Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-02 / 18. szám
II. oldal-2004. MÁJUS 2. Evangélikus Élet Ritka az a skandináv vendég, akiről ne állíthatnánk teljes bizonyossággal, hogy lutheránus, hiszen az északi országok lakosságának 85-90%-a äz evangélikus egyházhoz tartozik. Janne Haa- land Matlary asszony a kivételek közé tartozik: norvég, mégis római katolikus. Az előző kormányzati ciklusban a kereszténydemokrata párt képviselőjeként külügyminiszter-helyettes volt. Bár a szakterülete a biztonságpolitika, mégis - anyaként - fontosnak tartotta, hogy írjon a nők helyzetéről. A felvirágzás kora címmel publikált könyve két esztendővel ezelőtt magyar nyelven is megjelent. Április elején Matlary asszony ismét hazánkban járt. Ez alkalommal a Helikon Kiadóval kötött szerződést arról, hogy második könyvét is kiadják. Ebben ír arról, hogy a lutheránus háttér ellenére miért döntött tudatosan a katolikus hagyományok mellett. Azon a találkozón, amelyre minket, a különböző nőszervezetek képviselőit is meghívtak, hiába faggattuk öt az indítékairól. „El kell majd olvasni a könyvemet!" - tért ki újra és újra a válasz elöl. A vele töltött másfél óra alatt azonban egy dolog nyilvánvalóvá vált. Bár politikushoz méltóan diplomatikusan fogalmazott, mégis érezni lehetett szavaiból, hogy csalódott országa „ lutheranizmu- sában Különösen egy területet emelt ki, amellyel kapcsolatban- meglátása szerint - az evangélikus egyháznak szót kellene emelnie, példát kellene mutatnia: ez a házasság és a család kérdése. Norvégiában ma már nem kérdéses, hogy a nők a hivatásuk gyakorlása mellett gyermeket is vállalnak. Anyák is kívánnak lenni, nemcsak szakmai karrierjüket akarják építeni. Ehhez a skandináv jóléti társadalmak kellő anyagi támogatást, szociális biztonságot is tudnak nyújtani. Am elszomorító, hogy a gyermekek fele nem házasságból, hanem úgynevezett együttélésből- élettársi kapcsolatból - születik. A válások száma is rendkívül magas. Oslóban, a fővárosban minden második házasság felbomlik. Pedig a gyermekek számára fontos a stabilitás, a megbízhatóság. Létszükséglet, hogy a család intézménye szilárd, rendíthetetlen legyen. Amilyenek a családok, olyan lesz a jövő társadalma. Az alábbiakban Matlary asszony 2002-ben megjelent könyvéből idézünk egy részletet. Mi az anyaság? Mint négy gyermek édesanyja, tudom, hogy mit jelent anyának lenni, hogy ez milyen feladatokkal jár, és hogy ezek mennyire fontosak a gyermekek életében. De azzal is tisztában vagyok, hogy az anyaságnak manapság egyre kevesebb tisztelet jut, legalábbis a nyugati világban, és már nem élvezi a politikai döntéshozók magától értetődő támogatását. Egyszerűen adottnak veszik az anyák munkáját - mint mindig. (...) Az anyaság minden civilizációban és vallásban különleges helyzetet és sajátos jogokat élvez. Csak ma került az anyaság mint intézmény a világ sok részén súlyos válságba, különösen a „fejlett” Nyugaton. Nem akarok túl pesszimistának tűnni, de aggódom amiatt, amit magam körül látok. Az egyik gyermekem pár éven belül serdülőkorba lép. A mai gyerekek, legalábbis sok nyugati országban, nagyon konkrét módon ki vannak szolgáltatva a nihilista környezetnek: a társadalomban nem létezik olyan erkölcsi tekintély, amely megtanítaná, hogyan különböztessék meg a jót a rossztól. A legtöbb nyugati országban csökken a vallás befolyása, miközben a tömegmédia szexet és erőszakot teijeszt. Ezzel egyidejűleg a család intézménye olyan mértékben meggyengült, hogy nem képes erődítményként szolgálni vagy legalább mindezt ellensúlyozni. (...) Az emberi normáknak ezt a hanyatlását nézve felteszem magamnak azt a kérdést: hogyan védjem meg a gyermekeimet? Hogyan teremtsem meg számukra az általános erkölcsi alapokat, ha a társadalom ennyire ellenségesen és közönyösen áll hozzá? Ez ellen csak úgy lehet felvenni a harcot, ha az embert mint személyt tiszteljük, ez a tisztelet pedig csak akkor növekedhet, ha megértjük, hogy mit jelent az emberi méltóság fogalma. A nyugati társadalmakban a szexuális normák megszűnése annak a jele, hogy az embereket eszköznek tekintik, és nemcsak a nők, hanem egyre nagyobb mértékben a gyermekek is a felnőttek önzésének esnek áldozatául. Ezért a modem nyugati társadalmakban a gyerekek a szenvedés egészen új formáival találkoznak. Érzelmi törést szenvednek, amikor a szülők elválnak, és ennek következtében gyakran megszűnik a nagyszülőkkel, a testvérekkel és a másik szülővel fenntartott kapcsolatuk; a gyerekkoruk nem jó és nem biztonságos, akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá az emberiség történelme során. Ma az anyaság pontosan ezen okok miatt kiemelten nagy jelentőségű a társadalom jövője szempontjából. Mint anyát engem semmi sem dühít jobban annál, mint ha szenvedő gyermekeket látok, és egy anya legtermészetesebb joga, hogy mindent megtegyen azért, hogy véget vessen ennek a szenvedésnek. (Janne Haaland Matlary: A felvirágzás kora - Jegyzetek egy új feminizmushoz, CRS, Budapest, 2002) Janne Haaland Matlary Evangélikus nők klubja Öt és fél esztendeje minden második hónap egy-egy meghatározott szombatján találkozunk egyházunk Üllői úti központjában. Nem „ketten-hárman”, hanem harmincnál is többen gyűlünk össze az Úr nevében. Érezzük, hogy jó nekünk ott lennünk. A béke szigete ez, lelki oázis, ahol egymás hite, bizonyság- tétele által töltődünk fel. A közös imádság ereje erősít meg bennünket olyannyira, hogy elviseljük a ránk nehezedő terheket. E kis közösség összetartó ereje a Női Misszió vezetője, Márta lelkésznő, aki hihetetlen lelkesedést, ügyszeretet sugároz felénk. Mindenkit számon tart. Örül, ha valamennyiünket maga körül tudhata, és szomorúság tölti el, ha csak egyvalaki is - betegség vagy más nyomorúság miatt - hiányzik a körből. Természetesen mindezekhez hozzájárulnak a szívet-lelket gyönyörködtető előadások is, mint például az, amit április 3-án, a virág- vasárnapot megelőző szombaton tartottunk. Ekkor Szabados Regina lelkésznő osztotta meg velünk nagyheti gondolatait Keresztfa titka tündököl címmel. Lukács evangéliumának passiói leírásából emelt ki három mondatot, párhuzamot vonva az akkori és a mai emberek között. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. ” Mi is sokszor hasonlítunk a kereszt alatt állókhoz. Nem tudjuk, mit cselekszünk. Balga módon azt a Krisztust vetjük el magunktól, akiben szabadulásunk és életünk lehet. Nem vesszük észre, hogy bűneink miatt Isten ítélete van rajtunk. De azt sem ismerjük fel, hogy ő mégsem a halált, hanem az életet szánja nekünk. Hiszen Krisztus helyettünk és értünk halt meg a kereszten. Megrendítő a keresztfán szenvedő Jézus imája. Nem vádol lelki vakságunk miatt, hanem értünk könyörög, amíg le nem hullik a hályog a szemünkről, és fel nem ismerjük végre benne Isten mentő szeretetét. „ Bizony mondom néked, még ma velem leszel a paradicsomban. ’’ A lator tudja, hogy méltán bűnhődik. Már nincs lehetősége jót cselekedni, de hitből jövő fohászra - Krisztusba vetett hittel - még van ideje. Mi, akik Jézus szenvedéstörténetét ma hallgatjuk vagy olvassuk, sokszor csak arra figyelünk, hogy akkor ott mit tettek Jézussal. Kívül helyezkedünk az eseményeken. Eszünkbe sem jut talán, hogy mi magunk is okozói vagyunk Jézus szenvedésének. A mi bűneink büntetése is Krisztuson van. De az ígéret is a miénk! Isten utánunk nyúlt, kimentett a halál hatalmából, bizonyosak lehetünk afelől, hogy vele leszünk a paradicsomban. „Atyám, a te kezedbe teszem le az én telkemet! " Krisztus haláltusájában is az égre emelte tekintetét. Vajon mi, mai emberek tudunk-e mindenkor felfelé tekinteni? A keresztény ember egyik jellemvonása kell, hogy legyen az Istenbe vetett feltétlen bizalom. Amikor minden veszni látszik, van-e bátorságunk Jézushoz hasonlóan az Atyára hagyatkozni? Hiszünk-e abban, hogy életünk „nagypéntekjei” után felragyog a húsvét? Előttünk tündököl-e a feltámadott, dicsőséges Krisztus győztes alakja, vagy lelkileg csonttá sová- nyodunk bajaink, a világ nyomorúságai miatt?... A lelkésznő megrendítő vallomása, előadása után személyes bizonyságtételek hangzottak el arról, hogy kinek-kinek mit jelent a Jézus szenvedésére való emlékezés vagy húsvét ünnepe. Volt, aki saját versét mondta el, más híres irodalmi alkotásból idézett. Volt, aki arról vallott, hogy mint a Lutheránia kórus tagja a zenén keresztül, Bach János-passi- ójának évenkénti eléneklésével élte át a nagyhét jelentőségét. Virágvasámap előtt egy nappal ezen az alkalmon a böjti időszak utolsó perceit éltük át közösen. Másnap emlékeztünk Jézus jeruzsá- lemi bevonulására. Krisztus ott áll a város kapujában, hogy elinduljon a fájdalmak és szenvedések útján, amelyről - húsvét fényében - tudjuk, hogy diadalra vezet. A kérdés kétezer évvel ezelőtt is az volt, és ma is az: vele megyünk? Lászik Mária Leidál Jánosné ÉDESANYÁM ... Aki jó volt hozzám, az az édesanyám, Ha fáztam, a lelkét terítette reám. Átvette terhemet, hogy azt ne én vigyem, Drága két kezével simogatta sebem. Tőle tanultam meg a legelső imám, Hogy szeressem az Istent, és szeressem a hazám. Elköltözött anyám, messze, föl az égbe, Imádkozva állok most Isten elébe. Könyörögve kérem: hallgasd meg az imám, „Istenem, Te áldd meg az én édesanyám!” Könyörögve kérlek: hallgasd meg az imát, „Istenem, Te áldj meg minden édesanyát!” 2004. május első vasárnapjára Egy virágot hoztam Jézus, keresztfádra Tépett a levele, törődött a szára. Tövisek közt nőtt fel, nézz kegyesen rája. Ez az én életem megtépett virága. Itt kelt új életre, itt jött meg illata. Itt sütött rá végre boldogság tavasza. És az örök nyárnak melegét itt érzi, Oh, csak az a boldog, aki ezt megérti. Oh, ti szegény, tépett, szenvedő virágok, Gyötrődő lélekkel vajon mire vártok? Tégy fogadást még ma, új életbejárva, Életed virágát hozd a Golgotára, Hisz’ Jézus ezt várja. A régi szarvasi énekeskönyvből Pályázatot hirdetünk evangélikus nőszövetségi körök, asszonycsoportok számára rendezvények, csendesnapok támogatására. • Elsősorban azokat az alkalmakat kívánjuk támogatni, amelyeknek az a céljuk, hogy a fiatalabb nemzedék tagjait (asszonyokat és lányokat) elérjék, és bevonják a gyülekezet életébe. • Ezzel összefüggésben előnyt élveznek azok a rendezvények, amelyek a család témakörével, illetve azok a programok, amelyek az erőszak leküzdésének lehetőségeivel foglalkoznak. • Támogatjuk új nőszövetségi körök alakulását. Pályázni levélben lehet, amelyben a következőket kérjük: • a pályázók bemutatkozását, • a program részletes leírását, • az előadók, a forrásanyagok (film, videó esetében) bemutatását. A pályázathoz mellékelni kell a gyülekezet lelkészének ajánlását! Az alkalom megrendezése után a pályázóktól írásos (amennyiben lehetséges, fotókkal illusztrált) beszámolót kérünk. A pályázaton a Bajor Nőszövetség adományát osztjuk szét. A rendelkezésre álló összeg: 400 ezer Ft. Egy-egy nőközösség 10-30 ezer Ft-os támogatásra pályázhat. Érdeklődni B. Pintér Mártánál lehet (1085 Budapest, Üllői út 24., tel.: 1/483-2262). Jelentkezési határidő: június 30. A mellékletet szerkesztette: B. Pintér Márta. A grafikák Aklanné Balogh Éva munkái. A NŐI MISSZIÓ TAVASZI ÉS NYÁRI ALKALMAI 2004. MÁJUS 14-16. Az örvendezés elfeledett művészete Asszonyhétvége Révfülöp, Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ Részvételi díj: 4200 Ft Jelentkezni 2004. május 5-ig lehet. 2004. JÚNIUS 22-27. És a földön békesség...- Küldetésünk egy erőszakkal terhes világban Nőkonferencia Piliscsaba, Béthel Missziói Otthon Részvételi díj: 8000 Ft Jelentkezni 2004. június 5-ig lehet. 2004. JÚLIUS 18-24. Reá bízott napok Egyedülálló édesanyák és gyermekeik konferenciája Révfülöp, Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ Részvételi díj (felnőtteknek teljes áron): 15 000 Ft (Lehetőség van támogatás igénybevételére.) Jelentkezni 2004. június 30-ig lehet. CÍM: MEE Női Misszió 1085 Budapest, Üllői út 24., telefon: 1/483 2262, e-mail: marta.pinter@lutheran.hu
