Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-30 / 22. szám
sáról: a börtönlelkész lelkészi esküje és lelkiismerete szerint jár el. Ha ilyen irányú kérés érkezik hozzá, joga és munkaköri kötelessége a fogvatartott családjával való kapcsolattartás - ezt például a felügyelők nem tehetik meg! Pasztoráció és evangélizáció Thuránszky István, Bízik László fiatalabb kollégája a pasztoráció és az evangélizáció kérdéséről szólt a jelenlévőkhöz. Mit jelent e két fogalom a börtön falai között? A pasztoráció a személyes lelkigondozást, míg az evangélizáció a csoportos szolgálatvégzést jelenti. A heti hittan- és bibliaórák - melyeken akár tíz-tizenkét rab is részt vesz egy körletből - több türelmet igényelnek a lelkésztől. Előfordul ugyanis, hogy közbeszólásokkal, poénokkal, viccekkel, kötekedő megjegyzésekkel teszik próbára a lelki- pásztor türelmét. A személyes zárkalátogatások már több pozitívummal, örömmel járnak. A módszer, amelyet Thuránszky István alkalmaz, és amelytől eredményt remélhet bárki is e nehéz szolgálatban, a szeretet. Csak ez - és persze a türelem - győzheti meg a rábízottakat. Vannak, akik fizetség nélkül végzik szolgálatukat a börtönökben. Az ő tevékenységükről Liturgikus alkalmak és missziósok címmel Udvardy István római katolikus diakónus beszélt a lelkészeknek. Külön kiemelte a Mécses Szeretetszolgálat, a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió és a Magyar Testvéri Börtöntársaság áldozatos munkáját, illetve annak a több mint harminc lelkes civilnek a szolgálatát, akik csomagjaikkal, jó szóval, ökumenikus istentiszteleti alkalmak szervezésével igen sokat tesznek az elítéltekért. * * * A büntetés-végrehajtási intézet vezetőinek jóvoltából a lelkészek rövid sétát tehettek az épületben. Koszty László őrnagynak, a Nagy Ignác utcai börtön parancsnokhelyettesének Szakszerű vezetése a nap egyik kiemelkedő eseményévé vált. A mindenre nagy türelemmel és a laikusok számára is világosan, érthetően felelő őrnagyot menet közben kérdések sokaságával bombázták az LMK résztvevői. Udvar, körletek, folyosók, lépcsők, rácsok, őrök és őrök... - végül pedig az új, tavaly épített kápolna. Itt, a puritánságában megragadó, megszentelt falak között hangzott el a fiatal lelkésznő, a börtönlelkészi szolgálatba tavaly decemberben bekapcsolódó Bácskainé Vári Krisztina korreferátuma, Igazságosság és az irgalom dilemmája címmel. A pesti lelkészek kihelyezett, Markó utcai ülése énekkel, imával, esperesi zárszóval - és nem feledhető képekkel, benyomásokkal, érzésekkel végződött. (A riport elkészítésének lehetőségéért e helyütt is szeretnénk köszönetét mondani Csere László dandártábornoknak és Koszty László őrnagynak.) Evangélikus Élet 2004. MÁJUS 30. - 7. oldal A börtön kápolnájában arra is lehetőségem nyílt, hogy - lelkészeik jelenlétében - két fogvatartottal beszélgethessek. A középkorú, csinos kosztümöt viselő Klára hamarosan szabadul, a 35 éves Sándor még ítélet előtt áll. Mindketten nyíltan, őszintén feleltek a kérdéseimre.- Mióta van itt a Markó utcában? Klára: Három éve és tíz hónapja. Most fogok szabadulni. Sokan hangoztatják itt bent, hogy ártatlanok. Én ezt nem állítom, elismerem, hogy bűnös vagyok. Sándor: Én viszont úgy érzem, hogy tévedésből vagyok itt. Még várok a bírósági ítéletre, majd ott eldöntik, hogy mi lesz a sorsom. Én ártatlannak érzem magam.- Mikor, hogyan találkoznak a börtönlelkészekkel? Mit jelent az Önök számára az ő szolgálatuk? Sándor: Bízik lelkész úrral szoktam beszélgetni, ő a legjobb beszélgetőpartnerem az egész házban! Jó hangulatúak ezek a találkozások. Klára: Korábban is megfordultak lelkészek az intézetben, csak nem ilyen rendszeresen. Olyan jó, hogy most már nem kell megvárnunk a szombatot vagy a vasárnapot, hogy találkozzunk velük. Nagy előrehaladás, hogy a gondjainkkal, problémáinkkal bármikor megkereshetjük őket. És aminek nagyon-nagyon örülünk: most már van egy kápolnánk is. Nem kell egy zárkában leülni, hanem van egy helyünk, ahol méltóképpen beszélgethetünk a lelkésszel, és istentiszteletre is járhatunk. Sándor: Istentiszteletre én is szoktam járni, szívesen eljövök, de kérni szoktam az atyát (Bízik lelkészt), hogy jöjjön be hozzám beszélgetni. Legutóbb arra kértem tanácsot tőle, hogyan bővíthetném a tudásomat, szeretnék ugyanis teológiával foglalkozni. Klára: Engem is érdekel a teológia, a nemzetközi levelező intézet segítségével alapszinten én is tanultam. Ehhez támogatást kapunk mind a lelkésznőtől, mind a lelkész úrtól.- Bizonyára van módjuk bibliaolvasásra... Sándor: Én gyermekkorom óta olvasom a Bibliát, hívő családból származom, római katolikus vagyok, hittanra is jártam annak idején. De ökumenikusnak vallom magamat, egy Istent hiszek... Klára: A hívő ember mindig abból indul ki, hogy minden ember jó. Ez az alapállás. De nekünk akkor sincs jogunk elítélni a másikat, ha kiderül, hogy tévedtünk.- Ki, mi várja Önöket a kinti világban? Mit terveznek, hogyan folytatják az életet? Klára: Először elutazom a szegedi büntetés-végrehajtási intézetbe házasságot kötni, és valószínűleg onnan fogok szabadulni a hónap végén. Úgy tervezem, hogy visszamegyek a munkahelyemre, dolgozni fogok, visszavárnak. Szeretném folytatni a teológiával kapcsolatos tanulmányaimat. Szívesen besegítenék a drogelvonó rehabilitációs munkába az otthoni lelkipásztornak. A férjemet egyébként a levelező intézeten keresztül ismertem meg, ő főiskolai szintű teológiát végzett. Ő régóta bent volt már a börtönben, nem volt senkije, így felajánlották nekünk, hogy levelezhetünk. Megkaptuk a kapcsolattartási jogot, a házi beszélőhöz az engedélyeket, és így alakult ki szép lassan, három év alatt a kapcsolatunk. Házasságkötés lett belőle... Sándor: Nekem van kint egy 12 éves fiam, és édesanyám is vár. Klára: Nekem is van egy 25 éves nagyfiam. Három gyereket sajnos elvesztettem, ő az egyetlen, aki vár rám.- Mi az. amit itt bent a legnehezebb elviselni? A bezártság, a szigorú rend, a hozzátartozók hiánya - vagy mindezt így együtt... ? Klára, Sándor: Az emberek... Mindent meg lehet szokni, a legkeményebb körülményeket is. Az a legrosszabb, amikor az ember energiáit kiszívja a környezete. Meg a sötétség. De meg lehet tanulni ellene védekezni. A jogerősen elítéltek nyitott körletet kapnak, nincsenek annyira bezárva.- Istenről mi jut eszükbe? Sándor: A támaszom. Kapcsolatban vagyok vele. Klára: Én egy atyát látok benne, aki segítő kezet nyújtott felém. És mindig, amikor úgy éreztem, hogy most már nem bírom tovább, akkor valamilyen úton-módon segítséget kaptam tőle, hogy ne roppanjak össze. Valamilyen formában mindig ott volt. Eljutottam odáig az utóbbi két évben, hogy elmondhatom: nem lehet kihozni a béketűrésemből... Nem vagyunk magunkra hagyva, folyton halljuk: igenis ki fogod bírni, itt vagyok melletted, nem vagy egyedül. És az is erőt ad, ha arra gondolok, hogy én, aki itt vagyok, nem szenvedtem annyit, mint Jézus a kereszten... Ő többet szenvedett. Kibírta. Nekem is ki kell bírni! Az, hogy én be vagyok zárva, semmi ahhoz képest, amin ő keresztülment! Sándor: A hit egy értékrend, amely tájékozódási rendszert ad. Törvény. Amikor ebből a rendből kiszakadtam, amikor „félretettem” az életem során, mindig keményen ráfáztam. Amikor viszont azon az úton jártam, akkor nem nyomasztott semmi, lelki békém volt. Klára: A hit által derűsebben látjuk a dolgokat, mert tudjuk, hogy van a hátunk mögött valaki. Könnyebben dolgozzuk fel a problémákat is, mert van, aki fogja a kezünket, akit ugyan nem látunk, ha hátranézünk, de érezzük, tudjuk, hogy ott van. Sándor: A hit nagyon sokat segít, de ahhoz is erőt ad, hogy az ember megpróbálja a hátrányát előnyére fordítani - egy sor dolgot például, amit kint nem tudtam megtanulni, itt most elsajátíthatok. Bövíthetem az ismereteimet. Nem hagyom el magam. Hasznossá fordítható az idő, ha úgy állok hozzá.- Mindkettőjüknek van gyermekük. Mi az az élettapasztalat, amit mindenképpen át szeretnének adni nekik? Hiszen minden szülő óvja a gyermekét, hogy az általa elkövetett hibákat ne kövesse el... Sándor: Az én fiam még nagyon kicsi, 12 éves. Úgy érzem, nagyon nehéz egy gyereket megvédeni, de útmutatással minden szülő tartozik a gyermekének. Klára: Nagy szerencsém van a fiammal, mert ő is hívő. Nagyon büszke vagyok rá. Kábítószerhez, alkoholhoz nem nyúl. Maradjon ezen az úton, véletlenül se térjen le róla, tartsa meg a hitét, dolgozzon, tanuljon, a gyermekeit is azon az úton terelje, amelyen ő van. Akkor nem fog kisiklani az élete. Nem sokkal a nemzetközi börtönmissziós imahetet követően Molnár József evangélikus lelkész és Szolga Róbert szerkesztő-riporter Lánc és Biblia című dokumentumfilmje nyitotta meg Lakiteleken a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók V. Filmszemléjét. Az alábbi interjú az Oroszlányi Városi Tv produkciójában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata. (A filmet Ócskái László fényképezte.) Rabgyülekezet Vácott Ahol hitvalló evangélikus a börtönparancsnok A váci fegyház parancsnokával, Vatai Gyulával a börtön falai között lévő irodájában beszélgetek. Első ránézésre ez az iroda semmiben sem különbözik a többi intézményben található ilyen jellegű helyiségtől. Ide azonban az ember nem jöhet csak úgy be: zsilipajtón, fémdetektoros kapun át vezet az út idáig. Am a parancsnok szívélyes vendéglátása feledteti a hely „szellemét”...- Parancsnok úr! Hogyan és mikor került Vácra?- 2002. október 1-jétől vezetem a váci fegyházat. Azelőtt a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben dolgoztam parancsnoki beosztásban. Az országos parancsnok kért fel a váci börtön igazgatására, majd a miniszterelnök nevezett ki ennek az intézetnek az élére.- Kevesen tudják, hogy Ön hitvalló evangélikus. Mióta kötődik egyházunkhoz?- A kinevezésem után öt nappal, 2002. október 6-án keresztelkedtem meg az oroszlányi gyülekezetben.- A váci börtönben egy jól működő gyülekezet is található. Van-e ennek valami köze az Ön ideérkezéséhez és egyházi kötődéséhez?- Amikor én idekerültem, már működött ez a gyülekezet. Mindez az intézet börtönlelkészének, Csuka Tamásnénak az érdeme, aki 14 éve szolgál a fegyház falai között.- Volt-e valamilyen terve ezzel a közösséggel?- Intézetparancsnokként természetesen minden olyan közösséget támogatnom kell, amely a fogvatartottak javát szolgálhatja. A hívő börtönlakókra nagyon jó hatással van ez a gyülekezet. Mindent megteszek azért, hogy ez a kis közösség a továbbiakban is jól működjön.- Mekkora lélekszámú ez a „ rabgyülekezet’’?- Negyven-ötven fő között mozog a létszám.- Van-e Önnek beleszólása abba, hogy ki, mikor, hová és milyen gyülekezetbe menjen?- Nincs. Egy rendelet is kimondja, hogy nem szólhatok bele a hitéleti tevékenységbe. A börtönlelkész feladata, hogy koordinálja a lelki munkát és az azzal foglalkozókat, legyenek azok belső munkatársak vagy bejáró missziósok. Én csak akkor avatkozhatom be, ha az intézet rendjét, biztonságát sérti valamelyik rendezvény vagy tevékenység.- Segítséget azért nyújthat nekik?- Természetesen; vezetőtársaimmal együtt mindent megteszünk értük. Mind a bibliakör, mind az összes többi gyülekezet összejöveteleit igyekszünk támogatni, hiszen ez közös érdekünk.- Említette a vezetőtársait. Hogyan viszonyulnak ehhez a munkához?- Eleinte némi fenntartással fogadták ezt a szolgálatot. Időnként voltak olyan felhangok is, hogy az, hogy a parancsnok hívő, minden szempontból meghatározza majd az intézeti életet. így nagyon élesen külön kell választanom a saját hitemet és a beosztásomat. Nekem felekezeti hovatartozásomtól függetlenül, pártatlanul kell döntenem az itteni hitéleti kérdésekben.- A felettesei hogyan fogadták az itteni lelki életről szóló híreket?- Rendszeresen látogatják a rendezvényeinket. Ebből arra következtetek, hogy számukra is fontos az itt folyó hitéleti tevékenység.- A gyülekezet hogyan segíti az Önök munkáját?- Ez a közösség is hozzájárul a feszültségoldáshoz, hiszen azok a fogvatartottak, akik odajárnak, nyugodtabbak lesznek. A problémáikra megoldást, orvoslást találnak. Ráadásul a tapasztalataim szerint jó hatással vannak a zárkában a többiekre is.- Jelent-e előnyt számukra az, hogy tagjai a börtön gyülekezetének?- Előnyt semmiképpen nem, hacsak a saját életükben nem értékelik ezt annak. Semmivel nem kapnak több jogot, mint bármely más fogvatartott. Mindegyiküknek megadatik az a lehetőség, hogy a kulturális vagy hitéleti rendezvényekre eljárjanak, és résztvevői legyenek valamelyik alkalomnak.- A fegyházban kápolna is működik.- A kápolnánk hosszú ideig raktárként funkcionált, de kitakarítottuk, elvégeztük az állagmegóvási munkálatokat, és a helyiség lassan-lassan újra a hitélet központjává lett.- Kaptak-e valamilyen visszajelzést azoktól, akik a gyülekezet tagjaiként szabadultak?- Találkoztam már innen szabadult volt fogvatartottakkal, akik nemrég jöttek vissza bizonyságot tenni mindarról, amit Jézus Krisztus az ő életükben is véghezvitt. Több mint kétszázan vettünk részt a találkozón, fogvatartottak és fogvatartók vegyesen. Úgy gondolom, ez az alkalom mindannyiunk számára tanulságos volt. Megrendítő élmény volt, amikor együtt mondtuk a Miatyánkot, és együtt énekeltünk az Úr dicsőségére. Molnár József
