Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-02 / 18. szám
12. oldal-2004. MÁJUS 2. Evangélikus Élet HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület 2004. május 1-jén, szombaton 10.30-tól tartja évi rendes közgyűlését a pesthidegkúti gyülekezet templomában (1029 Budapest, Ördögárok u. 9.), amelyre az egyesület minden tagját tisztelettel meghívjuk és szeretettel várjuk. Kantátazenés istentisztelet lesz a Deák téri templomban május 2-án 11 órakor. Elhangzik: J S. Bach: Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen - 12. kantáta. Közreműködik Németh Judit, Marosvári Péter, Mozsár György, Trajtler Gábor, valamint a Lutheránia ének- és zenekar. Vezényel: Kamp Salamon. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt A lovagrendek szerepe a 21. században című előadásunkra, melyet május 3-án, hétfon 18 órától tartunk az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében. Vendégeink: dr. Fabiny Tibor és dr. Fabiny Tamás Johannita lovagok. Hallgatói Önkormányzat A keresztfa tövében címmel nagyszombaton mutatta be a Duna Televízió a mozgássérültek passiójátékát. A film nyilvános vetítésére és az azt követő beszélgetésre május 5-én, szerdán 17 órai kezdettel kerül sor az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Istentisztelet a Mátrában. A bagolyirtási Názáret-templomunkban 2004. május 1-jétől október 31-ig minden vasárnap de. 11 órakor istentiszteletet tartunk (Mátraszentimre-Bagolyirtás, Jókai u. 7-9., tel.: 37/376-483). Szeretettel várjuk kiránduló és üdülő testvéreinket! Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület A Deák téri gyülekezet szeretetven- dégségén május 9-én 17 órakor Döb- rentei Ildikó és Levente Péter tart előadást A mese és a valóság a gyermek világában címmel. Mindenkit szeretettel várunk. A Mevisz ezúton kér elnézést egy sajnálatos hiba miatt azoktól a gyülekezetektől, amelyek februárban kézhez kapták könyvterjesztő prospektusunkat. A Nem voltam egyedül című könyv I—II. kötetének együttes ára 850 Ft a kiadásban tévesen megjelent 800 Ft helyett. Köszönjük a lelkészi irodáknak a könyvek terjesztésében nyújtott segítségét, és továbbra is várjuk megrendeléseiket! Az Evangélikus Gerontológiai Egyesület felvételt hirdet az egyesület tagjai közé. Olyan humán érzékenységű tagtársakat várunk, akik szívesen részt vennének idős emberek meglátogatásában. Jelentkezni Csüllög Gézánénál lehet a 23/369-020-as telefonszámon. Budapest zöldövezetében, Rákospalotán októberben nyíló, kétágyas, apartmanos, 28 fos evangélikus szeretetotthonunkba várjuk azon idős testvérek és házaspárok jelentkezését, akik életük alkonyát gyülekezetünk keresztény szellemű gondoskodásában szeretnék eltölteni. Érd.: 30/223-2808 vagy személyesen a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség lelkészi hivatalában (1152 Bp., Régi Fóti út 73.). Ugyanezen címre otthonigazgatói állást hirdetünk. Jelentkezési határidő: május 31. A jelentkezéshez részletes szakmai önéletrajzot és lelkészi ajánlást kérünk. Apróhirdetés TŐKEERŐS MÓZES TÁRSULÁS a közeljövőben megnyíló Budai Galériában feltöltés céljából kp.-ért vásárol antik bútorokat, festményeket, perzsaszőnyegeket, órákat, ezüstöt, porcelánt, hangszereket, régi könyvet, hagyatékot. Tel.: 20/981-2897, 30/486-5300. 1945 előtti könyveket, könyvtárat vásárolnék. Tel.: 340-8016. Az égre mutató kereszt alatt a templom- torony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél működik? Toronyóra-, harangjáték-, haranglengető-, vezérlőóra-készítés, -javítás. 