Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-01-18 / 3. szám

FOTÓ: SZABÓ SZILÁRD 6. oldal 2004. JANUÁR 18. Evangélikus Elet Lehel László, a Magyarországi Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója szeretetvendégség keretében tartott előadást a MOSZ tevékenységéről a Deák téri gyülekezetben január 11-én. (A szeretetszolgálat vezetőjével készült interjút jövő heti lapszámunkban olvashatják.) Szeretetotthon-bővítés Gyenesdiáson A gyenesdiási Kapernaum intézmény neve sokunk számára a nyarat idézi fel, amikor ifjúsági konferenciák, családi nyaralások keretében felejthetetlen napo­kat tölthettünk a Balaton partján. Talán kevésbé köztudott, hogy egyházunk egyik szeretetotthona is itt található. Január 10-én délelőtt meghitt, családias is­tentisztelet keretében adták át rendeltetésének azt az új épületszárnyat, amelyet az ősz folyamán építettek fel. így tíz férőhellyel bővítve immár harmincöt idős ember számára ad lehetőséget bentlakásra. Az ünnepi istentiszteleten Ittzés János püspök igehirdetésében a kapemaumi százados hitvallását idézte Mt 8,8 alap­ján. Utalt rá, hogy Jézus otthon volt a szentföldi Kapernaumban. Itt tette a leg­több csodát. Még a népét elnyomó hata­lom képviselőjének szívében is bizalom ébredt iránta. De tudjuk jól, hogy a szív rest és hitetlen, ezért nem fogadták be a kapemaumiak. Aki megalapította a Ba- laton-parti az intézményt, az jól tudta, hogy valójában csak Jézusra van szük­ségünk, s a benne kapott irgalomra. Le­gyenek az itt lakók biztosak abban, hogy a testi és lelkigondozásukban maga Jé­zus jön hozzájuk. De az itt szolgálók is tudják, hogy Jézus követségében járnak. A gyenesdiási Kapernaumban lakni és szolgálni nem megy varázsszóra: újra és újra be kell fogadni Jézust a szívünkbe. Legyen ez a hely a vele való találkozás helye. A szívünk mindig maradjon nyi­tott, hogy a századossal együtt ki tudjuk mondani: Nem vagyok méltó, de tudom, hogy te irgalmas vagy. Nekem nincsenek érdemeim, ezért kérlek. Jézusom, könyö­rülj rajtam. Az úrvacsorái ünnepi istentisztelet után Smidéliusz Zoltán püspökhelyettes, az intézmény igazgatótanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Tencz Károly otthonvezető foglalta össze a bő­vítéssel kapcsolatos tudnivalókat. El­mondta: az építkezésre azért volt szük­ség, hogy a megváltozott feltételek kö­zött is életképesek tudjanak maradni. A meglévő épülethez öt darab kétszemé­lyes, húsz négyzetméteres apartmant építettek; mindegyikhez tágas fürdőszo­ba és előtér tartozik. Szeptemberben kezdték az építkezést, és december kö­zepére már be is fejezték. A mintegy negyvenmillió forint értékű beruházást önerőből sikerült megvalósítani. Kendeh György, a budapest-angyal- földi gyülekezet lelkésze, az országos diakóniai bizottság elnöke a társintézmé­nyek köszönetét hozta. Egyben megkö­szönte a nemrégiben kinevezett otthon­vezetőnek és munkatársainak a munkáját is. Majd Szalay Csaba főorvos, a Kaper­naum háziorvosa kért szót, aki negyed- százada kíséri figyelemmel az itt folyó munkát. Elmondta, hogy a rendszervál­tozás után sok magánkezdeményezés in­dult a szociális ellátás területén, de ezek közül nem egy elbukott. A gyenesdiási intézmény abban nyújt többet a hasonló szeretetotthonokhoz képest, hogy itt lelkigondozás is folyik, amely az itt la­kók testi gyógyulását is szolgálja. Végezetül Ittzés János püspök kö­szönte meg a főorvos szavait. Számunk­ra természetes a szeretetszolgálat és a lelkigondozás - külön öröm, ha szakem­ber is értékeli az itt folyó munkát. így kért áldást a Kapernaumban dolgozók munkájára, a lakók és munkatársak to­vábbi szolgálatára. Menyes Gyula Evangélikusok a b Hajlék - ízlelgetem a szót. Számomra ez is beletartozik a tiz legszebb szavunk közé. Hajlék - az értelmező szótár szerint nyugalmat, menedéket adó lakóhely, méltó hely a maradásra... Nem drága szállodai szoba, nem bérleti lakás, ahonnan kidob­nak, ha nem tudsz fizetni. Nem átmeneti éjszakai menedékhely, ahol csak reggelig tűrik meg a hajléktalant, és utána újra utcára kerül. Ezen a ponton engedtessék meg egy kis személyes kitérő. Nemrég költöztünk - pe­remkerületből - ide, Budapest belvárosába, ahol nem a forgalom zaja, nem is a rossz levegő kínoz a leginkább, hanem a hajléktalanok jelenléte: aluljárókban és ka­pualjakban, kirakatmélyedésekben és templomlépcsőkön látom őket. De nem tudom, nem akarom megszokni a látványukat! Amint pár nappal ezelőtt ránk tört a korai hideghullám, az első fagyhalált közlő hírekkel együtt megjelent a precíz hírmagyarázat is: a szakemberek előrejelzései szerint mintegy 300fagyhalállal kell számolni az idei télen is. Milyen jó, hogy erre is vannak szakemberek... Nem pokoli cinizmus, hogy már a megfagyott hajléktala­nok számát is előre tudjuk tervezni? Egy civilizáltnak, európainak, részben kereszténynek is mondott országban min­den fagy halál az egész társadalom - beleértve az egész egyház - szégyene, a mi szé­gyenünk... Igen, a miénk is, hiszen ha Urunk hajlékkészítő mester, hogyan tűrhetik tanítvá­nyai, hogy emberek - bármily gyarlók és esendőek is legyenek - szinte a szemük lát­tára fagyjanak halálra?! Számomra ez sokkal égetőbb kérdés, mint az, hogy vajon bekerül-e Isten neve a készülő EU-alkotmány előszavába vagy sem. Szeretjük emlegetni keresztény gyöke­reinket, de vajon mi van a gyümölcsökkel?! Az igazi kérdés, hogy sóként és kovászként belekerül-e a felelős krisztusi szeretet a hétköznapok világába? Megjelenik-e a jézusi irgalom, ha kell, az utcákon is, az elesettek, a nyomorultak és kitaszítottak között? (Részlet a 2003. november 2-án Jn 14,1-6 alapján elhangzott igehirdetésből.) Mozdulunk vagy megfagyunk? Ritka ajándék egy igehirdető lelkész éle­tében, ha prédikációjának gyors vissz­hangja, kézzelfogható gyümölcse van. Ez adatott meg november 2-i igeszolgá­latom nyomán. Az istentiszteletet a tele­vízió is közvetítette a Deák téri temp­lomból, ahol János 14 alapján, többek között, a „hajlékkészítő” Jézusról is szóltam, és érintettem társadalmunk s benne egyházaink szégyenét (ha fino­mabban akarunk fogalmazni, mulasztá­sát): hajléktalanok ezreinek megoldat­lan, válságos helyzetét szerte az ország­ban, de különösen is a fővárosban. Már másnap reggel ott volt a telefax­üzenet az íróasztalomon: az országy- gyűlési képviselőkből verbuválódott „Szená-torok " kórusa, valamint a Mad­ridi úti hajléktalanszálló színjátszó cso­portja felajánlotta szolgálatát egy jóté­konysági estre. Mindez advent második vasárnapján meg is valósult a Deák té­ren, amint erről lapunk is beszámolt. Tudom, az est offertóriuma (mintegy 130 ezer forint ), csupán szimbolikus jelzése ébredő felelősségünknek. De mégis elmondható: Isten igéje nyomán társadalmunk két szélső pólusa is meg­mozdult, és minket is megmozdított. A Deák téri gyülekezetben azóta is téma, miként lehetne még többet tenni a társa­dalom peremére szorultakért. Ebben az összefüggésben is izgalmas volt az új esztendő első szeretetvendégsége, mely­nek keretében Lehel László, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője tartott előadást „Ökumenikus segítség- nyújtás krízishelyzetekben” címmel. Az örvendetes visszhangok közé tar­tozott még Gaál János testvérem jelent­kezése a püspöki hivatalban. Ő is részt vett a november 2-i istentiszteleten, és az ott hallottakon felbuzdulva komoly tanulmánnyal lepett meg: az evangélikus esélyházak tervezetével. Ennek rövidí­tett változatát most közkinccsé tesszük azzal a reménységgel, hogy többeket in­dít majd felelős együtt gondolkozásra és további cselekvésre. Nem egy periférikus ügyről van csu­pán szó. Meggyőződésem, hogy nem csak hajléktalanoknak kerülhet az életé­be, ha nem mozdulnak a kemény tél­ben... Egyházunknak is egyik létkérdé­se: végre mozdulunk-e a ránk szorulók felé? Különben élettelen, fagyos kövü­letté dermedünk! Gáncs Péter A keresztény ember szabadsága LELKÉSZEVANGÉLIZÁCIÓ AZ ÉSZAKI KERÜLET SZERVEZÉSÉBEN 2004. január 31. - Piliscsaba PROGRAM 10.00 - Nyitóáhítat - Gál 5,1-6. 10.30 - A keresztény ember szabadsága és a szabadság ára Luther teológiájá­ban. Van-e még Luther teológiájának számunkra mozgósító ereje? Le­hetnek-e örökségének felfedezésre váró perspektívái? Ebéd 13.00 - Kiégett tanítványok - pódium beszélgetés Személyes gyengeség, rosszul értelmezett feladat okozhatja-e a lelkész kimerülését? Honnan merít a tanítvány erőt, szolgálatához lendületet? 14.45 - Úrvacsorái istentisztelet - Mk 10,46-52. A nap fő előadója, szerkesztője dr. Csepregi András. Technikai segítője Koczor Tamás. Jelentkezni az északi kerület Püspöki Hivatalában jehet kerülethatárok nélkül. A jelentkezésnél fontosabb a részvétel. A lelkészek számára nagy kísértés az, hogy az istentisztelet minden formáját - köztük az evangélizációt is - szakmájuk munkaterületének tekintsék. Emiatt lel­készeknek nehéz evangélizációs alkalmat rendezni. Az evangélizáció azonban Istennel való személyes találkozás. Ez soha nem lehet hozzáértésünk területe. Az Istennel való találkozás kicsivé tesz és megalázottá. Bűneink ránk zuhannak, el­rontott mondatok, gondolatok, tettek válnak ítélőbíráinkká. Isten közelsége ment meg minket egyedül. Emiatt kell legyűrnünk ellenállásunkat, a találkozásnak lét­re kell jönnie. Ilyen alkalomra hívjuk a lelkészeket Piliscsabára. Vannak alkalmak, amikor olyan nyitott a szívünk, hogy mindenképpen kapunk valamit. Isten pedig kész megajándékozni minket. .....ha vendégséget rendezel, szegé­nyeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzás­ban részesülsz majd az . igazak feltáma­dásakor. ” (Lk 13,13-14) Ad atik egy lehetőség számunkra: se­gítségére lehetünk a társadalom perifé­riáján élők egy csoportjának, a hajlék­talanoknak. A magyar evangélikusok szellemi kapacitása, szakmai tudása, az egyház több évszázados intézményve­zetési gyakorlata biztosíték lehetne ar­ra, hogy az alábbi program ne nélkü­lünk valósuljon meg. Ennek támogatá­sára megalakítjuk az Evangélikusok a Hajléktalanokért Baráti Kört. Nem ké­rünk pénzadományokat, csak szellemi segítséget, együtt gondolkodást, össze­köttetéseket vállalkozókkal, ötleteket bátran és válogatás nélkül. Kérem, ha egyetért, támogatásáról értesítsen a gaaljani@freemail.hu vagy - ha nincs internetes elérhetősége - a 1131 Buda­pest, Gyöngyösi u. 25. 1X/29. címen. Minden jóérzésű magyar állampolgárt - szomorúság, szégyen- és tehetetlenség­érzés tölt el, ha embertársaival méltatlan körülmények között találkozik. Ilyen méltatlan sors a hajléktalanság. Se ott­hon, se munkahely, s a szégyen miatt már család sincs. Egy idő után már hiá­nyoznak az okmányok is, amelyek a mindennapi életben nélkülözhetetlenek. Teljes a testi-lelki elesettség. Úgy tűnik, nincs kivezető út! Nincs fény, se re­mény, csak küzdelem a mindennapokért, az életben maradásért. Az esélyházak, amelyeknek a megte­remtését tervbe vettük, arra nyújtanának lehetőséget, hogy a hajléktalanok - tel­jes rehabilitáció után - visszatérhesse­nek a társadalomba. Házaink abban kü­lönböznének tehát a legtöbb segítő szer­vezettől, hogy nem a tüneti kezelésre he­lyeznék a hangsúlyt. A tervezet arra az alapgondolatra épít, hogy azokat a haj­léktalanokat fogadjuk, akiknek céljuk és elhatározásuk a társadalomba való visz- szakerülés. Egy felszabaduló laktanya­bázist alakítanánk át többfunkcióssá érre a célra. így viszonylag gyorsan jelentős számú hajléktalant lennénk képesek be­fogadni. A kissé elzárt környezet pedig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents