab számtalan mulatságos, de elgondolkodtató jelenettel teszi kicsit esetlenné, együgyűvé az úthálók rengetegében evickélő, gondjaival magára maradt tömegembert. Az előadás pikantériáját a megtestesült Úr (nem Jézus...) szentségével kapcsolatos közhelyszerű kifejezések adják, amelyek így, a beszélgető- partner kilétéről mit sem sejtve megbo- csáthatóan szellemessé válnak. Az emberek szájából elhangzó különféle kérdésekre - „Meg van keresztelve?”; „Ismeri az imádságainkat?” - korrekt, de kitérő válaszok érkeznek: „Nem, de számtalanon részt vettem már...” és „Ismerem többé-kevésbé...”. Az indulatkitörések (például amikor valaki így kiált fel: „Jézusom!”) is hasonló hatást eredményeznek. Ha nem is egy fehér ruhás, közvetlen, nyugalmat árasztó ember alakjában (bár ki tudja...?), de Isten folyamatosan keresi velünk a kapcsolatot. A cím a darab végére így telik meg tartalommal, s válik a legtermészetesebb jelenségek egyikévé: Isten szeret metrózni, sőt velünk együtt vállalja a zötykölődést. Egészen más hangulatot keltett bennem a Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter „fő- és mellékszereplésével” előadott És Rómeó és Júlia... című, különleges egyfelvonásos játék. Két klasszikus név - egy pár, melynek tragédiáját fél évezrede álmodta színpadra Shakespeare. Az örökzöld témájú darabot megszületése óta óriási népszerűség övezi. A mű ezúttal egészen merész formában öltött testet: a görög színházból ismert, kétszereplős színpadi megoldást a modem színjátszás elemei gazdagították. Az előadás összes kelléke elfért a szereplők zsebében, a helyszínek változásait pedig fényjátékkal tették egyértelművé. Fény- és hangeffektek, pantomimszerű mozgások páratlan összhangja szervezte egésszé a kellékeiben lecsupaszított jeleneteket. És nem érződött a hiány... A két művész minden karakter jegyeit magán hordozta, így felváltva léptek elő Lőrinc barátként vagy akár Mercutióként. A darabot csak felszínesen ismerők könnyen elveszíthették a fonalat, de a különlegesen kidomborított, csonkítatlan shakespeare-i humor így is feledhetetlenné tette a színész házaspár alakítását. Horváth Dénes Tücsökmuzsika Csütörtökön éjjel, fél tizenkettőkor lépett színpadra Gryllus Dániel. Ki gondolta volna, hogy fellépését legalább kétszáz fiatal hallgatja e kései órán nagy lelkesedéssel? Igaz, a hallgatóság nagyobbik része huszonéves vagy idősebb volt: a tinédzserek számára láthatólag nem túlságosan vonzó a citerazene. Az 54 éves fürulyamüvész és zeneszerző, a Kaláka együttes lelke és vezetője magával ragadta a publikumot. Tematikai összefüggés nélkül „csak” zenélt. Többek között Ady Endre, Kányádi Sándor, József Attila, Tamkó Sirató Károly, Arany János és Jordán Tamás verseinek feldolgozásait adta elő, köztük gyermekverseket. Felcsendült egy indiai költemény is, aztán egy archaikus magyar népdal, majd a Hegyi beszéd dal sorozatból származó részlet és több zsoltárfeldolgozás hangzott el. Az ismertebb melódiákat a közönség együtt énekelte a művésszel. Az utolsó dal - közkívánatra - a 113. zsoltár alapján a Sumonyi Zoltán által írt szövegre komponált Gryllus-muzsika volt: „Mily gyönyörűség íme lásd, amikor az atyafiIstenem...! A sörről szólt a dal Szabó Leslie koncertjén. A Megasztár vetélkedőből ismert énekes meghívását magam is jó ötletnek találtam. Leslie ugyanis azt csinálja, amire az igényes könnyűzenét kedvelők vágynak: egyszerűen „csak” dalokat ír, gitározik és énekel. Gépzene helyett csodálatos emberi hangon mondja el értékes gondolatait. Leslie a Szélrózsán is énekelt zenéről, barátságról, Balatonról, no meg a habzó italról, melyből (mértékkel) az evangélikus ifjak is pusztítottak a júliusi hőségben. Kissé furcsának tűnt az előadóművésznek az a felvezető mondata, hogy volt olyan bulija, amelyen a közönség „az istennek sem akart örülni”. Erre csak azt súgtam nevetve a szomszédomnak, hogy itt biztosan más lesz a helyzet, mert mi pont azért vagyunk itt, hogy neki (tudniillik az Istennek) és egymásnak örüljünk. A dal refrénjére azonban többen felszisszentek a teremben, kifejezésre juttatva, hogy - megszokásból, meggondolatlanságból, iróniából vagy teljesen komolyan - valami olyan hangzott el, aminek nem lett volna szabad elhangoznia. A visszatérő mondat ugyanis ez volt: „A sör az istenem! ” Más program után kutatva a programfüzetembe nézek: a Leklie-koncerttel egy időben az egyik fórumhelyen éppen Magassy Zoltán lelkész beszél az alkoholisták közötti misszióról... - jenő ak együtt muzsikálnak! Ott van az áldás, hiszed-é? Csak oda küld a mi Urunk pengő citerákat.” Sz. K.
