Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-23 / 21. szám
2. oldal - 2004. MÁJUS 23. Evangélikus Élet r rr r ELŐ VIZ HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP (EXAUDI) Isten órája Valaki kórházi ágyon fekszik. Kicsit javult már az állapota, de még maradnia kell. Lassan telik az idő. Mikor mehetek már haza? - kérdezgeti szüntelen. Nehéz órák, nappalok és éjszakák. És hozzájuk jönnek a - még rosszabb - nehéz gondolatok, a „miértek”. Tudjuk, hogy a nehéz órák rendszerint üres, értelmetlen időpazarlásnak tűnnek. Mennyi tervem, dolgom lenne, és most tétlenül kell maradnom! - gondoljuk. Mi a válasz ezekre a kérdésekre? Nos, a hívő ember tudhatja: minden nehéz, értelmetlennek, feleslegesnek és céltalannak tűnő óra is Isten órája. Ha tőle tudom venni - akkor ez sem elveszett idő. És nem egyszerűen a „túlélés” a cél. (A háború éveiben gondoltunk sokszor arra: mindegy, mi van - nélkülözés, éhezés, nehézségek -, csak éljük túl!) Az egyik bibliai példázatban a gazda kiosztja a bért a szőlőmunkásoknak. Egyikük zúgolódva veszi át jövedelmét, mert kevesli a kapott összeget, de a gazda csak annyit mond neki: „ Vedd, ami a tied, és menj el. ” (Mt 20,14) Mit jelent ez a mi számunkra? Azt, hogy fogadjuk el a sorsunkat, amelyet Istentől kaptunk. De itt többről is szó van, mert - mint már mondtuk - nemcsak a sorsunk, hanem minden óránk Isten órája. És mivel tőle van, egyetlen óra sem üres, hanem mindnek célja van. Igen, vannak, jönnek a „nemszeretem” napok és órák is. „Ez nem az én napom” - sóhajtjuk, ha aznap valami nem sikerült. De ne feledjük: egy nehéz tárgyalás, talán egy súlyos műtét napja vagy bármilyen, rettegve várt óra is Isten órája. Nagybeteg nagybátyám ágyánál állva azt kérdeztem: „Hogy van?” Ő egyszerűen, csendesen felelte: „Isten kezéből veszem.” Hadd szólítsa meg most ez a cikk különösen azokat a testvéreinket, akik odahaza vagy a kórházban betegen fekszenek. Mit kezdhetnek ők a betegágy látszólag üres óráival, ha azokat Isten kezéből tudják venni? Ez az időszak csodálatos alkalom lehet számukra, hogy végiggondolják eddigi életüket: hány reggel indultam zúgolódva, hogy már megint dolgoznom kell? Hányszor éreztem tehernek a családért, a gyerekekért végzett házi munkát? Ilyenkor átértékelhetjük a dolgokat, felismerhetjük, hogy a munka nem teher, hanem ajándék, lehetőség. A testi egészség sem ,jár” nekünk, hanem Isten kegyelmének a jele. De a betegágy csendje arra is lehetőséget kínál, hogy sorra vegyük szeretteinket, munkatársainkat, barátainkat, és imádkozzunk értük. Minden óra Isten órája! Talán érezzük, hogy mekkora vigasztalás és erő rejlik ebben, ha magunkra tudjuk vonatkoztatni. Sok önsajnálattól, keserűségtől szabadulhatunk így meg. Gáncs Aladár „Ha megfigyeljük a világ folyásában, hogy minden ügy elintézésénél mennyire a pénzvágy az irányadó, akkor igazán nagy feladatot jelent számunkra, ha az Istennel, becsületben akarunk megmaradni. Szinte meg kell rettennünk és borzadnunk ettől a veszedelmes és nyomorúságos élettől, amely a kenyérgond és a kenyérért való könyörtelen harc miatt oly nehéz, annyira leköt, hogy szinte rabságunkká lett már. " Luther Márton: A jó cselekedetekről (Takács János fordítása) Egyházunk honlapja: www.lutheran.hu Ne legyen hiány! Józs 23,14-16 Ezen a vasárnapon visszagondolunk a mennybemenetel és a pünkösd közötti időre: Jézus már nincs a tanítványokkal, a Szentlélek pedig még nem szállt le rájuk. Hogyan élhették át a tanítványok ezt a tíz napot? Az apostolok cselekedeteiről írott könyv első fejezetéből tudjuk, hogy nem töltötték haszontalanul ezt az időt: ,, egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban ”, és Jú- dás helyére ekkor választották meg Mátyást. Az