5 év garancia. KONKOLY MŰVEK Toronyóragyára, 1102 Budapest, Állomás u. 14. Telefon: 1/260- 7065,30/949-2915. Luther-kabát méret utáni készítését vállalom, egyházi szabómester. Tel.: 351-4942. Háromgyermekes család háztartásába munkájára igényes, megbízható, család- szerető segítséget keres, heti három napra, középkorú vagy friss nyugdíjas hölgy személyében. Jelige: Csillaghegyen. Templombelsők díszítő festése-aranyo- zása, külsők felújítása, oltárok, szobrok és képek restaurálása. Orgonák javítása, hangolása. Minőség, garancia és árkedvezmény. Tel.: 20/935-7204. e-mail: www.reart.szm.sk 1936-os, 1124. sorszámú Angster orgona (egy manuál, pedál, 6 regiszter) jó állapotban, máig használtan eladó. Érd.: Tatabánya-Bánhidai Református Lelkészi Hivatal (tel.: 34/333-577). Vasárnaptól Vasárnapig Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból május 2-tól május 9-ig HÉTFŐ VASARNAP 6.00 - tv2, Reggeli gondolatok (20’) 8.05 - Duna, „Termő ékes ág”. Irodalmi összeállítás anyák napjára (15’) 10.35 - m2, Evangélikus ifjúsági műsor (ism.) (10’) 11.00 - PAX, Családi ünnep. Evangélikus családi magazin (ZMC- 30) 11.20 - mtv, Kánon. Vallás és kultúra (40’) 12.30 - Duna, Élő egyház. Vallási híradó (20’) 15.00- Bartók, Jubilate Deo. Évszázadok egyházi muzsikája (60’) 17.35 - PAX, Ébredés. Evangélikus ifjúsági műsor, 19/12-13. (ZMC -50) 19.15 - PAX, Családfa. Evangélikus családi magazin. 4/4. (ZMC -50) 21.30 - PAX, Rozetta. Egyházművészeti műsor, 9/2. (ZMC -30) CSÜTÖRTÖK 5.35 - mtv / m2, Hajnali gondolatok (5’) 9.35 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti fiatalok millenniumi kerékpártúrája, 8/4. (ZMC -30) 10.15 - Duna, A Krisztus-trilógia. Magyar ismeretterjesztő film (ism.) (45’) 12.00 - Kossuth. Déli harangszó a bonyhádi evangélikus templomból 12.25 - Duna, Élő egyház. Vallási híradó (ism.) (25’) 14.25 - Duna, Navigátor. Stephen Hawking és a világegyetem. Angol ismeretterjesztő film, 6/6. Egy válasz a mindenségre (1997-49’) 19.30 - Spektrum, William Shakespeare, 4. rész: „Minden időké ő” (55’) 5.35 - mtv / m2, Hajnali gondolatok (5’) 6.05 - Hír Tv, Örömhír üzenet (5’) 9.00 - PAX, Molnár Mária nyomdokain. Riportfilm (ZMC -30) 9.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti fiatalok millenniumi kerékpártúrája, 8/1. (ZMC -30) 12.00 - Kossuth, Déli harangszó a bonyhádi evangélikus templomból 13.30 - Kossuth, Erős vár a mi Istenünk! Az evangélikus egyház félórája (30 ) 15.30 - PAX, Beszédtéma. Meditáció és lelkigyakorlat. Vitaműsor (45’) 21.50 - m2, Tükör által homályosan. Svéd film. Rend.: Ingmar Bergman (1961 - FF-86’) PÉNTEK 5.35 - mtv / m2, Hajnali gondolatok (5’) 6.05 - Hír Tv, Örömhír üzenet (5’) 9.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti fiatalok millenniumi kerékpártúrája, 8/5. (ZMC -30) 10.05 - Bartók, Szakonyi Károly két novellája a Pál apostol szigetei című kötetből. A háromszikla. Isten embere (51’) 12.00 - Kossuth, Déli harangszó a bonyhádi evangélikus templomból 12.40 - RTL Klub, Ünnepnaptár. Vallási magazin (20’) 12.45 - Hallmark, Teréz anya: Isten szegényeinek nevében. Életrajzi film. Rend.: Kevin Connor (1997-89’) ______KEDD______ 5.3 5 - mtv / m2, Hajnali gondolatok (5’) 6.05 - Hír Tv, Örömhír üzenet (5’) 9.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti fiatalok millenniumi kerékpártúrája, 8/2. (ZMC -30) 10.00-PAX, János-passió. A Deák téri evangélikus templomban tartott koncert felvételről (105) 12.00 — Kossuth. Déli harangszó a bonyhádi evangélikus templomból 15.30 - PAX, Beszédtéma.. Humor és vallás. Vitaműsor (45’) 22.10 - Duna, Mindentudás Egyeteme. Öregedés - örök ifjúság? Iván László előadása (60’) Összeállította: Győri Virág SZOMBAT 6.30 - Petőfi, A szeretet közösségei (30’) 11.00 - PAX, Családi pénztár. Evangélikus családi magazin (ZMC - 25 ’) 12.00 - Kossuth. Déli harangszó a bonyhádi evangélikus templomból 12.30 - Duna, Isten kezében. Vallási magazin. Az egyházak és az Európai Unió (25’) 13.20 - Duna, Lyukasóra (40’) 16.05 - Hír Tv, Egy nap. Borbás Mária országjáró magazinja (60’) 17.40 - PAX, Ébredés. Evangélikus ifjúsági műsor, 19/13-14. (ZMC -50) 19.15 - PAX, Családfa. Evangélikus családi magazin. 