apostolválasztás azt mutatja, hogy készültek a nagy feladatra: „(...) még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának ". Bár mai igénket jóval Krisztus előtt írták le, ugyanarra a bizonyosságra épül: „Nem veszett el egyetlen szó sem azokból az ígéretekből, amelyeket megígért nektek Istenetek, az Úr. ” Izrael népe annak idején megkapta a megígért jó földet, az új hazát, amelyért „csak” hálásnak kellett volna lennie. A hála tartalma pedig igénk szerint igen egyszerű: nem tisztelhetnek más isteneket. Ha mégis megteszik, akkor súlyos következményekkel kell számolniuk, mint ahogyan az aranyborjú imádása miatt már megtapasztalhatták. De miért is kellett óvni a választott népet az idegen istenektől? Ugyanazért, amiért ma kell, kellene figyelmeztetni az embereket a jellemzően mégiscsak keresztény hátterű Európában. Nagyon sokaknak úgy tűnik, hogy az Ó- és Újszövetség Istene, Jézus Krisztus Atyja nem elég meggyőző, nem elég hatékony, hiszen nem teljesíti hiánytalanul minden kívánságukat. Ráadásul az egyház képviselőinek sokszor nem megfelelő, hitelrontó, néha botrányos életéért, viselkedéséért az Urat hibáztatják. A hiányérzetet pedig valaminek meg kell szüntetnie: ilyen-olyan egyéb vallásnak, a földi javak hajszolásának, olcsó szórakozásnak, népbutításnak. Luthernek a Nagy kátéban található, jól ismert megfogalmazása erre utal: „Amire szívedet hagyod és bízod, valójában az a te istened.” Az apostolok és az első keresztények - bár teljes odaadással imádkoztak - nem követelték a csodákat (az anyagi javakról nem is beszélve), és elmaradásukat, késlekedésüket nem tekintették sem az Úr gyengeségének, sem a hit hiányának. Ószövetségi igénk tükröt tart elénk: mit hiszünk, mit tanítunk arról az igaz Istenről, aki helyett ma sem szabad más istenekhez fordulni? Ezt Józsué intelmei alapján kérdezzük, de közben tudjuk, hogy az ő neve héberül megváltót, sza- badítót jelent, csakúgy, mint Jézusé. (A két név az eredeti nyelvben megegyezik.) Az apostolok a mennybemenetel és pünkösd közötti tíznapos „imatanfolyam” után a Jézus Krisztusban megtörtént szabadítás üzenetével léptek a nyilvánosság elé. Úgy érezzük, hogy mai igénk nyitott kapukat dönget, hiszen eszünk ágában sincs, hogy más vallásra térjünk, el sem tudunk képzelni olyan helyzetet, hogy ez a lehetőség komolyan felmerüljön. De él-e bennünk Józsué bizonyossága, akinek semmi kétsége nem volt afelől, hogy győzelmes ügyet szolgál? Tíz nappal a mennybemenetel után az apostoloknak sem volt kétségük: Krisztus mellett nem marad hiány, amelyet majd valaki, illetve valami másnak kell pótolnia! Mi bizonyosak vagyunk-e abban, hogy mai tanítványként életünket olyan ügy szolgálatába állítottuk, amely feltétlenül győz? A szabadítás persze nem azt jelenti, hogy az egyetlen igaz Isten, Jézus Krisztus Atyja minden követ elhengerít az utunkból, hogy életünkben minden úgy menjen, mint a karikacsapás. A megváltás még nem iktatta ki a bűnt a történelemből. De ez nem változtat azon, hogy Krisztus követése ma sem egy a sokféle vallási lehetőség közül, hanem az ember legmerészebb reményeit is túlszárnyaló beteljesülés ígérete. Józsué szavaival: „Mind beteljesedett rajtatok, nem veszett el abból egy szó sem. ” Jézus szavaival (oltári igénkből): „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot én- rólam." (Jn 15,26) Figyeljünk rá még jobban! Dr. Szentpétery Péter IMÁDKOZZUNK! Csüggedt, áléit vagyok, fáraszt a szó, / bénultan ér napom, ha rossz, ha jó. / Űzd el homályomat, hozd fel világodat, / Szentlélek, drága hű Vigasztaló! / Új élet Lelke vagy, gazdag, csodás. / Hittel kínálsz, s a hit - feltámadás! / Erőd kit felkarolt, nem nyughat, mint a holt, / lendíti éltető terv s alkotás. / Édes fuvallatod áraszd ki rám, / s menten fogy bú, keserv, szűnik hiány. / Látván jóvoltodat szívemben dal fakad, / s ha már dicsérni tud, mást nem kíván! (EÉ 246. ének) Oratio oecumenica Könyörögjünk a szívünket, életünket és az egész világot megújító Szentlélekért. Kérjük együtt: Jövel, Szentlélek Úristen! Sokak életén egyre inkább a félelem és a szorongás lett úrrá. Félnek, félünk a váratlan helyzetektől: betegségtől, balesettől, orvtámadástól, kórházi kezeléstől, vizsgáktól, felvételitől. Tartunk a kiszolgáltatottságtól, a magunkramaradottságtól, az elszegényedéstől, a nyomorúságtól. Egyre többen válnak körülöttünk is reményvesztetté. Könyörögjünk a reménység Leikéért. [Gyülekezet]: Jövel, Szentlélek Úristen! Sokak életét árnyékolja be a szomorúság. Siratják elveszített szeretteiket, kiutat keresnek a gyász sötétjében. Add, hogy a siralom völgyén átmenők, a csapdába, örvénylő vizekbe esettek, a mélységből kiáltok előtt felragyogjon a vigasz és a megnyugvás, a szabadulás és a célhoz érkezés világossága. Porhoz tapadó életünket elevenítsd meg igéddel! Add, hogy minden gazdagságon és ismereten túl örülni tudjunk intelmeidnek, elmélkedjünk utasításaidon, és gyönyörködjünk rendelkezéseidben. Könyörögjünk az öröm Leikéért. [Gyülekezet]: Jövel, Szentlélek Úristen! Nyíltság, egyenesség és őszinteség helyett sokan hazugság, kétszínűség és alakoskodás árán akarnak érvényesülni. Mindennapjainkba belopakodott a gyanakvás és a bizalmatlanság. Nehezen igazodunk el a társadalom, a közélet és a magánélet útvesztőiben. Szeretnénk a jogainkkal nemcsak rendelkezni, hanem élni is. Rendre és tisztaságra vágyunk: beszédben és szándékban, szűkebb és tágabb környezetünkben, falusi udvarokban és nagyvárosi tereken, újságok oldalain, rádióadásokban és a tévé képernyőjén. Könyörögjünk az igazság és a bizalom Leikéért. [Gyülekezet]: Jövel, Szentlélek Úristen! Aggodalmat kelt az ember és ember, nép és nép, nemzet és nemzet közötti békétlenség és gyűlölködés. Kérünk, bontsd le a meg nem értés, a szeretetlenség és az elzárkózás falait. Add vissza az érdeklődést, a nyitottságot, a befogadókészséget egymás iránt. Újra és újra ébressz rá ama, hogy egymásnak nem ellenségei, hanem testvérei, társai vagyunk. Adj lehetőséget, alkalmat a testvéri, baráti közösség erősítésére. Add, hogy felismerjük, mi az, ami közelebb visz a másik emberhez, és mi az, ami eltávolít tőle. Ajándékozz meg a bocsánatkérés és a megbocsátani tudás képességével. Könyörögjünk a békesség Leikéért. [Gyülekezet]: Jövel, Szentlélek Úristen! Az egyéni boldogság és boldogulás hajszolása helyett add, hogy felismerjük a család, a gyülekezet fontosságát. A magunkra figyelés merevségét oldd fel a közösségben, a csapatban való gondolkodás rugalmasságával. Add, hogy önmagunkon túl másokat is tudjunk szeretni, megbecsülni, előnyben részesíteni. Ha önző módon fel akarnánk tűnni, emlékeztess Jézus szavára: aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy. A világ tehetősebb feléhez való tartozásunkban taníts meg arra, hogy nem rangra és vagyonra, bőségre és elismertségre van elsősorban szükségünk, hanem hitre és szeretet- re. Könyörögjünk a szeretet Leikéért. [Gyülekezet]: Jövel, Szentlélek Úristen! :••• SAROK .............................. ME NNYBEMENETEL ÜNNEPÉNEK LITURGIÁJA 3 £ 5 6 3 Elment, hogy minden istentiszteleten jelen legyen Néha arra van szükség, hogy alapvető kérdéseket vagy apró, konkrét ügyeket tisztázzunk. Ha ez sikerül, összeállhat a kép, világossá válnak az összefüggések. Rovatunk legutóbbi belső sorozatában a liturgia lényegéről olvashattunk. Most két héten át egy-egy különleges ünnep - mennybemenetel és pünkösd - istentisztelete kerül elénk. Az esztergomi Keresztény Múzeum első kiállítótermében egy csodálatos, 15. századból származó, közel ember nagyságú Krisztus-szobor található. A Megváltó fején egy csavar helye látszik. Ennek hátterében az rejlik, hogy a liturgia üdvösségtörténetet megjelenítő gyakorlatában nemcsak a karácsonyi eseményeket vagy a passiótörténetet játszották el, hanem más bibliai elbeszéléseket is. Nem nosztalgiázás volt ez, hanem az igehirdetés eszköze: megpróbálták a hit eseményeit megragadhatóvá tenni. Mennybemenetel ünnepén a felfüggesztett Krisztus-szobrot felhúzták a kupolába. A gyülekezet közelében látható Krisztus felemeltetett. Ennek nyomát őrzi ma is az említett alkotás. Elment, hogy jelen lehessen - ez menybemenetel ünnepének és isten- tiszteletének titka. Amikor emberré lett az Isten, néhányan láthatták, hallhatták, találkozhattak vele, megérinthették. Nem tudjuk pontosan hányán, de a számuk korlátozott volt. Ma hisszük és tapasztaljuk, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, jelen van közöttük. Mi a feltámadott Úr valóságos jelenlétét élhetjük meg istentiszteletről istentiszteletre. Ehhez az kellett, hogy eltávozzon a földi valóságból, az emberi lét dimenzióiból, térből és időből. így - Lelke által - nem csupán néhány ember, hanem mindenki megtapasztalhatja jelenlétét, aki segítségül hívja, elfogadja őt. Azóta elérhető, meghívható, azóta állandó párbeszédben élhetünk vele. Ezért mondta - János evangéliuma 16. fejezetének tanúsága szerint -, hogy „jobb nektek, ha én elmegyek". Nem könnyű ezt megértenie a földi világhoz kötött embernek. De a liturgia csodálatos dramaturgiája és tőlünk független működési mechanizmusa segít nemcsak elfogadni, hanem élvezni is ezt a tényt: elment, hogy jelen lehessen. Mennybemenetel ünnepének liturgiája a húsvéti ötven nap szerves részeként annak örömébe hangolódik bele. A feltámadás öröm üzenetéből táplálkozva már pünkösd felé néz. A húsvét megdicsőült győzelme után a tanítványainak még megmutatkozó Krisztus visszatér oda, ahonnan jött: az Atyához, hogy egyedüli közbenjáróként „intézze” ügyünket. Ezért hangzik el jelenlegi Agendánk szerint is már az istentisztelet elején a zsoltár keretverseként a Római levél csodálatos mondata (8,34): „Krisztus Jézus meghalt és feltámadt, az Atya jobbján van, és esedezik értünk. Énekeljetek az Úrnak örömujjongással...” A bűnvallásban így könyörgünk: „Tekints egyszülött Fiadra, aki színed előtt közbenjár értünk.” A kollekta- imádság pedig jelzi az ünnep húsvétot és pünkösdöt összekötő híd szerepét: „Mindenható. Isten, aki egyszülött Fiadat megdicsőítetted, és jobbodra ültetted: ne hagyj minket vigasztalás nélkül, hanem küldd el Szentlelkedet, hogy kísértéseinkben mellénk álljon...” Istentiszteleti rendünkben ehhez a naphoz a következő mottót rendelték: „Az Úrra néző gyülekezet”. Az óegyházi olvasmányok egyike azzal zárul, hogy az angyal rászól a tanácstalanságukban megdermedt tanítványokra: „ Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?" (ApCsel 1,1-11) A liturgia iránymutatása ezen a napon az, hogy ne égre bámuló, hanem az Úrra néző gyülekezetté váljunk. Egyik énekünk ezt így fejezi ki: „Utánad nézek hívő szemmel, látom boldog országodat. Ne félj, te szív, tűnjék a kétely: utat tört néked jó Urad. Bár itt nem láthat testi szem, nincs más bizalmam senki sem!” (EÉ 228,3) Egyre több helyen (többek között legnagyobb testvéregyházunknál) már nem az adott napon ünnepük a hétköznapi ünnepeket, hanem - praktikus okokból - az azt követő vasárnapon. Remélem, egyházunk s a világ evangélikussága megmarad annál a gyakorlatnál, hogy nem rendezi át az ünnepeket. Ez a hétközi ünnep is lehet különleges áldás. Hiszen hitünk, Jézus-követésünk fordulópontja ez: Krisztus elment, hogy velünk lehessen. Hafenscher Károly (ifj.)