4/3. (ZMC -50) 21.30 - PAX, Rozetta. Egyházművészeti műsor, 9/3. (ZMC -30) SZERDA 9.30 - PAX, 1000 kilométer egyháztörténeti utakon. A pesterzsébeti fiatalok millenniumi kerékpártúrája, 8/3. (ZMC -30) 12.25 - Duna, Isten kezében. Vallási magazin (ism.) (25’) 13.10 - Duna, 100 éve halt meg Jókai Mór. Hungária Litterata - fejezetek a 19. század magyar irodalmából (40’) 14.40 - Duna, Navigátor. Stephen Hawking és a világegyetem. Angol ismeret- terjesztő film, 6/5. A fekete lyukakon is túl (1997 - 49’) 16.15 - PAX, Karácsonyi oratórium. Multimédiás koncert a pesterzsébeti evangélikus templomban (ZMC - 45 ) 16.35 - HBO, Bonhoeffer: Isten szolgája. Kanadai filmdráma. Rend.: Eric Till (85’) 17.05 - mtv, Evangélikus ifi júsági műsor (5 ) VASÁRNAP 6.00 - tv2, Reggeli gondolatok. Vallási műsor (20’) 10.00- m2, Evangélikus ifjúsági műsor (ism.) (10) 11.00 — PAX, Családi orvos. Evangélikus családi magazin (ZMC-30) 11.00 - Duna, Biblia Pauperum - a szegények Bibliája (201) 12.30 - Duna, Élő egyház. Vallási híradó (20’) 13.05 - Kossuth, Névjegy. Búza Barna szobrász (50’) 15.00 - Bartók, Musica sacra. Egyházzenei magazin (60’) 17.40 - PAX, Ébredés. Evangélikus ifjúsági műsor, 19/15-16. (ZMC -50) 19.15 - PAX, Családfa. Evangélikus családi magazin. 4/4. (ZMC -50) 21.30 - PAX, Rozetta. Egyházművészeti műsor, 9/4. (ZMC -30) UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAP Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. 2Kor 6,1 (Zsolt 103,11; Jn 15,1-8; ÍJn 5,1-4; Zsolt 148) Pál apostol a megbékélés üzenetének hirdetőiről szól ebben az igeversben. Jézus feltámadása után nem pusztán köszöntésként mondja a békességre hívó szavakat, hanem Isten tervének titkát tolmácsolja, amikor békességet hirdet. Mert kereszthalálában és feltámadásában Isten megbékéltette magát a világgal. Kegyelemből, hit által mi is részesei lehetünk ennek a titoknak. Az ő kegyelme tovább munkálkodik azokban, akik ezt elfogadják. Nem szabad ennek útjába állnunk. Életünket szemlélve a kívülállók meglátják-e ezt rajtunk? Élünk vagy visszaélünk ezzel a kegyelemmel? HÉTFŐ Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele. lTim 4,4 (lMóz 1,31a; Róm 1,18-25; lTim 2,1-7) Az ember mindig mindenben válogat. Alapvető emberi jogunknak tartjuk, hogy megkülönböztessük a számunkra kedves, ízletes és vonzó dolgokat azoktól, amelyeket nem szeretünk, és ezekről véleményt is mondjunk. Már az első gyülekezetekben problémát jelentett az a „véleményszabadság”, amikor egyesek a korábbi hitviláguk szerinti előítéleteiket nem tudták összekapcsolni a Krisztusban kapott szabadsággal, sőt a hitéletükkel kötötték össze az ízlésvilágukat. A teremtettség- ben minden Istentől jön. Ebből következik, hogy Isten minden teremtménye jó, csak hálaadással kell élni velük. Pál írja: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. IKor 15,10 (Ézs 46,9; KEDD SZERDA 2Kor 5,11-18; lTim 2,8-15) Ha emberi ésszel vizsgáljuk az egykori Saul viselkedését, mindenképpen komoly büntetést érdemelne. Hamis vádakkal illette Krisztus követőit, miközben Isten ügyét szerette volna megmenteni az „is- tenkáromlótól” és követőitől. A saját igazságának tudatában élt. Bizonyára Sok bizonyságtételt hallhatott, de csak akkor történt „pálfordulat” az életében, amikor maga Jézus szólította meg. És megtörtént a legnagyobb csoda: az üldözőből apostol lett. A viselkedése alapján aligha érdemelte volna ezt ki. Pál a hitvallását fogalmazza meg ebben a mondatban. Egyedül Isten kegyelme mindaz, ami vele történt. A nagy találkozás nélkül megérdemelt büntetését töltené egy Isten nélküli örökkévalóságban. Az Úr látja az ember útjait. Péld 5,21 (Jel 2,23; Jn 8,31-36; lTim " 3,1-13) Isten minden ember életútját látja, de legfőképpen azt, hogy hová vezet az a széles út, amelyen jár. Milyen sokan bolyonganák tévúton ebben a világban! Pillanatnyi és látszólag boldog, de mégis bizonytalan élethelyzetekkel cseréljük fel a biztonságos jövőnket. Mai igénk szövegkörnyezete a házasságtörésről szól, amely intézményesítve akár egy egész nemzetet is képes elpusztítani. Ne hagyjuk, hogy liberális tévtanítók félrevezessék életünket, gyermekeinket. Járjunk a keskeny úton, amely talán nem olyan népszerű, de mégis az életre visz. rQlirnOTÖir ^z ezt mon^ta Ábrámnak: Általad nyer áldást a fold minjen nemzetsége. lMóz 12,1.3b (Lk 1,54-55; Róm 8,7-11; lTim 3,14-16) Ábrám a hit példaképe. Benne három világvallás követői is közös ősatyjukat tisztelik. Akár azt is gondolhatnánk, hogy Isten ezért jövendölte neki egykor azt az ígéretet, amelyet mai igénkben olvashatunk. Hiszen a korábban gyermektelen embernek valóban több milliárd utóda lett; s ők ma is vallási többséget alkotnak ezen a földgolyón. Mi mégsem így értelmezzük ezt az ígéretet. Számunkra Ábrahám utódaként Jézus Krisztus eljövetelével vált valóra az ősi prófécia. Mert benne és általa az egész világ üdvözítője jött el erre a földre, hogy hit által mi is az ő követői lehessünk. PENTEK Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket. 1 Kor 2,12 (Zak 4,6; Jn 19,1-7; lTim 4,1-11) A hétköznapi ember is különbséget tud tenni az emberek között aszerint, hogy kiben lakik gonosz lélek, és kiben a szelídlelkűség és kedvesség jó lelke. Attól, hogy valaki világi értelemben jó ember, még nem biztos, hogy Isten Lelke munkálkodik benne. Pál apostol szerint Isten csak Isten Lelke által ismerhető meg. Nekünk nem csupán szelíd lelkű, jó emberekké kell válnunk, akiket megdicsér a környezetük, hanem Urunk követeivé, akik nem a saját fontosságukat hangsúlyozzák, hanem felismerik azt, hogy mit ajándékozott nekünk Isten Jézus Krisztusban. így szól az Úr: Szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat. Hős 6,6 (IKor 13,13; Jel 22,1-5; lTim 4,12-5,2) Hóseás próféta az Ószövetség egyik legnépszerűbb prófétája. Könyvében arról is ír, hogy az áldozati kultuszt valami másnak kell felváltania, mivel Isten nem gyönyörködik az ártatlan állatok leölésében. O a nép szívére vágyik, nem a külsőségekre. Világossá vált, hogy a nép nem a megtérést keresi, hanem a külső nehézségek, Isten haragjának és büntetésének gyors elmúlását. Ma is hasonlóképpen gondolkodunk, ha elfelejtjük, hogy Jézus főpapként és áldozatként már örökre bemutatta az engesztelő áldozatot értünk. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a magam szeretetéből élek-e vagy Istenéből? SZOMBAT V Menyes Gyula Főszerkesztő: T. Pintér Károly karoly.pinter@lutheran.hu Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa.boda@lutneran.hu Olvasószerkesztő: Győri Virág virag.gyori@lutheran.hu Tördelőszerkesztő: Nagy Bence bence. nagy @lutheran. hu Főmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna zsuzsa. gazdag@ lutheran .hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108. Fax: 486-1195 Kiadja a Luther Kiadó kiado@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 . Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter.kendeh@lutheran.hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.hu Munkatársak: Bogdányi Gábor (EvElet OnLine) gabor.bogdanyi@lutheran.hu Hafenscher Károly ifi. (Liturgikus sarok) hafo@lutheran.hu Kendeh K. Péter (Oratio Oecumenica) peter.kendeh@lutheran.hu Kőháti Dorottya (Ej nap - új kegyelem) dora.kohati@lutheran.hu Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Matolcsy Miklós vezérigazgató E-mail: szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyed évre 1937 Ft • fél évre 3874 Ft • egy évre 7748 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 100 EUR, egyéb külföldre: 125 EUR Beküldött kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. A kéziratokat lehetőség szerint e-mailben kérjük beküldeni az evelet@lutheran.hu címre. Csak a minden hónap 16-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni. Ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság.